KRISZTALÓCZI TARKASIS JÓZSA CÍMERE.
KRISZTALÓCZI TARKASIS JÓZSA CÍMERE.
(Színezett czímerképpel.)
Mikor még a czímereket s egyes részeiket eladni és venni lehetett, mint példáúl a Hohenzollern németországi császári ház kutyafej oromdíszét. 1317-ben e család egyik őse IV. Frigyes nürnbergi várgróf, Oettingen gróftól 36 ezüst márkáért, vagyis körűlbelül jelen pénzértékünk szerint 4000 forinton megvette, akkor még nagyon természetes volt, hogy az ily czímer-átengedések ingyen, puszta barátságból is megtörténhettek.
Ekként hazánkat illetőleg a XIII-dik században, az Olaszországban Ravennában uralkodó Traversari család* is, Posthumus Istvánt, II-dik András királyunk száműzött fiát hasonló kedvezményben részesíté. Ugyan csak Olaszországban Chietiben a XIII.-dik században a Balbi család czímzetes tagjai közé 28 polgárt avatott fel.* Azzal; hogy e szabadelvű eljárás a későbbi genealogus tanúlmányozások terén sok gondot és fejtörést, illetőleg zavarokat volt okozandó, az akkoriak mit sem törődtek.
Hieronym. Rubei. Historiarum Ravennatum Lib. X. Venetiis MDLXXXIX. 429. 1. – Seraphino Pasolino, Lustri Ravennati. Bologna 1879, Par. II. 205. 1. – Muratori. Delle Antiquitŕ Estense. Modena 1777. Tom. I. 422. l.
Operetti e frammenti Storici di Luigi Ciprario. Firenze 1856. 375. l.
A czímer-birtoklás e másokkal való önkényes megosztásának példáival hazánkban is találkozhatunk.
E részről maguk Anjou-házi királyaink jártak elől, mint ezt különösen a Nagy Lajos királyunk által Kassa városa számára tett 1369-dik évi czímer-adományozás, de különben is az említett uralkodó ház által bőkezűleg osztogatott liliomos és czímerének sisakdíszét képező strucz madár viselésének engedélyezései bizonyítják. Hogy e legfelső helyről adott példa, viszhang nélkül nem maradhatott – magától értetik.
Innen magyarázható meg, hogy midőn a XIV-dik század elején a czímerlevelek kereslete általánossá vált, azokban az eredeti adományosok új czímereik birtoklásában vérrokonaikon kívül más idegen egyéneket és családokat is részesítettek.
E czímerközösség az állandó úgynevezett atyafias czímerviszony zálogaként tekintetett.
Krisztalóczi Tarkasis Józsa, kúnok birája is e végből, és mert különben sem bírt még állandó családi czímerrel, – mi a XIV-dik században a köznemesség körében korán sem tartozott a ritkaságok közé – az akkor Nürnbergben tartózkodott Zsigmond királyunk színe előtt ama kérelmét adta elő, hogy őt és barátait Mihályt és Barnabást; Orbozi Borothva fiait s utódaikat az általa bemutatott czímer viselésének jogában közösen megerősíteni kegyeskedjék.
Zsigmond király e kérelemnek helyt adva, az arról szóló czímeres levelet a fennemlített helyen 1431-dik év Szt. László király ünnepének 2-dik napján (jún. 28) ki is adta.
E czímeres levél azok osztályába tartozik, a melyeknek szövegében a czímerleirás hiányzik, s az illető czímer az okiratban csupán lefestve fordúl elő.
A Nemzeti Múzeum levéltárában őrzött eredeti oklevél szövege a következő:
Commissio propria domini regis.
Sigismundus Dei gratia Romanorum rex semper augustus, ac Hungariae Bohemiae Dalmatiae Croatiae etc. rex, omnibus Christi fidelibus tam praesentibus quam futuris praesentium notitiam habituris salutem in eo qui dat regibus regnare et victoriose triumphare. 157A claro lumine throni caesareae aut regiae majestatis velut e sole radii nobilitates legittimo iure procedunt et omnium nobilitatum insignia ab imperatoria seu regia sic dependent serenitate, ut non sit dare alicuius generositatis insigne, quod a gremio non proveniat caesareae vel regiae claritatis. Sane ad universorum tam praesentium quam futurorum notitiam harum serie volumus pervenire, quod fidelis noster Josa Tarcasis de Cristaloucz iudex Comanorum nostrorum in nostrae serenitatis accedens praesentiam propositis et declaratis suis fidelibus sermtiis per ipsum maiestati nostrae exhibitis et, impensis haec arma seu nobilitatis insignia in praesentium litterarum nostrarum capite depicta a nostra maiestate sibi ac amicis suis infrascriptis ipsorumque haeredibus ex nostra regia liberalitate dari et conferri humiliter et devote supplicavit. Unde nos attentis et consideratis fidelitatibus et fidelium servitiorum praeclaris meritis virtuosis gestis et sinceris complacentiis annotati Josa iudicis quibus ipse maiestati nostrae in nonnullis nostris et regni nostri Hungariae praedicti ageridis et expeditionibus prosperis et adversis non parcendo rebus suis et persona: cum sumpmae fidelitatis constantia et sollicitudine indefessa in longi et diuturni temporis spatio decurso studuit, eoque ferventius, diligentius et sollertius in antea studebit complacere, quo se et suos singularibus honorum gratiis sentiet fore decoratos, praescripta arma seu nobilitatis insignia in principio seu capite praesentium litterarum depicta et arte pictoria palpatius signata ac distinctius expressata praefato Josa Tarcasis et per eum Michaeli et Barnabae filiis Ladislai dicti Borothwa de Orboz amicis ipsius Josa, ipsorumque haeredibus et posteritatibus universis animo deliberato et ex certa nostrae maiestatis scientia dedimus et contulimus, ymo ex habunduntiori plenitudine nostrae specialis gratiae proprio motu concedimus et praesentibus elargimur, ut ipsi et eorum haeredes ac posteritates universae praescripta arma seu nobilitatis insignia more aliorum armis huiusmodi utentium a modo in antea ubique in praeliis, hastiludiis, duellis, torneamentis ac aliis omnibus exercitiis nobilibus et militaribus, necnon sigillis, anulis, cortinis, velis, papilionibus domibus et generaliter in quarumlibet rerum et expeditionum generibus sub mero et sincerae nobilitatis titulo gestare, eisdemque uti, frui et gaudere valeant atque possint. Quodque ipsi et eoruin quilibet, cunctaque ipsorum posteritas eisdem gratiis, honoribus et libertatibus, quibus caeteri proceres et clientes regni nostri armis huiusmodi utentes quomodolibet consvetudine vel de iure freti sunt, et gavisi, gaudeant et fruantur, ac de tanto singularis et specialis gratiaae antidoto merito exultent, tantoque ampliori studio ad honorem regalis dignitatis eorum in antea solidetur intentio, quanto se largiori favore regio proventos conspiciunt et munere gratiarum.
In cuius rei memoriam perpetuam praesentes litteras nostras secreto sigillo nostro, quo ut rex Hungariae utimur, inpendenti communitas praefato Jósa Tarcasis, aliisque supradictis duximus concedendas. Datum Neurembergae secundo die festi beati Ladislai regis, anno domini millesimo quadragintesimo tricesimo primo, regnorum nostrorum anno Hungariae etc. quadragesimo quinto, Romanorum vigesimo primo et Bohemiae undecimo.
KRISZTALOCZI TARKASIS JÓZSA CZIMERE
A czímer ábrája az oklevél felső jobb oldalán, egy 15 1/2 cmt. magas 1 1/2 cmt. széles vereses színű arany arabeskekkel ékesített czímer-szőnyegre van téve, melynek zöld keretét vékony fehér s veres szegélyzet veszi körül.
A doborpaizs kék mezejében nem stilizált természetes alakú fekete sas van* arany csőrrel és karmokkal, ugyan oly koronával fején s hasonló mázú nyílvesszővel nyakán keresztűl lőve.
A természetes alakú állatoknak már a XIV. századi czímereken nyomára találni, mint ez többi közt az országos levéltárban számos példányban feltalálható (s Pray De sigillis művében is, de hibásan Tab. VI. fig. I. közölt) Pál országbíró czímeres pecséte sassán is látható.
A paizs magassága 5.2 cmt. szélessége 4.6 cmt. A csőrsisak oromdísze a czímer belső alakjával azonos. A sisakról jobbra balra sötét veres fakó, sárga és kék színekkel váltakozó már úgy szólva valóságos növény levél alakú foszlányok lebegnek, melyeknek azonban a paizs oldalait feszélytelenűl körűllebegő alakjuk, valamint még az egész góth stilű korszak alatti czímereken, úgy ezeknél is meg van tartva.
A sisak és oromdísze együttes magassága 7.3 cmt., tehát a paizs magasságát 2.1 cmt. múlják felűl.
Jelen czímer alkatrészeinek arányai egészben foglalva tehát még a XV. század első negyedéből közölt armálisok czímereivel majdnem teljesen összevágnak.
A czímerek alkatrészei közti arányoknak rendszeres meghatározása a legújabb kori heraldikában kiváló műtörténelmi fontossággal bír és a czímerészeknek nem csekély fáradságát veszi igénybe.
E tekintetben a német szaktudósok kétségkívül már nagy szolgálatokat tettek, mint ezt a művészek, művészeti iparosok, különösen pedig az építőmesterek, pecsétmetszők, történeti képírók számára írt munkáik közől jelesűl Hildebrandtnak «Heraldisches Musterbuch» (Berlin, 1872) s Warnecke-ének, a porosz cultusministerium segélyezésével Görlitzben 1880-ban kiadott «Heraldisches Handbuch» czímű műve tanúsítja. Hogy az említett tudósoknak minden fáradalmaik mellett is a czímertani arányok korszakok szerinti rendszeres szabályait még mind ekkoráig sem sikerűlt teljesen megállapíthatniok, ennek oka leginkább abban rejlik, hogy heraldikai méreteiket 158úgyszólván csak is a pecsétekre terjesztették ki.
Pedig bizonyos, hogy a pecsétek nagy mérvű heraldikai jelentőségök mellett is mezejöknek már egyáltalában csekély terjedelme, de még inkább sphragistikai alakjárulékaik általi megszűkítésök miatt a czímerek teljes feltüntetésére nem mindig bizonyulnak alkalmasoknak; kivált oly esetekben, midőn a czímereknek szükségképen a pecsétek különleges sphragistikai alakjaihoz kellvén alkalmaztatniok, ez által eredeti voltukban természetesen némi változásokat is szenvednek. Különben is a magán-pecsétek készítése nem levén heraldikai szakfelügyeletnek annyira alávetve, nagyobb-kisebb mértékben többnyire a vésnökök önkényének voltak és vannak kitéve.
E hiányaik mellett is azonban nem tagadható, hogy a czímer-alkatrészek arányait illetőleg a pecsétek a heraldikának egész a XV. század elejéig legfőbb alapforrásait képezik.
A pecséteknek e heraldikai jelentősége a czímerlevelek életbe léptetésével megszünt.
Az armalisoknak a czímerek nem alárendelt kiegészítő részeit, de egyedűli alaptárgyát képezik. Ábráik közvetlenűl a legfelső heraldikai forumok helybenhagyását bírva, s kivétel nélkül az udvari hivatalos szakczímerfestők által készíttetve, szabályszerűségükhöz legkisebb kétség sem férhet, s az sem mondható, hogy térszűke miatt alkatrészeik arányai tekintetében a legcsekélyebb korlátozásoknak kitétetvék.
A mit tehát a német s más külföldi szaktudósok a czímerek korszakok szerinti jellegzésének egyik leglényegesb kérdésében a czímeralkatrészek egymáshoz való arányainak kimerítőbb s részletesb viszonyaira nézve a pecsétekből eddigelé nem birtak végleg tisztába hozni, abban csakis a czímeres-levelek képeinek beható tanúlmányozása által lehetséges eligazodni. És e téren a magyar heraldikára kecsegtető szerep vár.
Egy nemzetnél sem karoltatott fel a czímeres levelek tudományos kérdése oly buzgalommal, mint nálunk. Itt már nem vagyunk utánzók, hanem az úttörők közé tartozunk.
Egyetlen heraldikai társulat és közlöny sem létezik, mely a czímerlevelekkel behatóbban foglalkoznék, mint a magyar heraldikai társulat, és ennek közlönye a Turul. A bécsi osztrák heraldikai társulat közlönye az Adler, tiz évi folyama alatt még egyetlen czímerábrájú armálist nem hozott.* Ha tehát ilyetén a heraldika egy ágában, tudniillik az armálisok tanúlmányozásának tekintetében annyi más nemzet felett állunk, használjuk is fel e kedvező alkalmat arra, hogy e tekintetben továbbra is az elsők közé számíttathassunk.
A híres Hefner Otto «Heraldisches Original-Musterbuch»-jában (München 1863) 101 sírkövekről, szőnyegekről stb. vett czímermintát közöl, az armálisokról azonban egy árva szóval sem emlékszik meg; czímertanának heraldikai kútforrásokat tárgyaló fejezetében pedig, midőn a pecséteknek öt lapot szentel, az armálisokról csak három sorral emlékezik meg.
Br. NYÁRY ALBERT.
