Szent-István király oklevelei
Szent-István király oklevelei
Oklevéltani irodalmunk, szövegkiadásokon kívül, oly ritkán gazdagodik új termékekkel; hogy örömmel kell registrálnunk egy-egy új, e szakmába vágó munka megjelentét. Dicséretre és elismerésre méltó Dr. Karácsonyi János vállalkozása, ki a sz. István király korából reánk maradt okleveleket, melyek annyi vitának voltak tárgyai, újabb vizsgálat alá vetvén, nagy apparátussal véleményt mond azok hitelessége vagy hamis volta felől. Bizonyítási eljárása a legészszerübb. Mindenek előtt vizsgálat alá veszi, megegyezik-e az oklevél tartalma a kor viszonyaival; megegyezik-e annak tartalma és alakja az egykorú oklevelekkel, és végre egyező-e a tartalom a későbbi hiteles oklevelek adataival. E három egyezés kétségtelenűl a hitelesség mellett tanúskodik; míg ha csak egy feltételnek is nem felel meg, gyanú merülhet fel az oklevél hitelessége ellen. E bizonyítási módot sikerrel alkalmazta a szerző a XI. század elejéről reánk maradt oklevél-anyagra.
Szent Istvántól eredetiben egy, a másolatokkal és átiratokkal együtt tiz oklevél szövege maradt korunkra; ezenkívül egy igen nevezetes pápai bulla, II. Silvester pápa bullája, melylyel a magyar királyt különféle kegyúri jogok részesévé teszi. E tizenegy oklevél közül a föntebbi bizonyítási eljárás erejét csak hat állja meg: a ravennai adómánylevél, a veszprémvölgyi apáczák görög szövegű alapítólevele, továbbá a pécsi és veszprémi püspökségek és a pécsváradi apátság alapító oklevelei és végre az annyiszor megvitatott pannonhalmi adómánylevél. Hamisaknak bizonyulnak: a nyitrai püspökségnek szóló adománylevél, a zalavári két alapító levél és végre a bakonybéli oklevél. – Hamis a Silveszter-féle bulla is (miként a szerző magát kifejezi: «czúdar koholmány»), melyről kimutatja, hogy azt a Surius által 1576-ban nyomtatásban közzétett Sz. István élete és VII. Gergely pápa bullái alapján koholták.
Nagyon érdekes az, a mit a szerző a pannonhalmi oklevélről kiderít. Szerinte az oklevél, mely sz. István oklevelei közül egyedül maradt eredetijében reánk, hiteles és valódi, de nem 1001. évből való; mert az utóirat, hol ez évszám és egyes birtokok nevei említtetnek, nem egykorú az oklevéllel, hanem a XII. században keletkezett. Kétségtelenűl igazolja e feltevést az utóiratban sz. István adományáúl említett pozsonyi vámharmad, holott ezt II. Béla király 1137-ben adományozta az apátságnak, s a róla szóló oklevél eredetijében megvan ma is. Ha elesik a harmadfél sornyi utóirat, nincs semmi okunk az oklevelet 1001-re tenni; s ha annak keltét későbbre, 1030 köré teszszük, elesik számos oly nehézség és kétely, melyeket e legrégibb eredeti oklevelünk ellen emelhetnénk, és melyeket az 1001. keltezési évvel megegyeztetni nem bírunk.
A 223 lapra terjedő nagyérdekű mű a M. T. Akadémia történelmi bizottságának kiadásaként látott napvilágot. Ára 2 frt.
