Vasvármegye. A Magyarország Vármegyéi és Városai állandó munkatársai bizottsága felügyelete alatt írta a vármegyei helyi munkatár…
Vasvármegye. A Magyarország Vármegyéi és Városai állandó munkatársai bizottsága felügyelete alatt írta a vármegyei helyi munkatársak bizottsága. Budapest. Apollo irod. és nyomdai részvénytársaság. 1898. 4-r. XI. és 622. oldal. 31 önálló meléklettel és 458 szövegképpel.
A Magyarország vármegyéi és városai monografiáinak kiadására alakult társaság egymásután adja ki a szebbnél-szebb köteteket. Abauj vármegye leirása nyitotta meg a sort, ezt követte Fiume és környékének ismertetése s legujabban Vasvármegyéé. Az elsőt azért nem ismertettük, mert már készült a genealogiai rész irójának, Csoma Józsefnek nagy munkája az abauji nemes családokról, mely bővitve mindazt tartalmazta, a mi a monografiában a genealogus és heraldikusra nézve érdekes volt; Fiume kötetében pedig nem volt tárgyunkra vonatkozó anyag. Annál több van a most megjelent Vasvármegyé-ben és mi örömmel ragadjuk meg az alkalmat, hogy a szép munkát olvasóinknak bemutassuk.
Vasmegye az ország azon kevés vármegyéi közé tartozik, a melyekben az ősi nemesség még nem csak ki nem pusztult, hanem virágzik is. A folytonos háboruskodás, a melyben századokon keresztül része volt az ország ezen védőbástyájának, megedzette fiait, szívós ellentálló erőt oltott beléjük, a mely képesiti őket nemcsak a háborus idők, hanem a békés korszak veszedelmeinek tulélésére is. A festői várkastélyokban, az erősfalu kuriákban, melyekből az előttünk fekvő könyv gyönyörü sorozatot mutat be, még alig akad «uj földesur», a legtöbben ma is régi családok ivadékai laknak. Kár is volna idegen kézre ereszteni ezt a szép darab földet. Megáldotta Isten minden széppel, jóval; földje termékeny, népe nagy részben magyar, éghajlata kedvező; birja a fejlődés minden előfeltételét.
Ezt a vármegyét mutatja be a Magyarország vármegyéi és városai czimű vállalatnak harmadik kötete. Feldobog a szivünk, végig lapozván rajta 93annyi dicső, nagyszerü emléke a mult időknek vonul el előttünk. Nincs megye az országban, a melyben annyi kastély maradt volna épen, s a melyben annyi műkincset, drága családi ereklyét őriznének, mint ebben. A szerkesztők végtelenül hasznos dolgot műveltek a monografia létrehozásával; valódi kincsesbányát nyitottak meg a mult emlékeit kutatók előtt, a melyből nemzedékek merithetnek anyagot és okulást.
Nem tartozik feladataink körébe a munkát a maga egészében megismertetni a Turul olvasóival, bár mennyire óhajtanók is a benne rejlő gazdag történelmi és műtörténeti anyagot bemutatni. Meg kell elégednünk ezuttal a becses kötetben található genealogiai és czimertani anyag összefoglalásával.
Egy terjedelmes külön rész (a mely jó ismerősök számára különnyomatban is megjelent) foglalkozik a vasvármegyei nemes családokkal. Szerzője ifj. Reiszig Ede dr. tagtársunk, a folyóiratunk olvasói előtt jól ismert fiatal genealogus. Munkáját nagyon megkönnyitette az, hogy előtte már foglalkoztak e tárgygyal. Balogh Gyula, a vármegye levéltárnoka néhány évvel előbb adott ki egy terjedelmes kötetet Vasmegye családjairól, a melyet Reiszig fel is használt, természetesen kijavitva annak számos tévedését. Az egyes családokról csak röviden emlékezik meg, nem sorolja fel valamennyit, csak a nevezetesebbeket. Munkájának becses részét nem is ez, hanem a bevezetés teszi, a mely tömören, de világosan összefoglaló képét nyujtja a megye benépesitésének és a nemesség viszonyainak a legrégibb időktől maig.
Megtudjuk ebből, hogy a vármegyének első okmányilag kimutatható nagy birtokosai idegen nemzetségek voltak. A XII. században telepedik le Héder, a róla nevezett nemzetség alapitója és a Németujváriak őse, Haholt és Buzád, Wenczelin, a Jaák nemzetség ősapja s a Hermann nemzetsége. Kétséget sem szenved, hogy e mellett már a honfoglalás idejétől kezdve sok birtokos ősmagyar család lakott Vasban, de ezekről a tatárjárás előtti időből alig történik emlités. A magyar eredetü megyebeli birtokoscsaládok közül a Nádasdiak, Csákok (Kisfaludyak) és a Szecsődiek viszik föl genealogiájukat a tatárjárás előttre.
Jellemző a vármegyére, hogy benne, talán a nyugati feudális országokkal való sürübb érintkezés folytán, korán a hübériség felé hajló viszonyok kapnak lábra. Egy nehány család tartja kezében a megye területének legnagyobb részét s valóságos hatalmat gyakorol a többi nemesek fölött gazdagsága és tekintélye révén. A Németujváriak a XIII. század végén igazi kis királyai Vasmegyének, birtokokat adományoznak hiveiknek, mint valami uralkodók, hadakoznak, foglalnak, erőszakoskodnak büntetlenül. Mellettük a középkor végéig főleg a Nádasd nemzetségbeli Darabosok, az Ostfiak, az Egerváriak, a lindvai Bánfiak és a Szécsiek játszanak szerepet. A XV. század vége felé a régi szereplő családok apránként eltünnek, helyüket ujak, többnyire másünnen beköltözöttek foglalják el. Legjobban kiválik közülök a Batthyány család, mely a mohácsi vész után a megye leggazdagabb birtokosává lett. Ez időtájt jutnak hatalomra az Erdődyek, Zrinyiek s több külföldi család, mint a Paumkircherek, Pukhamárok, Poppelek stb. A XVII. században nagy birtokokat szerez Vasmegyében Eszterházy Pál gróf. Jelenleg a megyei birtokosok közt találjuk az ország legelső nemzetségeit, terjedelmes uradalmaik nagyobbára hitbizományok.
Sok érdekes adat találkozik Reiszig tanulmányának második, az egyes családokkal foglalkozó részében is. A megyebeli nemzetségek közt többnek van mohácsi vész előtti czimerlevele. Igy a Batthyányaknak, a Bezerédy, Erdődy, Goszthonyi, Babay, Kisfaludy, Mesterházy, Palásthy, Petheő, Pogány, Litkey (Gyalókay) és Spissich családnak. Ezek közül Bárczay Oszkár heraldikájában a czimereslevelek sorozatából három hiányzik. Nincs ott a Goszthonyiaknak 1467-ben Mátyástól nyert s 1508-ban Ulászló által megujitott armálisa. Az 1467-ikit emliti Nagy Iván (IV. 429.) Pray másolata után, az 1508-iki egy Ulászló-kori formuláskönyvben maradt ránk. (Turul, IX. évf. 59. l.) Hiányzik a Babay György és testvéreinek 1418. Konstanczban kelt czimerlevele, melynek hiteles másolata Vasvármegye levéltárában van. (Balogh, Vasvármegye nemes családai, 168. l.) Nem emliti végül Bárczai a Palásthyak ősének Tamás fia Gergelynek azon czimerlevelét sem, melyet neki Zsigmond király adott 1421-ben, pedig az oklevél nyomtatásban is megjelent Fejérnél, (X/VI. k. 368. l.) Kaprinaynak az eredetiről vett másolata után.
A most is szerepet játszó nemes családok közül soknak nevével találkozunk a sorozatban. Kiemeljük belőlük a jelenlegi miniszterelnökét, kinek ősapja 1639-ben nyert czimeres nemeslevelet. Az előkelőbb birtokosok közt szereplő család előneve Dukai és Szent-Györgyvölgyi.
A derék dolgozat a Siebmacherből átvett czimerekkel van illusztrálva, ábrái tehát semmi nevezeteset nem nyujtanak. Van azonban a kötet rengeteg képe közt nehány olyan, a melyre okvetlenül fel kell hivnunk heraldikusaink figyelmét.
A legérdekesebb s legfontosabb egy a 276-ik lap mellett levő fénynyomatu műmelléklet, mely Kőszeg sz. kir. városnak 1446-ban III. Frigyes római király által adományozott czimerlevelét ábrázolja, kifogástalan hüséggel, de igen megkicsinyitve.
Ismeretes, hogy Kőszeget Albert királyunk neje Erzsébet 1439-ben III. Frigyes császárnak zálogba vetette. A város Ulászló idejében ugyan rövid időre 94ujólag Magyarországhoz csatoltatott, de a német uralkodók arról le nem mondottak s III. Frigyes 1445-ben kicsinyes ürügygyel visszafoglalta. Hogy a város nem szivesen hajolt meg az idegen uralkodó előtt, mutatja a kemény ostrom, melybe elfoglalása Frigyesnek került s azon kegyetlen cselekedet, melyre a hóditó aztán vetemedett, felakasztatván nyolczvanat a jámbor polgárok közül. De sietett aztán a várossal megbékülni, s ennek a békülésnek egyik emléke az a német armalis, a melyet tőle nyert a város. Csakhogy a derék Kőszegieket nem kenyerezte le végképen a nagy pecsétü diploma, mert a legelső kinálkozó alkalommal már lerázták nyakukról a németet s 1454-ben már Hunyady Jánost látták vendégül falaik között. Hogy Mátyás halála után mégis másfél századig osztrák kézen volt Kőszeg, annak bizony nem annyira a kőszegiek, mint a magyar királyok voltak az okai.
A Frigyes czimereslevele nem mérkőzhetik kiállitása tekintetében a magyar királyok városi armálisainak diszességével. Hosszas keskeny hártyára van kacskaringós góth irással irva, közepén egy egyszerü, nem nagy művészettel festett czimerrel. A czimer két lebegő angyal által tartott táblán van: csucsives pajzsban, kékben vörös tetős fehér torony, derekára huzott lombkoronával, mögötte ormós, fehér bástyafal, a torony két oldalánál egy-egy félig leeresztett rácsu kapuval. A kettős nagy pecséttel megerősitett oklevél szövege a következő*
* A monografia az oklevelet nem irja le, szövegét sem közli; a hasonmás azonban kicsisége daczára tiszta és éles lévén, jól olvasható.
Wir Fridreich von gotes gnaden Romischer kunig zu allen zeiten merer des reichs, herczog ze Osterreich, ze Steir, ze Kernden und ze Krain, herre auf der Windischenmarch vnd ze Portenaw, graf ze Habspurg, zu Tirol, zu Phyrrit vnd ze Kyburg, markgraf zu Burgow vnd lanntgraue in Elsass. Bekennen vnd tun kund offentleich mit diesem brief allen den die in sehen oder horen lesen, daz wir haben angesechen die annemen dienst, die vns vns(er) getrewen lieben der richter, rat vnd die burg(er) zu Guns yetz tund vnd in kunftigen czeiten willig sind ze tun, und haben in dise klaynad vnd schilt gnedicleich gegeben, als der in der mitte dits gegenwurttigen vnsers briefs mit farben vnd figurn aygentlicher ausgestrichen ist, vnd mainen, seczen vnd wellen, das sy den in allen iren geschefften mit sigeln vnd andern iren notdurften geprauchen sullen vnd mugen von men(n)icleich vngehindert on geuerde. Dauon gepieten wir von Römisch kunigleicher macht allen fursten geistleichen vnd weltleichen, grauen, freyen, herren, rittern vnd knechtten, phleg(er)n, burkgrafen, burgermaistern, richtern, reten, burgern vnd sust allen andern vnsern vnd des heiligen reichs auch vnserr erbleichen lannd vnd furstentum vndertanen vnd getrewen vnd allen andern vnd wellen ernstleich, daz sy die obgenanten richter, rat vnd die burger zu Gunns bey diser vnserr begabung des schilts vnd klaynads genczleich beleiben vnd sy der also in iren geschefft(e)n vnd notdurfften geprauchen lassen. doch andern, die villeicht desgleichen geprauchten, am iren klaynaden an schaden. mit vrkund des briefs, versigilt mit unserr kunigleichen maiestat anhangundem insigil. Geben zu Wienn, an Phincztag vor sant Pauls tag der bekerung, nach kristi gepurd vierczehenhundert jar vnd darnach in dem sechsunduierczigisten iar, vnsers reichs im sechsten jare.
A város valószinüleg már előbb is használta az armálison látható czimert, természetesen «klaynad» (sisakdisz) nélkül, a mint az városokhoz illett. Régi pecséteiből hármat mutat be a kötet, mind a hárman ezt a czimert találjuk. A legrégibbnek látszó* nagy kerek pecséten, melynek korát a XV. század közepére tehetjük a czimerlevéléhez mindenben hasonlitó czimer van, de nem csucsives, hanem kerekalju pajzsban. Köriratu góth minuskulákkal:
* Magyarázat, fájdalom, nincs az ábrákhoz!
Ez a Frigyes-féle oklevél után készülhetett; ha ugyan nem erről vette a czimerlevél ábrájának festője a czimerképet. Nem sokkal fiatalabb ennél azon valamivel kisebb, egyszerü pecsét, melynek ábráját a 276. lapon látjuk. Mezején hármas karélyban tárcsapajzson kerek őrtorony, mögötte ormós (de kaputlan) bástyafal. A pajzs mellett G–G betük. A XVI. század derekáról való lehet végül a 139. lapon közölt pecsét. Ennek mezején két angyal által tartott tojásdad táblán látható a czimerlevélbeli czimerábra pontos mása. Körirata, latin betűkkel:
Szépen jellemzi Kőszeg lakóit, hogy pecsétjükre az osztrák uralom idején rávésették a város magyar nevét is.
Nehány diszes faragott emlék ábrája is méltó a megemlitésre. A legrégibb köztük s a legérdekesebb az 1471-ben árulásáért lefejezett Paumkircher András gróf emlékköve Szalónak várában, melyet magának emeltetett annak örömére, hogy a szalónaki várat ujra épittette. A hatalmas kőlapon Paumkircher álló, teljes gót vértezetbe öltözött alakja látható; jobbjában lobogót tart, bal kezével melléhez szoritja czimeres tárcsa-pajzsát. Úgy a zászlón, mint a pajzson nagy, gót stilü templom látható. A lovag fején levő nyitott sisakon koronába tüzött nyilt szárnypár közt valamely nem tisztán kivehető alak, talán egy lombos fa van. A kőlap alján ezen gótbetüs felirat:
95(úgy látszik még egy számjegy, talán V következett)
1850
Batthyányi (III.) Boldizsár németujvárott levő siremléke két részből áll. Egyiken a hős törökverő életnagyságu alakja van kifaragva, pompás vértben, feszületes zászlóval. Lábánál jobbról az ősi Batthyányi czimer, balról egy ismeretlen, talán anyjáé, kit Nagy Iván Svetkovics Katának nevez. A czimer a kis ábrán nem vehető ki egész tisztán; inkább valamely mesterjelvényhez (Hausmarke) hasonlit. A másik kőlapon az ismert Batthány czimer van, két géniusz által tartva. Felirata:
Diszesebb renaissance-izlésü tumbáink közül való Egervári Bereczk tinini választott püspöknek Egervárán, a templomban levő alakos siremléke. A kövön a főpap teljes ornatusban ábrázoltatik, fején kis cappaval, a süveg jobb vállánál fekszik. Lábai alatt van családi czimere: csucsíves, oldalain kikanyaritott pajzsban kettős (eger-)fa galyat tartó pánczélos jobb kar. A gyarló ábrán a sirkő köriratát kibetüzni lehetetlen. A püspök a XVI. század első éveiben hunyt el.
Még egy faragott czimeres emléket kell megemlitenünk. A 190. lapon egy kettős czimerü kőtábla képe látható ezen felirással: Mátyás korabeli czimer a bozsóki várkastélyon. A szövegben nincs róla emlités.
Egy pillantás a képre megmutatja, hogy a kőlap a XVI. század derekánál régibb nem lehet. Bajta barokkba hajló keretben két czimer van. Az egyiknek pajzsán két szemközt álló, egy pallost markoló oroszlán van; sisakdisz egy pallost tartó, koronából kinövő oroszlán. A másikon két nádszál közt álló vadlud képezi a paizs ábráját; a sisakon koronán álló vadlud látható. Az első czimer mellé O. S., a második mellé P. E. betük vannak bevésve. A keret alsó részén ezen felirat:
Ha tudjuk, hogy a bozsóki kastély, melynek valószinüleg kapuja fölött áll a czimer, a XVI. század óta az Óvári és Szarvaskendi Sibrik családé volt, úgy a Siebmacher segélyével könnyen feloldhatjuk a két czimer gazdáinak monogrammját. Az első czimer Sibrik (II.) Osváté, a második ennek első feleségéé, Petheő Katáé. A kő készülhetett 1580–1600. között.
Terünk nem engedi, hogy Vasmegye érdekes monografiájával többet foglalkozzunk, pedig még korántsem meritettük ki a kötetnek tárgyunkra vonatkozó anyagát. A kit csak legtávolabbról is érdekel a dolog, jól teendi, ha átolvassa magát a munkát; ideje nem vesz kárba, haszna és öröme lesz belőle.
Varjú Elemér.
