A ZÁH ÉS ZÁK NEMZETSÉGEK.
12A ZÁH ÉS ZÁK NEMZETSÉGEK.
(Első közlemény.)
A Turul mult évi folyamának 174–190. lapjain Wertner Mór dr. néhány régi magyar nemzetségről értekezvén, azok közé «Száty nemzetségét» is iktatta.
Minthogy ily személy- avagy nemzetségnevet nem ismerünk, megfogható érdeklődéssel kerestük az okleveles bizonyitékokat, melyek ily nemzetség egykori létezéséről tanuskodnak. De várakozásunkban csalódtunk, mert okleveles bizonyitékot a Száty nemzetségéről szóló fejtegetésekben sehol sem lelünk; azokat azon egyszerü állitás helyettesiti, hogy Száty = Zach és Zacheus a Zachnak latinizált alakja (179. 1.), de hogy mi oknál fogva legyen Zach és Zacheus azonos Száty-tyal, arról nem értesülünk.
A régi oklevelekben előforduló tulajdonneveken, melyek olykor ma már érthetetlen alakokban tünnek előnkbe, csak annyit szabad változtatnunk, mennyit ama kor helyesirási szokásai, melyek az egykoru oklevelekből megállapithatók, megengednek s melyekből meglehetős bizonyossággal megtudjuk, hogy egyik vagy másik betü azon korban mily hangot jelezett s azon tulajdonneveket az időben hogyan ejtették. De ezen a határon tul menni nem tanácsos, mert akkor az önkényes névváltoztatásoknak nyitunk kaput, melyekkel a történelmi igazságot nem szolgáljuk s melyek a történelemre világosság helyett sötétséget árasztanak.
A Zach névben a kezdő Z betü volna máskülönben Sz-nek olvasható, mivel az Árpádkorszakban s különösen annak elején az sz hangot rendesen z betűvel fejezték ki – a jelen esetben azonban ezen felcserélés meg nem engedhető, mivel a Zach névnek származása ismeretes. De arra, hogy a ch betük az Árpádok vagy Anjouk korában valamikor ty hangot jeleztek volna, nem találunk okleveles bizonyitékot. A Zach név tehát nem olvasható másként, csak a mint irva van, vagyis: Zach-nak, – ennek pedig a Zacheus név nem volt latinizált alakja, hanem megforditva: a Zach név volt röviditése a Zacheusnak, mely nem egyéb, mint: Zachaeus keresztnév. A Zachok és Zacheusok közt tehát rokonsági összetartozás csak úgy nem állapitható meg, mint nem a régi oklevekben előforduló Jánosok, Miklósok, Péterek és Pálok közt mindaddig, mig hiteles okleveles adatok a családi összetartozásról nem tanuskodnak.
Ép igy van a régi időkből való ritka hangzásu és csak elvétve előforduló személynevekkel is; ezek csak ránk nézve ritka hangzásuak; a régiek azokat jól ismerték s ha személynevekként használták, akkor viselőikre nézve sem engedhető meg – bizonyitékok nem létében – a családi összetartozás fölvétele, a mint általán véve a család-történetben állnia kell azon tételnek, hogy mindaddig hasonnevü személyek családi összetartozása meg nem állapitható, mig a közös leszármazás, vagy legalább is a birtokjogok közössége hiteles okleveles adatokkal bebizonyitva nincs.
A felhozott «Száty nevü legrégibb személyek» közt a családi vagy nemzetségi összetartozás ép ezen oknál – a bizonyitó adatok hiányánál fogva meg nem állapitható; azok nem voltak sem Száty nevüek, sem rokonok. Lássuk őket egyenként:
Az első helyen áll «Száty» nádor (comes palatii), nem 1155, hanem helyesebben 1055. évből, kiről nincs mondva, hogy melyik oklevélben és mily alakban fordul elő a neve. De tudjuk, hogy az nem volt más, mint Zache «comes palatii», I. Endre király palotagrófja, kinek neve a tihanyi apátság 1055. évi alapitólevelében a többi országnagyok nevei közt olvasható.* A Zache név nem lehet egyéb, mint szintén a Zacheus keresztnév röviditése, az tehát nem olvasható másként, csak a mint irva van. Ezen Zache palotagróf családi hovátartozásáról semmi közelebbi adatot nem találunk az emlitett oklevélben, azért ő semmiféle nemzetségbe nem illeszthető.
Fejér Gy., Codex Dipl. I. k. 393. 1.
A második helyen 1131. év tájáról emlitett Zacheus neve nem más, mint Zachaeus keresztnév. Hogy ezen Zacheus a föntebbi Zache palotagróf családjából származott volna, az nincs kimutatva.
A harmadik Zak comes, ki 1137. év körül őa csatári barátokat Csernicz helység birtokába bevezette.* Ezen Zák comes neve sem olvasható Száty-nak, mert a k betü semmiféle kor helyesirása szerint sem fejezte ki a ty hangot; az csakis úgy olvasható, a mint irva van s talán azonos a Zach névvel,
Fejér Gy., Codex Dipl. II. k. 91. 1.
mely esetben a Zachćus keresztnév magyaros származékaihoz tartoznék, de ezt nem vehetjük egészen biztosra, mivel a régi magyar Zák és annak származékai, a Záka és Zákány személynevek oda látszanak mutatni, hogy ez a Zák személynév a régi magyaroknak önállólag képződött személynevei közé tartozott. Ezen Zák comes nevében megismerkedünk a régi Zák nemzetség nevével, de hogy ő maga ezen nemzetséghez, avagy a föntebbi Zache és Zacheus rokonságához tartozott-e, arról azon oklevél, mely róla emlékezik, nem ád fölvilágositást.
A negyedik Zachit comes 1148. és 1157. évekből.* Ezen név a XII. század helyesirási szokásait figyelembe véve, nem olvasható másként, mint a hogy irva van, Zachit-, vagy Szachitnak. Eredetét és jelentését bajos megállapitani. Lehetett a Zachćus keresztnév származéka, de ez nem vehető biztosra. A Sachintus keresztnévvel is aligha azonositható. Annyi bizonyos, hogy «Száty»-nak nem ejtették. Családi hovátartozása nincs kimutatva.
Monum. Eccl. Strig. I. k. 111. 1. – Fejérnél az idézett helyen, II k. 130. 1., hibásan Zaith.
Az ötödik Zah, az 1183-ban élt Tamás országnagy atyja. A forrás, mely róla szól, nincs megnevezve, de tudjuk, hogy az az Árpádkori Uj Okmánytár I. kötetének 69. lapján fellelhető. A Záh nevet, mely a régi oklevelekben olykor Zaah-nak is iratott, a közelmultban némelyek Ság-nak és Zács-nak irták és ejtették, de hogy az nem olvasható és ejthető másként, mint Záh-nak, a mint az oklevelekben irva van, azt már 27 évvel ezelőtt Waltherr Imre a Századok 1875. évi folyamában (253–263. 1.) helyesen kimutatta és azt az Árpádok és Anjouk korában divott helyesirási szokások nem is engedik másként olvasni. Mert nem csupán az Árpádok egész korán át, de még az Anjouk korában is, mikor már az sz hang kifejezésére a z betün kivül más betüket (sc, s, c) is használtak, a Záh nevet folyton csak Z-vel irták, mi bizonysága annak, hogy e névben a kezdő Z betüt mindenkor Z-nek ejtették. A név végén lévő h betü pedig semmi kor helyesirása szerint sem fejezett ki (nálunk) egyebet, mint az előző magánhangzónak, itt az a-nak, nyujtott voltát, mi különben az oklevelekben olykor előforduló Zaah alakkal is ki van tüntetve. E szerint a Zah és Zaah nem Száty-nak, hanem csakis Záh-nak olvasható.
Az oklevél, mely a föntebbi Záh-ról tudósit, nem szolgáltat adatot arra, hogy az a Záh nemzetséghez tartozott-e, vagy nem, a nélkül pedig a puszta név-azonosság alapján ez meg nem állapitható, annyival kevésbbé, mivel a Záh és származéka a Záha nevek mint személynevek gyakori használatban részesültek a régi magyaroknál s azokat egészen különálló nemes és nemtelen s egymással semmi rokoni viszonyban nem álló egyének viselték.
Az oklevelek tiz ily különálló Záhról emlékeznek; ezek a következők: 1138. évben két Zahu nevü szolga (Mon. Eccl. Strig. I. k. 95, 96. 1.), kiknek nevében a szó végén lévő u szóvégi kihangzó, mely utóbb a régi magyar kiejtés módosultával elmaradt, ezen név tehát Záh-nak olvasandó. Továbbá 1156–1157. Zah főnemes (U. o. 110. 1.) 1173–1175. Zah, Tamás főnemes atyja, talán az előbbivel azonos (Árpádkori uj okmánytár I. k. 68. 1.) 1203. Zahu veszprémi főispán (Fejér, Cod. Dipl. VI. k. 2362. l.) 1211. Zah jobbágy (Árpádkori uj okmánytár I. k. 109. 1.) 1275. Zaah, barsi várjobbágy (Árpádkori uj okmánytár IX. k. 133. 1.) 1292. Zah, Farkas fia, pozsegai nemes (Fejér, Cod. Dipl. VII/II. k. 17. 1.) 1295. Zaah dukai birtokos (Fejér, Cod. Dipl. VI/II. k. 396. 1.) 1305. Zah, Márton mester atyja (Mon. Eccl. Strig. II. k. 554. 1.) 1315. Zah, sőregi birtokos (Hazai okmánytár. III. k. 65. 1.) Záha nevü volt pedig Péter mester esztergomi és egri kanonok atyja, 1346 (Zichy okmánytár II. k. 201. 1.)
Ezen Záh nevü egyének közül, értve az előkelő nemes urakat, tartozhatott ugyan egyik vagy másik a Záh nemzetséghez, de ezt mindaddig tényképen el nem fogadhatjuk, mig hiteles adatokkal oda tartozásukat bebizonyitani nem lehetséges s annyival inkább van ily óvatosságra szükségünk, mert birunk oly példával, melyből ily Záh nevü egyénnek egészen más idegen nemzetséghez való tartozása világosan kitünik, t. i. 141247. év körül élt Zah, Póka (Pouca) fia a Vezekény nemzetségből (Turul, I. k. 9. 1.), tehát csupán a névhasonlatosság alapján nem lehet az oklevelekben előforduló valamennyi Záh nevü egyént a hasonnevü nemzetséghez számitanunk.
A hatodik helyet foglalja el Wertner Mór dr. értekezésében az állitólag «Száty» nevü személyek közt a «Nagylábú» melléknéven ismert s 1141–1162. évek közt élt Pál, kiről két oklevél emlékezik, egyik 1183, a másik 1346. évből, mindkettő oklevélkiadásaink legjobbjaiban, a Hazai okmánytárban (I. k. 1. l.) és az Anjoukori okmánytárban (IV. 583. 1.) látott napfényt, minélfogva a hibás olvasás lehetősége ki van zárva s mindkét oklevélben ezen Pál a Csák nemzetségből valónak van mondva; mindaddig tehát, mig hiteles oklevelekből nem látjuk kimutatva oly döntő bizonyitékokkal, melyek a jelen két oklevél tanuskodásának erejét megingatni képesek: hogy ama Pál nem a Csák, hanem más valami nemzetségnek volt a tagja – a jelen két oklevél egyező tanuskodását kell hitelesnek elismernünk.
Végre a 7-ik helyre van Zahu veszprémi főispán (1203. évből) sorolva, ki föntebb a Záh nevüek névsorában is helyet foglalt. Ezzel be van fejezve a felsorolt egyének névsora, de a kiknek sem «Száty» nevéről, sem családi vagy nemzetségi hovátartozásáról (Nagylábu Pált kivéve) a források mit sem tudnak.
Ezek után még két nemzetségi ágazatot látunk tárgyalva, u. m. a Botos és Feliczián ágát (180–183 1.) a nélkül, hogy ezeknek is «Száty» nevét vagy ilynevü nemzetséghez való tartozását egyetlen okleves adat erősitené, ellenkezőleg hiteles okleveles adatok a nevezett Botos helyesebben Botus ágát a Zák, Feliczián ágát pedig a Záh nemzetséghez tartozónak vallják.
Ezzel végezhetünk a Száty névvel és nemzetséggel, mely soha sem létezett és hozzáláthatunk a Zák és Záh régi magyar nemzetségek tárgyalásához.
Voltak, kik a Záh és Zák neveket összetévesztvén, a két hasonnevü nemzetséget együvé tartozónak vélték,* de tévesen.
Bottka T., Adatok a visegrádi merénylet történetéhez, Századok, 1873. 454–461. 1. és 1874. 229–247. 1., kinek a Zák nemzetségre vonatkozó nehány adatát alább a többi közé beillesztettük.
Láttuk, hogy Záh mint önálló személynév volt használatos a régi magyaroknál. Ugyanigy volt a Zák névvel és származékaival: a Záka és Zákány nevekkel is, minek bizonyságául álljanak itt a következő példák: 1136. Zak comes, a föntebbi. 1205–1236. Zak, dobokai alispán (Váradi Reg. 376). Zak biró, tán ugyanaz (U. ott 377). 1211. Zaca birtokos (Árp. I. k. 110. 1.) 1211. Zaca jobbágy (U. ott 112). Zaka comes, Buli fia, birtokos nemes, 1260. (Hazai okmánytár, V. k. 33. 1.) 1264. Zaka fiai, birtokosok Bille szomszédságában (Árp. VIII. k. 117. 1.) Zaka, Domokos nagyatyja, vinári, 1323. (Hazai okmánytár, I. k. 118. l.) Zakan szőlőmivelő, 1086. (Árp. I. k. 35. 1.) Zacan sóbányász (U. ott, 37. 1.) stb., mely egy tőből eredt személynevek közül az utóbbit a somogyvármegyei Zákány helység tartá fen mai napig. Semmiből sem lehet tehát következtetni, hogy a Zák és Záh neveknek azonosaknak kellett lenniök.
Ezen körülmény már magában utmutatás lehet arra nézve, hogy a Záh és Zák nemzetségek sem lehettek azonosak. De vannak erre világosabb bizonyitékaink is. Egyik az, hogy a régi oklevelekben, melyek ama két nemzetségről külön-külön emlékeznek, nyomát sem leljük annak, hogy azoknak tagjai közös leszármazásuak és valahol osztályos atyafiak lettek volna, ellenkezőleg mint egészen idegenek, egymásról sehol tudomást sem vettek; a másik bizonyiték pedig, mely különösen döntő, hogy midőn a Záh nemzetségbeli Feliczián mester visegrádi merénylete folytán a Záh nemzetség férfi és női tagjai a harmadik íziglen kiöldöstettek és birtokaikat a király eladományozgatta – az üldözöttek és azoknak elkobzott birtokai közt – az eddig napfényre került oklevelek szerint egyetlen tudvalévő Zák nemzetségbeli egyén avagy birtok sem foglalt helyet, ellenkezőleg a Zák nemzetség három tagjáról veszünk tudomást, mint alább látni fogjuk, kik 25 évvel a visegrádi merénylet után, 1355-ben bántatlanul életben és birtokjogaiknak élvezetében valának, – mi világos tanubizonysága annak, hogy ama két nemzetség nem volt azonos, hanem különálló, igen előkelő, nagybirtoku régi magyar két nemzetség.
Ennek előre bocsátása után vegyük tárgyalás alá elébb a Zák, azután pedig a Záh nemzetséget.
