Simontornyai (Laczk) Imre erdélyi vajda 1370. évi pecsétje. (Egy pecsétrajzzal.)
Simontornyai (Laczk) Imre erdélyi vajda 1370. évi pecsétje.
(Egy pecsétrajzzal.)
(Egy pecsétrajzzal.)
Mielőtt e közlöny előbbi füzete s abban Majláth Béla szakavatott tollából a «Laczk nemzetség» érdekes ismertetése két pecsétrajz-melléklettel megjelent volna: én jóval előbb az alább közlendő pesét metszvényét az arra vonatkozó rövid értekezésemmel a t. szerkesztőség rendelkezésére bocsátottam.* A czikk közlése azonban részint már hely szűke, részint hogy a Majláth értekezésében felemlített némely adatok ismétlődése kikerültessék, az előbbi füzetből kimaradt, s nekem alkalom adatott, hogy a pecsétrajzot kísérő értekező soraimat a megváltozott viszonyokhoz idomítsam, a mit annál örömestebben tehetek, mivel éppen előbbi reflexiómban nyilvánított óhajtásom, vajha a Szántói Laczk nemzetségnek egy tüzetesebb ismertetője talákoznék: Majláth Béla úr jeles dolgozata által teljesült.
Úgy van. Szerk.
És ámbár az egyes nemzetségek történetére vonatkozó források és adatoknak szétszóródott volta miatt alig lehetséges egyes embernek és egyszerre egy teljes, hiánytalan monographiát öüsszeállítani, mégis dicsérőleg el kell ismernünk, hogy Majláthnak szorgalmas forrástanúlmányai alapján sikerült a Laczk nemzetségnek oly terebélyes családfáját elő állítani, mely az eddig ismerteket és kiadottakat bőségére nézve mind jóval felülmúlja.
De nekem sem bírálni, sem commentálni nem szándékom a jeles dolgozatot; csak némely mozzanatot akarok kiemelni a tárgyalt nemzetség történelméből, melyek úgy átalában családtani, valamint relative éppen a Laczk nemzetség történetére vonatkozóalg előttem tanúlságoknak látszanak.
Első az, hogy Laczk- vagy Laczkfiaknak a nürnbergi Herman-nemből (genus) gyökszármazását a tudós szerző a czímerképek összevetése mellett egy oklevélre is, a váradi káptalannak a kutyfalvi adományozásról 1339-ben kelt kiadmányára (Fejérnél VIII. 4. 400.) hivatkozva, kimutatá, a mint egyébiránt ezt ugyanazon oklevélnek a Székely oklevéltár I. köt. 48–49. l. isméti kiadása alkalmával Szabó Károly is már régebben jelzette volt.
A második mozzanat az, hogy ezen kihalt családnak szereplése azon korszakba esvén, midőn a vezetéknevek teljes megállandósulása még be nem állott, a hét nemzedékre terjedő családfán állók is felváltva hol egy, hol más nevet viseltek, tehát következetesen firól-fira egy vezetéknév sem ment át. Igy László,* a Dénes fia, és székelyek ispánja 1339-ben magát csak de genere Herman nevezi.* Ennek fia András 1343-ban magát «heres de Mendvan»-nak íratja;* míg másutt Andres filius Laczknak nevezték.* Ugyanezen Andrást 1358-ban de Zanthó előnévvel találjuk.* Hasonlóan János 1387-ben de Zanthónak íratik.* De elég legyen csak három oklevelet felhoznom az 1397., 1398. és 1401. évekről,* melyekben Miklós és István vajdáknak nagyatyjok Laczk, ugyanazon egy oklevélben majd «de Debregezth», majd «de Chaktornya,» majd meg «de Simontornya» előnévvel illettetik; és mindez akkor, midőn a család sem a csáktornyai, sem a simontornyai uradalmat névleg már nem bírta; és jeléűl annak, hogy a család kortársai sem voltak tiszában a nemzetség vezetéknevével, és jeléűl annak, hogy a család egyes tagjai éppen az időben igyekeztek a Laczk és Laczkfi név helyett az előkelőbb és hangzatosabb «Simontornyai» nevet adoptálni, midőn nemsokára a Mária és anyja Erzsébet királynék elleni pártállásuk miatt a csáktornyai és simontornyai uradalmaktól hűtlenség bélyegén elestek, és midőn már a minden fényelgést nivelláló magszakadás végstadiumához közeledtek.
Ezen Lászlót (mint Dénes fiát) a M. családfáján kimutatni nem tudom.
Fejér id. h. Székely okl. I. 48.
Székely okl. I. 49.
U. o. 60.
Fejér IX. 2. 277.
Fejér X. 3. 63.
Fejér X. 2. 415–417. l., továbbá X. 2. 557. l. és X. 4. 49. l.
Imre, ki főlovászmester, 1369–1372-ben erdélyi vajda, azután 1375-ig nádor volt,* és a ki valószínűleg ez utóbbi évben meg is halt, mert a későbbi oklevelekben mint élőről nincs többé emlékezés, hivatalos kiadványaiban az általam ismert okmányok szerint nem tétette ki vezetéknevét, hanem egyszerűen «Nos Emericus vojvoda Transylvanus et comes de Zonuk» bevezetéssel kezdette okleveleit.* Ellenben más családi vagy bírói okmányokban, melyekben meghatalmazott ügyvéde által képviseltetve fordúl elő, Simontornyai-nak neveztetik,* jeléűl, hogy ő ezen vezetéknevet igénylé. Ezért áll e czikk fölött a Simontornyai név.
Fejér IX. 4. 57., 425., 563. és IX. 5. 37.
Hazai oklevéltár. 297., 298.
Fejér IX. 4, 36.
Ezen Imrének nádorsága korából 1374. évi oklevélről kiadta pecsétét réz-metszvényben Batthány,* és most újabban a Turul 1884. I. füz. 7921. l. Majláth Béla 1375. évi oklevél pecsétéről közölte. Ezekhez járúl itt sphragistikai adalékúl ugyancsak Imrének erdélyi vajdasága korából 1370. évi pecséte, kisebb átmérőjű amazoknál, de ugyanazon czímerjelvénynyel, t. i. paizs nélkűl, de az azon korban (és pecséteken későbben is) dívott rózsaalakú (hat dudorú) keretben a két oldalra nyitott szárnyú, kiöltött nyelvű és hátul felkondorított farkú sárkány, ily hibás körírattal:
Leges Eccles. I. 469.
Hogy a sárkány karmai alatt látható talap, vagy Majláth szerint: szikla, lényeges-e? vagy csak a pecsétnyomatokon gyakorta a szem csalódásának eredménye? vagy a vésnök önkénye? nem merném eldönteni, annál is inkább, mert bírom Simontornyai István nádornak is 1390. évi nagyobb pecséte hű rajzát, a hol semmi talaj elő nem fordúl, valamint ugyancsak a Majláth által Istvánnak 1389. évi kisebb, amazzal együtt közzétett pecsétén sem; valaminthogy a heraldika műérzékének a nékül jobban is megfelel.
Simontornyai Imre ezen vajdai pecsétének eredetije László oppelni herczeg s Magyarország nádorának a gróf Zichyek levéltárában őrzött egy, 1370. évben Visegrádon Várdai Miklós javára kelt halasztási bírói oklevelen látható,* azon okból, mert László nádornak az okmány kiadásakor (mint ez vele gyakran megtörtént)* sem saját, sem itélő mesterének pecsétje nem volt kéznél, a mint éppen hasonló esetet Majláth is felemlít, és a mint erről az oklevél végén ez igazoló sorok szólanak: «praesentes autem propter absentiam magistri Jacobi nostri prothonotarii et sigillorum nostrorum erga ipsum habitorum, sigillo domini Emerici waywode Transylvani fecimus consignari.»
Kiadva a gr. Zichy-család okmánytára III .406–407. l.
U. o. 379., 459. és 461.
Szolgáljon ez is sphragistikánk előmozdításához adalékúl.
SZINVAY LÁZÁR.
