MIKOLA GENEALOGIÁJA AZ ERDÉLYI CSALÁDOKRÓL.*
MIKOLA GENEALOGIÁJA AZ ERDÉLYI CSALÁDOKRÓL.*
Historia Genealogico Transilvanica. Etc. Quam triennali (successivis licet temporibus) labore non modico ex variis Historicis traditionibus, literalibusque documentis excerpsit, combinavit, compilavit ac tandem (auxilio Dei) ad calcem perduxit anno 1723. Illustrissimus Dominus, Dominus Ladislaus Makola Liber-Baro de Szamosfalva S. C. R. Majestatis Tabulae Regiae Iudiciariae Transilvanicae assessor etc. Nunc vero impensis Illustrissimi domini, domini comitis Sigismundi Csáki de Keres(zt)szegh S. C. R. Majestatis camerarii Actualis etc. Luci publicae proposita. Anno 1731. etc. etc.
Mennyire korlátozva volt Erdélynek teljes önállósága a fejedelmek korában, bizonynyal sokan elmondták már s bizonyították elegen – és még is a függetlenség és önállóság mily magas fokán állott ahoz képest a milyen volt 1690-től, azaz az I. Apafi halálától, 1790-ig II. József császár haláláig. Ez az igazat megvallva a servilismus kora volt. Csináltak ugyan az erdélyi főurak magoknak egy kis udvart Bánffy György uram körül, fentartották magyaros társas életöket Szebenben és Kolozsvártt, de az összes ország nem tettekre, hanem nyugalomra vágyott, az egyes családok és azoknak kitünőbb tagjainak legfőbb vágya pedig egy kis grófi, egy kis bárói czím vala. Hisz ez magában véve ártatlan törekvés s nem is vétek az uralkodó házzal szorosabb összeköttetésbe s kötelezettségbe lépni, de valljuk meg Erdélyországban 1694-től kezdve 1780-ig annyi gróf és báró creáltatott, hogy fele is elég lett volna. A franczia nemesség történetéből két anecdotára emlékszem; egyik igy hangzik: «Király nem lehetek, herczeg nem akarok lenni, Rohan vagyok!» a másikat igy beszélik: «Sem gróf sem herczeg nem vagyok, Coucy a nevem!» Az erdélyi nemesség ez átalakúlási nagy processussából* ilyen anecdota nem maradt fenn számunkra, mert a hagyomány, hogy nagy Teleki Mihály a grófi diplomát kidobta a gernyeszegi kastély ablakán, csak oda redukálható, hogy ő a grófi czímet soha sem viselte,* de ha ellenszenvvel volt is iránta, ez ellenszenv más természetű forrásokból eredett, mint a Rohanok és Coucy-ak büszkesége.
Apaffi idejében csak egy úr viselte a grófi czímet Erdélyben: gróf Csáky László, kinek atyja István 1638-ban kapta a maga és családja számára a grófi czímet.
Fiai számára a grófi czím új diplomával adatott meg.
A dolog természete szerint azonban minden család még sem kapott bárói vagy grófi czímet, mely pedig hasonló jogigényekkel állhatott volna elő. Igy támadtak aztán nálunk Erdélyben (más országokban másként) a legjobb családok, a jobb családok és a jó családok. Minthogy pedig a Bécsből jövő bárói és grófi czímek a legkisebb összeköttetésben sem kezdtek állani az úgynevezett jószágadományozásokkal, sőt Erdélyben még az a privilegiuma sem volt ezeknek az uraknak, hogy külön házat alakíthattak volna az országgyűlésen, kezdtek megelégedni azzal, ha a társaság által – egész napjainkig – a legjobb családok közé számíttattak, mint például a Barcsaiak. De ez a jó és legjobb családok elmélete leginkább ki volt fejlődve a XVIII. század elején, mikor a bárói és grófi czímek sűrűen hullottak.
Ekkor állott elő a báró Mikola László könyve, vagy is más szókkal a jó familiák könyve. Megirta 1723-ban, de csak nyolcz év mulva tudta kiadni, akkor is egy Maecenás, gróf Csáky Zsigmond költségén 1731-ben, a miért is aztán széles e világon – nem, de Erdélyben első családnak tette a gróf Csáky családot. És általában véve egész Erdélyben felszámított első rangú családnak 44, azaz negyvennégy családot; aztán jobb családnak még vagy tizet-tizenkettőt s aztán a többieket nem is említi, például egy szót sem szól: a Kabos, Sebessi, Inczédi, Miske, Zeyk, P. Horváth, Berzenczei, 69Ugron, Csík-Szent-Mihályi Sándor, Cserei stb. stb. családokról.
A rendszeresség, szabatosság sehol sem mutatkozik e kis munkán, csak úgy össze van irva, mint akármiféle jegyezgetés, legfennebb arra volt tekintettel, hogy a kik épen akkor a guberniumnál, cancelláriánál, királyi táblánál szolgáltak s ott a kolozsvári társaságban szerepeltek, azok nehogy kimaradjanak; mind az által a könyvecske nagyon népszerű volt, az az 50–60 család, melynek nevét lapjaira vette, végtelenül bámulta s buzgóan hitte, hogy csak az az igazi aristocrata, kinek családjáról a «nagy tudós báró Mikola László megemlékezett.»
Amaz első rangú 44 család pedig ezek valának: Csáki, Bethlen (egy kalap alá vonva az iktári és bethleni, két egészen külön család), Apaffi, Kornis, Wesselényi, Bánffi, Mikes, Gyulaffi, Haller, Petki, Bornemisza (de Kászon),* Jósika, Gyulai a maros-némethi, Thoroczkai, Teleki, Naláczi, Thorma, Rédei, Wass, Barcsai, Tholdi, Folthi, Tholdalagi, Mikola, Kemény, Gyerőffi, Bálintitt, Kálnoki, Béldi, Lázár, Dániel, Apor, Bodoni (de Vajdaszentiván), Vitéz, Kendeffi, Szalánczi, Macskási, Zsuki, Kun (de Osdola), Mikó (e név alá véve a bodoki – ma hidvégi – és az oroszfái Mikó családokat s a zsögödit nem említve), Cserényi, Almádi, Keresztúri, Boér (egyesítvén a kövesdi és berivói B. családokat egy név alatt). Ezekről a családokról külön-külön egy-egy kis czikket ír. Aztán még névszerint felemlíti a Pekri, Nemes, Földvári, Zsombori, Korda, Fekete (de Frits), Lugosi (de Magyar-Peterd), Radák, Henter (de Sepsi-Szent-Iván), Maxai (most Máriaffi család), Budai (de Monostor-Szeg) családokat, de ezekről alig egy-két sorral emlékezik meg s általában azt mondja róluk: «cum autem ego nihil particulare seu ex Historiis, seu antiquitatibus literariis unquam de iis legerim, aut ex authentico audiverim, et ea ratione historicam (quem admodum de aliis scripsi) narrationem aequa consideratione praehabita proponere minime potui. Familiae istae hoc ordine specificantur»* s igy következik az említett 11 család neve. Ezekből a furcsa sorokból azt lehetne következtetni, hogy a többiről valami komoly tudományos vagy legalább alapos értesítéseket közöl, de biz a szavak mai értelmében azok a kis czikkek sem a tudományos, sem az alapos nevet nem viselhetik, talán két-három családnál (Csáky, Wesselényi, Mikola) van némi máza a kutatásnak, a tudományosságnak és egy pár addig tán ismeretlen adat, a többi olyan pipaszó mellett való beszélgetéshez hasonlít, pl. «Itt van N. N. ő méltósága, kitünő derék férfiú, még. él és éljen is (vivit et vivat), édes atyja ez és ez, édes anyja ama hires B. familiából, jelenleg ő cs. kir. apost, felségének tanácsosa, kormányszéki valóságos tanácsos, rokon az A. B. C. D. jeles családokkal.» Ez a minta s több-kevesebb szóval igy vannak ismertetve a családok. Nem is számítva a sok családfejlési hibát, mihelyt saját korából kilép, a családokról mindenféle mesét komolyan vesz. Közöl még egy sorozatot, melyben az akkor már kihalt családok igy számláltatnak elő.
Megemlíti, hogy volt egy Bornemisza Pál erdélyi püspök, de nem erdélyi család; egy másik Bornemisza Pál de Petrelin, Apaffi Mihályné B. Annának édes atyja; Bornemisza Gergely de Kolozsvár; és végre még egy Bornemisza cs. de Kápolna.
«Minthogy sem a történetekben, sem az irodalmi régiségekben ezekről semmi különöst sem nem olvastam, sem hitelesen nem hallottam, ennél fogva róluk (bár mit írtam a többiről) történelmi elbeszéléseket nem terjeszthetek elő.
Báthori, Apaffi, Géczi, Pálffi (possessor Marosújvár), Sarmasági, Gerendi (e család az én véleményem szerint nem halt ki), Alárdi, Bogáthi, Kovácsoczi, Harinnai, Szilvási (ez sem halt ki), Alia, Balázsi (de Szent-Demeter), Kamuthi, Kendi (de Szarvas-Kend), Mindszenti, Iffiú, Zólyomi, Mayláth (de Szunyogszeg), Forró, Paczolai?, Ravaszdi, Szent-Páli (de eadem)?, Erdélyi (de Somkerék), Fűzi, Huszár (de Berenhid), Folthi, Perusits, Serédi, Baládfi, Sigér, Ártándi, Lépesi, Darlaczi, Radvánczi?, Keresztesi, Keresztúri, Gávai, Bodoni, Angyalosi, Nápolyi; Haranglábi, Nagy (de Borsa), Kasza?, Bornemisza de Kolozsvár, de Petrelin et de Kápolna, Basa (de Osdola), Havasalyi (de Papfalva).
Megjegyzendő, hogy ez a példány, mely birtokomban van, a mult században Cserei Mihálynak a történésznek volt tulajdona és ő úgy a szövegben mint az első és utolsó tiszta lapon többféle jegyzést tett. Igy mindjárt a 11 jó család után sajátkezűleg igen helyesen, oda jegyezte a Cserei családot.
70A kihaltak közé odairta: Geszti, Csokási, Darlaczi, Angyalosi, Vitéz, Farkas (de Bögöz), Kollátovi?, Bocskai, Gyerőfi, Keresztesi, Bodoni, Nápolyi, Sárpataki, Serédi, Cserei de Madéfalva, Ajtoni, Felvinczi, Dolbai, Imrefi, Samarjai? stb. (Egy része már a Mikola lajstromán is ott van.)
Első lapon leirja Cserei saját családja genealogiáját, ezt más alkalommal fogom közleni, aztán ilyen bejegyzést tett latinul.
Grófi czímmel ellátott családok Erdélyben 1 Teleki (quae habent titulum S. Romani imperii comitis), 2. Csáki, 3. Haller, 4. Bánffy, 5. Kornis, 6 Mikes, 7. Gyulafi, 8. Gyulai, 9. Petki, 10. Lázár, 11 . Bethlen, 12. Székely, 13. Kálnoki, 14. Ferrári (még későbbi kéz oda jegyzi) 15. Nemes, 16. Vas, 17. Tholdalagi, 18. Tholdi, 19. Mikó.
Bárói czímmel ellátott családok: 1. Kemény, 2. Jósika, 3. Bánffi, 4. Lázár, 5. Mikola, 6. Wesselényi, 7. Apor, 8. Toroczkai, 9. Bálintitt, 10. Dániel, 11. Rédei, 12. Szentkereszti, 13. Barcsai, 14. Huszár, 15. Biró, 16. Naláczi, 17. Korda, 18. Pongrácz?, 19. Kászoni Bornemisza (a fent irt későbbi kéz ide jegyzi), 20. Henter, 21. Győrfi, 22. Diószegi.
Szintén a Cserei Mihály kezével irva áll: Sunt praeterea antiquae magnatum familiae quae titulum Comitum et Baronum non habent: 1. Kendeffy, 2. Tholdi. 3. Kun, 4. Mikó, 5. Nemes, 6. Radák, 7. Béldi, 8. Dániel, 9. Tholdalagi, 10. Thorma, 11. Szalánczi.
Hogy az öreg Cserei jól ismerte a viszonyokat, bizonyítja e kis névsor, mert ez a 11 család nem sokkal azután – a két utolsót kivéve – mind megkapta a grófi vagy bárói czímet.
Még egy jegyzését említem Csereinek, mely igy szól:
Az én időmben ezek az emberek változtatták el nevöket: 1. A szebeni királybiró Czabanius János Szász Jánosnak hivatta magát, 2. Luczai László Nemes Lászlónak, 3. Kézdivásárhelyi Szőcs István Szőcsi Istvánnak, 4. Kövesdi Boér József Huszár Józsefnek, 5. Sárpataki Márton Keresztes Mártonnak, 6. Kászoni János Bornemisza Jánosnak, 7. Maxai Dávid Mariafi Dávidnak.
A legutolsó lapon szintén a Cserei Mihály irásával e két sor irás áll: «Erdélyben legrégibb familia az Apor familia, mert Árpádtól, az magyarok főkapitányától deducálja magát. Az után való az Csáky familia, mert Szabolcsra Árpád fiára viszi fel genealogiáját.»
Ezekben foglalhattam össze báró Mikola Lászlónak ma is sokszor emlegetett, de bizony sovány tartalmú munkáját; bár Kővári és Nagy Iván is idézik, sok hasznát nem vehették; mert csak annyiban vitte előbbre a tudományt, a mennyire azt egyszerű elészámlálás (enumeratio) tehette; mintha egy kis lustralis jegyzék volna az egész. De hiszen a mult század elején nem is kivántak többet, mint összeirását annak, a mit az apák, nagyapák, nagybácsik okos képpel elmondtak, componáltak, toldoztak-foldoztak s egymás iránt való tekintetből még a kézzel fogható tévedéseket is elnézve, a kritika mélyen elhallgatott.
Mind a mellett legyen megemlítve a «Turul» hasábjain báró Mikola László neve is azok közt, a kik magyar családfejlés történetében szerepet játszottak. Ma más időket élünk, más igényei vannak úgy a közönségnek, mint az előhaladott tudománynak s a simplex enumeratio még a legjelentékenyebb családoknál is alig elég a sikeres munka név megszerzésére.
DEÁK FARKAS.
