I. BEVEZETÉS.
I. BEVEZETÉS.
A magyar nemzet Európába telepedésekor három nagy eszmével találkozott: a kereszténységgel, a hűbéri rendszerrel és nemzetiség eszméjével. E három eszme dönt államalkotásunk s államfejlésünk felett, kihatása mindeniknek napjainkig nyúlik. A vallás és nemzetiség eszméje mai napig is tartja uralmát, a hűbéri rendszer már meghajolt az időknek.
A forráshoz, az eszméhez vezetem olvasóimat, melyből a tudomány, melylyel társaságunk foglalkozik, eredetét vette.
A genealogia és heraldika, ha nem is szülötte a feudalismus, a hűbéri rendszer eszméjének, de annak emlőjén nyerte kifejlését.
A midőn a feudalismust a történet két segédtudományának forrását, hű dajkáját a méltatás egy nemével fogom fel, nem kívánok az eszmének, mi helyébe készűl lépni, a liberalismusnak hadat izenni.
A politikától, midőn a liberalismusnak helyt, tért, állást követel, nem kívánhatjuk, hogy a feudalismus fényoldalaira vesse világítását; de a történelmi kutatás nem felelne meg feladatának, nem a tudomány igazságkeresési törekvésének, ha egy eszmét, mely majdnem egy ezredév alatt vezetett és alkotott, azért mivel az újkor politikai hitvallása más oltárokat állított, kiszolgáltatnánk a megvetésnek, holott az maig is czivilizácziónk talaja, melyben gyökerei nyugosznak.
Az eszme, mely egy ezredév előtt vezércsillagává vált a népvándorlás által sötétben maradt kornak, mely mintegy özönvíz után rendezés alá vette a földet, hol minden határ el volt iszapolva, összeszedte az erdőkre, hegyekre menekűlt népet, abból társadalmat, államot teremtett, – az eszme, mely Európát megmentette attól, hogy a népvándorlás után az izlam, az arabok, törökök árja lepje el, a történészet hálájára méltóvá tette magát. Mint egy leáldozó napra, mely maradandó nyomokat hagyott életünkben, lehetetlen a kegyelet egy nemével nem tekintenünk.
A hűbéri rendszer maholnap már csak romantikus emlékezet. Nem soká folytatása lesz a czivilizácziónkat megelőző kornak, a tündérek és óriások korának, melynek története regévé vált, s csak költészetét szeretjük emlegetni. E korszak letünt. Czivilizácziónk a szikla csúcsokról s hegyek ormáról leszállt. A hűbéri rendszer miként sasfészkök ma már csak rom; de egy gyönyörű rom, mely előtt az utókornak a kegyelet bizonyos érzetével kell megállnia, a kegyelet azon nemével, melyet a régi idők s a nagyszerű alkotások követelnek. A hűbéri kor nagyjai lehet, hogy nem vívják ki maguknak regénk világában azt a rokonszenvet, mit az óriások és tündérek, a czivilizácziónkat megelőző kor ezen nagyjai, kivívtak; de szeretjük hinni, hogy minél távolabb esünk a kortól, minél inkább elmosódnak tradicziói: eszméi, nemesebb szokásai és erkölcsei, melyeket reánkhagytak, tiszteletünket e kor iránt mind jobban-jobban fogják felkölteni. 98El kell jőni az időnek, midőn az emberiség a hűbéri korra mint czivilizácziónk tavaszára fog visszagondolni, egy tavaszra, mely a nyár és ősz áldását előkészítette.
A hűbéri rendszer oly szolgálatokat tett az emberiségnek és czivilizácziónak, hogy aggódva kell reá gondolnunk, hogy vajjon a liberalismus mai fogalmában, fog-e a családi, a társadalmi és állami életnek oly biztos alapot nyujtani; s egy másik ezredév mulva nem lesz-e oka a történelemnek lefordított fáklyával állani annak sírjánál.
Való, hogy a hűbéri rendszer nem oly örök eszme, mint a keresztény vallás alapeszméje, a szeretet. Nem az az eszményi szép, melyet az ó- és újkor ecsetje, vésője egyaránt kell hogy visszaadjon. Egy korszakot alkotó, egy korszakot betöltő s tán boldogító eszme is volt, s így szép volt, mivel kora ízlésének, kivánalmának, lelki szükségérzetének megfelelt s azt boldogította.
A midőn az eszme szépségéről, boldogító voltáról emlékezünk, a hűbéri rendszert a maga tisztaságában veszszük, úgy a mint az felfakadt, s míg a part iszapjától még látni lehetett, hogy úgy szóljunk, csillámló habjainak minden érzelmét és gondolatát. Nem azt a hűbéri kort méltatjuk, mely rabló várakat épít, s mely szűzek vérében fürdik, hanem azt, mely az emberiség elvadult szívében felköltötte a vallásos érzelmet, felköltötte s örökűl hagyta ránk a lovagiasság érzetét; mely felköltötte a nőnem iránti gyöngédséget, minek az újabb kor családi és társadalmi rendszerét köszönjük. Azt a rendszert, mely a mai európai czivilizácziót teremté, mely nélkűl ma Európa nem igényelhetné, hogy czivilizácziója és szelleme előtt minden világrész meghajoljon.
Az újabbkori állam, társadalom és családi élet alkotásában szerepe bár nem a szobrászé, mely bevégzett szépséget állít elő, hanem a kőfaragóé, mely a tömböket kinagyolja, szegletköveket alkot s az alap megvetése nehéz munkáját végzi: mindazáltal, ha megengedjük is, hogy a politikus rombolásra serkentse híveit, ott hol újat alkotni akar, a történészetnek nem szabad objektiv, hidegen fontoló állásából magát kisodortatni engedni.
A történész előtt a hűbéri rendszer három korszakban jelenik meg. Az első Nagy Károly alkotása, melyben a rendszer még csakis az egyéni képességre fektettetik. A második az a korszak, mely Nagy Károly birodalma felbomlása után a feudum szót feltalálja, s melyben már nem az egyén, hanem a család eszméje szerepel. A harmadik, melyben a család földesúri jogkört alkot magának, mely utolsó sajátlag a hűbéri rendszernek nem is volt kiegészítő része.
A mi hűbéri rendszerünk az első két korszakban játszik. E korszakban, mely tisztázta érzelmeinket, felállította azon benyomásokat, melyek alatt a szív, a családi és társadalmi élet maig is áll.
A hűbéri rendszer az állameszme körül nem volt oly szerencsés, mint a családi és társadalmi élet megalkotásában: azért is a hűbéri állam alapelvei letűntek, de családi és társadalmi alapelvei maig is fenn vannak. Ez az, a miért a hűbéri kor a történészet előtt maig is egy korszak, mely mai czivilizácziónknak kiindulási pontját képezi. Értelmünk meghódolt az újabb kor, a liberalismus követelményeinek, de érzelmeink maig is a hűbéri rendszer szabványai alatt állanak. A hűbéri államot átalakítottuk, de a család és társadalom a hűbéri kor nemesebb fogalmaitól el nem szakaszthat, mert akkor az európai czivilizáczió ős jellegét vesztené el.
Ezen szempontból fogjuk fel a hűbéri rendszert. Czélunk annak jelentőségét és lényegét tanulmányozni nem politikai vagy jogtudományi, hanem csakis a társadalmi tudományok szempontjából.
