Pozsony város czimerlevelei 1436-ból. (Színes czímerképpel.)
Pozsony város czimerlevelei 1436-ból.
(Színes czímerképpel.)
(Színes czímerképpel.)
Pozsony város 1437 július 9-én nyert czímere.
Heraldikánk legérdekesebb emlékeiből, a mohácsi vész előtti czimerlevelekből folyóiratunk fennállása óta tekintélyes sorozatot közölt. Az ezekről vett szines czimermásolatok száma már az ötvenet meghaladta s a maga nemében páratlan gyüjteményt képez, a melyhez foghatót a külföld sem bir felmutatni. A sorozat azonban egy tekintetben hiányosnak mondható; városaink XIV–XVI. századi pompás czimerleveleiből egyetlenegynek a szövege s czimerhasonmása sincs meg benne, holott ezek ritkaságuk és a többieket rendszerint felülmuló pompás kiállitásuk miatt különösen megérdemlik a figyelmet. E hiányon óhajtunk segiteni, a midőn Pozsony városának 1436-ban nyert armálisát s az azon levő czimer szines hasonmását bemutatjuk, megnyitva ezzel a mohácsi vész előtti városi és megyei czimerek közlését.
A mióta a czimerviselés szokása hazánkban elterjedt, városaink is – követve a külföld példáját – mind sürübben kezdenek, czimereket vagy czimerszerü jelvényeket használni. E czimerképek nem igen változatosak. A városok rendszerint egy a várost vagy erőditményeit szimbolizáló épületet tornyot, tornyos kapubástyát vésettek pecséteikre. Egyéb jelvények meglehetősen ritkák s a XIV. századnál előbbről nem ismeretesek. Ilyen például Trencsén isten-báránya vagy Nagy-Szombat Krisztus-fős szerencsekereke. Némely város különösebb jelvény helyett az ország czimerét használja pecsétjén, mint Esztergom vagy Buda.
Kétséget nem szenved, hogy a városok ezeket a jelvényeket vagy czimereket minden uralkodói jóváhagyás nélkül, saját elhatározásukból vették fel, ép ugy, mint a czimerviselés első két századában a nemesek. Azonban a XIV. század folyamán nálunk is elterjedt az Olaszországból származó nézet, a mély később jogszokássá vált, hogy, a mint nemességet csupán az uralkodó adhat, belőle áradván ki az alattvalók minden jogai, úgy a czimerek adományozása is fejedelmi kiváltság. A hogy ez az elv általánossá lett, a magánosok egymásután az uralkodóhoz járulnak, részben régi, önkényesen felvett czimereik megerősitését, részben ujna kadományozását kérve. Példájukat csakhamar követik a városok, nehogy valaki czimerükre igényt emeljen, vagy pecsétjük hiteles voltát a czimer jogosulatlan viselése alapján kétségbevonja, mert – a mint Bartolus mondja – a királyoktól adományozott czimerek vitás esetekben mindenkor előnnyel birnak az önkényesen felvettek fölött.
A XIV. században még ritkák a czimeradományok és megerősitések. A főnemességnek önérzetét sértette volna az ősi czimerre megerősitést kérni, a köznemesség pedig csak a század vége felé kezd sürübben élni a czimerekkel. Városnak adott armálist pedig az egész századból csupán egyet ismerünk s ezt Nagy Lajos királytól 1369-ben Kassa városa nyerte. Az oklevélnek csupán első, patens alakban való kibocsátása ismeretes, a melyen azonban rajta van, hogy azt, ha (a kihirdetés után) a királynak bemutattatik az uralkodó privilegialis alakban fogja átiratni.
A czimerlevelek osztogatásának valódi aranykora 135a XV. század. Már legelején szokásba jönnek a festett ábrájú armálisok, a melyek közt hova tovább, mind sürübben akadnak városi czimerlevelek. A sort – az eddig ismereteseket tekintve – Kassáé nyitja meg 1423-ban, a mellyel Zsigmond király a Nagy Lajos adta czimert megbőviti s megerősiti. Utánna czimerlevelet kaptak: 1436-ban Pozsony, 1453-ban Bártfa, Eperjes és Kassa, V. Lászlótól ismeretlen évben Tolna, 1463-ban Kézsmárk, 1464-ben Varasd, II. Ulászlótól 1490 és 1499 közt Buda-Felhéviz, 1503-ban ujból Kassa és 1506-ban Zenta.
Ezek közül fényes kiállítás dolgában egy sem vetekedhetik Pozsony városéval. Az oklevél tulajdonképen csak czimerujitó, mert a város már régi idők óta viselt jelvényt. Két XIV. századi pecsétje ismeretes; mindkettőn ugyanazon ábra látható: ormós várfal nyitott kapuval, a mely mögül középen egy magasabb, két oldalt egy-egy alacsonyabb torony emelkedik ki.* Az a város, a mely annyi fejedelmi vendéget fogadott falai között, annyi ünnepséget, tornát, harczjátékot rendezett, a melyik saját heroldot tartott, czimer nélkül el sem lehetett volna.
Az egyik a Turul 1885-iki évfolyamában a 136. lapon, a másik Ortvay Pozsony város története III. kötete 389. lapján jelent meg.
Az armális szövegéből úgy értesülünk, hogy a czimerlevelet Raneys István polgármester s vele Ach Henrik és Pachrad Miklós polgárok kérték a város nevében az uralkodótól, a ki azt főleg a városnak a hussiták ostromai ellen tanusitott védelme és álhatatossága megjutalmazására adta. Ám ha egy kissé lapozgatunk Pozsony város történetében, rá kell jönnünk, hogy az ékes czimerlevél alig ha nem másféle érdemek jutalmazása akart lenni.
Zsigmond király, a kiről tudva van, hogy szeretett jól élni s épen nem kimélte a pénzt, állandó pénzzavarai közepette főleg a jómódu városokat szerette megadóztatni. Az adózás talán nem is helyes kifejezés. A kor szokása szerint «önkénytes» adományozást s ajándékokat kell ez alatt érteni. Azután meg kölcsönöket, a melyeknek megfizetését mindig megigérték, de a legritkább esetben teljesitették. Ha pedig pénzt, gabonát és bort már semmi módon sem lehetett kapni, akkor a fejedelem tekintélyes számu kisérőivel legmagasabb látogatásával tisztelte meg hű városait, a melyekhez jó előre ment a figyelmeztetés, hogy pontos időre készen álljon a szállás, az élelem, a bor és a sör ennyi meg ennyi ember számára. És ezekből a királyi adózásokból s látogatásokból egy városnak sem jutott ki annyira, mint a jó Pozsonynak; jámbor polgáraival még az is megesett, hogy holmi szegény felvidéki városkának a királyi látogatásra tett költségeit felében velük fizettették meg.
A városnak legfőbb adósa a király volt. Mai szemmel nézve a dolgot, szinte megdöbbentőek azok az intőlevelek, kérések, szorgalmazások, a melyeket a tanács küldöz a királynak, hogy legalább követeléseinek egy részét megkaphassa. Operetszerüen hangzik, mikor a pozsonyiak azt irják Zsigmondnak: «Kegyelmes császár, arra is alázattal kérjük kegyelmedet, hogy borunkat, a melyet kegyelmességed esztendőn át megivott, s másoknak adni rendelt, megfizesse.»* S a király az ilyen intésekért meg sem haragudott; egyszerüen félretétette a leveleket s – nem fizetett.
Ortvay id. munkája, II. kötet, 3. rész, 372. lap.
Eféle szolgálatok lehettek azok, a mikért Zsigmond király Pozsonynak régente is használt czimerét megerősitette. 1436 juliusában történt a dolog. A király az előző hónap elején elindult Budáról, hogy Csehországba menjen, átvenni a kormányt. Iglauban állapodott meg, a morva határszélen, a hova június 12-ikén érkezett s ahol egész augusztus közepéig maradt. Itt találta a pozsonyi követség, a melyről lehetetlen feltennünk, hogy pusztán a czimer megerősitéséért kereste volna fel a királyt. Sokkal hihetőbb, hogy a pozsonyiak holmi tartozások megfizetését sürgették s az uralkodó, nem akarva őket üres kézzel haza bocsátani, szokott ajándékával, egy ékes czimerlevéllel elégitette ki a követeket. Persze, hogy az igéretekkel sem fukarkodott; ennél egyebet azonban nem vittek haza a jó pozsonyiak. «Hallottuk – irják később – hogy a mi kegyelmes urunk a császár utolsó idejében ki akart bennünket fizetni, csakhogy ez soha sem történt meg.»*
Ortvay id. m. II. kötet, 3. rész, 373. l.
Persze ezt mind nem irták bele az armálisba, a mely bőszavuan mondja el mint szolgáltak rá a kitüntetésre a pozsonyiak azzal, hogy a lázadó cseheket és morvákat elverték falaikról.
Az oklevél a hely megnevezése nélkül 1436 julius 8-ikán (octavo idus mensis Julii) kelt. Szövegét nem közöljük, miután az Ortvay Tivadar közismert művében, a Pozsony város története II. kötet, 2. részében már megjelent.
E helyett adjuk az egész armálisnak tetemesen kisebbitett, de teljesen hű hasonmását, a mely eredetileg ugyanazon munkában mint melléklet látott napvilágot és a melynek duczát főtiszt. Ortvay Tivadar jogakadémiai tanár úr lekötelező szivességgel bocsátotta rendelkezésünkre.
Az oklevél hatalmas hártya lapra van irva, melynek balfelét szokatlan nagyságu (235x235 mm.) czimerkép foglalja el: zölddel keretelt, rakott és ponczolt arany alapra van helyezve az oklevélbeli leirásnak teljesen megfelelő pecsét, melynek vörös mezején ormós fehér bástyafal félig leeresztett rácsu nyitott kapuval látható; e mögött 137középen egy nagyobb, két oldalt egy-egy kisebb torony emelkedik ki, vörös tetőkkel s a tetőkön két-két arany gombbal. A czimermezőt széles kék keret foglalja be, a melyen nagy arany betükkel a következő felirás olvasható:
Az oklevél felső és bal szélét három ujnyi szélességben gazdag lombozatos és virágos keret disziti.
És most egy példátlan eseményről kell beszámolnunk.
Julius 8-ikán kapták meg a pozsonyi kiküldöttek ezt az oklevelet és már a következő napon julius 9-ikén ujból kiadja azt számukra a kanczellária egy az elsőtől csak némi csekélységekben különböző példányban.
A második példány ép olyan fényes kiállitásu mint az első; ugyanolyan czimerábrával, olyan gazdag és fényes kerettel van ellátva mint az. Elkészitése, miután rajta egyszerre csak egy ember dolgozhatott, bizonyosan több napot vett igénybe. Nem szenved tehát kétséget, hogy julius 8-ikán, a mikor az első armális kelt, már a második is készen volt, és ha szövege nem is volt leirva, festett részei már befejezetten állottak. Gondosan megvizsgálva az eredetit, megállapithatjuk, hogy a hártyára előbb a czimert s a keretet festették, csak azután irták rá a szöveget. Hangzik pedig ez a következőképen:
)
Relatio Stephani de Aran comitis Newgradiensis. Nos Sigismundus dei gratia Romanorum imperator semper augustus ac Hungarie, Bohemie, Dalmatie, Croatie, Rame, Servie, Gallicie, Lodomerie, Comanie, Bulgarieque rex, notum facimus tenore presentium significantes quibus incumbit universis, quod nos dignum arbitrantes imperialem atque regalem excellentiam illa debere, concedere et liberaliter elargiri, perque fidelium numerus augeatur, et principantis clementia, cui in multitudine populorum, proprium est gloriari, in subiectorum quiete et pacis amenitate gratulatur, tunc enim solium cesaree atque regie maiestatis prestantius exaltatur, dum subiectorum caterva continua suscipit felicium profectuum incrementa. Hac siquidem ducti consideracione nichilominusque, tum ad humilime et devote supplicationis instantram fidelium nostrorum providorum Stephani Raneys magistri civium ac Nicolai Pachrad civis civitatis nostre Posoniensis, per eos in ipsorum, ac ceterorum universorum et singulorum civium, hospitum et incolarum eiusdem civitatis nostrć Posoniensis, nominibus et personis maiestati nostre propterea porrecte, tum eciam attentis et consideratis fidelitatibus et fidelium servitiorum et gratuitis meritis, prefatorum civium, hospitum et incolarum ipsius civitatis nostre Posoniensis, per ipsos his proximis disturbiorum temporibus, iam deo auspice sedatorum, in quibus nonnulli Bohemi et Moravi, eotunc in reprobum sensum dati et rebellionis calcaneo ducti partes nostras superiores invadenti et devastanti, ipsam civitatem nostram Posoniensem hostiliter surripere attemptarunt, in conservatione et tuitione eiusdem civitatis nostre constanter et inviolabiliter, ac sine cuiuslibet note maeula et scrupulo, maiestati nostre et sacre corone nostre, ac ipstus regni nostri Hungarie observatis et impensis; volentes eosdem propterea quodam speciali et notabili favore prosequi et benivolentiam nostram eis ostendere munificiam et liberalem, sigillum in forma circulari seu rotunda, campi rubel, in quo civitas alba, quadrangularis a parte inferiori, quasi ex fundamento sursum erecta et certis meniis adornata, habens tres turres, tecturis rubeis, supra muros et edificia earundem turrium sursum erectis coopertas duas scilicet decliviores, et terciam in medio ipsarum supra menia civitatis in altum erectam et ipsas duas turres in altitudine et spissitudine precellentem; in cuiusquidem turris a parte inferiori in sui ac pretacte civitatis introitus porta alba cum cancellis crocei coloris in latitudine tres et in longitudine quinque lincas, seu intersticia, quinque ferramentis acutis eisdem appositis per medium habenti, de sursumque infra pendenti, in supereminenti vero summitate cuiuslibet turris ipsarum trium turrium duo globi rotundi aurei, unus in parte una et alter in parte altera sursum se extendere evidenter apparent. Predicti autem sigilli circumferentiales litterć sunt hec: Sigillum Civitatis Posoniensis, prout et quemadmodum hec descriptio magisterio seu artificio pictorio in capite seu principio presentis nostre littere distincte et apparenter est depicta, quoquidem sigillo ipsi et eorum progenitores, ex divorum regum Hungartić, nostrorum scilicet predecessorum uti dicitur, usi sunt et utuntur etiam de presenti memoratis civibus, hospitibus, incolis et toti comunitati pretacte civitatis nostre Posoniensis denuo et ex novo dandas duximus et conferendas, decernentes ex nunc imperialique et regio statuendo edicto, ut ipsi et cuneta ipsorum posteritas talismodi sigillum in omnibus negotiis, tam inter prefatos cives, hospites et imcolas ac totam communitatem, quam aliis quibuscumque agendis et fiendis autenticum habeatur et eidem sigillo ac litteris sub ipso vero et iusto modo conficiendis, tanta et tam indubitata fidei certitudo plene adhibeatur, quania sigillis et litteris aliarum civitatum nostrarum liberarum adhibetur, ex habundanciori insuper plenitudine nostre potestatis pretactis civibus, hospitibus et incolis, ac toti communitati ipsius civitatis nostre Posoniensis concedimus et presentibus elargimur, ut ipsi et eorum hćredes et succesores universi prćdictum sigilli signetum a modo imposterum, pro armis seu armorum insigniis, in vexillis, velis, cortinis, papilionibus sive tentoriis et aliis quibusvis exerciciis, ipsis et eorum statui convenientibus, gerere, gestare, ac eisdem uti frui et gaudere valeant atque possint; gaudeant itaque idem gracia et favore cesareo atque regio, meritoque exultent et letentur, tantove ampliori studio ad honorem et reverentiam principantis dignitatis eorum imposterum solidetur intentio, quanto se ab excellenti imperiali atque regali antidoto preventos conspiciunt et munere gratiarum In cuius rei memoriam firmitatemque perpetuam presentes concessimus litteras nostras novi duplict autentici sigilli nostri, quo uti rex Hungarie utimur, munimine roboratas. Datum per manus venerabilis domini Mathie de Gathalowcz, praepositi ecclesić Quinqueecclesiensis, aule nostre summi cancellarii, fidelis nostri dilecti. Anno domini millesimo, 138quadringentesimo tricesimosexto, septimo idus mensis Julii, regnorum nostrorum anno Hungarie etc. quinquagesimo Romanorum vigesimosexto, Bohemíe sedecimo, imperii vero quarto.
Relatto Stephani de Aran comitis Newgradiensis.
A két oklevél eltérései első pillantásra alig vehetők észre. A miniatura teljesen hasonló, a későbbi keltezésü példányt ugyanaz festhette, a ki az elsőn dolgozott s másolatában igyekezett az eredetit hűen követni. Figyelmesebb vizsgálat azonban előtünteti a különbségeket. A czimerkép felirása, elrendezése más; az elsőn a szavakat stilizált rózsák, a másodikon egy helyütt négy pont, másutt ismét egy négykarély választja el. Ezen felül az elsőn a pecsét köriratának utolsó szava igy van irva:
mig a másodikon kihagyás nélkül
áll. A szövegben mutatkozó eltérések a következők: az oklevél élén az első példányon ez olvasható: «Relacio Laurencii de Hedrehwara magistri agasonum et Stephani de Aran Comitis Newgradiensis,» a másodikon ebből csak ennyi olvasható «Relacio Stephani de Aran comitis Newgradiensis». Ugyanez megismétlődik az oklevél végén, holott az elsőn alul hiányzik. – A czimert kérő három polgár közül Ach Henrik neve a másodikból kimaradt s ennek megfelelően a Pachrad Miklós neve után álló civium, civis-re van változtatva. Nagyobb eltérés van még a város érdemeinek felsorolásánál, a hol a csehek s morvákról szóló sor az első oklevélben igy hangzik: «nonnulli Bohemi et Moravi partes nostras superiores invadentes et devastantes, ipsam civitatem…» stb. itt a második oklevél bővebb: «nonnulli Bohemi et. Moravi eotunc in reprobum sensum dati et rebellionis calcaneo ducti, partes nostras superiores invadenti et devastanti, ipsam civitatem …..» A czimer leirásában a későbbi példányban porta alba áll porta aperta helyett; ugyanott alább a «quibusvis exerciciis …. gerere, ac eisdem uti …» kifejezésbe a gerere után be van toldva: «gestare», végül pedig a keltezésben «octavo idus mensis Julii» helyére «septimo idus mensis Julzii» van irva.
Mindkét oklevél fekete-sárga selyem zsinóron függő nagy kettős trónpecséttel van megerősitve. A korábban kelt példány Pozsony város levéltárában, a későbbi a város muzeumában őriztetik. Ez utóbbi az ezredéves kiállitáson közszemlére volt téve.
Szines képünk a második példány czimerképét mutatja felére kisebbitett alakban. A másolat teljesen megfelel az eredetinek, csupán az arany alapot diszitő ponczolt lombdisz hiányzik róla.
Mi volt az oklevél kettős kiállitásának oka, egyszerü ovatosság e, a mely az egyik példány elveszése esetére biztositani akarta a várost, vagy valamely mélyebben fekvő indok, meg nem magyarázhatjuk. Pozsony város, tudós történetirója Ortvay Tivadar egy szóval sem emliti a második példányt s igy nála magyarázatot hiába kerestünk. Ám azért nem lehetetlen, hogy Pozsony gazdag levéltárában valamely levél, tudositás vagy feljegyzés alakjában még lappang a rejtély feloldása és valamikor napfényre fog kerülni.
VARJÚ ELEMÉR.
