II. Báró Heölgyi-család.
II. Báró Heölgyi-család.
Hirtelen emelkedett föl a XVII. század közepén és hirtelen halt ki. Kevéssé ismert. Nagy Iván V. kötetében (95. l.) szól róla, de csak igen röviden. Bárói rangját sem ő nem ismeri, sem Tagányi Károly bárói diplomák sorozatában nem fordúl elő, pedig mint számos eredeti okiratból meggyőződtem, minden kétséget kizárólag, legalább két nemzedéke a családnak bírá e rangot és széltében használta. A család a Csallóköznek régi nemesei közűl való s nemesi ága, – a Nagy-Madi Barthaloss* és más családokkal rokon, – a győrmegyei Csallóközben Nyárádon és környékén még most is él; legalább a jelen század elején még élt s a reform. vallást követte. Egyik tagja, az 1821-ben győrmegyei Szapon elhunyt Heölgyi Lídia, Nagy-Madi Barthaloss István földbirtokos és előkelő győri ügyvédnek, a gr. Batthyányak, Amadék, Viczayak jogi tanácsosának neje s illetőleg özvegye vala. A több mágnáscsaládainkkal (gr. Esterházyak, gr. Berényiek, b. Bossányiak, Perényiek, stb.) rokonúlt bárói ág irományainak egy része hg. Odescalchi Arthúr birtokába kerűlt újabb időben, kinek szívességéből nyilt alkalmam azokat megtekinteni s belölök az alábbiakat kivonni.
A csallóközi Barthalossok «de Nagy-Mad» előnévvel már a XV. században, mint birtokos nemes család említtetnek a pozsonyi káptalan jegyzőkönyveiben.
Heölgyi I. Gáspár – ki a XVI. század második felében és a XVII. elején élt, – a Hunt-Pázmán nemből származó ősrégi Cseri Csery-családdal, – mely Hont-, Bars- és Nyitrában birtokol vala – rokonságba keveredvén, vagyis mint látszik, Csery-leányt vevén nőűl: e vérség révén ősi fészkéből a pozsonymegyei Csallóközből Nyitramegyébe származott által és ott «a vármegye» (talán inkább a püspök-főispán?) provisorává lőn. Ennek fia lehetett Heölgyi II. Gáspár, kinek, – mint életpályája, különösen jogi és latin nyelvbeli gazdag ismeretei tanúsítják, – magasabb tudományos képeztetésben kell vala részesűlnie. Alkalmasint ő katholizált ifjúságában, a mely épen Pázmány Péter contra-reformátori hatalmas működésének virágkorára esik. A tudós érsek maga mellé vevé a tehetséges ifjat s a primatiális jószágokban alkalmazást adott neki. Utóbb Heölgyi Gáspár az esztergomi érsekség összes jószágainak kormányzójává lőn, mely jövedelmező állását évtizedeken át buzgalommal viselte, a XVII. század közepén. Hűséges fáradozásai jutalmáúl nemcsak vagyonát gyarapítá: hanem hatalmas pártfogói, különösen Lippay György egri püspök és udvari cancellár, utóbb esztergomi érsek, mindegyre emelték őt –, mint bizalmasukat, – tekintélyben és hivatalban. Lippay támogatásával, a kitűnő jogi ismeretekkel biró férfiú – a mellett, hagy a primási uradalmak kormányzóságát továbbra is megtartá, – egyszersrmind a kir. ítélőtábla bírájává lőn.
Hosszas bírói pályáján Heölgyi Gáspár anynyira kitünteté magát s az udvar kegyeit is megbízható loyalitása és buzgó katholicizmusával annyira kivívta, hogy azután a nemcsak törvénykezési, hanem – mint az alsó tábla elnöke – politikai tekintetben is kiváló fontosságú kir. személynöki méltóságot Lippay érsek segélyével ő nyeré el, 1665 január 12-én. Valószínűleg ekkor – de mindenesetre már kir. személynöki minőségben – emeltetett bárói rangra. (1665-ben már «Nagyságos»-nak, azaz bárónak czímezik őt).
Heölgyi Gáspár, csallóközi ősi javain kívül tetemes jószágokat bírt, vagyis szerzett. Nevezetesen még mint kir. ítélő táblai bíró, a pozsonymegyei eredetű, ekkor magban szakadt régi Szászy-család jószágaira kért és nyert vala III. Ferdinándtól kir. adományt. Bírt a berencsi uradalomban és Laszkáron részjószágokat, ez utóbbi helyütt a kastélyt is. A nyitramegye Szucsánban is volt birtoka, nemkülönben Nagy-Szombat és Bazín szab. kir. városokban curiális házai tartozandóságokkal és Récsén terjedelmes szőlei, Szeredben is volt valami – talán inscriptionális – jussa. Voltak még Pozsony- s Nyitramegyékben egyéb jószágai is. (Mit csupán az előttünk feküdt, hézagos családi iratokból meríténk.)
A már koros b. Heölgyi Gáspár nem soká viselheté kir. személynöki díszes hivatalát és nem sokkal élte túl főpártfogóját; Lippay érseket: mert 1667. második felében már nem élt; neje, ekkor már mint özvegy, gyászszal pecsétel. E nő, név szerint Bóka (vagy Boka) Anna, 1667-ben, mint néhai Heölgyi Gáspárné, «Nagyságos»-nak, «Baronissá»-nak czímeztetik. A Bóka-család Nagy Iván szerint somogy- és zala-vármegyei nemes familia volt. Anna asszonyt három fiú- és három leánygyermekkel hagyá maga után árváúl a néhai személynök. Egy, anyjok által aláírt kötelezvény elmondja neveiket. Ugyanis 151Nzetes és Ngos Boka Anna asszony, néhai jó emlékezetű Tek. és Ngos Heölgyi Gáspár personális uram meghagyott özvegye, magára vévén Ngos Heölgyi Ferencz, János és Gáspár (III.), nevű kiskorú fiainak, továbbá, Borbála, Kata és Klára nevű leányainak mindennemű terheket, mint ezek édes anyja és természet szerint való gyámja 1667-ben bizonyos jószágszerzési ügyben 2000 frtot vesz kölcsön Szily Gergely esztergomi kanonoktól, a kinek azt azután 1669-ben vissza is fizeté.
A mikor e visszafizetés történt: Bóka Anna már nem volt többé özvegy. A hat gyermekkel megáldott asszonyt 1669-ben már újra férjnél találjuk; még pedig igen előkelő családbeli férjhez ment: b. Esterházy Farkashoz, a Heölgyi Gáspár után kinevezett új kir. személynökhöz, a ki tehát e tisztével néhai elődjének özvegyét is öröklé.
Farkas úr a Galánthai Esterházyak zólyomi vonalából származott: Miklós nádor legifjabb öcscsének, Pál báró érsek-újvári generálisnak unokája, Miklós zólyomi főispánnak fia. Művelt, törvénytudó főúr volt, az 1655. és 1662-iki diaetákon mint commissiók tagja szerepelt, s mikor 1667-ben kir. személynökké lőn, már nem lehetett épen fiatal. Nemsokára el is hala: mert Bóka Anna 1671-ben már, mint elsőben néhai Tek. Nghos Heölgyi Gáspár, most pedig ugyan néhai Tek. Nghos Eszterházy Farkas, personalis uram meghagyott özvegye bocsát ki családi iratot. Nagy Iván is (II. 156.) Esterházy Farkas kir. személynök özvegyéül említi őt 1675-ben, a mikor egy «Páduai Sz. Antal Solosmája» cz. kegyes könyv ajánltatik neki, Nagy-Szombatban nyomatva. Másutt azonban ugyancsak Nagy Iván (IV. 99.) sokkal később: 1690-ben halatja meg E. Farkast, «vadászaton meglövetve». A nemzedékrenden ugyancsak egy Esterházy Farkast ismerünk; de talán a dolog úgy áll, hogy a kir. személynöknek született Bóka Annától egy apja keresztnevét viselő fia és ez halt meg 1690-ben vadászati szerencsétlenség miatt.
A fönt előszámlált három b. Heölgyi-leány közűl a legidősb Borbála, 1671-ben már b. Bossányi II. Mihály neje volt, a másodikat pedig, Katát, az 1686. Buda ostrománál elesett b. Esterházy Mihály (a kurucz tábornok gr. E. Dániel atyja) birta hitvesűl: végre a harmadik: Klára (nem «Anna»!) b. Berényi Péterné. Mindhárman előkelő családokba jutottak tehát.
Testvéreiket, a három b. Heölgyi-fiút a mi illeti: közűlök az idősbtől Ferencztől 1674 s 75-ből láttunk sajátkezű iratokat. 1675-ben H. Ferencz, egy obligatoriában már csak Gáspár öcscsét említi, mint a kinek terheiért jót áll; ellenben a középső fivérről Jánosról nem emlékezik. Valószínű tehát, hogy ez nagykorúsága előtt halt el. 1689-ből báró ifjabb Heölgyi Gáspárnak egy iratával találkozunk, és ez az utolsó nyom, mely róluk eddig szemünkbe ötlött. A Rákóczi-korban se pro, se contra egyik b. Heölgyi-fiú sem szerepelt, nem is említtetik. És így alkalmasint még a XVIII. század hajnala előtt kiveszett a bárói ág, melyről a következő származékrendet állíthatjuk össze:
I. Gáspár 1581-1610. nyitrai provisor.; II. Gáspár, primási jószágkormányzó, kir. itélő táblai biró, 1665. kir. szemelynök, báró. † 1667.; (Boka Anna; 1669. b. Esterházy Farkasné. † 1675 után.); Ferencz 1674. 1675.; János † 1675 előtt.; III. Gáspár 1689.; Borbála 1671. (B. Bossányi Mihály.); Kata. (B. Esterházy Mihály, ezredes † 1686.); Klára. (B. Berényi Péter.)
Közli: THALY KÁLMÁN.
