V. Serefel leszármazói. (A Pongrácz és Pottornyay családok.)
V. Serefel leszármazói.
(A Pongrácz és Pottornyay családok.)
(A Pongrácz és Pottornyay családok.)
Felderíteni óhajtván jelen dolgozatunk folyamában a liptómegyei Bogomér comessel vérségi rokonágban álló, közös törzsből eredők családtörténeti és nemzedékrendi viszonyait, a már előbbi czikksorozatunkban* ismertetett nyolcz családhoz sorozzuk ez alkalommal még a Pongráczokat és Pottornyayakat, a mely családok köztudomásúlag Bogomér comessel egy törzsből erednek.
Turul 1890. évf. I. és II. füzet.
Lőrincznek ugyanis két fia lévén, ezek egyike liptói Bogomér comes, a másik Serefel – néha Seraphin és Serephil is írva – volt. Megelőző czikkünkben előadtuk Bogomér comes nemzetségének és a tőle származott családoknak nemzedékrendi történetét, most ennek testvére Serefel ivadékaival kívánunk foglalkozni, legnagyobb részben ismeretlen, kiadatlan levéltári források alapján, mely adatok tévedések kiigazítását, hiányok pótlását vannak hivatva eszközőlni, egyrészt az említett családok nemzedékrendében; másrészt pedig Liptómegye culturális történetének mozzanatait világítják meg, kivált a XV. századból, midőn is t. i. a cseh-hussiták harczai, harácsolásai, a felső-magyarországi olygarchák féktelen dúlásai megváltoztatják a társadalmi életet, községek és családok magyar nevei veszni indúlnak, a magyar és cseh hadak egymást űzve kergetve, pusztítják a megye területét. S míg a XII. században a királyi praediumokon a benépesítés kezdetét veszi a várkatonaság, a királyi udvartartáshoz tartozó királyi jobbágyok, a vadászterületek őrei, a halászok, vadászok lakóhelyeinek állandósítása által; míg a XIII. században e culturelemek fejlődéseinek csíráit a templomok, a várak, kastélyok építéseiben, a praediumok eladományozása által a nemzetségek keletkezését, a kiváltságos városok, a községek, a skultécziák megalkotását, a benépesítés rohamos haladását szemléljük: a XIV. században beállott birtokosztályok, új községek, családok támadásának alapfeltételeiül szolgálva, új község- és családnevek tűnnek fel. A XV. század jellegének főbb vonásaiban Liptómegye területén az önkényuratlanság, a pusztítás, a magyarság hanyatlásának jeleivel találkozunk a társadalmi és culturviszonyok minden rétegében.
A nagyszabású országos események, a török harczok, a hussita invásiók, a Hunyady-ház szerepkörének gyűrűzetes hullámzása, az ország északi határán fekvő Liptóvármegyét is érinté s fölszínre veté a vármegye törzsökös családjainak egynehányát, kikről, a Serefel törzséhez tartozván, jelen dolgozatunkban értekezni fogunk.
Lőrincz comes két fia, Serefel és Bogomér comes között az általam felkutatott liptómegyei 98levéltárakban sem vagyonközösségi, sem birtokosztályi okleveleknek nyomára nem akadtam, s úgy látszik ilyen okiratok nem is léteztek. Igazolja ezt azon körülmény, hogy a két testvér birtokairól szóló adománylevelek nem atyjuk, Lőrincz comesnek, hanem fiai, Serefel és Bogomér comesnek külön-külön adattak ki Béla, István, László és András királyok által azon birtokokra nézve, a melyekben őket a XIII. században találjuk. Csak a mogorfalvi birtok lehetne az, a mely osztály tárgyát képezheti vala a két testvér között, ha ez atyjuk Lőrincz után származott volna át Bogomér comesre. Ám de az bizonyos, hogy ezen birtoktestben Serefel utódainak résztulajdona nem volt, mert az most már meg nem határozható úton-módon 1248. évben egészen Bogomér birtokában volt. Ugyanis, midőn Béla király 1248. évben* liptói lakosok, Bosin és fiai Punak, Mylath, Bohuta és Bohuret részére a Verbicha és Akalichna közötti három ekényi földet adományozza és a statutióval Myko zólyomi comest megbízza, felemlíti Bogomér comest mint a szomszédos föld birtokosát «... inde iuste tendendo ad metas comitis Boghumirii ...» Határozottan kiviláglik ebből, hogy azon földrész, a mely az akkori Mogorfalu határában Akaliehna és Verbicha birtokkal észak felé határos volt, egészben Bogomér birtokát képezte és abban Serefel részbirtokos nem volt. Azon körülmény, hogy Bogomér comessel egyidejűleg, annak testvére Serefel is kérte 1283. évben László királytól az 1230. évi donatiót átiratban kiadatni,* továbbá hogy István mester Bodó fia, Bogomér fia és I. Pongrácz, András fia együtt tiltakoztak Bobrouch birtoknak Donch comes által történt elfoglalása ellen 1339 évi május 27-én,* mindez Serefel utódainak nem egykori actualis birtokjógát, nem közös birtoklását bizonyítja Bogomér comes és utódainak birtokain, hanem csak azon virtualis igények megóvására szolgált, melyekét érvényesíteni, mint egy vérből származóknak előjogukban állott, midőn a beállhatott események folytán az ősi birtokokat elidegenítés, zálog, csere stb. útján magukhoz váltani elsőbbséggel bírtak.
Árpádkori új okmt. VII. köt. 258. 1.
Szentiványi cs. levélt. Szentiványban Lit. A. Fasc. I. No. 3.
U. o. Lit. A. Fasc. No. 8.
Levonható ezekből a következtetés, hogy mindazon birtoktestek, melyeket a XIII. században Serefel kezén találunk, a szerzett érdemekért külön adományozás tárgyát képezték, s azokat két fia András és Miklós között még életében, tehát 1283-86 évek között megosztotta, vagy mint örökséget a két testvér egymással megosztá. Hogy pedig ennek az említett évek alatt kellett megtörténnie, kitetszik onnét, hogy Serefel 1283. évben még élt, mert Bogomér comes testvérével a fentebb említett 1230. évi donatió átiratását kérte László királytól; 1286. évben pedig már nem élt, minthogy a magyar nemesek sorába való felvételüket II. Bogomérral együtt nem Serefel, de annak fiai, András és Miklós kérték László királytól, s vétettek fel birtokaikkal együtt a nemesek sorába:* «... et praedictos Andream et Nicolaum filios Serephel cum terris et possessionibus ipsorum Zent Peter, Zent Miklós et Hákfalva vocatis ... de numero hospitum exemimus, et in coetum, numerum et collegium nobilium etregalium servientium nostrorum duximus transferendos et agregandos...»
U. o. Lit. A. Fasc. I. No. 3.
Az első birtokszerző Serefelnek sem személyi, életviszonyait, sem szerzeményeinek természetét nem ismerjük. De a mennyire az aquisitió iránt azon oklevélből, melyet Fülöp fia, Péter az általános nemesi birtokvizsgálat alkalmával 1391. évben Bubek Imre országbíró előtt felmutatott,* s a mely szerint az egykori Máthéfelde, mely már 1286-ban Zent Miklósnak neveztetett,* de már 1268-ban úgy hivatott: «prope terram comitis Mathe, que nunc Zent Miklós vocatur,»* s az liptói Marcusnak és fia Miklósnak adományoztatván, kiderűl: az királyi praedium volt, «apud manus regias habita» s mint ilyen, Béla király által Serefel kezébe jutott.
U. o.
Magyar tört. tár IV. köt. 36. 1.
U. o.
Ugyanazon időben, t. i. 1286. éven, midőn Serefelnek egyik fia, András, Zent Miklóst Béla király adományából bírta a hozzátartozó Jaloch-melléke, más néven Hakylyse, a mostani Andrásfalva, Perbenecz, jelenleg Pribilina, Javon, most Jakabfalva, Haraduk, Traduk néven is, és Vitamfraylese birtoktestekkel; ugyanakkor Andrásnak testvére Miklós kezén találjuk Zenk Péter, 99Tornalya, most Pottornya, Jamnik, Zent Lélek Chikkoteleke, Damsteleke, már elpusztult községek, és Vayrisou, most Wawriso birtokokat, és Vicarisylyse felét. A két testvérnek atyjukról, Serefelről reájuk háramlott birtokoknak közössége az 1286. év után megszűnt s annak megosztása valószínűleg az ezt követő években történhetett meg, mert az 1286. évi oklevélben, melyben Bogomér comes fiai és testvére Serefel comes fiai, András és Miklós az idegenek sorából kivétetvén, a magyar nemesek közé soroztatnak,* közösen említtetik fel András és Miklós birtoka: «et paedictos Andream et Nicolaum filios Serefel cum terris et possessionibus ipsorum Zent Péter, Zent Miklós et Hakfalva vocatis ... de numero eorumdem hospitum exemimus et in numerum, coetum et collegium nobilium et regalium servientium nostrorum duximus transferendos et aggregandos.»
Szentiványi csal. levélt. Liptó-Szentiványban Lit. A... Fasc. I. No. 5.
Annak nyoma, hogy a két testvér között a birtok feletti osztozkodás melyik évben történt, sem a Pongrácz, sem a Pottornyay család levéltárában nincsen, bár ha annak ezek valamelyikében lennie kelletett, minthogy Andrástól a későbbi Pongráczok igen elterjedett, s Miklóstól a Pottornyay, jelenleg is élő családok tagjai származtak le.
Hogy a birtokközösség azonban 1299. évben közöttük még fenállott, az világosan kitűnik azon birtokháborítási pörből, melyet a mondott években Miklós, Botyz testvére indított a Bogomér és Serefel comes fiai ellen, a Domanylyse nevű jószág miatt, melyhez tartozandónak állította azon birtokokat is, melyek András és Miklós kezén voltak, s ezek az említett birtokokat örökség útján a magukénak lenni bizonyították: «praefati vero Paulus et filii Bogomery et filii Seraphin ipsas terras eorum haerediterias et non aquisitas referebant.»*
Szentiványi csal. levélt. Lit. A. Fasc. I. No. 10.
Az iránt azonban, hogy a testvérek öröklött birtokaikat a XIV. század első felében már megosztották, okiratos bizonyítékkal bírunk, a mennyiben Jakab a szentmihályi egyház rectora és liptómegyei vice-archidiaconus 1346. évben Liptó-Szent-Mihályon kiadott oklevelében felemlíti, hogy Tornalyai Sándor Chanád esztergomi érsek engedélyével Tornalján kápolnát, épített «quam (capellam) ex. licentia et permissione venerabilis in Christo patris domini Chanadini dei et apostolica sedis gratia archiepiscopi Strigoniensis magister Alexander in Thornalja construxit.»* Kiderűl ebből, hogy az építkezésnek 1331-1346. között, midőn t. i. Chanád már esztergomi érsek volt és a hivatott okirat kelt – kellett megtörténnie, ha még ezen időszakban a két testvér birtoka osztatlan lett volna, akkor azt nem egyedül Sándor, I. Miklós fia, de építette volna András is, I. Miklós testvére, vagy annak fia I. Pongrácz is, mint közös birtokos. Ezen érdekes oklevél többi, fontos tartalmának ismertetését most elhagyjuk s a Pottornyay család történeténél tárgyalandjuk, most csak annyiban tartottuk szükségesnek felemlíteni, a mennyiben támpontúl szolgál legalább relativ meghatározására azon időpontnak, midőn már a két testvér legkésőbbi osztozkodásának múlhatlanúl be kellett következnie.
Eredeti, Pottornyay Eduard levéltárából, jelenleg saját gyűjteményemben.
Feljebb említettük már a felett való sajnálkozásunkat, hogy a Serefel comes fiainak, András és Miklósnak öröklött birtokaikra vonatkozó XIII. századi törzsokiratait és osztálylevelét nem találhattuk meg az érdekelt családok levéltárában. Hozzá tehetjük még azt is, hogy általában onnan a XIII. századbeli összes oklevelek hiányoznak, melyeknek hiányát egy, a Szentiványi család levéltárában* őrzött eredeti oklevél világítja meg, s adja magyarázatát a hiány indító okának. Ezen fontos oklevelek ugyanis tűzvész által pusztúltak el 1355. évben. A felhozott oklevél szerint, mely az említett év okt. 27-én – in vigilia festi beatorum Simonis et Jude apostolorum – kelt; Bálint, Ádám fia, liptói Pongrácz mester íródiákja megjelenvén a szepesi káptalanban, kijelentette ura és a többi érdekeltek nevében, hogy a legközelebb elmúlt október 25-én – in octavis festi sancti Luce –hajnalhasadtával Pongrácz mester háza kigyuladt s a házban levő okiratok is elégtek; a lángok martalékává lettek Károly királynak 100azon levelei is, melyeket a király a lengyelországi thintiai apáthoz írt Bogomér fiainak ügyeiben és dolgaiban, valamint az ezekre vonatkozó válaszlevelek is hamúvá lettek; s hogy Pongrácz ezen leveleknek újabbi kiadását kívánja szorgalmazni: «..quod dum domus praedicti magistri Pongracii .... diescente fuisset exusta, quaedam litera quondam serenissimi domini nostri Karuli .... in Poloniam domini abbati de Thyntia directa et alia litera ipsius abbatis ad interrogato pro easdem literas regias responsionales domino regi praenotato super factis et negotiis filiorum Bogomerii de paedicta Liptovia essent in eadem domo magistri Pongracii concremate...»
Lit. A. Fasc. II. No. 11. Szentiványi csal. levélt. Eredeti.
Ezen körülményt bizonyítja Lajos királynak 136o. évi június 24-én – octavo kalendas Julii – kiadott új adománylevele, melyben a többi között felemlíti: hogy miután Béla király adománylevele Pongrácz birtokai felöl véletlen tűzeset által elégett «.... quod privilegium quondam serenissimi principis domini Bele regis.... superveniente inopinati ignis incendio habeatur exustum....» új adomány czímén birtokaiban megerősíti.* A jelen esettel összevágó azon körülmény pedig, hogy az András testvérét, Miklóst illető törzs-oklevelek is, liptói birtokait illetőleg elégtek, s azoknak megújítása 1360. évi június 24-én – tehát ugyanazon napon, melyen Pongrácz új adománylevele kelt – adatott ki Lajos király által, kétségtelenné teszi előttünk, hogy a két testvér András és Miklós törzs-oklevelei 1355-ig együtt őriztettek, s azok András házában együtt égtek el, s mert az egykor közös birtokról szólottak azon okiratok, azoknak újabbi kiadását a két testvér együtt kérelmezte Lajos királytól, mely a megosztott birtok tekintetéből külön-külön egy napon keltezve ki is adatott. Bizonyítja ezt az 1391. évi Bubek-féle regestrum* is, midőn följegyzi «...privilegium pristinum ignis incendio exustum fore», s ez új adománylevelet kiállítja 1360. évi június 24-én: «...eisdem per ipsum dominum Ludovicum regem facta anno domini millesimo trecentesimo sexagesimo; octavo kalendas Julii..».
Pongrácz csal. Andrásfalvi levélt. Eredeti.
Magyar Tört. tár. IV. köt. 27. lap.
Ennyi az, a mit Serefel fiai András és Miklós eredetére és a XIII. században volt birtokközösségre a levéltárakban feltalálnom lehetett. Megszünésével a közös birtoklásnak, a XIV. század első felében megszűnt a két testvér leszármazóinak közös története is. Különböző szerepkörben, különböző birtokviszonyok között, sőt egyrészt más-más színtéren két különböző családnak vetették meg alapját, melyeknek politikai, culturális és társadalmi működése Liptómegye történetének fontos mozzanataival az elmúlt századokból szoros és szerves kapcsolatban áll; s míg Andrástól a szentmiklósi és óvári Pongrácz-család származott le; Miklós a Pottornyay család első ősét képezé.
A dolog természeténél fogva e két család története külön tárgyalást igényelvén, ismertet jük ez alkalommal előbb András ivadékainak 1526. évig terjedő történetét, midőn is utána Miklós leszármazóit mutatjuk be.
* * *
