OLÁH EREDETŰEK-E A HUNYADIAK?
137OLÁH EREDETŰEK-E A HUNYADIAK?
Derűre, borúra hirdetik az oláh ujságok, hogy Hunyadi János, a kereszténység legnagyobb bajnoka a keleten és Magyarország nagy királya, Mátyás: oláhok voltak. A Hunyadiak oláh eredetéből aztán tőkét csinálnak oláh testvéreink s azt a consequentiát vonják ki abból, hogy a kereszténység ügyének Magyarországon oláh fegyverek s az oláh nemzeti szellem épített védbástyákat az Izlam támadásai ellen; Corvin Mátyás lángelméjében pedig, ki a renaissance műveltség nagy képviselője volt: a római eredet traditióit kell ünnepelnünk, melyeknek sugarai arra a népre vetik világukat vissza, melyből a nagy király született, tudniillik az oláh nemzetre. Mintha csak azt mondanák, hogy a magyar civilisatió oláh eredetű; oláh nemzeti szellem hímezte abba legszebb virágait.
Gróf Teleki, a Hunyadiak korának írója, kinek nationalis érzülete megütközött az «oláh» eredeten: a Hunyadiak oláh származásának elméletét meg akarja dönteni. Tárgyalásai folyamán arra az eredményre jut, hogy a Hunyadi család magyar eredetű. Nagy tévedés ez, minden alapot nélkülöző eredmény. A Hunyadi család valóban az oláh népből való. Bizonyítják ezt a legrégibb feljegyzések, melyek János genealogiáját hagyták ránk s az a sok egykorú vonatkozás, melyek mind az oláhság mellett szavaznak.
A Hunyadiak oláh származásának ügye nézetem szerint el van döntve.
Ma nem is értjük már, mi megszégyenítő volna abban, hogy a magyar nemzet jelesei közt annyi idegen elemet számlálunk? Minden nemzet s leginkább éppen az életképes nemzetek vesznek fel magukba sok idegen anyagot. Az assimilálás képessége mindig a nemzet géniusának vonzó erejére vall, mely mint a nagy folyam pályafutása közben kisebb folyókat, ereket vesz fel magába s hullámait növeszti azokkal; aztán megosztva velük nevét, tovább hömpölyög partjai között. Jaj az olyan nemzetnek, mely mint a pusztai folyó egyetlen-egy forrásra szorul; lassan eszi magát át a puszta homokjában, melyben szétfolyik s nyomtalanúl elenyészik.
Nyugodjunk meg abban, hogy a Hunyadiak, sok más jelesünkkel, idegen származásuak voltak; nyugodjunk meg abban is, hogy oláhok voltak.
Igen ám, de azzal, hogy a Hunyadiak oláhok, még mit sem mondunk. Tisztelt olvasóim talán emlékeznek, hogy néhány értekezésem és e tisztelt társulat egy ülésén tartott felolvasásomban is hangsúlyoztam, hogy a középkorban az oláh név nem volt egyenértékű a ruménnel, úgy mint ma.
A szlávok, midőn Kr. után a II–III. századokban Pannónia, Dácia felől elárasztották a Balkán félszigetet: ott szerte romanizált őslakókat találtak. E romanizált illyrek, thrákok azok a rumének, a kik Macedoniában laknak, a kik később Magyarországba, illetőleg a mai Romániába is vándoroltak.
Mindezen romanizált balkániak pásztorkodó népek voltak s mint ilyenek helyhez nem kötve, a Balkán félszigeten alakult szláv országokban Bolgáriában, Szerbiában szertejárták a hegyeket, völgyeket nyájaikkal.
A balkáni új lakosok, a szlávok: oláhoknak 138nevezték e pásztor népeket, alkalmasint azért, mert vlach, welsch a germán és szláv nyelvekben latin fajú népeket jelent.
Idők jártával nagy ethnografiai átalakulás megy végbe a Balkánon. A bolgár szlávok sok illyr-trákot assimiláltak; a szerbek az albánokkal rokon meropch nevű őslakókat enyésztették el, elszerbesítve azokat, úgy hogy a meropch név elvesztette eredeti jelentését s már jobbágyot jelentett; így neveztek aztán Szerbiában mindenféle jobbágyot, akár albán, akár görög, akár rumén, akár szerb nyelvű volt legyen.
A szlávok meghonosodva s acclimatizálódva a Balkánon, természetszerűleg maguk is oláhokkal együtt legeltették nyájaikat a Hämus, Rhodope és Balkán rengetegeiben. A pásztorkodó régi lakosok számát gyarapították maguk is. Azon viszonynál fogva pedig, melyben az oláhság a szlávokkal szemben állt, hogy t. i. mindenütt alávetette magát szláv urainak, a szláv kereszténységet átvette, egyszóval szláv és oláh közt mindennapos kölcsönhatások támadtak: az oláh név fogalmából, mely eredetileg nemzetnév volt – minta meropch – lassanként egy társadalmi elem elnevezése lett.
Bolgár, szerb, rumun pásztorok viselték aztán egyaránt az oláh nevet, mindenik e névvel külömbözvén a földhöz kötött szántóvető vagy városi lakosoktól.
A névnek e jelentésben való átalakulása már igen korán történt meg, úgy hogy a byzanti krónikák, mikor oláhokról írnak, a «vlachos» név alatt soha nem értenek nemzetet, de barangoló, nomád lakosokat.
Az oláh név, mint historiai név, először a XIII. században merül fel a Balkánon. Angelos Izsák ellen támad fel a leigázott Bolgárország. A krónikás szerint – Niketas Choniates – a «vlachok» keltek fel először a hegyek között s szálltak szembe a byzanti hatalommal. Mint azt egy helytt már megmutattam, ezek a vlachok nem voltak egyebek, mint Bolgária pásztorkodó, nomád elemei, a kik, mint a későbbi ozmán-kor hajduk-jai, az erdők mélyéből és hegyek szakadékaiból törtek a hatalom ellen, guerilla-csatákat víva s támogatva mindig a szántóvető nép által, mely helyzeténél fogva nem kezdhette a fölkelést. Ilyen fegyveres pásztor nép volt a Bolgária történetében nevezetessé lett oláh.
Az oláh név a szerb törvénybe is ilyen értelemben jutott be.
Stjepan Dečanski szerb királynak 1321–1331. évek között írott chrisovuljában, a vlach név egyjelentésű a pásztorral, szemben a földműves, mesterember, szabad emberrel. Ez magyarázza meg a király intentióit, midőn a szabad ember = szerb és vlach, azaz pásztorkodó közti házasságot szabályozza, úgy t. i. hogy ha szabad ember vagy pap vlach nővel lép házasságra,. az utódok meropchokká vagyis jobbágyokká lesznek. Nem nemzetiségi türelmetlenség szól e törvényből, hanem nemzetgazdasági felfogás, mely a földműves elemnek kedvez, illetőleg a földművesség fejlesztését munkálja, – a mi, t. i. a földművelés, Szerbiában még a XIX. században is sokkal hátrább áll a belföldi állattenyésztésnél; mennyivel inkább öt századdal ezelőtt.
Ha a chrisovult figyelmesen tanulmányozzuk s a százszámra megnevezett vlachok neveit vizsgáljuk, arra az eredményre jutunk, hogy e vlachok csak részben voltak rumének; a szerbiai vlachság egészében véve szerb, bolgár, horvát, albán, rumén gyülevész nép volt; olyan társadalmi elem, melynek fejlődése a talajviszonyokhoz van kötve.
A balkáni hegyes-völgyes talaj természetes fejlődése a pásztorélet, specialis növevénye a talajnak, nemzetgazdasági tényező, s mint ilyen, tárgya a jognak s nem nemzetiségi különbségen alapuló fejlődés. Az azonban tagadhatlan, hogy a ruménség az oláh életre leghajlandóbb volt, s mint ilyen, nagy contingensét képezte a balkáni oláhságnak.
Vajdái, papjai azonban szlávok voltak. Innen van az, hogy a rumének, még mielőtt Magyarország felé kezdtek volna vándorolni, a szerb-bolgár egyházhoz tartoztak, azok szentjeit tisztelik, (nekik nincsenek nemzeti szentjeik) bolgár betűkkel írják nyelvüket,* egyszóval műveltségük szláv eredetű, nyelvükön a szláv hatás mindenféleképen érvényesült.
E század elején kezdett a latin írás a ruméneknél meghonosodni.
Az oláh név fogalma, a mint azt a törvény értelmezte: átment a délszláv nép költészetébe is. Azok a szerb balladák, melyek a guzlicza hangjai mellett hőseiket éneklik, vlach név alatt 139mindig pásztorokat értenek s vlachinják és vlachinicáknak nevezik a pásztorleányokat.
Sok ilyen balladát hozhatnék fel például, de csak egyet említek itt: Kobilics Milos, a szerb népköltészet egyik legkedveltebb alakjának születését tárgyazó balladát, melyben az van mondva, hogy «Lázár király leányai, jegyeseikről, Brankovics Vuk és Kobilič Milosról beszélnek, öszszehasonlítva azok rangját, származását. Brankovics Vuk – úgymond az egyik leány – szép fejedelmi várban született, míg Kobilič Milosnak, csak pásztorleány (vlachinjica) volt az anyja, ki Milost, lovakat legeltetve szülte meg, s egy ló alá rejtve, nevelte fel; ezért is nevezik Milost Kobiličnak». (Kobila = paripa.)
De száz és száz helyre utalhatok, hol a vlachokról mint pásztorokról beszélnek a szerb költemények. Ilyen értelemben használják az oláh nevet a kárpáti, sőt az alföldi tótok is.
Ez a vlach név szerepe a görög egyházhoz tartozó délszlávok tartományaiban.
A dalmaták, horvátok és szlavonok abban az időben, mikor a szerb és bolgár szlávok a byzanti egyházba tértek (IX. század), tehát már a frank korban a római katholika egyház hívei voltak. Mint ilyeneket találják a magyarok a honfoglaláskor.
Középkorban a vallás tette a nemzetiséget; nyelvkérdést s erre alapított nemzetiségi kérdést nem ismertek. A horvátot a szerbtől a vallás különböztette meg, egyik a görög, másik a római egyházhoz tartozván, s e különbség a nemzeti különbség érzetét szülte meg, a mi máig megvan a két testvér-nemzet között, jóllehet a szerb és horvát nyelv között alig van nagyobb különbség, mint két szomszédos német, franczia vagy olasz tájszólás között.
A vallás tevén a nemzetiséget a középkorban, a katholikus szlávok élesen megkülönböztették magukat a byzanti egyház szlávjaitól; azokat olyan idegeneknek tekintették, mint a görög, rumén s más nyelvű görög nemegyesülteket.
A balkáni oláhság (rumén, szláv) átszállingózott a katholikus területekre is (Raguza, dalmát partok), magával víve a byzanti egyház tanait, szokásait. A föld népe első sorban a görög nemegyesültet látta az idegenben s kora felfogása szerint vallásával nevezte meg nemzetiségét is. A katholikus szlávok közt igen korán átváltozott a vlach név értelme s görög valláshoz tartozó balkániakat jelentett.
A vlach név, a milyen messze tudunk menni, a dalmát-horvát szlávoknál mindig görög nemegyesültet, görögöt jelentett. Oláh egyháznak nevezték a görög egyházat, oláh papnak a görög nemegyesült pópákat. A horvát közember ma is így tudja azt. Zágrábban egy utcza is van, vlaška ulica = oláh utcza, vagyis görög felekezetűek utczája.
Ez az elnevezés átment a dalmát-partvidéki olaszok nyelvébe s a latin egyházi irodalom is magáévá tette azt, úgy hogy pápai oklevelekben is megtaláljuk.
A pápa Kaloján bolgár czárhoz írván, a kit a katholikus egyháznak akart megnyerni, őt «imperator Bulgarorum et Vlachorum» czímmel illeti. A rumén tudósok ebből azt okoskodták ki, hogy Bolgárország rumén-bolgár szövetséges állam volt. Ez a czím csak latinúl hangzik így, a bolgár czárok magukat «bolgárok és görögök» czárjának nevezték s iratták, és soha sem oláhok czárjának, mert, mint fent láttuk, az oláh névnek Bolgárország területén más jelentése volt, semhogy a czári czímbe kerülhetett volna.
A XIV. században jő a török. Hódítva halad észak felé fel Boszniáig. Elsöpri a szláv országokat: Bulgáriát, Szerbiát, Bosnyákországot. A Száváig fel török népelemek honosodnak meg, különösen pedig Bosnyákországban s megalkotják a szláv területeken is a nemességet, a mi az Izlam fogalmához van kötve.
Boszniában és Szerbiában az oláh névnek új értelmezést adtak a törökök. A meghódított szlávok keresztények és különösen Boszniában, pásztorkodó népek voltak, a kik magukat oláhoknak is nevezték; mintegy nemzeti neve volt ez a köznépnek. A török oláhnak nevezte most a hódoltakat, de keresztényt is értett mindig a megnevezésben. Így a szerajevói mohamedán (akár török, akár szláv nyelvű legyen is), a mohamedánt turk-nak, a keresztényt oláh-nak híja s e nevet átviszi a kereszténység egyetemes fogalmára is.
A délszláv nyelv jól ismeri a török felfogást s újabb illyr írók szerte használják.
Egy ecclatans példával illustrálom ezt.
Petar Petrovič Njeguš črnagorai vladika püspök) 140«Lažni cár Stjepan Mali» czímű történeti drámájában két kádit beszéltet, kik az Izlam nagy alakjait dicsőítik. Az egyik Omár hadvezérről szólván, dicséri azt, hogy az «oláhok» alexandriai könyvtárát felgyujtotta: kad zapali vlašku dangubicu – aleksandrijsku biblioteku. – Senki sem fog az «alexandriai oláh könyvtár» alatt egyebet mint keresztény vagy görög könyvtárt érteni.
De az író tovább megy. Megszólaltatja a másik kádit, a ki Szulejmanról s a mohácsi csatáról emlékezik. Magyar fordításban így hangzik a passus:
Törvényhozó! Legmagasabb zultán!
Bámulatot keltő látvány volt az:
Hogy küzdött a török a magyarral,
Hogy vágta le az oroszlánnak fejét,
Hogy tiporta le «az oláht» Mohácsnál.
Bámulatot keltő látvány volt az:
Hogy küzdött a török a magyarral,
Hogy vágta le az oroszlánnak fejét,
Hogy tiporta le «az oláht» Mohácsnál.
A török észjárás a költemény szavai szerint már nemcsak a keresztény, de a magyarra mint keresztényre is kiterjeszti az oláh fogalmát, mely előtte annyit jelent, mint = gyaur, hitetlen.
Meggyőződhetik a tisztelt olvasó fejtegetésemből, hogy az oláh név a középkoron át napjainkig, más-más értelembe öltözött. Korok és helyek szerint ingadozott az, az események, népmozgalmak hullámzásában.
* * *
Ismerve az oláh név balkáni szerepét: kisérjük az oláhságot vándorlásaiban.
Már a byzantiak korában, mikor Vazul császár meghódította Bolgárországot, kezdett az oláhság a Dunántúlra szállingózni, az egykori magyar bánság, a Szörénységen keresztül, mindenütt a hegyeket keresve, hol balkáni életviszonyainak megfelelő területeket talál.
Az Orsova és Viddin közti Dunarészen, a hol a szerb hegységet a Kárpátoktól csak a folyam medre választja el, hol ezer év előtt Traján hidat veretett s a szikla-oldalba vágatta a híres via Traianá-t: ott lépték át a Dunát a Balkán oláhjai teheneikkel, üszőikkel, juhaikkal, hozva magukkal Byzancz vallását, babonáit, szentjeit s a felkavart viszonyok sok nyomorúságát.
Vegyes nyelvű nép volt akkor az oláh. A legtöbb rumun, mint par excellence pásztor nép, de részben ráczok, bolgárok és albánok vagy orbonások.
Papjaik és kenézeik (biráik) és vajdáik azonban bolgárok és szerbek voltak; de jöttek velük vagy nyomukban örmények is; erre mutat az, hogy Szőrénységben a XIV-ik század elején ismeretes volt egy Örményes nevű hely.
Ez a vegyes nyelvű népelem mindinkább helyt foglalt Erdélyben s felhatolt egészen Mármarosig. A balkáni események folyamán a török háborúkig mindig több és több ilyen oláh bevándorló igyekszik észak felé, hol jobb hazát vél találni.
A fent elmondottakból világos, mért nevezi Kézai pásztoroknak az oláhokat. Anonymus és az ő korában még pásztort értettek ez alatt Magyarországon is.
Ez a vegyes nyelvű, de szláv hierarchiájú nép a Balkánról elhozta magával összes traditióit Erdélybe is, tehát a hovatartozás érzetét is; így történt, hogy a XV. században a mármarosi oláhok a nándorfehérvári metropolita hatáskörébe tartoznak; de világos lesz magyarázatom után az is, hogy mikor a szerbek, mint politikai nemzet (nemesség és polgári, városi elem stb.) Magyarországon keres menedéket s itt a szerb metropolia megalakúl: mért terjed ki annak hatásköre az erdélyi oláhságra is? Nem erőszak volt az, de természetes folyamánya a dolgoknak, mert az oláhok, papjaikkal, kenézeikkel együtt tudták, érezték, hogy ők a régi szerb állam elszakadott tagjai, egy növény kiágazásai, azért tehát a karloviczi érseket természetszerű fejükűl fogadták.
Az első bevándorlások idején tehát az oláh név a magyar földön sem jelentett egyebet, mint balkáni eredetű nomád népet, de az oláh név másik jelentése is meghonosodott, vagyis oláhnak nevezték a római katholikussal szemben a görög egyházat.
A szegedi gyűlés 1495. XXV. tczikkében ez áll: Valachi, Rutheni et Sclavi, fidem Valachorum tenentes rustici.
1445-ben Hunyadi János Világos várát kapja Zarándmegyében, a várhoz tartozó nemesek és oláhokkal (sic!) együtt és a patronatus jogát: cunctarum ecclesiarum et capellarum tum christianorum quam Valachorum.*
Teleki. Hunyadiak k. X. 362. l.
A török elől a XVII. századig a horvát-szlavon tartományok, sőt Krajna-Karinthia felé is 141sok balkáni (boszniai, szerbiai stb.) menekülő vette útját, a kik uskokoknak (menekülők) vagy oláhoknak neveztettek, s Pozsegamegye egy része Kraljeva Velika főhelylyel soká «Kis-Oláhország» – «parva Vlachia» – «die kleine Walachei» nevet is viselt.
Már fentebb jeleztem, mit ért a horvát oláh alatt. Nem nemzetiség volt az, csak felekezet; így értelmezi azt I. Lipót rendelete (1659. 92. cz. az ó-széki birtokon tartózkodó oláhok megzabolázásáról), így a zágrábi püspökség s tömérdek okmány. Petretić zágrábi püspök a XVII. század végén meg is írta ezeknek az oláhoknak a történetét (Historia de Valachorum in Confiniis Regni Slavonim degentium Episcopatus origine, progressu et effectibus), melyben meg is nevezi oláhjainkat: «Valachi sive Rasciani vel ut verius dicam Serviani, nam ex Regno Serviae prodierunt.»*
Arkiv za povjestnicu jugoslavensku 1868 IX. 320.
Mint ilyen görög nemegyesülteket reclamálja őket Cernovič Arsén patriarcha 1694-ben, midőn a császári privilegiumot azokra a szerbekre is kiterjeszteni kéri, a kik a Dráva-Száva közt, a többi szerbtől elválva éltek: in Slavoniam et in hac parvam Valachiam.*
Czörnig. 160.
Láthatjuk ezekből is, hogy az oláhságot senki nem nézte nálunk nemzetnek a középkorban, e név csak akkor szállt a ruménségre, akkor vált a rumén nemzetnév synonimájává, mikor a rumének rumunizálva mindazon idegen elemeket, melyekkel együtt éltek: homogén nemzetté lettek.
Így állván a dolgok, óvatosabban fogunk bánni az oláh névhez kötött hagyományokkal. Ilyen a Hunyadi család eredete is. A legrégibb feljegyzések oláhoknak nevezik a Hunyadiakat. Ősük Šerb, ennek fia Buthi Vojk vagy Vuk és Radul. Vuk fia Hunyadi János.
Mit tudunk ebből? Micsoda oláhok voltak? Rumének-e, bolgárok-e, vagy szerbek? Legfontosabbnak tartom e genealogiai jegyzékben a Vojk vagy Vuk nevet, mely Vknak is iratik. E név határozottan szláv s pedig szerb és farkast jelent. Igaz, hogy a Šerb és Radul név rumén, de e nevek úgy a bolgárok, mint a szerbeknél honosak voltak, sőt tiszta szláv területen Bolgáriában ma is megtaláljuk azokat.
A kérdést a Vuk név oldja meg. Ha Hunyadi János atyja rumén lett volna, nem nevezte volna magát szerbül Vuknak, hanem ruménül Lupunak, mert a két név egyet, farkast jelent s mindenféle nyelvben ismeretes keresztnév. Havasalföldi vajdák, bojárok nevezték magukat Lupu, Lupulnak, nevezhette volna magát így Hunyadi János atyja is, ha ruménnek tartja magát s nem délszlávnak.
Másik bizonyítékunkat Hunyadvára egyik tornyának elnevezéséből merítjük. Hogy a Hunyadi család ismerte délszláv eredetét, sőt Hunyadvárában beszéltek is szerbül vagy bolgárul, abból is látjuk, hogy az egyik torony neve «Njebojsza»; így nevezi azt a nép ma is. A vár jobbágyai vegyesen szerbek, bolgárok és rumének voltak s ez időtájt egész vidékek is voltak Erdélyben, így Tövísen, nem messze Hunyadhoz, hol rácz telep tartotta magát sokáig, mígnem eloláhosodva, elfeledte multját; csak a mohos sírkövek jelölik még itt-ott, hogy a ruménség fája: bolgár, szerb, albán romokon nőtt föl.
Corvin Mátyás okleveleiből is tudjuk, hogy a család délszláv eredetű . . . a Regibus vero Bulgariae atavis nostris . . . írja Mátyás (az oklevél Kerchelich-nél) s rokonait is megnevezi. Ez oklevélből világossá lesz, hogy a Hunyadiak ősei a Balkán felől bevándorló néptöredékek vezetői, vajdái voltak s több délszláv és albán fejedelmi családdal rokonságban állottak.
Egyik rokonának nevezi Mátyás Ivanovics Györgyöt, Thessalia herczegét, Albánia, Dibra, Zadrimia stb. urát, aztán Niši Marnovics Tomkát, Zvornik vára urát és Ráczország starostját, Braničevo stb. birtokosát.
Világos mindezekből, hogy a Hunyadiak csak annyiban voltak oláhok, a mennyiben oláh népek felett vajdáskodtak. A Balkánról Magyarországba vándorolt fejedelmi ivadékok ők, s szláv nyelvüek és műveltségüek, s mint ilyenek léptek be a magyar nemzet kötelékébe.
A mi a Hunyadiakra áll, áll a híres régi Kristyóri oláh vajdákra is. Ezek ősét Boar-nak (bojár) nevezi egy oklevél, (lásd Keménynél), ettől származik Kristsóri Boalya (adománylevele 1404 és 1415-ből), a zarándmegyei oláhok vajdája: «voyvoda Olacorum».
A Kristyóri család oláhsága is olyan természetű, 142mint a Hunyadiaké. Oláhok vajdái voltak, de nemzetükre nézve szerbek.
Aradon Kristyóri János ügyvéd családi okmányai között őrzi genealogiájának 1773-ban átírt másolatát, mely a kérdést szépen megfejti. Álljon itt az okmány kérdésünkre tartozó része:
«Concinnata est haec Tabella Genealogica anno 1773.
BAÁR a possessione Kristsor in donationalibus annor. 1404 & 1415 sub A. A. DE KRISTOR ita scriptus et denominatus qui stb.
BELAM vajda in donationalibus A. 1404 simpliciter De Kristsor scriptum, mox autem in donationalibus A. 1415 BELAM VAJVODA DE KRISTOR apellatum sub A: A: alias ut indicia produnt Gente Rascianum sub Nro 37 & a Serenissimo Sigismundo Rege olim Hungariae pro fidelibus suis servitiis ac meritis totales & integras possessiones Kristsor, Zdrapcz & Czoroczel (imo & Vakam hodiedum ab Ill: L: B: Vidua D. Samuele Kemenyiana in & pro flor. 2500 pignore tentam) in Cottu de Zaránd existentes et districtui Fejér-Kőrös ingremiatas, erga privilegiales Anno 1404 & 1414 sub A: A: exhibitas etc.
BAÁR a possessione Kristsor in donationalibus annor. 1404 & 1415 sub A. A. DE KRISTOR ita scriptus et denominatus qui stb.
BELAM vajda in donationalibus A. 1404 simpliciter De Kristsor scriptum, mox autem in donationalibus A. 1415 BELAM VAJVODA DE KRISTOR apellatum sub A: A: alias ut indicia produnt Gente Rascianum sub Nro 37 & a Serenissimo Sigismundo Rege olim Hungariae pro fidelibus suis servitiis ac meritis totales & integras possessiones Kristsor, Zdrapcz & Czoroczel (imo & Vakam hodiedum ab Ill: L: B: Vidua D. Samuele Kemenyiana in & pro flor. 2500 pignore tentam) in Cottu de Zaránd existentes et districtui Fejér-Kőrös ingremiatas, erga privilegiales Anno 1404 & 1414 sub A: A: exhibitas etc.
Alább:
1411. Filias
Zora & Vilka* utrasque ad tum in capillis constitutas prout antiquissimae picturae inscriptionisque Rascianicae Ao 1411 in praefato pervetusto templo Kriscsoriensi Valachis hodiedum inviolabiliter extantes manifeste perhibent sub litt. C. & Nro 37.
Zora & Vilka* utrasque ad tum in capillis constitutas prout antiquissimae picturae inscriptionisque Rascianicae Ao 1411 in praefato pervetusto templo Kriscsoriensi Valachis hodiedum inviolabiliter extantes manifeste perhibent sub litt. C. & Nro 37.
Zora és Vilka szerb leánynevek; Zora = Hajnal, Vilka (Vila) = Tündér.
Alább:
Azt hiszem, hogy világos képét adtam annak a népmozgalomnak, mely a Balkánon indul meg s az erdélyi hegyek között ér véget. Kimutattam azt, mennyire indokolatlan az oláh ujságok tüntetése Hunyadi János és Hunyadi Mátyás neveivel nationális tendentiáik érdekében. A rumén elem multjának általam festett képe – s ez az igazi képe annak – egészen más színben tünteti fel a rumén történetet, mint azt Laureanu, Hasdeu, meg annyi más rumén történetiró tudja, vagy inkább képzeli. Nincs annak a képzeletnek semmi reális alapja. Nem ismerik azok a jó urak nemzetük multját s úgy látszik nem is akarják ismerni. Nekünk magyaroknak jutott az a feladat, hogy a magyar föld történeteit a bevándorlott népek történeteivel egészítsük ki, melyeket a mi multunkkal annyi száz és száz kapocs köt össze.
* * *
Ez az t. olvasóim, a mit a Hunyadiakról s az oláhok régi viszonyairól el akartam mondani. Bocsássanak meg, hogy ismétlésekbe is bocsátkoztam s elmondtam olyan dolgokat is, melyeket t. olvasóm már másutt is hallott tőlem. De tanulmányaim egy körben mozogván – az «oláh kérdés» keretében – egy-egy újabb részlet tárgyalása közben lehetetlen, hogy már ismert részletekbe ne ütközzem. Különben az oláhokról írott rendszeres művem már nyomdakészen van, abban az így töredékesen s magam ismételgetve előadott részletek, egységes és teljes képben fogják feltüntetni az oláhság multját.
Dr. RÉTHY LÁSZLÓ.
