«MAGYARORSZÁG CSALÁDAI.»
«MAGYARORSZÁG CSALÁDAI.»
(Egy czímerrajzzal.)
Vannak könyvek, melyekben az emberek mindig hibát találnak, melyek nélkül pedig nem tudnak el lenni. Soha sem elég nekik az, mi az adott viszonyok közt legjobb, sőt azt sem nézik, ha az a tudományt egyszerre, mondhatni egy lépéssel óriásilag elébb vitte: a tökély oly magas fokát követelik; mely minden tévedést kizár. Wagnertől Nagy Ivánig csakugyan olyan haladás van, milyenről addig álmodni sem mert az ember: s mégis a mint Nagy Iván megjelent, minden író azt szeretné birni, a mi Nagy Ivánban még benne sem lehet. Ha keres valamit ebben a nélkülözhetlen könyvben – mert valóban a térkép mellett ez a legnélkülözhetetlenebb könyv – s megtalálja: jó. Kinek jutna eszébe: azért elismeréssel adózni? De ha keres és nem találja meg, vagy ha éppen téves adatot talál – no van akkor dolga szegény Nagy Ivánnak.
Nem akarom ecsetelni, hogy éppen egy századnegyeddel a heraldikai és genealogiai társaság megalakúlása előtt milyen viszonyok közt látott világot az első kötet. A ki akkor élt, az tudja. Ha pedig valaki elmondaná, – a mai nemzedék, ha nem is mesének, de mindenesetre túlzásnak tartaná. Nem arra czélzok, hogy abban az időben Magyarország családairól beszélni egyik 6másik intéző hatalmasságnál attentatumnak tetszhetett a Gesammtmonarchie ellen: hanem arra a valóban fáradságos munkára, melybe az adatok összegyűjtése kerülhetett. Az ősiségi patens ki volt már ugyan adva, de annak az a következménye, mely ma a történelmi kutatást megkönnyíti, még nem következett be. A levéltárak zárva maradtak: az uraké s nemeseké egyaránt, mert nem bíztak a dolgok állandóságában, a kamaráé s az udvaré, mert nem akartak a magyar történet tisztázásához adatokkal járulni.
Mindössze sem sokan tették túl magukat az előitéleteken, s ezek leküzdése képezte az igazi akadályt. És mégis annyi adatot tudott összehordani, a még akkor fiatal, de már jó névvel bíró Nagy Iván, hogy egy nemcsak aránylag – hanem egy valóban jó, sőt nélkülözhetetlen segéd és felütő könyv telt ki belőle, – az az archimedesi pont, melyen a genealogiai társaság megvetheti lábát, hogy a megkezdett munkálatot tovább folytassa.
Mert hogy tovább kell folytatnia: az bizonyos. Talán rövid idő alatt a példányok is elfogyhatnak annyira, hogy egy újabb kiadás elkerűlhetetlenné válik: elég sajnosan jellemzi irodalmi viszonyainkat, hogy még mai napig sem keltek el mind. De attól fogva, hogy megjelent, az anyag is felszaporodott annyira, hogy ezt a munkát nem lehet elodázni. Nem csak az, mi nyomtatott könyvekben, okirattárakban, egyes családok közzétett leveles táraiban, monographiákban napfényre került, hanem az, mi levéltárakban is hozzáférhetővé lett, valóban óriási anyaghalmazt képvisel.
Mi hát e tényekkel s a most felállított és virágzásnak indult társasággal szemben az íróknak kötelessége?
Azt három szóval ki lehet fejezni: szolgáltassanak a munkához adatokat.
A kutatónak ma jóval több anyag áll rendelkezésére, mint a mennyi állott Nagy Ivánnak, ki pedig nemcsak az összes nyomtatott készletet használta fel, hanem roppant halmaz ki nem adottat is feldolgozott. Sőt ma már, ha valaki számbavehető munkát akar írni, levéltári kutatásokra is van utasítva. Mindaddig pedig, míg Nagy Iván «Magyarország Családaiból» újabb kiadás nem készűl el, ez marad elévületlenűl az egyedűli forrás, melyet majd minden feldolgozó, majd minden tárgynál forgat. De éppen az anyag rendezésénél levéltári kutatásai alkalmával, gyakran fog olyasmire akadni, mi Magyarország Családait bővíti. Ha mindenki megteszi megjegyzéseit, leírja adalékjait, természetesen a forrás idézésével, rövid idő alatt sok új anyag kerűl össze.
Ez megkönnyítné Nagy Iván munkáját, sőt egy csomó oly anyaghoz juttatná, melynek legalább egy része nehezen volna rá nézve hozzáférhető. A specialista figyelmét sok olyasmi nem kerüli el, mit az, ki oly roppant téren dolgozik, alig vehet figyelembe, még ha oly gondosat s oly roppant anyagot felölelve dolgozik is, mint azt Nagy Iván tette.
Nem szeretném, ha valaki félreértene, s olyasmit olvasna ki e sorokból, mi azokban nincs. Senki őszintébb elismeréssel nem adózik Nagy Ivánnak azért, mert egymaga tette azt, mit egy egész társaságnak kellett volna tennie. Nem oda megy ki indítványom, hogy rectificáljuk, hanem hogy bővítsük ki azt az anyagot, mit mindnyájan használunk, – mert így lesz az teljesebbé.
Ezek voltak vezérgondolataim az alább közlendő adalékok közzétételénél.
1. A Barcsay család genealogiájához.
2. Az egyik «Némethy család».
3. Báthory Gábor fejedelem nővére.
4. A Seredy család.
