MÓRÉ JÁNOS CZÍMERES NEMESLEVELEI.
MÓRÉ JÁNOS CZÍMERES NEMESLEVELEI.
(Egy czímerrajzzal.)
Hazánk történetében több Mórénak a nevével találkozunk, a kik más-más Móré-családnak voltak tagjai.
Egyik Móré-család, a csulai és dadai, előkelő szerepet játszott a XV. és XVI. században. Egyik Móré 1492-ben, mint szörényi bán fényes győzelmet vett a Szörény várát ostromlott törökökön, a győzelem után állítólag két törökfejekkel megrakott szekeret indított Budára diadala jeléűl. Halála után a szörényi bánságban még 1492-ben öcscse György követte, a ki 1505-ben a Rákosi országgyűlésen, mint belgrádi bán szerepel. Testvére, Péter 1494-ben követségben járt a portán. Ennek fia Fülöp egri prépost, majd 1524-től pécsi püspök Mohácsnál esett el 1526-ban, – a hol György fia László is jelen volt, – a ki később mint török fogoly Konstantinápolyban végezte életét. A család a XVI. század közepén Jánosban (valószínűleg ennek a Lászlónak a fiában) kihalt.*
L. Nagy Iván Magyarország családait.
Nagy Iván említést tesz még egy körösbányai, majd egy jobbágyi Móré családról a XVI. századból, a melyeket a csulai Mórék egyik ágának hisz. Hontmegyében is létezett egy Móré-család, a roskováni, a XVI. és XVII. században. Gömörmegyében 1636-ban hirdették ki Móré Simon és János czímeres nemes levelét, melyet 1633-ban nyernek II. Ferdinánd királytól. Van egy Móré-család (a mocsolyai) közép Szolnok-megyében is.
Az említett Móré-családokon kivűl van végűl egy Hunyad vármegyei Móré-család, a paklisai, a mely állítólag az előkelő csulai Móré és csulai Kende-családdal egy törzsnek lett volna ivadéka. Nagy Iván ennek nemzedék rendét csak három íziglen e század elejéig viszi fel.
A Hunyad vármegyei Móré-családnak nemesi eredetéhez kivánok én is hozzászólani.
Az Erdélyi Muzeum könyvtárában látható egy feltűnően díszes czímeres levél, a mely a Hunyad vármegyei Móré-család egyik tagja révén kerűlt oda. A czímeres nemes levelet Báthory István lengyel király és erdélyi fejedelem adja Móré Jánosnak (1584.), «ama hűséges szolgálataiért, melyeket különböző helyeken és időben buzgón teljesített, főkép pedig ama vitézi tetteiért, melyeket az elmúlt esztendők hadi vállalataiban, épúgy a mezei csatákban, mint az ellenséges várak és városok ostromában, életét elszánva annyi veszély között tanúsított, és jövőben is tanúsítani igért.»
Móré János tehát, semmi kétség benne, Báthory István lengyel királynak volt katonája, egyike amaz erdélyieknek, a kik több ezeren állandóan zászlaja alatt szolgáltak s külön magyar sereget alkottak, magyar vezérek, magyar vezényszó alatt – elkülönítve a lengyel seregektől.
Ezekből kerűlt ki Báthory István híres tüzérsége és gyalogsága, melyek a muszka várak és városok ostrománál annyira kitűntették s ellenállhatatlannak bizonyították magokat.
Báthory az elmúlt évek hadi vállalataira hívatkozik – és pedig 1584-ben. Kétségtelen tehát, hogy Móré János Báthorynak a moszkoviták ellen vezetett hadjárataiban (1579–81) részt 169vett; sőt valószinű, hogy a poroszok (főkép Danczka városa) ellen trónralépése után mindjárt 1577-ben vezetett seregében is ott szolgált. Vagy magával Báthoryval ment tehát ki mindjárt királylyá választása után Lengyelországba, a kisérő seregben; vagy lehet, hogy később a moszkoviták ellen toborzott csapatokkal. Ha a czímeres levél ama kifejezésének, hogy a mezei harczokban is kitűnt, nyomatékot akarnánk tulajdonítani, s a várak és városok ostroma kiemelését a muszka hadjáratokra akarnók vonatkoztatni, (a mint hogy az tényleg várak és városok ostromából állott, nyilt csatát a muszkák nem fogadván el, valamikép a porosz Danczka ellen való hadakozás is ostromlás volt): úgy azt kellene következtetnünk, hogy Móré János már a Békés Gáspár ellen vívott nagy mezei csatában Kerellő-Szent-Pál mellett is vitézkedett. Egy bizonyos, hogy a czímeres levelet hadi érdemeiért kapta, s hogy a livoniai harcztéren fent a Keleti tenger partvidékén ott harczolt a moszkoviták ellen.
Maga a nemes levél is fent Litvániában a király kedvencz tartózkodási helyén a grodnói várban kelt 1584 febr. 20-án, (két évvel a béke megkötése után), a hol Móré János az ő udvari testőrségében szolgálhatott.
A czímer, a melyet kap s a mely a nemeslevél homlokán ékesen kifestve látható s a szövegben (bár hiányosan) körűl írva olvasható, a következő: a paizs harántékosan két részre van osztva; az alsó rész vérrel befecskendett zöld mezején fegyveres vitéz áll, jobbjában kivont egyenes kardot, baljában vérző nyakú levágott emberi főt tart hajánál fogva. (A paizs felső felében demascirozott piros mezőben kék hadi zászló látható). A paizs felett természetes szinű sisakon drága kövekkel kirakott korona ékeskedik. (A korona felett ugyanolyan vitéz törzse emelkedik ki, jobbjában kivont karddal, baljában a vérző fővel). A foszladék balról arany-kék, jobbról piros-kék.
A zárjelbe foglalt szavak a szövegben nem foglaltatnak, de igenis a czímerképben, a mely ugyanakkor festetett, semmikép sem később – és így azt kell döntőnek, irányadónak vennünk. Különben is gyakori eset, hogy a czímer leírás a szövegben nem egyezik egészen a képpel. Hogy a szöveg tökéletlen, látszik abból is, hogy a paizs alsó felét leírja, de felső feléről már nem tesz említést, szintúgy nem említi a paizs felett kiemelkedő alakot. A leírás eredeti szövege ímé ez: «Scutum videlicet singulare coelestini coloris, in cuius ima parte campus viridis, sangvini conspersus; super campum miles armatus, dextra nudum ensem incurvum, sinistra caput humanum (cruore madens crinibusque apprehensum) tenens conspicitur; supra scutum galea naturali colore visitur; galeae corona unionibus gemmisque ornata incumbit: quemadmodum haec omnia in capite seu principic praesentium litterarum nostrarum depicta, et arte seu manu pictoris suis ad id accomodatis coloribus, clarius expressa, ac figurata conspiciuntur.»
A zárjelbe tett szavak el vannak mosódva s egy másik czímeres levélből egészitvék ki, a melyről alább lesz szó.
A Báthory czímeres levele megfelel arra a kérdésre is, vajjon nemes család volt-e a Móré Jánosé azelőtt is, avagy nem. És pedig tagadólag. Azt mondja, hogy «paraszt és nem nemes helyzetéből és állapotából, a melyben, mint nemnemes szülöktől származó eddig élt, királyi kegyelmébűl kiveszi és Erdély és Magyarország igazi nemesei sorába és rendébe iktatja, hogy mindazon jogokkal és szabadalmakkal éljen mind ő, mind utódai, mint a többi erdélyi és magyarországi 170nemesek». (Eundem igitur Joannem More a rusticitatis et ignobilitatis statu et conditione, in qua hactenus extitit, tanquam a ignobilibus parentibus natum, ex speciali gratia munificentiaque nostra regia eximendum, ac in coetum et numerum verorum Transylvaniae et Ungariae nobilium cooptandum, assumendum, ascribendum, annumerandum et aggregandum esse duximus).
Az itt leírt czímeres levél érdekességét még fokozza egy körűlmény, a melyre Béldi István úr Maros-Vásárhelyről hívta fel figyelmünket, miután e czímeres levelet társulatunk okt. ülésén bemutattuk s ő erről tudomást vett. Béldi úrnak ugyanis birtokában van másolata egy czímeres levélnek, melyet ugyancsak Móré János kapott, de nem Báthorytól, hanem Rudolf császár és királytól, 1595-ben. E czímereslevelet ugyanennek a hunyadmegyei Móré-családnak egyik tagjától kapta lemásolás végett; s a másolatot szíves volt nekünk átengedni.
E második czímereslevél, a mely Prágában 1595 febr. 1-én kelt és szintén Móré Jánosnak van adva, nem más, mint a Báthory Istvántól kapott nemesi czímer ismételt adományozása, illetőleg megújítása. De egy szóval sincs említve, hogy azt eredetileg Báthorytól nyerte légyen. Mindössze annyit mond, hogy a czímert már előbb is használta. Az oklevél szavai szerint «Nemes Móré Jánosnak hűséges szolgálatait megtekintvén, melyeket eleinte magyar szent koronánk, majd saját felségünk iránt különböző helyeken és időben tanusított, őt, a kiről különben is az mondatik, hogy nemes szülőktől származott (?) és mindig (?) nemesi szabadságnak örvendett – újra magyarországi nemeseink sorába iktatjuk, adván neki czímerűl (ugyanazt, a melyet Báthory 11 év előtt), a mely lefestve a czímereslevél homlokán látható, hogy azt valamint ezelőtt úgy használja ezután is, maradékaival együtt.» (Sicuti antea ita et in posterum .. eadem arma .. utuntur).
A czímer körűlírása sokkal részletesebb és szabatosabb a Rudolf czímeres levelében, mint a Báthoryéban; ez még a sisakkorona drágakövei s ékszerei színét is meghatározza. De a czímer egészen ugyanaz, mint a 11 év előtt kapott, mindössze, hogy amabban egyszerűen levágott emberfej, itt törökfej (caput Turcicum) említtetik.
A lényeges eltérés a két czímereslevél között az, hogy míg a Báthoryé minden kétséget kizárólag nem-nemes szülőktől származónak mondja Móré Jánost, a kit «paraszt állapotból» tesz nemessé; addig a Rudolfé nemes Móré Jánosnak, már a szüleit is nemeseknek tartja habár hozzá teszi, «a mint mondják» – («aqui etiam antea nobilibus perentibus ortus et libertate nobilitari semper gavisus esse dicitur.»)
Hogy egyeztethető össze a kettő? Talán két különböző Móré Jánossal volna dolgunk? Más akkor sem lehetne, mint a fennebb emlegetettnek fia, mert csak ő róla mondhatták el jogosan, hogy szülei is nemesek voltak s azzal a czímerrel éltek. De valószínű-é, hogy annak a Móré Jánosnak, a ki 11 év előtt, 1584-ben még Litvániában katonáskodik (tehát nős alig lehetett) olyan nagy fia legyen 1595-ben, a ki már hadi érdemeket szerzett légyen először Magyarország, majd a királyi felség szolgálatában. Én nem hiszem s azt hiszem, más is valószínűtlennek fogja tartani.
A Rudolf czímereslevelében emlegetett Móré János tehát nem lehet más, mint a kit Báthory István megnemesített, s a ki Báthory halála után (1586) visszakerűlvén hazájába, később a törökök ellen harczolt. Talán épen a Báthory Zsigmond seregével ment ki Magyarországba s részt vett a híres mezőkeresztesi ütközetben a törökök ellen 1594 őszén. S erre következett a czímeradományozás 1595 telén.
De még tovább megyek a következtetésben. 1595 telén díszes erdélyi követség járt Prágában és Gráczban, hogy Báthory Zsigmondnak Mária Krisztierna főherczegnőt eljegyezzék. A követség, melynek élén Bocskai István állott, febr. 1-ét, a midőn Móré János nemesi levele kel, épen Prágában töltötte. Nem kell semmi látnoki tehetség hozzá, eltalálnunk, hogy a Rudolf czímereslevelét az erdélyi követség vitte haza vásárfiáúl Móré Jánosnak. Sőt ki tudja, nem volt-é maga Móré János is a követség bizonyára elég nagyszámú kiséretében? Vajjon a királyi felség szolgálatában szerzett érdemek alatt a czímereslevél szövege – nem épen a követségben való résztvevést értette-é?
Legyen bármikép; tény az, hogy a Báthorytól 1584-ben kapott czímer adományozást Rudolf, 1595-ben megújítja. Talán nem ismerte el a lengyel király (bár egyszersmind erdélyi fejedelem) jogát, hogy Magyarországra is érvényes nemességet 171adományozhat; mert tényleg Báthory oklevele hangsulyozza, hogy Mórét Erdély és Magyarország nemesei sorába veszi fel. – Talán ezért érezte szükségét Móré, hogy a magyar király által is megújíttassa; vagy egyszerűen, a mint az általában szokás volt, nagyobb erősség kedvéért. – Az, hogy Móré János ebben nemes szülők gyermekének «mondatik»: a dolog lényegén nem változtat. Nem lehetetlen, hogy ebben a családi traditio jut kifejezésre, mely szerint ezek a Mórék az előkelő csulai Mórékkal egy családból származóknak tartották magokat.
A két czímereslevél tenora, czímerleírása megegyezik. Nem lett volna érdektelen magát a czímerrajzot is összehasonlítanunk, hátha ebben is föltalálnók az előbbi czímer mintáját. De az utóbbi czímereslevél birtokosa Erdélyből Heves vármegyébe kiszakadván, az eredetihez eddigelé nem juthattunk hozzá, csak másolatát használhattuk.
E két czímeres levélhez csatlakozik még egy harmadik a Móré-család más tagja részére. Báthory Zsigmond ugyancsak 1584-ben, sept. 24-én Gyulafejérvárról keltezve megnemesíti Móré Andrást (de Kis-Budak), Brassó város szolgáját, kivévén őt addigi köznépi és nemnemesi állapotából. Czímeradományozásról itt nincs szó. A két Báthory által két Móré részére egy évben adott nemesi levelek között bizonyára kellett valami összefüggésnek lennie. Talán testvére vagy közel rokona volt Jánosnak András s amannak a megnemesítése befolyással volt emezére. Ez utóbbi nemes-levél a brassai városi levéltárban van, másolatát Mohr Károly úrnak köszönöm Fogarasról, a ki családi szájhagyomány alapján az emlegetett Móréktól származtatja magát, habár a név «régi idők óta Brassóban lakott őseinél az ott erős germanisatio befolyása alatt a mult században előbb Mor, utóbb Mohr-ra változott».
Vissza kell térnünk a Báthory István oklevelére, hogy még némely tanúságát levonjuk. Látszik e czímereslevélből is, hogy Báthory az erdélyi ügyekre külön kanczelláriát tartott Lengyelországban, a melynek élén Berzeviczy Márton állott, mint kanczellár, – a király egykori tanulótársa a páduai egyetemen s mindvégig jó barátja, a kit lovaggá, starogardi kapitánynyá és báróvá tett. Azért mondja az oklevél záradéka, hogy «Datum per manus magnifici fidelis nobis sincere dilecti, Martini de Berzevice, equitis, et per Transilvaniam cancellarii nostri, liberi baronis a Dondang, ac capitanei Starogardiensis.» A király aláírásán kívül (Stephanus rex); ott látjuk az erdélyi ügyek kanczellárjáét is (Mart. de Berzevice cancell. mppa).
Pecséttani szempontból is találunk megjegyzésre méltót. A szépen megőrzött, hatalmas viaszdarabba nyomott, selyemzsinóron függő piros pecsét a király titkos pecsétjét tűnteti elő, a melylyel erdélyi ügyekben élni szokott. (A mint mondja: «praesentes litteras nostras, secreti sigilli nostri, quo in rebus Transilvanicis utimur pendentis munimine roboratas» stb.) A pecsét figurái középen a Báthory czímer sárkányfogait ábrázolják, s körülötte a paizs négyes tagozatában a lengyel koronás fehérsast s a litván lovast, mindeniket kétszer-kétszer, keresztben. Körírata:
STEPHANVS . D . G . REX . POLO . MAG . DVX . LITVA . PR . TRANS .
A czímereslevél főékessége, a szép czímertől eltekintve, abban áll, hogy az oklevél mindkét oldalszegélye díszesen ki van festve. Az első sorban aranynyal kifestett majusculákban ragyog a: NOS STEPHANVS. Két oldalt piros kék virágok és zöld levelek lombozatában hadi jelvények és fegyverek képe látható: két keresztbe tett hosszúnyelű piros lobogó a Báthory sárkányfogas czímerrel; az X-et képező nyelek felső közében lombos tollú katona sisak látszik, az alsóban pánczélinges mellvért, oldalán magyaros kard, alatta két pisztoly keresztbetéve, ez alatt paizs, török kard, fokos és csákány egyik csoportban s mellvért, ív, tegez nyilveszőkkel és két buzogány a másikban. A másik oldalon dob és két dobvessző s egy tárogatót fuvó satyr alak. S mindezeket liliomos tulipános virággirlandok folyják körűl, melyek a székely kapuk festészetét juttatják eszünkbe. Vajjon az erdélyi kanczellária művésze ott a lengyel földön, nem a székely kapuk festészetén buzdúlt-e fel először, hogy ecsetet vegyen kezébe? Szeretjük hinni, hogy a lengyel király, erdélyi kanczelláriájából, bár lengyel földön, de erdélyi számára kiállított nemesi czímeres levél festője magyar ember volt.
Az ismertetett nemesi czímereslevél egyike 172a legszebbeknek, melyek ebből a korból fenmaradtak, s méltán büszke lehet rá az erdélyi muzeum s annak nagyérdemű könyvtárigazgatója, a kinek az oklevél szíves kikölcsönzéséért hálás köszönettel tartozom.
Dr. SZÁDECZKY LAJOS.
