97A rangjelző koronák. (91. ábrával.)
97A rangjelző koronák.
(91. ábrával.)
(91. ábrával.)
Mig a czimer nem csak pusztán arisztokratikus disz, hanem a teljes lovagi felszerelésnek lényeges része volt, a heraldikai rangjelzés, melynek fejlődése a heraldika hanyatlásával párhuzamosan halad, úgyszólván teljesen ismeretlen. De nincs is rá szükség; oly szerepet játszanak a czimerek a nemzeti élet minden ágában, a társadalom minden rétegében, hogy az ünnepségeknél, tornajátékoknál felvonuló lovagokat mindenki megismeri a pajzson, sisakon, öltönyön, lótakarón stb. fénylő czimerképekről, melyek viselőjüket mintegy individualizálván, nemzetségére és rangjára nézve is felvilágosítanak. Mindenki megismeri hermelines czimeréről a bretagnei herczeget; oroszlánjairól és pávatollas sisakdiszéről a brabanti herczeget; arany halairól a bari grófot; nincs szükség komplikált herczegi, grófi koronákra, melyeknek pántjait, leveleit, gyöngyeit pedánsan számitgatja a modern dekadens, bureaukratikus heraldika. A czimernek másnemü legfontosabb alkalmazása e korban a pecséteken érvényesül; itt pedig ritkán hiányzó körirat úgyis elősorolja, a tulajdonos nevén kivül, annak czimeit és méltóságait.
Ha végig tekintünk a legrégibb czimer-gyüjteményeken, nem látunk különbséget az egyházi és világi fejedelmek, dinaszták, lovagok czimerének szerkezetében. Gelre herold Wapenboekjában, (a XIV. század második feléből), mely valamennyi hasonló munka között leghivebben reprodukálja a valósággal viselt pajzs- és sisakczimert, eltekintve a császárnak a zárt koronás, és két angol főpap* infulás sisakjától, rangmegkülönböztető jelvényekre nem akadunk. Mig az uralkodók közül némelyiknek 98sisakja ezüstös vagy aczél, és nem mindig koronás, mint pl. az angol, spanyol és norvég királyoké, a kisebb rendüek gyakran aranyos sisakot és különféle mázu koronát viselnek, a mint épen izlésük, vagy sisakdiszük természete magával hozza, rangjuktól és méltóságuktól függetlenül. Itt tehát még nem szerepel a sisaknak és a sisakkoronának a későbbi időkben tulajdonitott, – alakjuk illetőleg mázuk szerint változó – rangjelző jellege. Ugyanezen elv érvényesül az aranygyapjas rendnek a XV. század derekán létesült Armorialjában, mely e nemes társaság tagjainak lovas alakjait teljes heraldikai pombában ábrázolván, még Gelre herold festményeinél is markánsabb módon teszi szemlélhetővé a czimer alkalmazásának materiális jellegét.*
* Thomas Halfield durhami püspök pajzsa ezüst, hermelinnel bélelt bibor takaróval; az arany koronás infula két csúcsa között veres folyó, melyen szétterjesztett szárnyu arany sas áll, csőrében lebegő szalagon e jelmondat: gloria deo. – A durhami püspökök mint durhami palatinusok (Earl Palatine) koronás infolát viseltek és viselnek a mai napig.
Henri le Despencer norwichi püspök pajzsa négyelt: 1–4 ezüst, 2–3 veres aranynyal rácsozva; a pajzsot, melyen keskeny kék harántpólya vonul át, Gelre által kidolgozatlanul hagyott ráma veszi körül. A veres takarós arany sisakon arany infula, melyből a családi sisakdisz: ezüst szárnypár között ezüst griff fej, emelkedik ki. Henrynek egy, halála évében, 1406-ban kelt remek pecsétje (Rev. Charles Boutell, English Heraldry) ugyanezen sisakdiszes czimer mutatja, a (kék) pajzsrámában nyolc (arany) püspöksüveggel. – Gelre a le Despencer család egy más tagjának czimerét is adja: 1–4 ezüstben keskeny kék harántpólya, 2–3 veres aranynyal rácsozva; a fekete takarós zöldes aczélsisakon ezüst griff fej, aranycsőrrel, és belül veres, arany füllel, ezüst szárnypár között, melyet a sisakhoz arany tekercs szorit. A caerlaverocki verses krónika korában élt le Despencer czimerét igy irja le:
Du bon Hue le Despensier
Fu la baničre esquartelée
De une noir bastoum sur blanc getté
Et de vermeil jaune fretté.
Fu la baničre esquartelée
De une noir bastoum sur blanc getté
Et de vermeil jaune fretté.
Az ugyanegy nemzetség e három tagjának czimerében nyilatkozó módosulásokat a fentebb mondottak illusztrálására hozzuk fel: mennyire individualizálja a czimer, a heraldika fénykorában, viselőjét.
* I. Turul, 1892. évf. 181. l.
A heraldikának oly kedvező talajt nyujtó zászlók nagy szerepet játszanak a középkor hadi életében. A feudális időkben alig választható szét e két fogalom: a születési és katonai rang. A feudatarius többnyire egyszersmind vezére a birtokai után állitandó csapatnak is. A vezér, a körülményekhez képest, csapatjának számbeli erejéhez mérten is, különféle alaku és nagyságu zászlót* használ. E zászlók tisztán hadi, parancsnoki jelek, melyeket heraldikus rangmegkülönböztető jeleknek azért nem tekinthetünk, mert nem jutnak rangjelző járulék gyanánt a czimer szerkezetébe; ellenkezőleg, a zászlós ur czimere, vagy egyéb heraldikus emblemái* szolgáltatják, bizonyos szabályok szerint e hadi jelek diszét. Viszont a heraldikai rangjelzés körébe esik a (négyszegletes) zászló-vitorlának pajzshelyettesitő czimeralap (écu en banničre) gyanánt való használata. Némely franczia család e divatot fentartja napjainkig. Hazai heraldikánkban két példáját ismerjük; igy fordul elő a Garai czimer Miklós nádor pecsétjén és az 1416-iki czimerjavitás sisakdiszében.* Kivételesen nők* is használnak zászlópajzsot.
* Clément Prinsault «Traicté du Blason»ja ezeket sorolja elő: baničre, estandar, comphanon, panonceau, banderolle, crevechie, jaretičre, bague. (B. Nyáry, Heraldika 149. l.) E három utolsó zászló nemre nézve, külföldi heraldikusokhoz intézett kérdésemre felviálgositást nem nyerhettem.
* Angliában csakis a négyszegletes zászló (banner) vette fel a pajzsczimert: a nagyobb méretü, hosszában keskenyedő lobogón (standard) és a hegyesvégű, kopjalobogón (pennon) c sak badge-et és heraldikai családi csomókat (knot) alkalmaznak a standardon Anglia patronusának, szent Györgynek «czimerével» (ezüstben veres kereszt) kapcsolatban (Rev. Charles Boutel, English Heraldy). E zászlóknak különféle szerepe volt; ugyanegy személy, a körülményekhez képest, mind a három zászlónemet használhatta.
* L. Báró Nyáry Albert, Heraldika, 57. és 238. ll.
* Louis Bouly de Lesdain: Les armoiries des femmes d’aprčs les sceaux (St. Amand, 1898.) 1373-tól 1450-ig erre hét példát hoz fel. A czimertulajdonosnak nem rangját, de nemét jelzi az ujabb angol, franczia stb. heraldikában a női rutapajzs (écu en losange). Eredetileg azonban a nők is inkább használják a normális pajzsformát; az idézett munkában felsorolt 267 női pecsét között csak 42 mutat rutát, legelőször 1262-ben. Viszont az 1270-től 1420-ig terjedő időszakban Francziaországban kilencz férfi, közöttük három egyházi férfi, pecsétel rutapajzszsal. – E pajzs, helyesebben: czimeralap-forma Magyarországban igen ritkán, de tudtunkkal csakis férfiaknál fordul elő: Nagy Lajos herczegi pecsétjén 1335-ben; a Zsigmond király által a csornai konventnek 1393-ban adományozott pecséten (Turul, 1893. 177., 182. ll.) itt úgylátszik csak a pecsétmetsző szeszélyéből, mert a szöveg:…clypeus quadrangularis, demotans arma nostra… inkább zászlópajzsot kontemplál; – és a bécsi krónika miniaturejein.
Eltekintve tehát e szórványosan mutatkozó, inkább kuriozum számba menő kivételektől, az élő heraldika rangjelzést nem ismer; nincs általánosan érvényes rangjelző rendszere.* Mig a nemesség születési kaszt, mig a herczegi, grófi czimek viselése herczegség, grófság tényleges birtoklásával van egybekötve: e társadalmi fokozatok heraldice nem jeleztetnek. Erre még a későbbi időkben is van példánk: némely német birodalmi uralkodó herczeg és gróf czimerét még a XVIII-ik században is a rangjelző korona nélkül ábrázolják, mely a herczegi, grófi czímét csakis a császári diplomának köszönő alsó nemességnél ekkor már széltében divatozik.
* Az, hogy az országos főméltóságok némelykor családi czimerük mellőzésével, vagy azzal kapcsolatban, a királyi czimert használják, csak a hivatalos hatalom jelképezése. (Az Aba nemzetség czimere, Turul, 1893. 49. l.)
A mint azonban a fejedelmi kegy a nemesség soraiba mindgyakrabban heterogén elemeket juttat, a mint divatba jön a herczegi, grófi stb. czimeknek valóságos grófság, herczegség nélkül való adományozása: magában a czimerben is kifejezésre kezd jutni a társadalmi hierarchiában 99elfoglalt előkelőbb rang. Az uralkodók «megjavitják» alattvalóik czimerét a sisakra, vagy a czimerállatok, oroszlánok, sasok stb. fejére adományozott koronával. A sisak, melynek előbb mint láttuk, nincs rangjelző jellege, szintén ily szerepet nyer; az aranysisak már előkelőbb, nemesebb, mint az ezüst- vagy aczélsisak; a rostélyos sisak pedig, mint a tornaképes, régi lovagi születésü nemesség jelvénye, már épen magasan a csőrsisak fölé kerül. Végre pedig gyakrabban mutatkozik a pajzskorona, mely rendszeres rangjelző jelleggel eredetileg ugyan nem bir: nyit, leveles alakjában egyformán használják – szórványosan már az élő heraldika korában is – királyok és nemesek egyaránt.
Lépést tartva a heraldika hanyatlásával, fejlődött ki a sisakkal és a koronával való rendszeres rangjelzési mód. Itt a sisakkal szemben, melynek ilyetén alkalmazása mindenféle heraldikai izléstelenségre ad okot, határozottan előnyt kell adnunk a koronának. Sajátságos, hogy épen ott, hol a theoretikus heraldika a sisak féme – idoma – és helyzetén alapuló mesterkélt rangjelzéseket eszelt ki: Angol- és Francziaországban, a sisakok majdnem teljesen kimentek a divatból.
A rangjelző koronák fejlődési folyamatában főtényező gyanánt jelentkezik egyrészt azon törekvés: a magasabban állókat utánozni, másrészt pedig a hajlandóság: önmagát a csekélyebb rendüektől megkülönböztetni. A mint az uralkodók czimerében gyakoribbá válik a pajzskorona: azt a nemesség is magának foglalja; ekkor meg a királyok vesznek fel egymás után zárt, ives koronát; mely koronanemet utóbb viszont az uralkodó herczegek kezdik használni, megkülönböztetésül a nem souverain, czimzetes herzegektől. Szakasztott ilyen vándorlást látunk különben más téren, a magnificus, illustrissimus, Wohlgeboren, Hochgeboren stb. fajta czimzéseknél is.
A pajzsot fedő timbre-vel való rangjelzés fejlődési menetének, mely részben a legujabb időkig tart – már kezdetében mutatkozó módja: a czimerpajzsra helyezni a valósággal viselt rangjelző fejdiszt. E tekintetben az egyháziak járnak elől; a tizenötödik században általánossá válik a kardinális kalap, infula stb. heraldikai alkalmazása.* E példát követik a fejedelmek; a császári korona, főherczegi süveg stb. már mint tisztán heraldikai rangjel is kezd szerepelni.* A mely rangfokozatnak, mint példának okáért a grófinak, ilyen módon alkalmazható jelvénye nincs: annak heraldikai kifejezésére csak később keletkeznek a különféle átalakulások után végre meghatározott formát nyerő koronák.
* Magyarországon, tudtunkkal, legrégibb példa erre Héderváry László egri püspök (1446–1467) kisebb pecsétjén, (Turul, 1893. 137. l.
* III. Frigyes ismeretes siremlékén a bécsi szent István templomban (Az osztrák-magyar monarchia irásban és képben, II. k. 223. l.), mely jóval Frigyes halála után készült, érdekes példáját látjuk a fent érintett mindkét rendbeli rangjelzésnek.
Angliában, hol a peerek koronája, valósággal viselt fejdisz, legelőbb állapodhatott meg a különféle rangfokozatokat megillető koronák alakja. A franczia arisztokracziai koronaskálája a XVII. század elején már kifejlődött. Németországban a legfőbb rendek rangjelzése a régi választói és fejedelmi süvegekből, az alsó nemességé pedig később franczia minta után alakul. A németeknek a sisakhoz és a sisakdiszhez való nagy ragaszkodása mellett a rangjelző koronák náluk nem érvényesülhettek oly általánosságban, mint az előbb emlitett nemzeteknél. Mi magyarok német szomszédjainktól kaptuk a herczegi, grófi, bárói koronákat. A pyrenaei félsziget és Olaszország jelzési rendszere a francziával rokon; Németalföldön részben önálló fejlődés tapasztalható, mig Európa többi részeiben a német befolyás érvényesül, mely a földrajzi fekvés mellett részben a római szent birodalmi rangczimeknek külföldre való oly gyakori osztogatására vezethető vissza.
***
Az uralkodóknak különleges házi vagy országos koronáit illetőleg, melyeknek ismertetése általában inkább az archeologiai feladatát képezvén, e kis dolgozat keretén kívül esik, csak röviden emlitjük fel: hogy a császári és királyi korona közötti megkülönböztetésre nincsen általánosan érvényes elv. A rendes királyi korona: leveles vagy liliomos stb. karika – 100a régi sisak- illetőleg pajzskorona, – melyet több-kevesebb pánt ivalakban tetőz be (Anglia, Portugália, Franczia-, Cseh-, Spanyolország stb.). A császári koronán e pántokat dómszerű boltozat helyettesiti (Ausztria, Oroszország). E megkülönböztetés azonban nem minden esetben találó; mert igy a magyar szent korona császárinak volna tekintendő; viszont a franczia és a braziliai császárság pántos koronája a királyi koronák családjához tartozna. A modern német császári korona önálló tipust, az úgynevezett Nagy-Károly-féle koronát utánozza.
***
Mielőtt áttérnénk az egyes országok koronarendszereinek ismertetésére, megemlitjük, hogy a leirásoknál a korona plasztikus, és nem grafikus ábrázolását veszszük alapul. – Ha a rajzban látható gyöngy, levél stb. számát n-nek vesszük, és a plasztikus korona körületén ábrázolandó gyöngy, levél stb. összegét x-nek, e kis egyenleg segélyével: n + n – 2 = x megkapjuk a keresett számot. Igy például a rajzban 9 gyöngyöt mutató grófi koronán a valóságban: 9 + 9 – 2 = 16 gyöngynek kell lennie. E kitérést azért nem tartottuk egészen feleslegesnek, mert a minálunk (és Németországban is) divatos megjelölések mellett, a korona plasztikus előállitásávval megbizott művész, aranymíves, kőfaragó stb. könnyen boszantó hibát követhet el. A francziák és angolok – közönséges beszédben is – helyesen mondják: nyolczleveles, tizenhatgyöngyös koronának azt, melyet mi még szakmunkákban is (!) «ötleveles»nek és «kilenczgyöngyös-gombos» vagy plane «kilenczpontos»-nak (!) szoktunk nevezni.* Ezért a leirásnál zárójelben adjuk a rajzban látható gyöngy, levél stb. számát, például tizenhat (9) gyöngyös korona.
* Angliában az élczlapok – és különösen a régi politikai pamfletek, röpiratok stb. – koronás fővel szokták adni a peerek karikaturáit. Ezt néha a mi élczlapjainban is láthatjuk; de itt a korona mindig hibásan van száramzik.
Ismétlések elkerülése végett itt jegyezzük meg, hogy a korona fémrészeinek anyaga: arany. Igy a karikalemez – párta, – az erre alkalmazott ágak, levelek stb., a pántok, az ezeket betetőző országalma stb. aranynak bárázolandók. Az országalma mint zománczos – többnyire kék – gömb is előjön. A pártát rendesen gyöngyök és szines, többnyire váltakozva veres és zöld, vagy veres és kék drágakövek ékesítik.
A pártára vagy annak ágaira tűzött nagy göngyöket néha ezüst golyók helyettesitik. A süvegeken mutatkozó hermelint természetesnek, nem heraldikus hermelinnek kell ábrázolni: fehér (nem ezüst) prémalapon fekete végü hermelin farkocskák.
Magyarország.
Ausztria és Németország.
Nagybritannia és Irland.
Franciaország.
Németalföld és Belgium.
Svédország.
Olaszország.
Spanyolország és Portugália.
Oroszország.
