A Hazai Okmánytár
A Hazai Okmánytár
czím alatt ismert becses forrásgyűjtemény eddigi 7 kötetéhez tíz évi szünet után egy új vaskos kötetet kaptunk. folytatásul, mely Nagy Imre akad. r. tag szerkesztésében látott napvilágot. A Hazai Okmánytár első kötetei még a hatvanas években jelentek meg, s keletkezésük ugyanazoknak a lelkes történetkedvelőknek ügybuzgóságában és áldozatkészségében birta forrását, a kik a Győri Tört. és Régészeti Füzetek sorozatát teremtették meg. A Győri Füzetek megszüntek, s hiányukat ma már a történelmi tudományok minden ágában külön folyóirat pótolja. A Hazai Okmánytár azonban, az Akadémia nagy oklevéltárainak mintegy prćcursora, ezek mellett is fentartotta magát; szerepe szűkebb körre szorult ugyan, de mit sem vesztett előbbi jelentőségéből. Sőt nyert is, a mióta azt a feladatot tűzte ki, hogy Wenzel Árpádkori codexét egészíti ki a hazai köz- és magánlevéltárakból napvilágra kerülő, még felhasználatlan oklevelek kiadásaival. Ily módon szerezve jogczímet már előző köteteinél is az akadémia támogatására, 8. kötetében már kizárólag e feladat szolgálatában, mint az Árpádkori új okmánytár folytatása, jobban mondva függeléke, az akadémiai kiadványok sorozatában lép a nyilvánosság elé.
A 30 ívre terjedő kötet 372 Árpádkori oklevelet tartalmaz az országnak több mint 60 levéltárából. Előszavában egyenként fel vannak sorolva e gyűjtemények, mik között az országos levéltár, a Magyar Nemz. Múzeum levéltárának törzsgyűjteménye és családi letéteményei, két nagyobb főúri családi levéltár (a herczeg Batthyányi és gróf Eszterházy családokéi) nehány káptalani és három külföldi levéltár mellett sok oly régi nemesi család leveles ládája van felsorolva, melyek 1–1 darabbal járultak az oklevéltárhoz. Az oklevelek majdnem kétharmad része eredeti; a tatárjárás előtti 29 darab oklevél között 12 eredeti van, a későbbi 343 darab között 210. A többi átirat, sőt van olyan is köztük, melynek az átiró oklevél csak kivonatos tartalmát őrízte meg. Ilyen kivonattöredék a kötet legelső darabja is, a pécsi püspökség birtokainak Salamon király által 1068-ban megejtett határ megállapításáról. Kálmán királynak a zobori apátság részére 1113-ban adott privilegiuma XVII. századbeli átiratból van itt közölve. XIV. századi kivonatokban ismerjük meg II. Bélának az aradi káptalan részére 1132 körül adott adománylevelét, és III. Bélának egy 1181-iki adománylevelét, míg ugyan e királynak egy 1194-iki hamis, vagy legalább is gyanus oklevelét egész terjedelmében adja IV. Béla 1261-iki átirata. Van Imrétől is egy átírt oklevél, 1197 körül. A későbbi királyok közül II. Andrást 3 átirat, IV. Bélát 14 eredeti, 12 átírt és 3 tartalmilag reproducált oklevél, V. Istvánt 9 eredeti, 10 átirat, IV. Lászlót 31 eredeti, 29 átirat. III. Endrét 20 eredeti és 10 átírt oklevél képviseli, s a királynék közül is szerepel Erzsébet V. István neje 3 eredeti és 2 átírt kiadványnyal, a másik Erzsébet, IV. László hitvese 3, Fennena 1 eredetivel. III. Endre atyjának István herczegnek Mircse által felfedezett végrendeletét, és anyjának Tomasinának egy 1295-iki kiadványát tartalmazza a kötet. A királyi okleveleken kívül még kiváló diplomatikai fontossággal bírnak a Guthkeled nemzetségbeli Opoj bánnak 1239-iki kiadványa, melynek kettós pecsétjén a Guthkeled nemzetség czímere látható, s Ábrahám móróczai ispán 1256-iki oklevele, két végrendelet az 1235–69. évekből, és Németujvári Iván bán 1285-iki oklevele, mint a legrégibb magánkiadványok e gyűjteményben. Régi magyar nemzetségek közül mintegy 30-ról találunk említést; a tatárjárás előtt a Csák, Tétén genusok, Salamon nemzetsége és (1236.) a Hódászok nemzetsége fordulnak elő; a későbbi oklevelek legtöbbször említik az Aba, Ludán és Miskolcz genusokat. Mindezek felől pontos útbaigazítást ad a kötethez mellékelt név- és tárgymutató. A nemesi családok birtokait véve a tájékozás alapjául, a kötet legtöbb oklevele a Dunántúlra vonatkozik, itt is első sorban Vas és Somogy vármegyékre; azután a felvidék nyugati részére. Az ország keleti vidékei már kevésbbé, a Tiszántúl és az erdélyi részek úgyszólván alig számbavehető módon vannak képviselve. További buvárlatoknak, az ország távolabbi részein lappangó családi levéltárak és levelesládák átkutatásainak talán sikerülni fog az adatok megoszlásának ez aránytalanságát megszüntetni. A szerkesztő igéri is, hogy folytatni fogja kutatásait, melyeknek már eddig 205is oly nagy és becses oklevél-anyagot köszönhet a hazai tudományosság; ez igéretére számot tartunk s reméljük, hogy a Hazai Okmánytár a jövőben is még több kötettel fogja gyarapítani oklevélpublicatióink sorozatát.
D.
