A telvanai báró Giovanelli család felsőmagyarországi ága.
A telvanai báró Giovanelli család felsőmagyarországi ága.
Azon számos idegen család között, melyet vagy magán sors, vagy közpálya országunkba vezetett s itt meghonosított, sok csak honfiúsítási törvényczikkben futólag hagyta nyomdokát, mások azonban itt meggyökereztek, a közélet eseményeiben szerepeltek, birtokot szereztek, és házasságok által belföldi családaink vérségei közé szövődtek. – Ezen utóbbiak közé tartozott egy századon át az e sorok czímeűl nevezett család, melynek neve utolsó képviselőjével majd csak jelen századunk küszöbén enyészett el, magyar ága távol hazájában, mióta onnét elszakadt, majdnem ismeretlen, nálunk pedig emléke elmosódott, s összefüggőleg feljegyezve nincs. Ily genealogiai hézag némi kipótlására legyen szabad e szerény adatokat előterjeszteni, melyekre családbeli körülmény által indított kutatás, mint egy történetesen vezetett.
Nagy Iván Magy. Csal. nagyszerű munkájában csak a honfiúsításról tesz röviden említést, szórványosan pedig feltünedezik a név egy-két családfán. – Orteliusban egy rézmetszet, Selmeczbányán egy festett arczkép, a Mednyánszky család idősb bárói ágában egy nő e néven, – ezek voltak az összefüggéstelen gyér kiindulási pontok.
Fordultam a családhoz, melynek egyik tagja a Hörtenbergben (Tyrolban) őrzött családi levéltárból rendkívül előzékeny szivességgel több ívre menő adatokat s kivonatokat sajátkezűleg állított össze és tyroli tudományos folyóiratokban megjelent erre vonatkozó czikkek tartalmát is közlé. Az onnét nyert két terjedelmes és jegyzetekkel illustrált nemzedékrend azonban, azonfelül hogy csupán férfiakra szorítkozik a leányok teljes mellőzésével, a magyarországi ágra mit sem tartalmaz. Sőt Weber Samu, a Szepességnek bennlakó monographusa sem rendelkezvén tüzetesb adatok vagy kútfők tudomásával: hátramaradt az ottani egyházi helybeli forrás, mely a reméltnél bővebben megnyilt. Tiszt. Begala Sándor lelkész úrnak nagy köszönettel tartozom, ki tetemes fáradsággal s lelkiismeretes részletességgel, kivonatban leírta az anyakönyvek és a «historia domus» könyvek adatait, melyeknek biráló egybevetése után sikerült bizonyíthatóan egybeilleszteni az indokolt nemzedékrendet, mint ez itt közöltetik:
146Benedek 1550.; Sylvester; József; András 1583. neje Ludovica Torri; János Benedek, neje Cecilia di Castelli; (Szepesség) Sylvester, neje Formankowiczowna Katalin, szül 1631. † 1685. febr. 14. (élt még 1708.) temet. Krakkón; – szerz. Dunajecz. József András sz. 1668, † 1695. n. Palocsay Erzsébet 2-ik férj. Merbekowa, szül. 1667 † 1700.; (e két fiun kivül leányok is voltak.) Péter, neje? mindkettő † 1700. előtt, mert árváik a nagyanya Katalin gyámsága alatt.; József 1679. † 1706. (lezuhant); András László 1692. † 1761. n. Gombos Anna; Judith sz. 1689. † 1764. máj. 12. (temet. Eperjesen.) férj: 1. Gombos Imre, 2. b. Mednyánszky Pál, 3. b. Ghillányi György.; Francisca Erzsébet szül. 1688. férjezett 1707. Kolmanowa Pálné; János Sylvester szül. 1690.; neje? Erzsébet férj. 1745. Benyiczky Károly; Rozália férj. 1748. Zámbory Gábor; Clára férj. 1759. Zbisko András; Anna férj. 1736. báró Messko Jakab (Enyiczkén); Károly szül 1715. † 1742. neje Luzsinszky Franciska; János szül. 1720. † 1776.; (utolsó.) Mária Anna sz. 1741. férj. Sirchich János (Melcsiczen); Károly; Károly Vincze 1650. neje Loredano Aymo.; 6 fiu; velenczei ág; herczeg Giovanelli; (gyermektelen). János András neje Lelia szül. 1618. † 1673. aug. 11. (Selmeczbánya); magy. gróf 1660. indigena 1662. velenczei patricius.; 4 fiu, birod. gróf 1678.; 1727. kihalt ez ág.
Tagjairól legyen szabad a következőket előrebocsátani. A Giovanelli család olasz eredetű, okmányilag a XV. sz. első tizedében ösmeretes Gandino helységben Bergamo vidékén, honnét Tyrol olasz nyelvű részébe átszármazott, és maiglan Bozen táján bírja ősi székhelyeit.
Régi czímerük beszélő: két testszínű ikerfiú egy vitorlás sajkában hullámzó tengeren: giovani gemelli, giovanelli, mely név latinosan Joanelly alakban is iratott.
Ferencz mint csász. tábornok Schwendi Lázár alatt harczolt, a törökök ellen Magyarországban, arczképét Ortelius Redivivus adja.
Giovanni Andrea 1653. a szomolnoki rézbányákat vette bérbe, 1659. Károly fivérével együtt birod. báró, erre 1660. magyar gróf lett, 4 fia 1678. birod. grófok, de ágazatuk 1727. kihalt. A velenczei patriciatust is megszerezte, s Magyarországban 1662. honfiúsíttatott. Bányavállalatát oly sikerrel vitte, hogy 1663. augusztus 20. selmeczi kir. főbányagróffá neveztetett, mint ilyen mellvértes arczképe látható a selmeczi főhivatal épületének nagy termében. 1664. Lévánál a törökök ellen harczolva vitézül kitüntette magát, és 1673. augusztus 11. csatamezőn elesett.
Főbányagróffá neveztetvén, a szomolnoki bérletet átadta behivott rokonának Sylvesternek, ki két testvér nagyatya után unokavére volt. Ez hasonlag szerencsésen folytatta, emelte s bányaszerzeményekkel nagyon bővítve kiterjesztette a birtokot s üzletet, közbe azonban ismételten calamitásokat is szenvedett.
1662. és 1664-ben a pestis dühöngése annyira pusztította a bányász népséget, hogy kénytelen lőn Lengyelországból szerezni munkásokat. 1670. a magyar felkelők prédálással fosztogatva rontottak reá, s megmentését csak János András rokonának köszönhette, ki sietve hozott császári segédcsapatokat felszabadítására. Ismét 1672. Teleki Mihály szorongatá őt, sőt futásra kényszeríté. A támadók legyőzése után visszatért, s e veszedelem emlékezeteűl Szomolnokon a sz. Katalin bányaáldozatot alapította (nejének neve után). 1674. több mint 400 munkást foglalkoztatott. 1681. magyar honfiúsítást nyert. A bérlet leteltével 1682. magánéletbe vonult, azonban nyugalmát el nem érhette, mert igen hitbuzgó lévén,* a Bársony püspök által vitt ellenreformatióban minden erejével közreműködött, mi által sok ellenszenvet vont magára, úgy hogy Dunajecz (Nedecz) határszéli várába zárkozván, ott a felkelők által 1683. ostromoltatott, de öt heti hősies védelem után kénytelen vala magát megadni. A kikötött szabad menvéd azonban megszegetett, Sylvester elhurczoltatott Kassára Tökölyi elé, ki őt fogságban letartóztatta, utóbb a török nagyvezérhez túszul küldte, honnét csak 8000 arany sarczfizetés által bírt kiszabadulni. Ennyi viszontagság őt elriasztotta az országból, elment lakni Krakóba, hol 54 éves korában 1685 febr. 14. meghalt, mint ezt egy ottani templomban létező sírirata tanusítja. – Ugyanott 1684 febr. 10. végrendeletet szerkesztett lengyel nyelven s a városbiróságnál letéteményezé, mely azt a haláleset után kihirdette s az özvegynek átadta. Ezen eljárásnak és a végrendelet szövegének hiteles kiadmánya (1708-ból) családi levéltáramban feltaláltatott. Némely nem érdektelen részlet közűl mint nevezetes adat felemlítendő, hogy Sylvester az ő számadáskönyvei fonalán a szomolnoki jövedelmet «in circa quadragintaquinque millia floren. monetae hung. et ultra» jelezi, nagyon kérvén «dnos Comites 147Patrueles meos» utána látni, valamint ő felségénél a Tökölyi-féle kárszenvedésekért némi pótlást szorgalmazni, annál is inkább, hozzá teszi, minthogy ők az ügyben két részszel érdekelvék, övé levén a harmadrész.
Mely jellemvonás a mai nemzedékben is fenmaradt.
Nem is maradtak ernyedetlen lépései eredmény nélkül, mert kegyadományként sok és nagy pénzbeli szolgálatok és szenvedett károsodások jutalmazására többféle részeket nyert elkobzott jószágokból, utoljára kir. adományt Kis- Lomniczra. Maga az 1670-es években zálogban szerezte («jure redemptibili») a dunajeczi (Nedecz) várat s a hozzátartozó terjedelmes urodalmat Palocsayéktól, úgy hogy ez alapon a család ott egy századon át mint földesúr székelt s tartotta családi sírboltját. Egyik fia, József, nőül vevén Palocsay Erzsébetet, gyermekeikben a zálogos és ősi jog egybeolvadt, úgy hogy talán e czímből magyarázandó, hogy a Giovanelli férfiág magvaszakadtával ismét Palocsayék birták a tulajdont, mely náluk leányágon tovább háramlott. Dunajecz hosszú és elég szövevényes története sok érdekes fordulaton ment át s országunk némely történeti mozzanataival vonatkozásban áll; azonban ez mint ide nem tartozó e helyen mellőzendő.
Sylvesternek lengyel családbeli születésű neje sem maradt megkimélve a háborus idők sanyarúságainak tapasztalásától. II. Rákóczi Ferencz fejedelem csapatvezére gradeczi Stansith Horvát Imre (a nagy-eőri családi levéltárban* létező napló feljegyzései szerint) ezen özvegyet várában meglepte s ügyesen kényszerítette a kulcsok átadására és elvonulásra, mire a hadparancsnok fejedelme részére a várat elfoglalta s katonai őrséggel ellátta, igen fontos lévén a hely mint erősség a magyar lengyel határszélen. – Sylvesternek személyes összeköttetései, egyúttal Szepességnek viszonya Lengyelországgal, talán kölcsönösen magyarázzák az eleinte mutatkozó lengyel házasságokat, utóbb azonban a nemzedék mind már magyar családokba olvad.
L. Történ. Tár 1878. 176. lap.
Egyik fiának legidősb fia József ifju korában egy nyári vasárnapon hazafelé nyargalván, a vár alatti hidnál lovastul együtt lezuhant s helyben halva maradt, minek emlékére a család ott kápolnát emelt, mely maiglan létezik.
Ennek testvéröcscse András László kitüntette magát mint okszerű gazda. Ő és nővére Judith igen jótékonyak valának, kórház s egyéb alapítványok tanuskodnak kegyeletes szándékaikról.
Az utolsó férfi-ivadék János a mult század második felében nem lakott a várban, hanem egy kisebb udvarházban Alsó-Lapson hol meg is halt és családja nevét Magyarországban végkép sírba vitte.
Judithnak három férje volt: első Gombos Imre csász. tábornok, kivel Kassán lakott, és kinek valószínűleg nővére lehetett Anna, Judithnak sógornője. Második volt báró Mednyánszky Pál Lipót, ki 1696. szülői akaratja ellenére gróf Eszterházy Klárát nőül vette s 1714-ig birta volt, azután a szepesi kamara administratorává neveztetvén, Pozsonyból a kárpáti felvidékre került, s ott lőn férje Judithnak, ki őt azonban túlélte, tőle maradt gyermekeivel együtt, utóbb pedig még egyszer házas frigyre lépett báró Ghillányi György septemvirrel, s agg korban Eperjesen meghalt, hol a sz-ferenczieknél temettetett el.
Fivérének, András László tátrai jeles gazdának, csak 3 leánya maradt, kik mind a felvidéken házasodtak: elsőnek férje Benyiczky Károly kir. tanácsos s túróczi alispán, másodiké Zámbory Gábor zempléni alispán, a harmadiké Zbisko András, a szepesi püspökprépost unokavére.
A másik ágon csupán egy nő-ivadék képviselte a nevet századunk fordultáig, Károlynak Luzsinszky nejétől leánya Mária Anna, ki (valószínűleg anyja utáni ősiség czímén) Beczkón élt hajadon korában, s ott már ifjusági évein túl (1775?) férjhez ment a már özvegy és családapa Sirchich Jánoshoz, kinek azonban még gyermekeket adott s vele Melcsiczen (Trencsénmegyében) lakott.
Így a család végkép letünt magyarországi színhelyéről, hol egy ideig szerepelt és nem jelentéktelen tekintélyes állást foglalt el.
BÁRÓ MEDNYÁNSZKY DÉNES.
