Harsági Farkas Márton czimerlevele. (Egy czimerrajzzal.)
Harsági Farkas Márton czimerlevele.
(Egy czimerrajzzal.)
(Egy czimerrajzzal.)
A heraldikai társulat tizenhét évi működéséből, folyóirata közleményeiből meggyőződünk, hogy régi pecsétjeink mellett nagy számban fenmaradt középkori czimerleveleink képezik hazai heraldikánk főérdekességét. Ezen régi armálisok felkutatása, ismertetése s esetleg az ezeknél előfordult tévedések helyreigazitása képezi a szakirodalom egyik főfeladatát, kiváltképen most, midőn a társulat ezen czimerlevelek gyüjteményes kiadását vette tervbe.
Egy ilyen helyreigazitás, jelen felszólalásom tárgya is.
Ifj. dr. Reissig Ede, a Turul XIV. kötetének 92. és következő lapjain, Harsági Farkas Márton 1418. évi armalisát ismertette és közölte szines hasonmásban egy, 1821-ben a jászói konventben kiállitott hiteles másolat után, mely jelenleg Usz Gábor szent-gotthárdi ügyvéd birtokában van.
Az oklevél a Zsigmondkori, nem teljes szövegü armalisok közül való, a mennyiben annak szövegébe a czimerleirás nincs bevezetve, csak utalás történik a czimerfestményre, melynek tervezetét a kérelmezők maguk, készen terjesztették a király elé.
Ifj. dr. Reissig Ede az 1821. évi hiteles másolatról a czimert – nagyon helyesen – következőleg irta le: «kék mezőben, zöld halmon, ezüstös töltés kosárból növekvő természetes szinü farkas, nyakán ötágu koronával, mindkét előlábával egy virágot tartva, szája egy fehér nyillal van átütve, az átütött oldalon vér csepeg. A sisakdisz ugyanaz, csupán az előlábak közötti távolság nagyobb».
Van a jászói káptalan levéltárában egy könyv a XIX. század elejéről, valószinüleg a rend akkori levéltárnokának szorgalmas munkája. Ezen könyvben gondos szépirással, mindazon armálisok teljes szövege be van vezetve, melyek eredetiben, vagy hiteles másolatban a káptalan levéltárában őriztetnek. Az eredeti armálisiok czimerképei be is vannak festve ezen könyvbe, még pedig kiváló ügyes kézzel és ügyes technikával, úgy, hogy kivált későbbi armalisoknál a befestett másolat szebb, mint az eredeti czimerfestmény.
Van azonban a konvent levéltárában három eredeti Zsigmondkori armalis is: a harsági Farkas 149Mártoné (1418), az Olsvay Mátyásé =1418) és a Méray Miklósé (1432). Mindhárom nagyon rongált, kopott és itt-ott szakadozott állapotban, mi részben az időnek, részben a rend hányatott multjának tudható be.
A kódex irója ezen czimerleveleket is lemásolta könyvében, de a másolás nehézségeivel ez elmosódott okleveleknél nem tudott megküzdeni.
A Méray-czimerlevél eredetijén a festmény leginkább a sisak körül van elmosódva, a czimerképpel együtt balra fordult csőrsisaknak alapvonalai sem vehetők ki. E hiányt a másoló – a későbbi czimerlevelek mintájára – egy jobbra fordult pántos sisakkal helyettesitette s e miatt az egész czimerkép csaknem komikus hatásu. Az Olsvay-czimerlevél eredetijén annak sajátságos paizsalakja, a kettős lófejü arany sakkfigura, szintén csak egyes alapvonalaiban látszik. Ezen a másoló nem tudván eligazodni, másolatában a veres paizsot üresen hagyta, mig az eredetiben is jól fentartott sisakdiszt, a másolatban az eredetit megközelitő müvészettel adta vissza.
Legsajátságosabban járt el a harsági Farkas czimer másolásánál. Ennek az eredetijén a festmény két helyen is rongyos, de mindennek daczára a czimerállat, a pajzsban is, de különösen a teljes épségben fenmaradt sisakdiszen teljesen jól látható és biztosan megállapitható, hogy az medve, ezen czimerállatot, minden legkisebb részleteiben jellemzően tüntetve fel. A másoló valóságos önkénynyel járt el ezen czimer megfestésénél, midőn a medve helyett farkast festett és a czimerből beszélő czimert csinált.
Midőn Usz Gábor 1821-ben a jászói levéltárból régi czimerének másolatát kérte, azt nem az eredetiről, hanem a czimerkönyvből másolták s valószinüleg ugyanazon kéz festette ezen másolatot is, mely azt a czimeres könyvbe bevezette. Ezen festmény alapján jutott be a heraldikai irodalomba, szakirodalmunk két legfontosabb müvébe: a Turulba és a Siebmacher-féle czimerkönyvbe, a harsági Farkas s a vele rokon Tekule nemzetségből származó családok czimerének téves ismerete és meghatározása.
E téveds helyreigazitásául bemutatom az eredeti czimerképnek fényképi felvétel segitségével készült kicsinyitett rajzát.
Ezek szerint a harsági Farkas czimer a következő: 150kék paizsban, zöld alapon, aczél szinü növény keritésből növekvő természetes szinü medve, nyakán aranykoronával, torkán elülről vizszintesen átlőtt nyillal, melynek belőtt hegye tarkóján messze kinyulik, első karmaival zöld száru és levelü veres rózsát tart. Sisakdisz: a paizsalak, a takarók szine zöld.
A czimer nem követi a heraldikai udvariasság szabályát, természetes helyzetében jobbra fordul, mint nagyon kevés Zsigmondkori czimerleveleink között.
A heraldikai hibák csakúgy megvannak az eredetin is, mint az eddig ismert másolaton. A paizs és a paizskép helyes, de a csőrsisak arányalanul nagy a paizshoz és a sisakdiszhez. A takarók lombszerüek, szépek, nem olyan merevek, mint a másolaton, de szinük teszi szabálytalanná, mely a czimer szineitől elütőleg zöld, végein s az egyes világosabb árnyalatoknál sárgás szinbe megy át, átfolyva a nagyon szép virágdiszszerü sárga damaszkolásba, mely az egész belső fekete alapu háttér, a czimer s takaróktól üresen hagyott helyeit kitölti. Ezen damaszkolás finomságát, szépségét, valamint a külső keret veres alapjának gyönyörü virágdiszét a másoló visszaadni nem volt képes. Nagyon gyarló utánzatban látható az a Turulban közlött hasonmáson is.
A torkán nyillal átlőtt koronás medve, jelképes czimereink egyike s épen azért, mert jelképes, semmi vonatkozással sincs a Tekule nemzetség ősi czimerhez, a mely ezen czimernek áldozatul esett. Az adományosok ezután uj czimerkel éltek s ezzel – önkénytelenül bár – nagy akadályt görditettek a Tekule nemzetség ősi czimerének tisztázása elé.
