László erdélyi vajda nemzetsége.
László erdélyi vajda nemzetsége.
László vajda korának egyik leghatalmasabb alakja. Már a XIII. század utolsó tizedében, először 1292. évi julius 29-én fordúl elő erdélyi vajdáúl,* és mint ilyen, mintája volt az azon korbeli oligarchiáknak: Trencsényi Máténak, a Német-Ujváriaknak, a gönczi Abáknak, a borsodi Ákosoknak, a zempléni Petnefia Péternek, a bihari Borsáknak… Zsarnoki kényben nem tett túl rajta egyikök se, de ravaszságban és eszélyességben túl tett ő valamennyin.
1 Steilner, Deutsches Kolonistenrecht in Siebenbürgen im 12. und 13. Jahrhundert, 25. lap.
Leányát a szerb király fia kérte és kapta feleségűl, talán ugyanez volt a hívóka, melylyel egy nagy pirókot, a Bajor Ottót lépvesszejére csalta, szárnyát szegte és kopaszra tépve, elhessentette.
A magyar szent korona birtokában újjat húzott a pápai követtel, a nagyeszű Gentilis bíborossal és noha egyházi kiközösítés és tilalom volt e merészség büntetése, Károly-Róbert király kénytelen volt úgy alkudni vele, mint fejedelem fejedelemmel, békét kötni vele és nagyrészint szentesíteni eddigi hatalmaskodásait.
Mindezt oly ügyesen végezte László vajda, hogy utóbb ugyanazon Gentilis bíboros gyönyörűségét lelte benne, mint kedves fiában, és erdélyi püspöknek kedvéért, egy domokosrendi barátot nevezett ki.
László vajda aztán csorbíttatlan hatalommal úr maradt mind haláláig és hogy a későbbi kapzsi politika fiain akarta visszanyerni, a mit atyja révén elvesztett vala, az se nagy előrelátással történt: még 1340-ben is félelmes hatalom volt a vajdafiak pártja.
A fáradhatatlan magyar történetírás érdekkel kíséri tehát László vajda minden nyomát, s a kérdés fázisait is, mely származásával és nemzetségével foglalkozik.
Sokáig Apor-nak neveztük őt, aztán – de csak rövid időre – Herman-nak hittük, és miután ezen vélekedés feneke is kiesett, magam is megkísérlettem nemzetsége nyomát fürkészni.*
1 Turul. 1888. 140. 1.
Többszöri útvesztés után, úgy hiszem, végre valahára megtaláltam, a mit kerestem, állítván, hogy a föntebbiekben jelzett László erdélyi vajda a Kean nemzetségből származott.
Ő maga és fiai sehol se nevezik meg nemzetségöket: kerűlő úton, történeti inductióval kellett tehát azt fürkészni.
A következőkben van szerencsém kutatásaim útjait és eredményét genealogusaink szíves, de – kérem – szigorú ítélete alá bocsátani.
Élt a XIII. század első felében bizonyos Jula (Gyula) nevű bán, valószínűleg egy személy azzal, ki magát 1232-ben egész Szlavonia bánjának s a királyi udvar grófjának nevezte,* és történeti kútfőinkben egyszer-másszor előfordúl.
2 Árpádk. új Okm. VI, 507: «Jula banus tocius Sclauonie et curialis comes regie» (Maiestatis.)
Ezen Gyula bán a Kean nemzetségből való volt és nyilvánvaló hűtlenségeért IV. Béla király, Kálmán szlavon herczeg s az ország nagyjai 138által elítéltetett, jószágaitól megfosztatott, tömlöczre vettetett, melyben meg is halt.*
1 Árpádk. új Okm. VII, 100. de dato 1240: «Bela D. g. Hungarie etc. rex.. cum Jula banus quondam de genere Kean, pro manifesto infidelitatis crimine per nostram, necnon karissimi fratris nostri Colomani regis et ducis tocius Sclauonie illustris, ac omnium baronum nostrorum sententiam fuisset condempnatus, ac universa ipsius bona ad nostram manum fuissent devoluta, ipse suam vitam in nostris vinculis finiente» stb.
Gyula bán jószágai egy részét, nevezet szerint Nekcsét, a mai Nasicát, IV. Béla király hívének az Aba nemzetségből származott Lipóczi Demeter fiának, I. Sándornak adta érdemei mellett azon a czímen, mert Sándor Gyula bánnal atyafiságot tartott.*
2 Fejér, CD. IV, 2, 103. de dato 1251: «Bela D. g. Hungarie etc. rex.. cum exheredato Jula Bano, propter suorum exigentiam meritorum, servos ipsius et ancillas in predio de Nekcka quondam existentes, qui et que dispersi fuerant, fideli nostro Alexandro, filio Demetrii comitis, cognato ipsius J(ula) bani… contulissemus etc.»
Milyen volt ezen atyafiság közelebbről, meghatározza I. Károly király, midőn Lipóczi s (immár) Nekcsei II. Sándornak, I. Sándor fiának Nekcse azon részét is, melyet – úgymond – Gyula bán, II. Sándor «elődje és nagyatyja» a templariusok számára kihasított vala, visszaadja.*
3 Anjouk. Okmt. I. 278. de dato 1312: «Ghula banus predecessor seu progenitor ipsius magistri Alexandri.» A predecessor elődöt, helyesebben elődöt jelent; a progenitor (nagyatya, öregatya) pedig úgy viszonylik a genitor-hoz (atya, szülő), mint a proavus az avus-hoz; egyenesen leszármazó atyafiságot, nem oldalas rokonságot jelent.
Gyula bán tehát II. Sándornak nagyatyja volt. Minthogy pedig II. Sándornak atyját, I. Sándort, és nagyatyját, Demetert ismerjük; Gyula bán II. Sándornak az atyai vonalon nagyatyja már csak azért se lehetett, mert ő a Kean, II. Sándor pedig az Aba nemzetségből való volt: következik, hogy Gyula bán Lipóczi és Nekcsei II. Sándornak anyai nagyatyja, azaz anyjának atyja volt.
Szerencsénkre ismerjük Lipóczi I. Sándor feleségét is, a II. Sándor és testvérei: Demeter, királyi tárnokmester és Miklós anyját, ki a föntebbiek szerint a Kean nemzetsébgől származott Gyula leánya és László erdélyi vajdának nővére volt.
Lipóczi és Nekcsei Demeter, királyi tárnokmester és imént nevezett II. Sándor édes testvére, ugyanis, anyjának leánynegyedi illetősége reá szállott felét, baranya-vármegyei birtokokat, melyeket atyjafiától (consanguineo suo), tudniillik, néhai László erdélyi vajdától, törvényes úton, boldogúlt Pál pécsi püspöknek a király által is megerősített ítélete alapján nyert, egyik leányának hagyta.*
4 Anjouk. Okmt. III. 277, de dato 1336. május 3.: «Demetrius filius comitis Alexandri de Nekche, generis Aba, magister tawarnicorum domini regis… integram dimidietatem possessionum seu villarum suarum Pelerd, Zalanta, Ztraak, Zilvas, Aranus et Gara vocatarum, in comitatu de Baranya existentium, a Ladizlao condam woyuoda Transilvano ordine iudiciario seu iuris ordine exigente mediantibus literis… Pauli quondam episcopi Quinqueecclesiensis bone memorie, et per consequens propter maiorem rei cautelam secundum adiudicationem domini regis ac baronum et nobilium regni literis eiusdem domini regis confirmatoriis mediantibus pro quarta nobilis domine matris sue, sororis videlicet eiusdem Ladislai wuoyuode sibi et Nicolao et Alexandro magistris fratribus suis uterinis iuxta consvetudionem regni deventarum» etc. hagyja elsőszülött leányának Koos-nak, Garay Pál feleségének.
Ebből a levélből minden kétséget kizáró határozottsággal kitűnik:
először, hogy a föntebb említett (II.) Sándor, Demeter királyi tárnokmester és Miklós édes testvérek (fratres uterini);*
1 Voltaképen egy anyától született gyermekek, a min a jelen esetben a kérdés sarka fordúl. Hanem azért a mondottak egy atyától, egy anyától való testvérek, mint azt egy másik értekezésemben, mely közelebb a Századokban fog megjelenni (ha ugyan beválik!) és a Lipócziakról tárgyal, kimutatom.
másodszor, hogy anyjok László, néhai erdélyi vajda nővére (soror Ladizlai woyuodć Transilvani);
harmadszor, hogy ennek alapján ők a nevezett László erdélyi vajda atyjafiai, vérrokonai (consanguinei);
negyedszer, hogy ugyanezen László vajdától Pál (1279–1302) pécsi püspök előtt pörölték el anyjok leánynegyedi illetőségét.
Mindezeket egybevetve, bebizonyítottnak vehetem tehát, hogy a nevezett Lipócziak, az I. Sándor fiai édes anyja és László erdélyi vajda testvérek és gyermekei a Kean nemzetségéhez tartozott, hűtlenségeért elítélt s a király tömlöczében meghalt Gyula szlavon bánnak.
László erdélyi vajda tehát szintén Kean nemzetségbeli, mit nemcsak azért nem említ soha, mert az országos bárók ily megkülönböztetéssel (hogy t. i. atyjok nevét és nemzetségöket is megemlítették volna) ritkán éltek, hanem – úgy vélem – azért is, mert méltán restelhette, hogy atyja mint hazaárúló (manifestus infidelis) a börtönben halt meg.
Csakhogy ennyivel még nincs eldöntve a fölvetett kérdés, minthogy László nevű erdélyi vajda éppen a XIII. század közepétől a XIV. század elejéig, mely idő alatt László vajdánknak okvetlenűl élni kellett, több volt.
De mivel ezen László vajdák közűl csak azokat kell tekintetbe vennünk, kik Pál pécsi püspök hivataloskodása idején, azaz 1279-től 1302-ig* viselték a vajdaságot; mert csupán azon László vajdák egyikével lehet dolgunk, kit 139a nevezett pécsi püspök a Lipóczi I. Sándor felesége leánynegyede kiadásában elmarasztalt: a kérdéses László vajdák száma kettőre olvad le.
2 Koller, Hist. eppatus Quinqueeccl. II. 213. V. ö. ily czímű értekezésemet: Viszály a pécsi káptalanban (Történelmi Tár., 1889. évf. 401. és köv. lapok).
Az egyik ezek közűl azon László vajda, ki 1292-ben bizonyos szolnoki várjobbágy birtokát megveszi.* Ezen László vajda azonban a Borsa nemzetségbeli (Vook) László fia, ki még ugyanezen 1292. évben a vajdaságtól megvált, mert a gyulafehérvári káptalan ugyancsak 1292-ben kelt s a föntebb érintett vételre vonatkozó bizonyságlevelében már volt (quondam) vajdának nevezi.*
1 Árpádk. új Okmt. X. 83.
2 Ugyanott X. 85.
Követi őt még ugyanazon év közepén,* tehát közvetlenűl a mi Lászlónk, ugyanaz, ki Bajor Ottó királyt csuffá tette. S így csakis erre vonatkozhatik a pécsi püspök ítélete, csakis ez lehet testvére a Lipóczi és Nekcsei Sándorfiak anyjának, a Gyula bán fia s a Kean nemzetség tagja.
3 Steilner föntebb idézett értekezésében és melyre ott hivatkozik: Beiträge zur Geschichte der deutschen Ansiedelungen im Norddeutschen Siebenbürgens aus der Arpadenzeit. Schässburger Programm 1862. 41. 1.
PÓR ANTAL.
