Egy elfeledett család emlékezete.
Egy elfeledett család emlékezete.
Kétszáz éve lesz 1886-ban, hogy a török uralom napja Budavár felett lehanyatlott. Midőn az egyesült császári és magyar seregek a várat hősies küzdelem után szept. 2-án bevették, – ez alkalommal a hadi foglyúl esett 3000 főnyi török közt sebesülten a vár alparancsnoka, a híres Csonka bég is a győzők kezébe került. (L. Wagner F. Historia Leopoldi Magni Caesaris Augusti. 724.)
E férfiú a török uralom utolsó korszakában tevékeny szerepet játszott hazánkban, s őt kora történelméből mint vitéz katonát s jellemes férfiút ismerjük, s hogy mily nagy befolyása volt a Tökölyi-féle mozgalmakra, igazolja azt az 1683 január 11-ére a fejedelem által Kassára összehívott felső vármegyék naplója, midőn Tökölyi az ő jelentésével félemliti meg az összegyűlt rendeket, s inti őket komolyan, hogy propositióit fogadják el, «mert a fővezér szeme, a Csonka bég most itt lévén, azért úgy gondolkozzanak a statusok, hogy jól essék a dolog.» (L. Tört. Tár 1883. 551.)
148Budavár bevétele után Csonka béget fiával együtt foglyúl Bécs-Ujhelybe szállították, hol nem sok idő multán a keresztény hitre tért, s a keresztség felvétele alkalmával ő Lipót, fia pedig Ferenc nevet nyert, vezetéknevűl pedig a német Zungenberg nevet vette fel (L. Historische Bildersaal X. 85.) Wagner fentebbi korrajzában följegyezte róla, hogy: Csonka bég tisztességes alakú, jellemes erkölcsű férfiú volt, és méltán beillett a keresztények közé, hová őt a császár a keresztség felvételé után be is sorozta, és egy dandár kapitányává (tábornok) nevezte ki, s utóbb a Rhenus mellett aratta magyar katonáival a harczibabért. Hogy mikor és hol halt el, nincs följegyezve. Fia Ferencz, ki atyjával együtt lett kereszténynyé, a katonai pályán atyja nyomdokát követve altábornagyságig emelkedett, s egy magyar ezred parancsnoka lett, – s érdemeiért báróságot nyert. 1735-ben midőn Olaszországba vezette ezredét, útközben febr. 17-én Klausenben (Tirol) hirtelen szélhüdés következtében meghalt, s ott a parochialis egyházban nagy katonai pompával eltemettetett (L. Franz Sinnacher a brixeni püspökség tört. 1834. XI. 381, 383.), hol sírköve családi czímerével ma is fentartja emlékét. Az említett műben olvassuk, hogy végrendeletében 300,000 frt készpénzét, mivel utód nélkül hala el, a császárnak hagyományozta.
A klauseni egyházban fennmaradt síremlékén a következő fölirat olvasható: «Sta viator! qui Marte vinci non potuit, a morte victus Hic jacet Franciscus L. B. de Zungenberg. Pater ei fuit Leopoldus Balthasar, qui anno, 1686 in obsidione Budensi cum filio hoc suo captus, Meliorem in captivitate libertatem invenit. Dum ejurato Machometo Sacramentum dixit Deo et Caesari, Turcarum Hostis ex cive factus acerrimus. Patre Minor non erat filius. Martii Spiritus et asse Haeres. Testis est Romanum Imperium, Gallia, Italia, Hungaria et Turcia. Ubi domuit hostes, expugnavit Urbes. Et virtutis praemia retulit vulnera, Militaris gloriae fastigium. Non alienis evectus humeris, sed propriis conscendit meritis. Primum Capitaneus Equester, Tum supremus vigiliarum Prefectus, postea Protribunus, Et Tribunus Actualis Legionis Equitum Hungarorum. Denique Campi Marschalli Locum tenens. Ex Italia profecturus in Austriam, Ipsa in via aeternitatis iter est ingressus, Et vitam clausit Clusinae anno 1735 de 17 februarii Cecidit Mortis Victima, qui pro Religione ac Caesare Annis 30 et ultra in armis stetit, Si vitae terininum spectes. Annos 59 natus.
Si gloriae immortalis.
faCIt CaesareI ConsILII. aVLae BeLICI actVaLIs seCretarIVs, FranCIsCVs GabrIeL De SeppenbVrg et SaLLig.
Családi czímere, mint az alábbi metszvény igazolja, magyar nemességgel adamányoztatott, mert e czímerben reá ismerünk az Apor, Bésán, Csörgeő, Mándy stb. jeles magyar családok czímereire.
A paizs alsó részén hármas domb felett korona, s azon egy csonka pánczélos kar könyököl. A paizs felett kis koronás sisak áll, a jobboldali sisak koronájából egy magyar vitéz emelkedik ki, jobb kezében buzogányt tartva, a baloldali sisak koronájából két sasszárny közt egy könyöklő pánczélos kar kivont kardot tartva.
Végűl el nem mulaszthatom, hogy köszönetemet ne nyilvánítsam érdemes tagtársunk Csörgeő Géza cs. kir. őrnagy úrnak, ki szíves készséggel bocsájtotta az adatok nagy részét rendelkezésemre, – hogy e folyóirat hasábjain elevenítsem fel a rég elfeledett vitéz magyar tábornok emlékezetét.
DOBY ANTAL.
