48. Éty fia Pál. 1248–1251.
48. Éty fia Pál.
1248–1251.
1248–1251.
Ez országbiróról azt mondja Béla király 1249-ben, hogy «ex genere serviencium» származván, a legmagasabb és legelőkelőbb nagyok sorába felvergődött; a miből azonban még nem szabad arra következtetnünk, hogy holmi nem nemes jobbágycsaládból való, hisz van elég eset arra, hogy királyi tisztviselőket és országnagyokat «serviens» vagy «jobagio regis»-nek neveztek.*
Igy tudjuk pl. hogy a király tisztjei sorában Bars 1156-ban csak «serviens regis» és hogy Borsodi István or szágbiró István nevü albirájat 1299-ben «serviens noster» névvel nevezi.
Atyjáról csak azt tudjuk, hogy Ety nevet viselt, mely név a régi okmányokban sok variáczióban szerepel (u. m Ech, Each, Ekch, Eco, Okch, Ach (o), Eth). Bizonyos Éty (Ech, Eth) 1201-ben Abauj vármegye főispánja, de hogy Pál országbirónak atyjával azonos lett légyen, nem merjük határozottan állitani.
Pálon kivül még Éty nevü fia is volt, ki 1248-ban «bán», Varasdmegye főispánja és ugyanazon évi október 11-ikén az Osl nb. Tamástól bizonyos hozományi tartozás kielégítése czimén a beledi birtokért pénzösszeget kap.
Pál 1224-ben részt vett a tengermelléki harczokban, mely alkalommal a lázadó Buyssen knyézt párviadalban legyőzte és a klisszai vár ostromlása alkalmával ennek rokonát, Domaldot fogságba ejtette, kinek kiváltása tizenkét elfogott magyar nemesnek adta vissza a szabadságot.
1229-ben Halicsban tüntette ki magát, midőn egy a magyar sereget észrevétlenül megtámadni készülő ellenséges csapatot fényesen legyőzött és ez által az ellenség terveit meghiusitotta. Nem sokára ezután, ugyanazon háborúban egy orosz gyalogos osztályt győzött le, mely alkalommal maga is majdnem életét vesztette. 1230-ban visszafoglalta az osztrákoktól a kezükben volt vasmegyei Borostyán és Landeck várakat. Midőn az osztrákok azután a Mura vizét elzárták és ennek következtében a kiáradt viz számos helységet és nagy földterületet elárasztott, Pált küldték ki, hogy a bajon segitsen. Sikerült is neki a Mura lefolyását helyreállitani és az elárasztott helységeket felszabaditani. A tatárjárás alatt gyakran visszaverte az ellenség támadását, mindaddig, mig a fenyegetett lakosság megmenekült, ő maga pedig fegyvereseivel együtt a Dunán átkelhetett. A tatárok elvonulása után az elsők egyike volt, kik Magyarországba visszatérvén, részint itt, részint pedig Erdélyben az elsokasodott tolvajokat és rablókat kiirtották, a szétszórt lakosságot összegyűjtötték. Pál a kezére bizott magánvagyont hiven és lelkiismeretesen őrizte, a sóbányákat megnyitotta, és az egész közigazgatást rendes kerékvágásba vezette. Az 1246-ban bécs-ujhelyi csatában kemény tusában súlyosan megsebesülvén, osztrák fogságba került, melyből magát és más hét nemes társát csak 1000 márka váltságdij mellett tudta kiszabaditani. 1248 augusztus 15-ikén megbizza a pápa az esztergomi prépostot, hogy a veszprémi püspökséghez tartozó birtokok és jövedelmek többek által történt bitorlása tárgyában vizsgálatot inditson és igazságot szolgáltasson. Azok közül, kik az érintett birtokokat lefoglalták, a nobilis vir Paulus Oth comes is van; miután a garázdálkodók, mint a pápa mondja,* az esztergomi és veszprémi vidékből valók, biztosra vehetjük, hogy e «Paulus Oth comes» nem más, mint Éty fia Pál.
Mon. rom. epp. Vespr. I. k. 126. l.
Béla király a szakállos Mika tulajdonát képezett Jenő helységet (Biharmegyében) már 1236-ban Pálnak adományozta; de hogy 1238 előtt országos hivatalt kapott volna, arról nincs tudomásunk. 231238-tól 1242 november 16-ikáig Fejérmegye főispánja. Hogy 1240-ben országbiró lett volna, nem áll; ez csak – mint fennebb mondtuk – Fejérnek egyik téves keltezése; az Árpádkori uj okmánytár, VII. k. 116. lapján közölt okmány, mely szerint Pál 1241 szeptember 23-ikán országbiró, egészben véve felette gyanús. 1245-től 1247 június 2-ig Szolnokmegye főispánja; 1248 szeptember 15-ikétől pedig 1251 november 24ikéig országbiró és Zalamegye főispánja.* 1255-ben már csak «volt» országbiró és zalai főispán, 1257-ben mint egyszerű comes királyi ember a Tisza melletti Bő helység statutiójánál; ugyanazon évi márczius 21-ikén pedig csak biharmegyei birtokos. Azonos-e az 1264-ben működő zalamegyei főispánnal? nem tudjuk.
Fejér, IV/II. k. 98., 104., 105. ll.: Hazai okmtár, IV. k. 32. l.; VII. 42. l.; Wenzel, II. 208. l., VII. 282., 288., 289., 320., 329., 335. ll.; XII. k. 691. l.
Érdemeiért megkapja 1249 január 21-ikén Biharmegyében: Zsadány, Okány, Kér, a Kőrös melletti Berettyó, a Körös mentén lévő Barak, Szaránd, Hévjó, Bikal, Fild és Almás birtokokat; Szolnokmegyében: Kazavárt, Szamost és Szolnokot; Krasznamegyében: Zoványt, Nagyfalut és Valkót.
Halálozási évét nem ismerjük, de ismeretes, hogy 1258 szeptember 21-ikén még él. Tudjuk t. i., hogy nevezett napon neje, Győr nb. Botho nádor leánya rokonától, Győr nb. Óvári Konrádtól, két baranya- (ma Verőcze) megyei birtokot kap atyai örökség gyanánt, a melyek már 30 év óta amúgy is kezében voltak.*
V. ö. Turul, 1899. évf. 122., 134. ll.
Annak, hogy Pál 1264-ben még él, másik bizonyitékát az Árpádkori uj okmánytár VIII. k. 120. lapján találjuk, hol azt olvassuk, hogy Each fia Pál comes a Telegdiek bizonyos határperében tanuként szerepel. 1271-ben már nem él.
Miklós, István, Görgény, Veneda és Ety nevü fiakon kivül egy Anna nevü leányt is hagyott hátra maga után.
Anna, Turul comes özvegye, mert a nyulakszigeti zárdába vissza akar húzódni, 1270 augusztus 20-ikán birtokairól rendelkezik. A tiszamelletti Sal birtokát nevezett zárdának, a (KözépSzolnokmegyében feküdt) Berettyó mentén lévő Rof és a nyirvidéki Mihály nevü földét pedig unokájának, Káta nb. Panyit fia Ábrahám nejének hagyományozza. Egy 1277. évi végrendelkezésből erre nézve több felvilágositást kapunk. Tudjuk belőle, hogy Turul és Anna leánya akkor Ladányi Gotthard comesnek a neje s hogy mindkettejük leánya Panyit fia Ábrahámnak – a Káta nb. Csáholyi család ősének – a felesége. Mindezek nevezett évben a szalacsi plébános előtt közös végrendeletet szerkesztenek, melynek egyik pontja az, hogy Gotthard neje Rof nevü birtokát leányának hagyományozza.
Pál fia Miklósról, a későbbi országbiróról, majd alább lesz a szó.
István 1257 márczius 21-ikén merül fel, midőn atyjával és fivérével Miklóssal egyetemben szomszédai, a Telegdiek ellen bizonyos biharmegyei birtokok határa ügyében perlekedik.* IV. Béla halála után Miklóssal együtt a király elleniek pártját fogta, de erről majd alább szólunk. Utolsó nyomára 1278-ban akadunk. Arra nézve pedig, hogy ez István valamikor országos hivatalt viselt volna, egyetlen egy számbavehető támpontunk nincs.
Wenzel, VII. k. 458., 475., 476. ll.
Pál többi fiai Miklós oldalán vettek részt a lázadásban, Görgényt a király 1278 első felében lefejeztette, Ety birtokát pedig, a biharmegyei Gáborján-monostort a Borsa nembelieknek adományozta, kiktől az 1285 június 13-ikán Rafael bánhoz került.
Pál országbiró esetleges unokáit nem ismerjük.
