Ajtony = Achtum. (Adalék a magyar onomasticonhoz.)
Ajtony = Achtum.
(Adalék a magyar onomasticonhoz.)
(Adalék a magyar onomasticonhoz.)
Azon kérdés, hogy mikép kell kiejtenünk az ős magyar neveket? mindenkor foglalkoztatta a magyar történetírókat. Ez igen természetes. Hisz csak nem állhatunk a magyar közönség elé a külföldi íróknál előforduló: Bolosudes, Goutzas, Taxis stb. vagy a régi oklevelekben s a magyar krónikásoknál található Gurcu, Fonsol, Mochu, Ursuur, Zobolsu, Obus, Bugar stb. nevekkel? Olyan idegenek volnának ezek a magyar fülnek, mint akár Muanga szerecsen fejedelmi neve.
De, hogy ha az egyes nevek kiejtését nem a helynevek és régi oklevelek alapján határozzuk meg, akkor soha sem találjuk meg a valót; és csak a zavart növeljük. Példa erre azon marosmenti főúr neve, a ki Szent-Istvánnak ellenszegült és az ország egy részét a hazától elszakította. Szent-Gellért életirata e férfi nevét: Achtum-nak írja. – Legtöbb történetírónk nem változtat e kiíráson semmit. Ők is Achtum-nak nevezik. Ezek eljárása érthető. Ha nem tudja valaki meghatározni, mikép ejtették azt ki valaha és mikép ejtendő ki ma? legjobb, ha megmarad az eredeti kiírás mellett. Ámde mások nem követték e szabályt, hanem írják Ochtum-nak, Okthum-nak, Othum-nak, Ohtum-nak, Aktum-nak, Ótom-nak, Acsonynak.*
* Az erre vonatkozó művek szerzőit fölsorolja Ortvay: Történelmi Adattár Csanád egyházmegye hajdanához. III. évf. 38–39 11. V. ö. Századok 1890. 748. l.
Melyik már most az igaz? Mindenekelőtt állapítsuk meg, mikép írják e nevet a régi oklevelek és kéziratok.
Nem messzire a régi Marosvár utóbb Csanád városától, a XIV. század elején egy nemzetség virágzott és egy kis falu állott; melyeknek nevei föltünően egyek Marosvár régi főurának nevével. 1355-ben a falu nevét »Ahtun-monustura«, 1352-ben »Achton«-nak, 1329-ben »Hohtun-monustura« és »Ahtun-monustura«-nak írják az eredeti oklevelek.* A nemzetség nevét egy másik 1329-iki eredeti oklevél »de genere Ohtun»-nak írja.* Ezzel teljesen megegyezik a XIII. század elején író Névtelen írásmódja, a kinél »Ohtum« alakban fordúl elő.* Végre Szent-Gellért életiratainak XV. századbeli másolataiban 95egy kivétellel «Achtum« olvasható. Az az egy kivétel a második hangot még keményebbnek jelzi; mert Acthum-ot ír.*
* Pesty Fr.: Magyarország helynevei. 216–17. ll. és Anjoukori okmánytár V. k. 594. l.
* Anjoukori okmt. II. k. 418. l.
* Hist. Hung. Fontes II, k. 12, 37. ll.
* Batthyány: Acta et scripta s. Gerardi 318–322. ll.
Annyi bizonyos tehát ezen többféle, de a dolog velejére nézve megegyező kiírásokból, hogy annak legrégibb alakja Ochtun vagy Ohtun volt.
Hogy e név magánhangzóit a mai kiejtés szerint mikép kell kimondanunk? arról nem lehet kétség. Minden, a magyar nemzet régibb századaival foglalkozó író tudja, hogy a mit régen «Toksun»-nak írtak, azt ma Taksony-nak, a mit «Odun«-nak írtak, azt ma Adony-nak,* a mit Obus-nak, azt most Abos-nak, a régi Zobulsu-t Szabolcsnak mondjuk és írjuk ki. Világos tehát, hogy ezek mintájára az Ochtun vagy Ohtun nevet is Achton vagy Ahtony nak kell kiejtenünk.
* Csánky: Magyarország történelmi földrajza a Hunyadyak korában. I. k. 35, 413. ll.
Az ám a bökkenő, hogy ilyen Ahton nevű helynevünk nincs.
Csak látszólag nincs. – Ha tekintetbe veszszük a magyar nyelvfejlődés egyik törvényét, találunk majd olyat is.
E törvény az, hogy a magyar nyelvben a «ch» vagy a még erősebb «eh» torokhang bizonyos körülmények közt «j»-re változik.
Így példáúl a fehér helyett sokszor fejért mondunk; a köznép olykor-olykor éhom-ot éjom-nak ejti ki, s a bihari magyar Zilah várost mindig Zilaj-nak hívja.
Még fontosabb ennél az, hogy a régi magyar nyelv h vagy ch torokhangja a «t» betű előtt idők jártával «j»-re változott.
Így olvassuk a Margit-legendában (1510): «Ez zuznek vala egy kiuanatya, zerelme behtelesre» vagyis mai kiejtéssel böjtölésre. A Domonkos-codexben (1517): « Anya zenth egyhaznak beuhteet beuhteuly vala meg» azaz bőjtét bőjtöli vala meg. A Vitkovich-codex (1525) szintén «h»-t ír a «t» betű előtt, s ma azt ott j-nek mondjuk: «Menden beuneidet elmedbe geohteoted».*
* Nyelvtörténeti szótár. I. k. 307, 1199. ll.
Még világosabban bebizonyíthatjuk e törvényt a helynevek írásmódjával.
1356-ban egy zalamegyei falu neve »Sehtur»nek van írva, ma Söjtörnek hívják.*
* Zalamegyei oklevéltár. I. k. 568. l.
1255-ben egy királyi levél, még pedig eredeti, a nógrádmegyei Vadkerttel határos falu nevét «Dehter»-nek írja, s ez nem lehet más, mint a mai Dejtár.* Ugyanezt még az 1427., 1436–38. években is Dehtar, Dehthar-nak írják az oklevelek.*
* Knauz. Monum. Strig. I. k. 423. l.
* Csánky: Magy. tört. földrajza. I. k. 92. l.
1452-ben a mai biharmegyei Bojt helység «Bohth«, a következő évben már «Boyth» alakban fordúl elő.*
* Csánky i. m. I, k. 604. l.
1278-ban a mai Csejte várat « Chehte o -nek írja egy oklevél.*
* Hazai okmánytár. VI. 219. l.
A ki még több példát akar látni, Csánky idézett művét forgassa; talál ott még többet is. Annak igazolására, hogy a «ch» hang a «t» betű előtt szintén j-re gyengült, fölhozzuk a következő helyneveket.
1335-ben Mochtin nevű plébánia fordúl elő Szatmármegyében, ma Majtény.*
* Vatikáni okirattár. I. s. I. k. 134. l.
1265-ben Palochta hontmegyei falu a sági prépostság birtoka, ma Palojta.*
* Cod. Dip. IV, III, 280. l.
1335-ben a Kézdi székben egy plébániát em lít az összeírás, melynek neve »Nachtoud». A második szótagról látjuk, hogy e különös név nem lehet egyéb, mint a mai Nyujtód.*
* Vatikáni okirattár. I, I, 105. I. 8
Hogy mily fokozatosan gyengült az a régi torokhang a «t» betű előtt, azt érdekesen mutatja az abaujmegyei Zoujta falunak kiírásmódja. 1434-ben Suhtha, 1404-beri Suchta,* 1230 körűl pedig a váradi regestrumban Sucta alakban fordúl elő.* – Ugyanezt tapasztaljuk más helynevek történeténél is. Így pl. a fentemlített Bojt, biharmegyei falu, nevét a váradi regestrum Boct-nak és Boctu-nak írja.* Gyulától keletre van egy Várajt nevű puszta. Ezt az oklevelek 1326-ban Varuht-nak, 1231-ben Waroct-nak írják.* Világos tehát, hogy az ősmagyarok a t betű előtt majdnem k-hoz hasonló torokhangot mondtak, a mely fokozatosan gyengűl ch-, h- és végre j-hanggá.
* Csánky i. m. 221. l.
* 5. sz. oklevél.
* Váradi regestrum 172. és 287. sz. okl.
* Csánky i, m. 774. 1. Hazai okmt. VI, 25. l.
96Alkalmazzuk már most e törvényt az Achton- vagy Ahton-névre.
Kézzelfogható dolog, hogy e névben a második ch- vagy h-hangnak a t előtt időjártával e névben is j-vé kellett változnia és így azt a mai kiejtéssel »Ajton»-nak vagy Ajtony-nak.
Ezt már annál nyugodtabban elfogadhatjuk, mert Kolosmegyében Pata, Csán, Kára és egyéb jó magyaros nevű falvak között ott találunk egy kis Ajton nevű helyet. Így tehát e kiejtést helynévvel is tudjuk igazolni.
Sőt, hogy a régi magyar főúr és e kis falu neve közt a megegyezés teljes legyen, tekintsünk vissza abba az időbe, mikor még e kis Ajton faluban katholikus plébánia állott. 1335-ben a pápai altizedszedő leírja a kolosi főesperesség plébánosainak névsorát és utoljára hagyja Tamás papot, a ki oly szegény volt, hogy csak 4 új denárt tudott fizetni, de kiteszi azért itt is, hogy ez a Tamás pap »sacerdos de Ohcum» volt.* Az e névben előforduló c betűt változtattuk t-re (szabad, mert hisz a középkorban mindakettőt jórészt egyformán írták) és előáll a mai Ajton falunak régi neve: Ohtum.
* Vatikáni okirattár. I, I, k. 127. l.
Akár csak a Névtelen írta volna. Ő is épen így nevezi Marosvár régi, lázadó urát. Valamint tehát e kolosmegyei falut régen
Ohtum-nak írták, de ma Ajton-nak ejtjük ki, épen így a régen Achtum, Ohtum-nak nevezett főúr nevét ma Ajtony-nak kell kiejtenünk.
Megjegyezzük még, hogy a kolosmegyei Ajton falu csak azért végződik egyszerű »n«-nel és nem »ny», mert az erdélyi szójárás ezt úgy követeli. Szolnok-Doboka megyében van egy kis falu: Báton; Hevesmegyében is van egy ilyen nevű falu, de ez már Bátony. Épen így erdélyiesen Ajton, de nálunk már Ajtony.
Ezzel, azt hiszszük, a kérdést eldöntöttük. A többi ajánlott kiejtésmódok közűl egynek sincs jogosultsága, mert nem a régi oklevelek és helynevek, nem a magyar nyelv törvényeinek alapján készűltek, hanem csak merő találgatások voltak.
Fogadjuk el tehát az Ajtony kiejtést és kiírást!*
* E kis dolgozat már régen készen volt, midőn Ortvay T. azon értekezése (Az Ajtony és Csanád nemzetségek birtokviszonyai. Századok. 1891. 263), a melyben szintén az Ajtony kiejtést ajánlja, megjelent. Ez azonban nem tette fölöslegessé a fentebbi kis dolgozat közlését, mert hiszen a magvar onomasticon itt tárgyalt fontos szabálya megérdemli a bővebb hozzászólást.
Dr. KARÁCSONYI JÁNOS.
