A nagymihályi és sztárai gróf Sztáray család oklevéltára.
A nagymihályi és sztárai gróf Sztáray család oklevéltára.
Kiadja gróf Sztáray Antal. Szerkeszti Nagy Gyula. Második kötet 1397–1457. V és 370 1. VII phototypicus melléklettel. (Egy színes czímerképpel és egy pecsétrajzzal.)
Alig múlt egy éve, hogy e vállalat első kötete elhagyta a sajtót, megérdemlett figyelembe részesűlvén úgy a szorosabb értelemben vett tudományos körökben, mint általában a történetkedvelők között. A szerkesztő, kinek buzgóságát e téren csak szakavatottsága múlja felűl, ezen aránylag rövid idő alatt a munka második részét is világgá bocsátotta, s a gróf Sztáray család oklevéltára a karácsonyi könyvpiacznak a maga nemében határozottan legszebb s bizonyos szempontból legértékesebb productuma.
Már magában véve a könyv külső megjelenése is impozáns. Meglátszik rajta, hogy kiadója nem sajnálta a költséget, s mintegy a kegyelet adóját rója le azáltal őseinek emlékezete iránt. De szívesen elismerjük mi is a szerkesztővel, hogy a nemes gróf ugyanekkor a hazai tudományosság, és kivált a magyar diplomatika czéljait is előmozdította, mert a szövegbe nyomott pecsétek és ábrákon kívűl, hét oklevélnek phototypikus hasonmása, nemcsak díszére szolgál, de mindenesetre belső értékét is emeli a kötetnek.
A szerkesztés pedig felfogásunk szerint semmi kivánni valót nem hagy fönn s a mit Nagy Gyula a publicatió módjáról és felszereléséről a munka első kötetének bevezető soraiban elmondott, mindazt ebben a kötetben is következetesen keresztűl viszi és fontos feladatát a tudomány naponként növekedő, de kétségtelenűl jogosúlt igényeihez képest, kifogástalanúl meg is oldja.
A maga szakmájában teljesen otthon lévő ember gondos keze nyoma, éles szeme, körűltekintő alapossága lépten-nyomon meglátszik e köteten. Nem tartja elégségesnek – a mint nem is tarthatná – az okíratoknak betűhíven való közlését, nemcsak rámutat az íródeákoknak fogyatékos latinságára, de az értelem hűsége lévén előtte fődolog, kiigazítja a hibás mondatszerkezetet, egyöntetűséget hozván be a középkor ingatag, értelemzavaró ortographiája helyett, összehasonlít, birál, dátumokat old fel, időrendet állapít meg jegyzeteiben, a mint épen a szükség hozza magával. Az oklevelekben elszórt események lánczolatát figyelemmel kíséri, az összefüggés hiányát felvilágosító észrevételekkel pótolja s biztos kezekkel úgyszólván maga vezeti a belső egység fonalát, egy szóval teljesen hatalmában van az anyag, uralkodik felette, világos szakértelemmel rendezi azt, minden eszközt felhsználván arra nézve, hogy könnyen áttekinthetővé, könnyen használhatóvá tegye.
Meglátszik a munkán, hogy szerkesztője tökéletesen tisztában van az oklevél-publicatió tulajdonképeni és legfőbb czéljával s erre törekszik mindenek felett, kész örömest valljuk be tehát mi is, hogy a gróf Sztáray család oklevéltárában a modern közlési elvek oly kitűnően vannak értékesítve, hogy e tekintetben minden «hasonló természetű kiadvány fölé emelkedik».*
1 Dr. Fejérpataki László: Oklevelek kiadása. Turul 1889. III. 131.
Hatalmas kötet, 570 negyedrétű lapra terjed s 1397-től 1457-ig háromszáz oklevelet foglal magában. Rövid idő, alig több egy fél századnál, de Zsigmond, Ulászló, a Hunyadiak kora, telve változatosnál változatosabb eseményekkel. Természetes dolog, hogy központját a Nagymihályi nemzetség történetei képezik s az országos események inkább csak hátteréűl szolgálnak.
A Kaplyon ivadékok lassú, bár fokozatos emelkedése Zsigmond király alatt rohamossá válik s nem a vármegyei élet szűkebb körében mozog többé. Az első kötetből ösmeretes Nagymihályi János György alispán fia töri meg az útat. Zsigmond udvarába kerűl, vitéz katona, értelmes ember, tud bánni karddal, szóval egyaránt. – A diplomatia terén úgy mint a harczmezőn kiváló érdemeket szerez magának. Jó szolgálatairól nem feledkezik meg sem Mária, sem Zsigmond, egymásután szerzi a birtokokat, főispánja lesz Ung vármegyének s végre a nikápolyi ütközetben, nemzetsége egy másik tagjával Nagy-Mihályi Istvánnal együtt hősi halált hal. – Gyermekei nincsenek s nagy vagyonát halála után testvérei öröklik. Ketten vannak, László és Péter, az elsőnek azonban magva szakad, a második papi pályára lép s egyedüli ura lesz a vagyonnak. – Mint nagybányai plebanus prćlatus számba megy, de a gazdag egyház csak «sine cura» rá nézve. Inkább szeret hadakozni s az udvarnál is jól érzi magát. Követi Zsigmondot a fényes konstánczi gyűlésre s oda haza szenvedélyes perlekedő, a hatalmaskodástól sem riad vissza. Előkelő gazdag ember s rokonai emelkedését is elősegíti. 1420 körül történt halála után ősi javain rokonai osztozkodnak, de már ekkor sokat elörökített belőlök Csapi Miklós fiainak, kiknek anyjuk Katalin édes testvére volt, s a 176plebanus úr kiváltképen ezt kedvelte. Másik két testvére Klára Butkai Keszeg Istvánné, Anna Szeretvai Ramacsa Péterné rövidséget szenvedtek s maradékaik hosszú ideig perlekednek javain.
A nikápolyi ütközetben elesett János után Budán is voltak házai a Szent-Miklós hitvalló tiszteletére épűlt templom közelében s miután azokat bizonyos zsidóktól 800 arany forintért magához váltotta, 1411. jul. 6-án Csapi Miklós fiainak ajándékozta. De már előbb 1399. január 13-án anyjával Széchy Margittal egyetértőleg minden javait ezeknek vallotta be, sőt bátyjáról maradt arany és ezüst drágaságait, lovait, hintóit stb. unokaöcscseivel osztotta meg, mit a többi rokonok természetesen rossz szemmel néztek, s Péter úr csak halálával menekedhetett meg örökös zaklatásaiktól.
A nemzetség emelkedésének tehát ebben az időben határozottan a nagybányai plebanus volt egyik tényezője, de sokkal többre vitte nálánál Nagymihályi Albert a Gergely fia, ki ha érdemeit nem is, de vagyonát hasonlóképen az egyházi téren gyűjtötte. Ennek testvére László még pártot üt Zsigmond ellen s minden javait nótán veszti, ő azonban a királyi udvarba megy és 1397-ben vissza szerzi bátyja jószágait. 1410-ben «aulae juvenis» és hasznos szolgálatai fejében Zsigmondtól Tarpa birtok felét nyeri adományba, melyet Rozsályi Kún Lukács fiai Durazzoi Károly pártján hűtlenség miatt elvesztettek, nem sokkal utóbb a jeruzsálemi Szent János-rend lovagja s nehány év múlva auranai perjel, utóbb horvát bán és dúsgazdag főúr alig 20 esztendő lefolyása alatt. Szép pálya tagadhatlanúl, de bár Albert úr derék, érdemes ember, hadakban jártas vitéz férfiú, hasznos szolga, ne feledjük el, hogy Zsigmond korában vagyunk.
Péter nagybányai plebanus és Albert prior viselt dolgai s a velük kapcsolatos események a kötetnek csaknem kétharmadát foglalják el. – Egyéniségük uralkodik mindenütt s a Nagymihályi nemzetség más tagjai mellettük úgyszólván eltörpűlnek.
Pedig ezek is elhagyták már udvarházaikat, s egy pár kiváló ember támadt soraikból. Nagymihályi János 1398-ban Zsigmond apródja volt, s érdemei fejében Ung vármegyében fekvő Tiba nevű birtokára vásárjogot adományozott a király. Másik János az Ödön fia 1398-tól 1409-ig Zemplén vármegye alispáni székében ült s ez idő alatt tevékeny részt vett Zsigmond harczaiban s 1399-ben Morvába kisérte a királyt és már 1403-ban Leznai Istvánt, Szeretvai Ramacha Péter s több hűtlenek javait nyerte adományba. Testvére Ödönffi Mihály a cseh hussiták ellen viselt hadakban tűntette ki magát, különösen Prága várának őrizetében szerzett magának maradandó érdemeket. – Nagymihályi Jánost a László fiát 1412-ben a Zsigmond udvarában találjuk, mint «aulae juvenis»-t s érdemeire való tekintetből Tiba nevű közös jószágok birodalmában egész nemzetségét megerősítette a király.
Ezek az érdemek azonban elenyésző csekélyek voltak Nagymihályi Albert szolgálataihoz képest, ki már a török ellen vívott Marczali Miklós és Csáky Miklós temesi főispánok zászlaja alatt vitézkedett, majd mint Ozorai Pipó fegyvertársa a velenczések ellen harczolt győzedelmesen s vérét ontván maga is, nem egyszer csaknem halálosan megsebesűlt. A konstáczi zsinaton Péter nagybányai plebanussal együtt Zsigmond kiséretében találjuk őt s ott időzése alatt Naillac Filibert a jeruzsálemi Szt. János-rendi nagymestere a vránai perjelséget adományozta neki, Zsigmond beleegyezésével, sőt valószínűleg egyenes óhajtására, kinek érdekében állott, hogy e fontos méltóság oly harczias ember kezében legyen, mint a milyen Nagy-Mihályi Albert volt. – A gyűlés folyama alatt azonban csakhamar bebizonyította, hogy nemcsak a kardforgatáshoz ért, de a tanácsban is megállja a helyét, minek következtében úgy a király, mint a rend nagymestere ismételten megerősítették őt új méltóságában.
Minthogy pedig Albert úr attól tartott, hogy halála után a János-vitézek vagyonához majd jogot formálnak, bevárta nyugodtan a gyűlés eloszlását s követvén Zsigmondot németországi útján, 1418. augusztus 24-én Ravensburgban ősi javaira új adományt eszközölt tőle, mert mielőtt a Johannitákhoz állott volna, már házas ember volt s három fiának sorsa felől gondoskodnia kellett.
Az adománylevélben Zsigmond a Nagymihályi nemzetség minden tagját megerősíti őstül maradt javaik birodalmában s részletesen megösmerjük abból Zemplén, Ung, és Szatmár vármegyékben fekvő terjedelmes birtokaikat. – Ezek voltak: Sztára, Krivostyán, Oroszka, Visk, Perecse, Tapolya, Petrócz, Nagy-Mihály, a nagymihályi vár tartományával, a györkehegyi várhely, Remete-Jeszenő, Tiba vára Zemplén és Ung vármegyében fekvő tartományával Gelyénes Szatmárban s több más birtokok, határozottan kijelentvén Zsigmond király, hogy az Albertet illető részhez sem a János-rend lovagjai, sem az utána következendő vránai perjelek igényt nem tarthatnak.
A gyűlés alatt Nagymihályi Albert ármális levelet is szerzett nemzetségének. Eddig ugyanis mindnyájan beérték az őseiktől rájuk szállott azzal az egyszerű czímerrel, melyet már György ungi alispán és fia János (1360–1370 között) viseltek pecsétnyomóikon.
Látván azonban Albert úr a konstánczi gyűlésre egybesereglett előkelő idegen lovagok pajzsán a tündöklőbbnél tűndöklőbb czímereket 177összehasonlította azokat az ő nemzetsége egyszerű jelvényével, melynek a nyitott kapu tetején álló szarkák, minden egyéb dísz nélkűl, bizony nem kölcsönöztek valami aristokratikus jelleget. – Kedve támadt tehát az őt különben is megillető sisakra és koronára s kérésére Zsigmond 1418. márczius 29-én a Nagymihályi nemzetség ősi czímerét megbővítette. – Az adománylevelen látható czímer most már a czifra faragású kapu-fél helyett, arany koronából kiemelkedő félig tárt rácsos kaput tűntet elő, a szarkák pedig drágaköves arany gyűrűket tartanak csőrükben, míg a dűlt pajzsot koronás arany sisak diszesíti, hogy a Nagymihályi nemesek, kiváltképen pedig a vránai perjel, akármerre is rangjokhoz illendően jelenhessenek meg.
A kötet díszes czímernek sikerült színes mását is közli, melyet mutaványképen mi közzé teszünk.
NAGYMIHÁLYI NEMZETSÉG CZÍMERE.
1418.
A czímerbővítés, mint ilyen, kiválóan érdekes. A Nagymihályi nemzetség egyike azon keveseknek, melyeknél világosan ki tudjuk mutatni, hogy tagjai a czímer-bővítést megelőző időkben is lényegileg ugyanolyan czímerképet viseltek. Ismerjük és folyóiratunkban* közöltük is Nagymihályi János ungi alispánnak 1370. évi pecsétjét, melyen a kapú és fölötte kté szarka látható. Ugyanilyen Nagymihályi György szintén ungi alispánnak, az említett János atyjának pecsétje, kinek pecsétnyomóját fia, ki őt az alispáni székben követte, még 1370-ben is használja.*
1 Turul 1888. 133. 1. Gr. Sztáray Okl. I. 368.
2 Gr. Sztáray Okl. I. 363.
Az említett auranai perjel e czímerrel meg nem elégedvén, a czímeres levél szövege szerint arra kéré a királyt, hogy azt a czímert, melylyel a család ősei és elődei korona nélkül éltek, koronával ékítse s egyúttal bemutatta a király előtt annak rajztá is (arma seu nobilitatis insignia…, quibus idem ac cuncti sui progenitores sine corona usi fuissent, utereturque ipse de presenti,cum prescripte corone adiectione maiestati nostre exhibendo…de novo dari et conferrihumiliter et devote supplicavit). Maga Nagymihályi Albert perjel azonban úgy látszik nem használta a bővített czímert, mert 1424-ből való
köriratú pecsétjén, melynek rajzát a kötet czímlapján látjuk, a czímert még a régi modorban, korona és sisak nélkül viseli.
A mi magát a festett czímerképet illeti, annak izléses volta, gondos kivitele Zsigmond legjobb czímerfestőinek egyikére vall. Egy szempillantás a Csapi András részére 1418 márcz. 19-én,* és a Nagymihályiaknak tíz nappal utóbb adott czímerekre, rögtön meggyőz arról, hogy a két czímert egy ugyanaz a kéz rajzolta. Ugyanaz a négyes karám, a czímertábla sarkaiban ugyanazon arabeszkes virágok, egyforma arányok és a stilizálás rokonsága egy festő keze mellett bizonyítanak; csak az a különbség, hogy a Csapi czímer jobbra, a Nagymihályi balra dől; s hogy az előbbi a magyar kanczelláriai praxistól merőben eltérőleg az oklevél közepére van festve (miként a Zsigmond király festett czímeres leveleinek eddig ismert legrégibb darabja, az 1405-ből való Tétényi-armális is), az utóbbi pedig annak élére.
1 Turul 1885. 115. 1.
A Nagymihályi czímer bővítésénél feltűnő még az arany sisak alkalmazása, mire hazai heraldikánkban ritkán találunk példát. Hogy valamely kitüntetést jelez-e, miként a külföldi heraldikában, vagy pusztán esetleg, bajos eldönteni. A Hunyadi Jánosnak 1453-ban V. László király által adott arany sisakos czímer az előbbi, a Mérei családnak 1474-iki czímere az utóbbi mellett látszik bizonyítani.
* * *
Míg Nagymihályi Albert a király szolgálatában nemzetsége felemelkedésén buzgólkodott, addig az otthon ülő atyafiak szorgalmatosan perlekedtek egymás között meg szomszédjaikkal. Nagymihályi László két fia András és János sehogysem tudtak megegyezni ősi javaikon, s az osztályper folyamán egy alkalommal a leleszi konvent tagja Péter szerzetes küldetett ki hozzájuk egességet csinálni. – A jámbor szerzetes meg is jelent Nagymihályban s 1417. augusztus 22-én a pörös atyafiak szolgáik által szállásáról a czínterembe* hivatták, hogy ott alkalmasabban megtárgyalják ügyöket. Alig ért azonban oda, Nagymihályi András és János fegyveres szolgáikkal hirtelen megtámadták és gyalázó szavakkal illetvén agyba-főbe verték, sőt János úr nem rettegvén Isten haragjától – a tisztes férfiut arczúl is ütötte. Ezzel meg nem elégedvén, egy arany övét, ezüst gyűrűjét, kevés pénzecskéjét elrablották tőle, s szolgáik által tömlöczre vettetvén még halállal is fenyegették. Mi lehetett oka vakmerőségüknek, – mert bizonyos, hogy fontos okának kellett lennie – azt az oklevél nem adja elő, de a bántalmazott ember panaszt emelt 178Vicedominis Máté esztergomi vicarius előtt s minthogy Nagymihályi Jánso prókátora Fodor István kereken tagadta a dolgot, Péter pap pedig tanukat nem tudott állítani, említett vicarius a többi váldottakat fölmentette, János úrnak azonban perdöntő esküt itélt. – A további fejleményeket nem ösmerjük, de ugy látszik Nagymihályi János kiegyezett a szerzetessel, mert rokonai a még akkor életben lévő Péter plébanus, meg a vránai perjel, bizonyosan tudtak segíteni rajta bajában.
2 «ad cimterium parochialis ecclesić b Marić virginis.»
Nagymihályi Albert 1422-ben már Horvát- és Dalmátország bánja s mikor Zsigmond a török által elűzött Dán havasalföldi vajda érdekében a bitorló Radul ellen hadat indít, saját költségén 225 lándzsást állít ki, s maga is a király zászlajához csatlakozván, Dán visszahelyezésénél kiváló érdemeket szerez. Minthogy pedig a horvát mozgalmak leverésében s a hussiták ellen már előbb kitűntette magát, Zsigmond király 1427. május 19-én a mag nélkűl elhalt Nagylaki Jank János összes vagyonát adományozta neki.
Ezt megelőzőleg azonban Zsigmond a jószágokat már zálogba vetette, úgy hogy Albertnek, Csáky György szatmár- és krasznavármegyei főispán részére 3000 aranyat, Tar Lőrincz fia Rupert kezéhez hasonlóképen 3000 aranyat kellett lefizetnie, hogy magát a jószágok birodalmába bevezettethesse. De Nagylaki Jank János öröksége nem hatezer aranyat ért, roppant kiterjedésű uradalmai az ország legáldottabb földjén Temes és Csanád vármegyékben feküdtek s könnyen fölértek a Nagymihályi nemzetség összes vagyonával.
Albert egyik fia János pap lett s 1432-ben pozsegai prépost volt; György a Nagymihályi Bánffy családot alapította s a már élete vége felé közeledő perjel 1432. junius 26-án a pápa felhatalmazottjától mindkettőnek bűnbocsátó levelet szerzett.
A várnai ütközetben elesett Lengyel László király rövid uralkodása sem enyészett el nyomtalanúl a Nagymihályi nemesekre nézve. 1441. ápril 20-án Nagy-Mihály városában vásárjogot nyertek, azzal a kikötéssel, hogy a Laborcz folyón hidat építsenek, a város környékén elterülő mocsárokat pedig gátak, töltések által járhatókká tegyék.
A Kaplyon nemzetség Jákóról származó ágazatát ebben az időben csak egyetlen ember Nagymihályi László viselte, ki tudván, hogy halála után javait az ifjabb ágon álló rokonok öröklik, nem is igen szaporította őstül maradt vagyonát, de pazar életmódot folytatott, drága öltözetekben, nemes vérű paripákban, arany ezüst marhában találván gyönyörűséget. Minthogy pedig költséges szenvedélyeire jövedelme nem volt elégséges, már 1444-ben hat ezer forintot vett kölcsön anyjától, később pedig Nagymihályi Bánffy György adott neki kölcsön nagyobb összeget, remélvén hogy jó üzletet csinál vele. – Az 1449-ik év elején elhalálozván, rokonai épen meg akarták egymás között osztani jószágaikat, midőn György úr fegyveres társaival rájuk rontott, szétkergette őket, szolgái pedig azok javaiban 4 ezer forintot meghaladó kárt okoztak. Pörre kerűlvén a dolog, a hatalmaskodó azt vitatta, hogy neki Nagymihályi László összes javait zálogúl kötötte, azon 12 ezer forint biztosítására, melyet részint készpénzűl, jobbára pedig bársonyban, skárlát és olasz posztóban, ékszerekben, kupákban, jó lovakban stb. kölcsönzött tőle, s melyre nézve 1448. nov. 6-án a jászai konvent által levelet is állíttatott ki. A Tibaiak és Nagymihályi Pongráczok azonban megtámadták az oklevél hitelét s Palóczy László országbiró 1451. márczius 3-án kiadott itéletében Hunyady János kormányzó pártfogása daczára György urat ismételten elutasította keresetével és örök hallgatást parancsolt neki.
A XV. század közepén tehát a Kaplyon ivadékok, már csak az ifjabb testvér András ágazatában élnek, oly számosan, hogy osztályegyezségeik alkalmával három szorosabb vérségi csoportot képeznek. – A Bánffy és Ödönffy családnevek latinos alakjukban (filius Bani, Eödön), ettől az időtől kezdve már következetesen használtatnak; Lőrincz unokáját Jánost már 1398-ban Sztárai-nak említik, ennek mellékneve Ördög volt, s egyik fia András még Tibai néha Vajnatinai Ördögnek nevezi magát, nem sokkal utóbb azonban a Sztáray családnév is állandóvá lesz. – De a nemzetségi kapcsolat szálait rendezgetni nekem annál kevésbé lehet feladatom, mert bírjuk a szerkesztő igéretét arra nézve, hogy a nemzetség történetét és leszármazását a publicatio utolsó kötetében megírja.
Magától értetődik, hogy a Nagymihályiakra vonatkozó oklevelek legnagyobb számmal vannak képviselve e kötetben, jutott azonban elegendő tér a velük rokon családok, kiváltképen az eszényi Csapiak, butkaiak, Szeretvaiak dolgainak is, miután pedig a vránai perjel maradékai alföldi birtokosokká lettek, az oda való törzsökös családok, mint általában amaz országrész történeteire vonatkozólag is, igen érdekes adatokra találhat az olvasó. E tekintetben különösen gazdagnak mondható a Hunyadiak kora, mert tudva levő dolog, hogy János erdélyi vajda korában Temes és Csanád vármegyék főispánságát is viselte. Alispánja Fejéregyházi János deák volt, a kivel igen gyakori érintkezésben állott kormányzósága idején is, ennek testvére Bálint pedig mint fő ember szolgája udvarában tartózkodott. János deák a mellett, hogy szünet nélkül perlekedett, a vármegye dolgait is jól igazította, e mellett a kamara hasznát s a 179hadviselésre megajánlott segedelmet mindenkor pontosan behajtotta, minek következtében kedvelt embere lett a kormányzónak.
1433-ban bácsi érseki udvarbiró volt s György budai kereskedő panasz emelt ellene a nádornál, hogy a bácsi vásár alkalmával 1000 frt ára javaitól megfosztotta. A nádor Thallóczi Frank nándorfejérvári kapitánynál sürgetett elégtételt s a bácsi káptalan vizsgálatot indított az ügyben. – János deák nem tagadta cselekedetét, de azt állította, hogy a budai kereskedő hamis pénzt hozott forgalomba s minthogy birói zár alá vett javaiért nem jelentkezett, úgy látszik az udvarbirónak volt igazsága. 1440-ben zsidóvári várnagy volt s nem sokkal utóbb temesi alispán, mely tisztségében az elnyomott jobbágyság érdekeit a hol lehetett oltalmazta s ugy látszik a megyegyűléseken egyszer-másszor össze is tűzött a hatalmaskodó nemes urakkal, mert 1446-ban Héderváry Lőrincz nádortól Zsigmond király pozsonyi dekretumának a széksértésre vonatkozó czikkelyét hiteles alakban kérte ki magának. 1452-ben a kormányzó Budára rendeli magához, meghagyván Laczkó temesvári sókamaramesternek, hogy úti költségűl 16 arany forintot fizessen ki neki stb. Nemzetsége előkelő birtokos volt azon a vidéken s 1439-ben Albert királytól Arad és Zaránd vármegyékben fekvő jószágaira pallosjogot nyernek. Úgy János deákra, valamint általában a fejéregyháziakra vonatkozó iratok oklevéltárunknak igen becses részét képezik.
Terem szűkvolta nem engedi, hogy e kötet tartalmával részletesebben foglalkozzak, s röviden csak azt jegyzem meg, hogy köz- és művelődéstörténeti adatokat bőségesen találunk még benne s igazán – kivált a csanád-, krassó-, temes- és aradvármegyei vonatkozású oklevelekből sok új dolgot is tanúlhatunk. A könyv úgy van szerkesztve, hogy nemcsak a szakember, de a történet iránt érdeklődő művelt közönség is élvezettel olvashatja, s czéljaihoz képest sok hasznos dolgot találhat benne. – Nagy érdeklődéssel várjuk a munka folytatását s azt hiszszük, velünk együtt számosan óhajtanak: mennél több ily kiadót, mennél több ily szerkesztőt.
Y. S.
