FERENCZ FERDINÁND FŐHERCZEG TRÓNÖRÖKÖS ŐSEI.

Teljes szövegű keresés

1FERENCZ FERDINÁND FŐHERCZEG TRÓNÖRÖKÖS ŐSEI.
(Első közlemény.)
A mint az Atlanti-oceánban elmerülő nap bucsuzó sugarai Irland partjait aranyozzák be utoljára, úgy a történelem napja is legtovább Irland multját ragyogja be. Nincs élő nemzet Europában, a melynek hiteles történelme olyan meszszire nyulna be a mondák és regék homályos világába, mint az ireké. Ha nem is fogadjuk el a hagyományt, a mely szerint Irland régi királyai egyenes vonalban Noé patriarcha és Titea kedvencz fiának, Jáfetnek, Magog fiától származnak, az be kell ismernünk, hogy Európa többi családjai meg sem közelitik régiség dolgában a Stewart-Stuart, Mac Mahon, O’Brien, Castletown, Mac Murrough-Kavanagh, Mortimer, Tudor, O’Neill, O’Donell, Mac Donald, Mac Donnel-Antrim, Kerr, Mac Quarrie, Mac Kinnon, Mac Lean, Mac Kenzie és Douglas családokat, a melyeknek ősei már századokkal a keresztény időszámitás előtt uralkodtak Irland fölött. Ferencz Ferdinánd főherczegnek első fiági őse, a ki a német császári koronát viselte, Lotharingiai I. Ferencz († 1765) Wittelsbach Erzsébet Sarolta pfalczi hgnő unokája volt, a kinek nagyanyja, Stuart Erzsébet angol hgnő, a szerencsétlen Darnley lord († 1567) és a még szerencsétlenebb szép Stuart Mária skót királynő († 1586) unokája. Darnley és neje az 1286-ban elhunyt Stuart Sándor két fiának, Jakabnak († 1306) és Jánosnak († 1298) egyenes utódjai, a kiknek ősvonalában a Tudor, Lancaster és Bruce királyi házak is szerepelnek leányágon, mig fiágon Emheart tartják ősüknek, a ki Kr. e. 1016–10l5 volt Irland királya s a kinek 23. őse, Fenius Farfaidh, állitólag feltalálta a betüket. Fenius Boathnak, ez pedig Magognak, Noé unokájának volt a fia. Nem ilyen messzire, de nem kevésbé dicső ősökhöz vezet a Stuartok egy másik vonala. Az 1306-ban elhunyt Stuart Jakab fia Stuart III. Valter († 1327) ugyanis a vitéz I. Róbert (1306–1309) skót király leányát, Marjoryt vette el, a kinek nagyapja, Bruce Róbert, Huntingdon Izabella fia, Dávid skót királyfi unokája volt. Dávid nagyapja I. Dávid (1124–1153) skót király, III. Malkolm királynak és szent Margit angolszász herczegnőnek volt a fia. Szent Margit azért is érdekel minket, mert nagybátyja, Eadmund angolszász herczeg állitólag Szent István királyunk leányát Agathát vette nőül. Szent Margit maga Eadward királyfi leánya, a vas oldalu II. Eadmund angol király unokája volt s a történelmi hitelességü Kerdiktől, Wessex első királyától (519–534) származott, a kinek ősei közt 300 körül a germán mythologiában is szereplő Odin-Bodo és mint első mondai ős Harderich szász király (Kr. e. 80) fordul elő.
Noéig nagyon sok család viszi fel származását, bár bizonyos, hogy nem mindig a monda a származtatás alapja, hanem az ősvonal legtöbbnyire szolgalelkü tudósok hamisitása. De a monda a történelem apja. Az ősök nem tudtak a tollal bánni és eszükbe sem jutott emlékiratok készitése vagy naplóvezetés. A mi érdekes rege, monda vagy hagyomány ránk maradt, azt jó részt a kolostorok derék, buzgó, szorgalmas szerzeteseinek köszönjük. Ha nem tévedek, a bibliai nemzedékrendet magyarul még nem ismertette senki. A dolog minduntalan szóba kerül, mindenki hallott róla, de alig tudja valaki. Nem lesz tehát érdektelen, ha csupán mint történelmi 2értékkel nem biró hagyományt megismertetem ezt a hires leszármaztatást, annál inkább, mert trónörökösünk ősei közt csaknem valamennyi a mondai genealogiához kapcsolt család szerepel.
Noé legidősb fiát Semet, az asszir, zsidó és az abysszin királyok ősének tartják. Sem fia, Asszur-Belus Assziria második királya volt 1850–1905 a teremtés után. Az ő vonala Tonosconcoleros-Sardanapallal hal ki 888-ban Krisztus előtt. Sem kisebbik fia, Arfaxad, a ki 1658–2096 élt a teremtés után, Dávid király őse volt, a kitől két vonalban Salamon és Náthán vonalában, származtatják Jézus Krisztust. Salamon királynak és Maqueda ćthiopiai királynőnek a fia, Menilehek, lett a hagyomány szerint az abysszin uralkodók törzsapja.
Noé középső fiának, Hámnak Chus volt a fia és Nimród az unokája. Nimród fiaitól, Hunortól és Magortól származtatja a monda a húnokat és a magyarokat. Hunor volna az őse Atilla hún királynak, ez pedig Árpádnak, a kitől leányágon számtalan vonalban kimutatható Ferencz Ferdinánd trónörökös származása.
Noé legkisebbik fia Jáfet három fia által válik őssé: Gomer, Magog és Javan által. Gomer fia, Ascanes-Tuisco és unokája, Mannus, a németek első királyai által a német törzsek kapcsolódnak Noéhoz. Magog, a mint már emlitettük, az ír, skót és angol királyok ősapja, sok virágzó család törzse és sok vonalban őse Ferencz Ferdinánd főherczegnek. De az európai uralkodóházak közös őse Jáfet legifjabbik fia Javán. Az ő fia Dodamin, a kinek ötödizi unokája Dardanos 2505–2536 Dardania és Ilion (Trója királya). Dardanos másodunokái Ilos és Assarakos. Assarakos utódja Aeneas, a kinek vonala Róma alapitójával, Romulusszal hal ki 716 körül Kr. e. Ilos fia Laomedon, ezé pedig a népével és országával 1184 táján elpusztult agg Priamosz király, a kinek Helenos fia lett őse az európai legtöbb uralkodóháznak. Helenos a 25. nemzedéket képviseli a teremtés után. Utódja az 52. nemzedékbeli Antenór, a cimmeriaiak királya († 423 Kr. e.) a Fekete tenger mellett. Fia, I. Markomir király vezette át népét 413-ban Germániába. Az ő fiának, I. Antenórnak nejéről, Cambra királynőről vették fel a cimmeriaiak a sicamber nevet. A sicamber királyoktól származtatja magát a Porcia herczegek ősinemzetsége, a melynek feje ma a tősgyökeres magyarrá vált Porcia Aladár hg.
I. Antenór és Cambra utódja a 68. nemzedékben Francus király, a ki Kr. e. 30–10 uralkodott s a kiről népe a frank nevet vette föl. A 85. nemzedékbeli IV. Chlodius (317–319 Kr. u.) frank király idősbik fia, IV. Chlodomir a frank királyok vonalát folytatta. Ifjabbik fia I. Genebald a keleti frankok herczege lett Délnémetországban. Utódja a 102. nemzedékbeli I. Gosbert hiteles történelmi személy, a ki 680–706 uralkodott; s idősbb fia II. Gosbert keleti frank herczeg, ifjabbik fia Kunibert rotenburgi gróf volt. Ezeknek unokái, Árminia hgnő és Maingaud rotenburgi gróf összeházasodtak és fiuk, Marquárd, de Castele grófja († 828) a ma is virágzó Castell grófoknak lett az őse, a kik közül Wolfgang György († 1668) leánya, Juliána Dorottya, Hohenlohe-Langenburg Filippina hgnő anyja és Nassau-Saarbrück Karolina grófnő nagyanyja s mint ilyen trónörökösünk őse. Ferencz Ferdinánd főherczeg tehát hitelesen utódja a hires keleti frank herczegeknek.
IV. Chlodomir (319–337) frank király 93. nemzedékbeli utódja Chlodius király (428–448), a kit Merovech, a meroving királyi ház megalapitója apjának ád ki a hagyomány. Merovech utódjának, a 100. nemzedékbeli II. Theodebert austrasiai király fiának, Szigebert alemánniai hgnek (630) állitólagos fia I. Otbert, az Aargau első grófja volna, a kinek örököse a 109. nemzedékbeli Hiltrud grófnő volt, III. Luitfrid sundgaui gr. neje. Igy került volna egy kézbe a Habsburgok elszászi és svájczi birtoka. Hiltrud és Luitfrid unokája tehát a hagyományok szerint gazdag Guntrám, az aargaui Altenburg grófja (952–972) a Habsburgok történelmileg igazolt első őse, trónörökösünk kétségtelen törzsapja, a kinek unokája, Rátpod a monda szerint Habsburg várát épitette az Aargauban és elsőnek vette föl a Habsburg nevet.
A hagyomány Merovechnek két öcscsöt tulajdonit, Albertet és Sigimert. Albert a Moselvidék herczege volt († 491) és Vaubert († 528) apja. Sigimer Ferreolus apja volt. A kettős monda szerint vagy Vaubertnek vagy Ferreolusnak volt a fia Ansbert († 570), a Moselvidék fejedelme és a Scheldemellék őrgrófja, a ki a meroving I. Chlotár frank király leányát, Blitildist 3vette el. Két gyermekük volt: Arnold és Gertrud.
Arnold őrgróf († 601) Szent Arnulf metzi püspök († 641) apja, a kinek három fia volt: Szent Klodulf metzi püspök († 718), Selodulf († 718) és Ansegisil († 685). Szent Klodulf utolsó sarja, a 113. nemzedékbeli Ida lotharingiai hgnő az Ardennes grófok házából († 1113), II. Eustach boulognei grófhoz ment nőül s a Blois-Anglia, Lotharingia-Boulogne, Brabant, Auvergne és La Tour d’Auvergne házakon át ősanyja lett Medici Katalin († 1589) franczia királynénak, a kinek leánya, Claudia hgnő († 1575), II. Károly lotharingiai herczeg neje s mint ilyen ősanyja trónörökösünknek.
Szent Arnulf középső fia Selodulf, a Salmnemzetség őse, a melyből többen ősei Ferencz Ferdinánd főhgnek, igy Salm Pál, Badenweiler grófja († 1595), Salm-Dhaun Margit grófnő (1574), Salm-Kyrburg VIII. János gróf († 1549), Salm-Dhaun Franciska grófnő († 1619), Salm-Kyrburg János Kázmér († 1651) és I. Ottó († 1607) grófok, mindegyik külön vonalban.
Végül szent Arnulf legifjabb fia Ansegisil, Heristalli Pippin apja, Martell Károly és állitólagos öcscse Childebrand nagyapja.
Martell Károly fiának kis Pippinnek fia Nagy Károly császár, az Erbach grófok, Ardennes-Lotharingiai herczegek, Vermandois, Blois, Champagne és Flandriai, továbbá a Hennegaui grófok, a Brabanti és Schwabeni herczegek s a szász-német királyi ház őse, számtalan vonalban őse Ferencz Ferdinánd főherczegnek. Nagy Károly császár testvére Berta a leghiresebb frank lovagnak, nagy Rolandnak anyja s az Ardennes-Lotharingiai herczegek utján őse a trónörökösnek.
Az egyik monda Childebrandot, Martell Károly öcscsét tartja Vitéz Róbert francziai herczeg († 867) dédapjának. Ő a Capetingek, Courtenayk, Anjouk, Burgundiak, Valoisk és Bourbonok utján sokszorosan őse Ferencz Ferdinánd főherczegnek.
Ansbert herczeg († 579) és a meroving Blitildis leánya Gertrúd († 655) Richimer frank herczeg neje lett. Leányuk Gerberga, a meroving I. Dagobert király udvarnagyának Egának, volt a hitvese. Tőlük származtatja a monda a Hohenzollerneket, Lothringeneket, Habsburgokat, Zähringeneket és Öttingeneket, a kik mind ősei a trónörökösnek.
Ez az úgynevezett bibliai nemzedékrend, a melyet nagyjában vázoltam úgy, hogy mégis teljes képet lehessen nyerni általa a monda és hagyomány tündérbirodalmában, a mely megelőzi a történelem országát és a melyben lehetetlen elválasztani a valót a költészettől. A mai kor történetirói a hajdaniakkal ellenkező tulzásba esnek. A hajdaniak minden mesét felhasználtak, a maiak mindent elvetnek, a mi nincs bebizonyitva, habár igaz lehet. Ez a véglet szomorubb az előbbinél, mert az elvetett monda vagy hagyomány helyébe a tudomány nem tudja odaállitani az igazságot s azért, a mit veszitünk, épen semmit sem kapunk. Én tehát az összes mondai anyagot összeállitottam az előzőkben; a történelmi anyagot ez után adom. Azt hiszem, hogy munkámban sok az ismeretlen adat, de a ki az egészet áttanulmányozza, meg fog győződni, hogy Európa uralkodó házaiban nincsen előkelőbb és fényesebb származásu herczeg, mint trónörökösünk. Benne az ír és skót királyok vére egyesül Nagy Károly császáréval és az Árpádokéval. A történelem legnagyobb hősei, Nagy Alfréd angol király, az Angersi Roland gróf, a Montmorencyak, Kún László királyunk és ezernyi más, kitűnőnél kitűnőbb név szerepel Ferencz Ferdinánd ősfáján Európa minden nemzetéből s ha minden jóból, nagyból és nemesből csak egy csöpp vért örökölt trónörökösünk, akkor legnagyobb uralkodók egyikévé kell lennie.
Ferencz Ferdinánd főherczeg ősei közt csupán öt tényleg uralkodó család nem szerepel: a svéd és norvég trónon ülő Bernadotte, a monacoi Goyon de Matignon-Grimaldi házat alkotó Goyon de Matignon és Grimaldi nemzetség közül egyik sem, a szerb Obrenovics, a török Ozmán és a montenegroi Petrovics-Nyegos, de ezek közül is a mai Bernadotteoknak és a Goyon de Matignon-Grimaldiaknak vannak közös ősei trónörökösünkkel. A Bernadotteoknál a közös ősöket Beauharnais Eugén olasz alkirály Leuchtenbergi herczeg neje, a Wittelsbach házbeli Amália Auguszta bajor hgnő, továbbá Nassau-Orániai Lujza és Nassaui Zsófia hgnő, végül a Zähringen házbeli Viktória badeni hgnő szerzik meg, a kik egyszersmind Árpád vérségévé is teszik a Bernadotteokat. A Grimaldiaknál az utolsó uralkodó, az 1731-ben elhunyt Antal fejedelem 4neje Lotharingiai Mária, Harcourt-Armagnac Lajos gróf leánya származik közös őstől trónörökösünkkel és szintén utódja az Árpádoknak. Végül a monacoi uralkodóház fiágát Goyon de Matignon Károly, de Thorigny gróf († 1664) neje, Dunois-Longueville Eleonóra herczegnő kapcsolja össze az Árpádokkal és trónörökösünkkel. Montenegro, Szerbia és Törökország uralkodóival azonban semmiféle kimutatható vérségi összefüggése sincs trónörökösünknek. A többi európai uralkodóház egytől-egyig Árpád vére és mindegyikük adott ősöket Ferencz Ferdinánd főherczegnek. Igy az ascaniai ház brandenburgi, wittenbergi, lauenburgi és anhalti minden ága; a Bourbonok spanyol, szicziliai, parmai, franczia és orleansi ága; a Brabanti ház összes hesszeni ágai; a Hohenzollernek valamennyi frank és sváb ága; a Lichtensteinok, Lippék és Schaumburg-Lippék, Lotharingia német és franczia ágai, a két Mecklenburg, a Nassauk luxembourgi és hollandi összes vonalai, Oldenburg-Dánia, Oroszország és Holstein minden ága, a két Reusz, Szavója, a két Schwarzburg, a Waldeck és Wettin-Szász uralkodóházak mindegyike, a Wittelsbach-Bajor és Wittelsbach-Pfalz, a Württemberg, a Zähringen-Baden, a Welf-Braunschweig és Welf-Hannover házak. A kihalt nemzetségeket, a melyekből trónörökösünk származik, jóformán elő sem lehet számlálni. A már nem uralkodó vagy egyáltalában nem is uralkodott házak közül a következők adtak ősöket trónörökösünknek: Salm-Badenweiler (Pál gróf † 1595), Albret-Navarra (Johanna királynő, † 1572), Gonzaga-Mantua (I. Vince, † 1611, IV. Ferencz, † 1612 és I. Károly hgek, † 1637), Hanau-Minzenberg (II. Fülöp Lajos gróf † 1612), Medici-Firenze (II. Ferencz nagyhg. † 1587 és Eleonóra hgnő, † 1611), Solms-Laubach (Ágnes grófnő, † 1602), Berg-Jülich (Anna hgnő, † 1632), Erbach (Margit grófnő, † 1635), Hohenlohe Neuenstein (Kraft gróf † 1641), Öttingen (Lajos Eberhárd gróf † 1617), Salm-Kyrburg (János Kázmér gróf † 1651), Aldobrandini (Margit), Este-Modena (III. Alfonz hg. † 1644), Farnese-Parma (I. Rainutius hg, † 1622), Soubise hgnő, Fürstenberg (Anna Alexandrina tartománygrófnő), Isenburg-Büdingen (Amália grófnő, † 1579), Rappoltstein (Ulrich báró, † 1531), Rohan (I. Renatus gróf 1552), Salm-Dhaun (Margit grófnő, († 1574), Schönburg-Glauchau (György báró, 1585), Wied (Ágnes grófnő, † 1588), Barby (Mária grófnő), Castell (III. György gr. † 1597), Hohenlohe-Waldenburg (György Frigyes gróf 1600), Limpurg-Speckfeld ‘Zsófia bárónő, † 1588), Salm-Neuville (Frigyes gróf † 1610), Stolberg-Wernigerode (Juliána grófnő, † 1580), Fürstenberg-Heiligenberg (Frigyes gróf; 1617), Hanau-Lichtenberg (Johanna Szibilla grófnő), Leuchtenberg (György tartománygróf † 1555), Löwenstein (Lajos gróf † 1611), Manderscheid-Virneburg (Katalin grófnő), Mansfeld-Hinterort (Anna Zsófia grófnő, † 1601), Pommeránia (Margit hgnő, † 1569), Solms-Hohensolms-Lich (Hermann Adolf gróf † 1613), Sulz (Erzsébet grófnő, † 1601), Teisterbant-Mark (Fülöp gróf † 1553), Kiszczianczka, Ostrog hgnő, Potoczka, Radzivill (Kristóf hg. † 1604 és III. Miklós hg.), Tenczin (Katalin), Curland (Vilmos hg. † 1640), Solms-Braunfels (Amália grófnő, † 1657), Wasa-Svédország (Katalin hgnő, † 1638), Mansfeld-Arnstein (Zsófia Dorottya grófnő, † 1617), Solms-Sonnenwalde (Henrik Vilmos gróf † 1632), Czarnkowska (Katalin), Jablonowska (Anna), Opalinski (Henrik, † 1695), Leszczynszki (I. Szaniszló király, † 1766), Stuart-Anglia (I. Károly király, † 1649), Fleckenstein (Orsolya bárónő), Leiningen-Dagsburg (X. Emich gróf † 1593), Leiningen-Hartenburg (XI. Emich gróf † 1607), Sayn-Wittgenstein-Berleburg (György gr. 1631), Sayn-Wittgenstein-Sayn (Vilmos gróf † 1623), Olbreuse (Sándor), Kirchberg (II. Zsigmond várgróf † 1570), Gleichen-Tonna (II. György gróf † 1570), Pyrmont-Spiegelberg (Walburg grófnő, † 1599), Hohenstein (Anna grófnő, † 1540), Manderscheid-Blankenheim (János Arnold gróf † 1644), Manderscheid-Geroldstein (Antónia Erzsébet grófnő), Ahlefeldt (Frigyes gróf), Friesen (III. Henrik gróf), Bothmar (János Gáspár), Isenburg-Birstein (Szibilla Juliána grófnő), Sinzendorf (Ágost báró), Trauttmannsdorff (Erzsébet), Zintzendorff (Ottó Henrik báró, † 1713) és Promnitz-Dietersbach (János Keresztély báró).
Ezenkivül utódja Ferencz Ferdinánd főherczeg az osztrák és a magyar monarkiát alkotó államok valamennyi ősi uralkodóházának. Utódja nálunk az Árpádoknak, Anjouknak, Luxembourgoknak, Habsburgoknak, Jagelloknak és Szapolyay Istvánnak, Ausztriában utódja a lengyel és a sziléziai 6Piasztoknak, Cseh- és Morvaországban a Przemiszlidáknak és Luxembourgoknak, Tirolban és Görzben a tiroli grófoknak és a merániai hgeknek, Stiriában az Ottokároknak, Isztriában, Krajnában és Karinthiában a Weimar-Orlamünde háznak, az osztrák főhgségekben pedig a Babenbergeknek.
5Ferencz Ferdinánd főherczeg trónörökös ősfája.
1. Lotharingiai I. Ferencz német császár, 1708–1765. N. 1736.; 2. Habsburg Mária Terézia, magyar király, 1717–1780.; 3. III. Károly spanyol király, 1716–1788. N. 1738.; 4. Wettin Mária Amália szász hgnő, 1724–1760; 5. III. Károly spanyol király, 1716–1788. N. 1738.; 6. Wettin Mária Amália szász hgnő, 1724–1760.; 7. Lotharingiai I. Ferencz német császár, 1708–1765. N. 1736.; 8. Habsburg Mária Terézia magyar király, 1717–1780.; 9. Wittelsbach III. Keresztély, Zweibrücken-Birkenfeld hge, 1674–1735. N. 1719.; 10. Nassau-Saanbruck Karolina grnő, 1704–1774.; 11. József Károly Emánuel, Sulzbach pfalzgrja, 1694–1729. N. 1717.; 12. Wittelsbach Erzsébet Auguszta pfalzi hgnő, 1693–1728.; 13. Zähringer Károly Frigyes, Baden nagyhge, 1728–1811. I. n. 1751.; 14. Brabanti Karolina Lujza, hessen-darmstadti hgnő, 1723–1783.; 15. Brabanti IX. Lajos, Hessen-Darmstadt tartománygrja, 1719–1790. N. 1741.; 16. Wittelsbach Karolina Lujza, zweibrücken-birkenfeldi pfalzgrnő, 1721–1774.; 17. III. Károly spanyol király, 1716–1788. N. 1738.; 18. Wettin Mária Amália szász hgnő, 1724–1760.; 19. Lotharingiai I. Ferencz német császár, 1708–1765. N. 1736.; 20. Habsburg Mária Terézia magyar király, 1717–1780.; 21. III. Károly spanyol király, 1716–1788. N. 1738.; 22. Wettin Mária Amália szász hgnő, 1724–1760.; 23. Bourbon Fülöp, Parma hge, † 1765. N. 1735.; 24. Bourbon Lujza Erzsébet franczia hgnő, † 1759.; 25. Lotharingiai I. Ferencz német császár, 1708–1765. N. 1736.; 26. Habsburg Mária Terézia magyar király, 1717–1780.; 27. III. Károly spanyol király, 1716–1788. N. 1738.; 28.Wettin Mária Amália szász hgnő, 1724–1760.; 29. Károly Keresztély, Nassau-Weilburg fejedelme, 1735–1788. N. 1760.; 30. Karolina nassau-orániai hgnő, 1743–1787.; 31. Vilmos György, Kirchberg-Hachenburg várgrja, 1751–1777. N. 1771.; 32. Reusz-Greiz Izabella hgnő, 1752–1824.; II. Lipót császár és király, 1747–1792. N. 1765.; Mária Lujza spanyol infánsnő, 1745–1792.; I. Ferdinand szicziliai király, 1751–1825. N. 1768.; Mária Karolina főhgnő, 1752–1814.; Zweibrücken-Birkenfeld Frigyes Mihály hg, 1724–1767. N. 1746.; Wittelsbach Mária Francziska, pfalz-sulzbachi hgnő, 1724–1794.; Károly Lajos, badeni örökös hg, 1755–1801. N. 1774.; Amália hessen-darmstadti hgnő, 1754–1832.; I. Ferdinánd sziczilai király, 1751–1825. N. 1768.; Mária Karolina főhgnő, 1752–1814.; IV. Károly spanyol király, 1748–1819. N. 1765.; Lujza, bourbon-parmai hgnő, 1751–1819.; II. Lipót császár és király, 1747–1792. N. 1765.; Mária Lujza spanyol infánsnő, 1745–1792.; Frigyes Vilmos, Nassau-Weilburg hge, 1768–1816. N. 1788.; Kirchberg Lujza Izabella várgrnő, 1772–1827.; I. Ferencz osztrák császár és magyar király, 1768–1835. 2. n. 1790.; Bourbon-Szicziliai Mária Terézia hgnő, 1772–1807.; I. Miksa bajor király, 1756–1825. 2. n. 1797. Karolina badeni hgnő, 1776–1841.; I. Ferencz szicziliai kir., 1777–1830. 2. n. 1802. ; Mária Izabella spanyol infánsnő, 1789–1848. l; Károly főhg, 1771–1847. N. 1815.; Henrietta, nassau-weilburgi hgnő, 1797–1829.; Ferencz Károly főherczeg, 1802–1878. N. 1824.; Zsófia bajor hgnő, 1805–1872.; II. Ferdinánd szicziliai kir. 1810–1859. 2. n. 1837.; Mária Terézia főherczegnő, 1816–1867.; Károly Lajos főherczeg, 1833–1896. 2. n. 1862.; Annunciáta, bourbon-szicziliai herczegnő, 1843–1871.; Ferencz Ferdinánd főhg. trónörökös, sz. 1863.
Kötetekre menne mindezeknek a részletezése, azért czikkem keretében csupán a tényleges uralkodóházaktól, az Árpádoktól, Cilleyektől és Szapolyayaktól, tehát a magyar családoktól való leszármazásra fogom a fősulyt fektetni, megjegyezvén a Croyakról, hogy egyáltalában nem bizonyos, melyik Árpádházi herczegtől származnak, de a különböző körülmények egybevetése után csakis Géza királyfinak lehetett ivadéka az az Andrieu duc de Hongrie, a ki kétségtelen őse a Croyaknak.
Az európai uralkodóknál egészen szokott dolog, hogy nem lehet 32 ősüket összeállitani, mert nincs egy nemzedékben 32, vagy 16 ősük, mint más családoknak, a melyeknél nem szokásos az összeházasodás. Épen igy trónörökösünknek a hatodik nemzedékben fölfelé csupán 18 őse van 32 helyett, mert Lotharingiai I. Ferencz német császárnak († 1765) és nejének Mária Terézia magyar királynak († 1780) fia II. Lipót császár és király († 1792) kétszer, egyik leányuk, Mária Karolina főhgnő pedig szintén kétszer szerepel a trónörökös ősei közt. Szintúgy III. Károly spanyol király († 1788) és neje, Wettin Mária Amália szász herczegnő († 1760) ötször-ötször fordulnak elő a hatodik nemzedékben.
Az ősfából könnyen látható, hogy I. Ferencz német császár a 32 ős közt, mint 1., 7., 19. és 25., neje Mária Terézia magyar király pedig, mint 2., 8., 20. és 26., továbbá III. Károly spanyol király mint 3., 5., 17., 21. és 27., neje Wettin Mária Amália szász herczegnő mint 4., 6., 18., 22. és 28. ős szerepelnek vagyis négyen 18 helyet foglalnak el a hatodik nemzedékben. De kivülök is van elég közös ős a távolabbi ősök közt.
Igy a 9. és 10. ősként kimutatott III. Keresztély (1674–1735) Zweibrücken-Birkenfeld herczege és neje Karolina nassau-saarbrücki hgnő (1704–1774) nemcsak Frigyes Mihály hgnek (1724–1767), hanem a 16. ősnek Karolina Lujza zweibrücken-birkenfeldi hgnőnek is szülei, Továbbá a 11. ős: József Károly Emánuel sulzbachi pfalczgróf (1694–1729) és neje: Erzsébet Auguszta pfalczi hgnő (1693–1728) a 12. ős, Fülöp Lajos neuburgi pfalczgrófnak (1547–1614) és Anna jülichi hgnőnek († 1632) két fiától származnak. A 9., 11., 12. és 16. alatti Wittelsbachoknak pedig együttes közös ősei Wolfgang, Neuburg és Sulzbach pfalczgrófja (1526–1569) és neje Brabanti Anna, heszeni tartománygrófnő († 1591). A 10. és 29. ősnek közös törzsapja nassaui II. Lajos, Idstein, Wiesbaden, Ottweiler, Saarbrück, Saarwerden, Hohenberg, Kirchheim, Mahlberg és Lahr grófja (1565–1627), Brabanti Anna Mária hessen-casseli tartománygrófnő férje. II. Lajosnak († 1627) és a 30. ősnek közös őspárja pedig II. gazdag Henrik (1180–1251), Nassau grófja és Matild, Geldern grófnője († 1247). Végül a 14. és 15. ős testvérek, VIII. Lajos hessen-darmstadti tartománygróf (1691–1768) és Hanau Sarolta grófnő (1700–1726) gyermekei.
Ferencz Ferdinánd főherczeg nem csupán I. Ferencz császár és Mária Terézia királynő utján egyesiti magában a Lotharingiai és a Habsburg-vért. A hagyomány azt tartja, hogy Hugónak, Hohenburg grófjának (920–940) két fia volt. Az idősbik, IV. Eberhárd, gaugróf Alsó-Elsaszban (951–967) Lotharingia herczegének és Egisheim grófjainak lett az őse. Ennek volt egy Guntrám nevü öcscse, a ki mint szerzetes halt meg. Erősen tartja magát a hagyomány, hogy ez a Guntram azonos a gazdagnak nevezett Guntrámmal, Aargau grófjával (952–972) a kit Ottó császár 952-ben megfosztott elszászi hübéreitől. Ez a Guntrám a Habsburgok első hiteles őse, a kinek utódai Habsburg várától vették nevüket. De melyiktől? Az egyik Habsburg Elszászban volt, Lotharingia határán, a másik Alt-Breisach mellett, a harmadik Badenben, a negyedik a svájczi Aargauban feküdt és épen nem bizonyos, hogy melyik volt az első ősi vár. A Lotharingiaiak és Habsburgok első közös őse tehát Hohenburg Hugó gróf volna. Több mint háromszáz évvel utóbb, 1308-ban ismét egyesült a Lotharingiai és a Habsburg vér. IV. Frigyes (1282–1328) ekkor vette nőül Habsburg Izabellát. († 1352) I. Albert német király leányát. Továbbá 1678-ban IV. Károly Lipót (1643–1690), Lotharingia herczege, III. Ferdinánd császár és király leányát, Eleonóra Mária főhgnőt,7Wisniowiecki Mihály lengyel király özvegyét († 1697) vette el. A két vérség negyedik vegyülése I. Ferencz és Mária Terézia házassága.
Az Árpádokkal korán rokonságba jött a lotharingiai ház. Ime:
1. I. Béla magyar király († 1063). Neje Piaszt Rikza.
2. Árpádházi Zsófia magyar hgnő, († 1095). 2. férje 1071: Billung-Mágnusz szász hg. († 1106).
3. Billung Wulfhild szász hgnő, († 1126). Férje: fekete Henrik bajor hg. († 1126).
4. Welf Judit, († 1126). Férje: II. Frigyes sváb hg. († 1147).
5. Hohenstaufen Judit, († 1195). Férje: I. Máté Lotharingia herczege, († 1176).
6. I. Frigyes, Bitsch grófja és Lotharingia herczege, († 1207). Neje: Piaszt Ludmilla, III. Micziszlav lengyel hg. († 1202) és Árpádházi Gertrúd († 1156) leánya, II. Béla magyar király unokája.
7. II. Frigyes, Lotharingia herczege († 1213). Neje: Bar Agnes grófnő († 1226).
8. II. Máté, Lotharingia herczege († 1251). Neje 1225: Arlon Katalin, † 1255, IV. Walram luxembourgi gróf és limburgi hg. († 1226) és namur-luxembourgi Ermesinda grófnő († 1247) leánya.
9. III. Frigyes, Lotharingia herczege, († 1303). Neje 1255: Blois-Champagne Margit, I. Theobald navarrai király († 1253) és Bourbon Margit leánya.
10. II. Theobald, Lotharingia herczege, († 1312). Neje 1281: Rumigny Izabella.
11. IV. Frigyes, Lotharingia herczege, († 1328). Neje 1308: Habsburg Izabella, († 1352), I. Albert német király († 1308) és karinthiai Erzsébet hgnő († 1313) leánya.
12. Rudolf, Lotharingia herczege, († 1346). Neje 1334: Blois Mária grófnő.
13. I. János, Lotharingia herczege, († 1391). Neje 1361: Württemberg Zsófia grófnő († 1369), III. Eberhárd württembergi gróf († 1392) és Henneberg-Schleusingen Erzsébet grófnő leánya.
14. V. Frigyes, Vaudemont grófja, † 1415. Neje 1394: Joinville-Vaudemont Margit grófnő, † 1416.
15. Antal, Vaudemont grófja és Joinville ura, † 1447. Neje 1417: Harcourt Mária grófnő, † 1476.
16. VI. Frigyes, Vaudemont grófja, † 1472. Neje 1444: Valois-Anjou Jolánta, † 1483, I. Renátusz czimzetes nápolyi király († 1480) és Izabella lotharingiai herczegnő († 1453) leánya, I. Károly lotharingiai hg. († 1431) és Wittelsbach Margit pfalczi herczegnő († 1434) unokája, I. János lotharingiai hg. és Württemberg Zsófia grófnő másodunokája (mint előbb!).
I7. II. Renátusz, Lotharingia herczege, † 1508. Neje 1485: Geldern Filippina hgnő, † 1547, Egmont-Büren Adolf gelderni hg. († 1477) és Bourbon Katalin hgnő († 1469) leánya.
18. Jó Antal, Lotharingia herczege, † 1544. Neje 1515: Bourbon Renáta, † 1539, Montpensier Gilbert gr. († 1496) és Gonzaga Klára mantuai őrgrófnő († 1503) leánya.
19. I. Ferencz, Lotharingia herczege, † 1545. Neje 1541: Oldenburg Krisztina, † 1590, II. Keresztély dán király († 1559) és Habsburg Izabella spanyol hgnő († 1524) leánya, János dán király († 1513) és Wettin Krisztina szász hgnő († 1521) unokája, I. Keresztély dán király († 1481) és Hohenzollern Dorottya brandenburgi őrgrófnő († 1496) másodunokája.
20. II. Károly, Lotharingia herczege, † 1608. Neje 1558: Valois Klaudia, † 1578, II. Henrik franczia király († 1559) és Medici Katalin firenzei hgnő († 1589) leánya.
21. II. Ferencz, Lotharingia herczege, † 1632. Neje 1597: Salm Krisztina grófnő, † 1627.
22. Miklós Ferencz, Lotharingia herczege, † 1670. Neje 1634: lotharingiai Klaudia, † 1648, Henrik lotharingiai hg. († 1624) és Gonzaga Margit mantuai hgnő († 1632) leánya, II. Károly lotharingiai hg. és Valois Klaudia franczia hgnő unokája (mint előbb).
23. IV. Károly Lipót, Tirol helytartója, † 1690. Neje 1678: Habsburg Eleonóra osztrák főhgnő, † 1697, Wisniowiecki Mihály lengyel király özvegye, III. Ferdinánd német császár († 1657) és Gonzaga Eleonóra mantuai hgnő († 1686) leánya.
24. Lipót József, Lotharingia, Bar és Teschen herczege, † 1729. Neje 1698: Erzsébet Sarolta, 1744, I. Fülöp orleansi hg. († 1701) és Wittelsbach Erzsébet Sarolta kurpfalczi hgnő († 1722) leánya.
25. I. Ferencz, Lotharingia és Bar herczege, majd Toscana nagyherczege, római császár és 8német király, † 1765. Neje 1736: Habsburg Mária Terézia, Magyarország apostoli királya, † 1780. Ez a pár az uj Lotharingen-Habsburg uralkodóház alapítója és egyuttal négy kettős vonalban őse Ferencz Ferdinánd főhgnek, a mint az ősfán látható.
Mária Terézia királyunk egyenes vonalban így származik le az Árpádoktól:
1. I. Béla magyar király. Neje: Piaszt Rikza.
2. Árpádházi Zsófia magyar hgnő. Férje Billung Mágnusz szász hg.
3. Billung Wulfhild szász hgnő. Férje: fekete Henrik bajor hg. Ez a három nemzedék, a mint láttuk, közös őse a lotharingiaiaknak is. De innen kezdve a két ősfa elágazik egymástól.
4. Welf Wulfhild, Férje: II. Rudolf, Pfullendorf és Sigmaringen grófja, † 1180.
5. Pfullendorf Itha grófnő. Férje: III. gazdag Albert, Habsburg grófja, † 1199.
6. III. Rudolf, Habsburg grófja, † 1232.
7. IV. bölcs Albert, Habsburg grófja, † 1240. Neje: Dillingen Hedvig, Kyburg grófnője, † 1260.
8. I. Rudolf német király, † 1291. Neje 1245: Hohenzollern Gertrud (Anna), † 1281, III. Burchárd hohenbergi gróf leánya.
9. I. Albert német király, † 1308. Neje 1276 Görzi és Tiroli Erzsébet grófnő, † 1313, IV. Meinhárd karinthiai hg. († 1295) és Wittelsbach Erzsébet bajor hgnő († 1273) leánya, III. Meinhárd görzi gr. († 1258) és Adelheid tiroli grófnő unokája.
10. II. bölcs Albert osztrák hg. † 1358. Neje 1324: Pfirt Johanna grófnő, † 1351, II. Ulrich pfirti gr. és Johanna burgundi hgnő leánya.
11. III. Lipót, Schwaben herczege, Elsasz tartomány grófja és Stiria herczege, † 1386. Neje 1366: Visconti Viridisz, † 1414, Barnabás milanoi hg. († 1385) és della Scala (Scaliger) di Verona Beátrix leánya, Visconti István († 1327) és Doria Valentina unokája.
12. Vas Ernő osztrák herczeg † 1424. Neje 1412: Piaszt Cimburga (Árpád vérsége), † 1429, IV. Zjemovit mazóviaplocki hg. († 1426) és lithvániai Alexandra hgnő leánya.
13. III. Frigyes német császár, † 1493. Neje 1452: Burgundi Eleonora, † 1476, Eduárd portugál király († 1438) és Eleonora aragon hgnő († 1445) leánya, I. János portugál király († 1433) és Lancaster Filippa angol hgnő († 1415) unokája.
14. I. Miksa német császár, † 1519. Neje 1477. Mária, † 1482, merész Károly burgundi hg. († 1477) és Bourbon Izabella hgnő († 1465) leánya, Jó Fülöp burgundi hg. († 1467) és Izabella portugál hgnő († 1473) unokája, János burgundi hg. († 1419) és Wittelsbach Margit († 1423) hennegaui, hollandi és seelandi grófnő másodunokája, Merész Fülöp burgundi hg. († 1404) és Dampierre Margit flandriai grófnő († 1405) harmadunokája.
15. I. szép Fülöp, Castilia királya, † 1506. Neje 1496: Spanyol Johanna, † 1555, Katholikus Ferdinánd aragón király († 1516) és Izabella castiliai királynő († 1504) leánya, II. János aragón király († 1479) és Henriquez Johanna († 1468) unokája.
16. I. Ferdinánd magyar király és német császár, † 1564. Neje 1521: Jagelló Anna, † 1547 II. Ulászló magyar király († 1516) és Grailly-Foix Anna grófnő († 1506) leánya, IV. Kázmér lengyel király († 1492) és Habsburg Erzsébet († 1503) unokája, Habsburg II. Albert magyar király és német császár († 1439) és Luxembourg Erzsébet († 1442) másodunokája, Luxembourg Zsigmond magyar király és német császár († 1437) és Cilley Borbála († 1451) harmadunokája.
17. Károly fhg., Stiria herczege, † 1590. Neje 1570: Wittelsbach Mária bajor herczegnő, † 1608, V. Albert bajor hg. († 1579) és Habsburg Anna osztrák főherczegnő († 1590) leánya, IV. Vilmos müncheni bajor hg. († 1550) és Zähringen Mária Jakobéa badeni őrgrófnő († 1580) unokája, IV. Albert bajor hg. († 1508) és Habsburg Kunigunda osztrák főhgnő († 1520) másodunokája, III. jámbor Albert müncheni bajor hg. († 1460) és Braunschweig-Grubenhagen Anna hgnő († 1474) harmadunokája.
18. II. Ferdinánd magyar király és német császár, † 1637. Neje 1600: Wittelsbach Mária Anna, † 1616, V. Vilmos bajor hg. († 1626) és Renáta lotharingiai hgnő († 1602) leánya, V. Albert herczeg és Habsburg Anna unokája (mint előbb!).
19. III. Ferdinánd magyar király és német császár, † 1657. Neje 1631: Habsburg Mária Anna, † 1646, III. Fülöp spanyol király († 1621) és Habsburg Margit osztrák főhgnő († 1611) leánya, II. Fülöp spanyol király († 1598) és Habsburg Anna osztrák fhgnő († 1580) unokája, 9I. Károly spanyol király és német császár († 1558) Izabella portugál hgnő († 1539) másodunokája, I. szép Fülöp castiliai király és Johanna aragón hgnő harmadunokája (mint előbb!).
20. I. Lipót magyar király és német császár, † 1705. Neje 1676: Wittelsbach Eleonora, † 1720, Fülöp Vilmos pfalczi választó († 1690) és Brabanti Erzsébet Amália hessen-darmstadti tartománygrófnő († 1709) leánya, Wolfgang Vilmos neuburgi pfalczgróf († 1653) és Wittelsbach Magdolna bajor hgnő († 1628) unokája, Fülöp Lajos neuburgi pfalczgróf († 1614) és Jülich Anna hgnő († 1632) másodunokája.
21. III Károly magyar király és német császár, † 1740. Neje 1708: Welf Erzsébet Krisztina, † 1750, Lajos Rudolf braunschweig-blankenburgi hg. († 1735 ) és Öttingen Krisztina Lujza hgnő († 1747) leánya, Antal Ulrich braunschweig-wolfenbütteli hg. († 1714) és Oldenburg Erzsébet Juliána holstein-norburgi hgnő († 1704) unokája, Ágost braunschweig-wolfenbütteli hg. († 1666) és Ascaniai Dorottya anhalt-zerbsti hgnő († 1634) másodunokája, Henrik braunschweig-dannenbergi hg. († 1598) és Ascaniai Orsolya szász-lauenburgi hgnő († 1620) harmadunokája, Hitvalló Ernő braunschweigi herczeg († 1546) és Zsófia mecklenburgi hgnő († 1541) negyedunokája.
22. Mária Terézia magyar király, † 1780. Férje 1736: Lotharingiai I. Ferencz német császár, † 1765, Ferencz Ferdinánd főhgnek négyszer két vonalban ősei.
A Bourbon-házbeli III. Károly spanyol király ötször őse trónörökösünknek és szintén Árpád vérsége:
1. II. Endre magyar király, † 1235. Neje 1203: Andechsi Gertrud, † 1214, IV. Bertold merániai hg. († 1204) és Wettin Ágnes groitschi grófnő († 1195) leánya, III. Bertold isztriai őrgróf († 1188) és Hedvig dachau (merániai) herczegnő († 1176) unokája, II. Bertold andechsi gr. († 1151) és Weimar Zsófia grófnő († 1156) másodunokája, Weimari III. Poppó krajnai és isztriai őrgr. († 1109) és Spanheim Richarda grófnő harmadunokája, Weimari Ulrich krajnai és isztriai őrgr. († 1070) és Árpádházi Zsófia magyar hgnő († 1095) negyedunokája, I. Béla magyar király († 1063) és Piaszt Rikza ötödunokája.
2. Árpádházi Jolánta magyar hgnő, † 1254. Férje 1235: I. Jakab, Aragón királya, † 1276.
3. Aragón Izabella hgnő, † 1271. Férje 1262: III. Fülöp franczia király, † 1285.
4. IV. szép Fülöp franczia király, † 1314. Neje: Champagne I. Johanna, Navarra királynője, † 1309, I. Henrik navarrai király († 1274) leánya, Blois-Champagne I. Theobald navarrai király († 1253) és Bourbon Margit unokája.
5. X. Lajos navarrai és franczia király, † 1316. Neje 1305: Margit burgundi grófnő, † 1313, II. Robert burgundi gr. leánya.
6. II. Johanna, Navarra királynője, † 1349. Férje 1316: Evreux III. Fülöp, Navarra királya, † 1343.
7. Evreux II. Károly, Navarra királya, † 1387. Neje 1353: Valois Johanna, † 1373, II. János franczia király († 1364) és Luxembourg Bóna († 1348) leánya, VI. Fülöp franczia király († 1350) és Evreux-Navarrai Blanka unokája.
8. III. Károly, Navarra királya, † 1425. Neje 1379: Castiliai Eleonora, † 1416, II. Henrik castiliai király († 1379) és Villena de la Cerda Johanna leánya, XI. Alfonz castiliai király († 1350) és Guzman Eleonora unokája, IV. Ferdinánd castiliai király († 1312) és Konstáncia portugál hgnő másodunokája, IV. Sancho castiliai király († 1295) és Molina Mária harmadunokája, X. Alfonz castiliai király († 1284) és Aragoniai Jolánta negyedunokája, I. Jakab aragóniai király († 1276) és Árpádházi Jolánta magyar hgnő († 1254) ötödunokája, II. Endre magyar király és Andechs-Merániai Gertrud herczegnő hatodunokája (mint előbb!).
9. Evreux Blanka, Navarra királynője, † 1441. Férje 1420: I. János, Aragón királya, † 1479.
10. Aragóniai Eleonora, Navarra királynője, † 1479. Férje: Foix Gaszton gr. † 1472.
11. Gr. Foix Gaszton, † 1470. Neje 1462: Valois Magdolna, † 1486, VII. Károly franczia király († 1461) és Valois-Anjou Mária nápolyi hgnő († 1463) leánya.
12. Foix Katalin, Navarra királynője, † 1517. Férje Albret II. János, Navarra királya, † 1516.
13. II. Henrik, Navarra királya, † 1555. Neje 1526: Valois Margit, † 1549. Angoulęme Károly gróf († 1496) és Szavojai Alojzia hgnő († 1531) leánya.
14. Albret II. Johanna, Navarra királynője, ő† 1572. Férje 1548: Bourbon-Vendome Antal, Navarra királya, † 1562.
15. Bourbon IV. Henrik franczia király, 1610. Neje 1600: Medici Mária, † 1642, Ferencz firenzei hg. († 1587) és Habsburg Johanna osztrák főhgnő leánya.
 
16. XIII. Lajos franczia király, † 1643. Neje 1615: Habsburg Anna, † 1666, III. Fülöp spanyol király († 1621) és Habsburg Margit osztrák főhgnő († 1611) leánya.
17. XIV. Lajos franczia király, † 1715. Neje 1660: Habsburg Mária Terézia, † 1683, IV. Fülöp spanyol király († 1665) és Bourbon Izabella franczia hgnő († 1644) leánya.
18. Lajos dauphin, † 1711. Neje 1680: Wittelsbach Mária Anna, † 1690, Ferdinánd bajor választó († 1679) és szavojai Adelheid Henrietta hgnő († 1676) leánya.
19. V. Fülöp spanyol király, † 1746. Neje 1714: Farnese Erzsébet, † 1766, II. Odoardo parmai hg. († 1693) és Wittelsbach Dorottya Zsófia pfalcz-neuburgi hgnő († 1748) leánya, II. Rainutius parmai hg. († 1694) és Este Izabella modenai hgnő († 1666) unokája, I. Odoardo parmai hg. († 1646) és Medici Margit toscanai hgnő († 1679) másodunokája.
20. III. Károly spanyol király, † 1788. Neje 1738: Wettin Mária Amália szász hgnő, † 1760. Ez a pár mint az ősfa mutatja, ötször két vonalban őse trónörökösünknek.
A hatodik nemzedékbeli 4, 6., 18., 22. és 28. ősként feltünő Wettin Mária Amália szász hgnő Árpád vérsége.
1. I. Béla magyar király, † 1063. Neje: Piaszt Rikza.
2. Árpádházi Zsófia magyar hgnő, † 1095. Férje 1071: Billung Mágnusz szász hg. † 1106.
3. Billung Eilika szász hgnő, † 1142. Férje Gazdag Ottó, Ballenstädt és Ascania grófja, † 1123.
4. Ascaniai Medve Albert, Brandenburg őrgrófja, † 1170. Neje: Rheineck Zsófia grófnő? † 1160.
5. Ascaniai Hedvig, † 1203. Férje 1147: Wettin gazdag Ottó, Meiszen őrgrófja, † 1190.
6. Wettin I. Dittrich, Meiszen őrgrófja, † 1221. Neje 1194: Jutta, † 1235, I. Hermann thüringiai tartománygr. († 1217) és Sommerschenburg Zsófia szász pfalczgrófnő († 1195) leánya, II. vas Lajos thüringiai tartománygr. († 1172) és Hohenstaufen Jutta sváb hgnő unokája, I. Lajos thüringiai tartománygr. († 1140) és Gudensberg Hedvig grófnő másodunokája.
7. I. Henrik, Meiszen őrgrófja és Thüringia tartománygrófja, † 1288. Neje 1234: Babenberg Konstáncia, † 1262, VI. Lipót stájer és osztrák hg. († 1230) és Angela Theodora bizánczi hgnő († 1264) leánya, V. Lipót osztrák és stájer hg. († 1194) és Árpádházi Ilona magyar hgnő († 1199) unokája, II. Géza magyar király († 1161) és Rurik Eufrozina kievi orosz herczegnő († 1193) másodunokája.
8. II. Albert, Thüringia tartománygrófja, † 1314. Neje 1254: Hohenstaufen Margit, † 1270, II. Frigyes német császár († 1250) és Erzsébet angol hgnő († 1241) leánya, VI. Henrik német császár († 1197) és Konstancia szicziliai hgnő († 1197 ) unokája, I. Frigyes német császár († 1190) és Beatrix burgundi grnő († 1184) másodunokája, II. Frigyes sváb hg. († 1147) és Welf Judit († 1126) harmadunokája, Welf fekete Henrik bajor hg. († 1126) és Billung Wulfhild szász hgnő († 1126) negyedunokája, Billung Mágnusz szász hg. († 1106) és Árpádházi Zsófia magyar hgnő († 1095) ötödunokája, I. Béla magyar király († 1063) és Piaszt Rikza hatodunokája.
9. I. Frigyes, Meiszen őrgrófja és Thüringia tartománygrófja, † 1324. Neje 1302: Arnshaug Erzsébet grófnő, † 1359, Arnshaug Ottó gr. és Orlamünde Erzsébet grófnő († 1333 után) leánya, Ascaniai III. Hermann orlamündei gr. unokája.
10. II. Frigyes, Meiszen őrgrófja és Thüringia tartománygrófja, † 1349. Neje 1329: Wittelsbach Matild, † 1346, Bajor Lajos német császár († 1347) és Piaszt Beátrix, glogaui hgnő († 1321) leánya, III. Henrik glogaui hg. († 1309) és Welf Matild braunschweigi hgnő († 1319) unokája, I. Konrád glogaui hg. († 1273) és Piaszt Szalome lengyel hgnő († 1270) másodunokája. II. Henrik alsó sziléziai hg. († 1241) és Anna cseh hgnő († 1265) harmadunokája, I. Ottokár cseh király († 1230) és Árpádházi Konstáncia magyar hgnő († 1240) negyedunokája, III. Béla magyar király († 1196) és Châtillon Ágnes-Anna antiochiai hgnő († 1184) ötödunokája.
11. III. Frigyes meiszeni őrgr. az Osterlandban, † 1381. Neje 1343: Henneberg-Coburg Katalin grófnő, † 1397, Henneberg VIII. Henrik 11fejedelem († 1347) és Ascaniai Jutta brandenburgi őrgrófnő († 1353) leánya, Hosszu Hermann brandenburgi őrgr. († 1308) és Habsburg Anna († 1326) unokája, Habsburg I. Albert német király († 1308) és Erzsébet görczi és tiroli grófnő († 1313) másodunokája, Görcz-Tiroli IV. Meinhárd karinthiai hg. († 1295) és Wittelsbach Erzsébet († 1273) harmadunokája, II. Ottó bajor hg. († 1253) és Welf Ágnes rajnai pfalczgrófnő († 1267) negyedunokája, I. Lajos bajor hg. († 1231) és Ludmilla cseh hgnő († 1240) ötödunokája, Frigyes cseh hgnek († 1189) és Árpádházi Erzsébet magyar hgnőnek († 1190) hatodunokája, II. Géza magyar királynak († 1161) és Rurik Eufrozina kievi orosz hgnőnek († 1193) hetedunokája.
12. I. Frigyes szász választó, † 1428. Neje 1402: Welf Katalin, † 1442, Henrik lüneburgi hg.(† 1416) és Zsófia pommerániai hgnő († 1406) leánya.
13. II. Frigyes szász, választó, † 1464. Neje 1431: Habsburg Margit, † 1486, Ernő osztrák hg. († 1424) és Piaszt Cimburga mazóviai hgnő († 1429) leánya.
14. Albert szász hg., † 1500. Neje 1464: Podierád Szidónia, † 1510, Podiebrád György cseh király († 1471 és Sternberg Kunigunda († 1449) leánya.
15. Henrik szász hg. † 1541. Neje 1512: Katalin, † 1561, II. Mágnusz mecklenburgi herczeg († 1503) és Zsófia Pommern-Stettini hgnő († 1504) leánya, IV. Henrik mecklenburg-schwerini hg. († 1477) és Hohenzollern Dorottya († 1491) unokája, I. Frigyes brandenburgi választó († 1440) és Wittelsbach Erzsébet landshuti bajor hgnő († 1442) másodunokája, V. Frigyes nürnbergi várgr. († 1398) és Wettin Erzsébet († 1375) harmadunokája, II. Frigyes meiszeni őrgr. és wittelsbach Matild bajor hgnő negyedunokája (mint előbb!).
16. Ágost szász választó, † 1586. Neje 1548: Oldenburg Anna, † 1585, III. Keresztély dán király († 1559) és Ascaniai Dorottya szász-lauenburgi hgnő († 1571) leánya.
17. I. Keresztély szász választó, † 1591. Neje 1582: Hohenzollern Zsófia, † 1622, János György brandenburgi választó († 1598) és Hohenzollern Szabina, brandenburg ansbachi őrgrófnő († 1575) leánya.
18. I. János György szász választó, † 1656. Neje 1607: Hohenzollern Magdolna. Szibilla, † 1659, Albert Frigyes porosz hg. († 1618) és Mária Eleonóra jülichi hgnő († 1608) leánya.
19. II. János György szász választó, † 1680. Neje 1638: Hohenzollern Magdolna Szibilla, † 1687, Keresztély brandenburg-bayreuthi őrgr. († 1655) és Hohenzollern Mária porosz hgnő († 1649) leánya, Albert Frigyes porosz herczeg és Mária Eleonóra jülichi hgnő unokája (mint előbb!).
20. III. János György szász választó, † 1691. Neje 1666: Oldenburg Anna Zsófia, † 1717, III. Frigyes dán király († 1670) és Welf Zsófia Amália braunschweig-lüneburgi hgnő († 1685) leánya.
21. II. erős Ágost szász választó és lengyel király, † 1733. Neje 1693: Hohenzollern Krisztiána Eberhardina, † 1727, Keresztély Ernő brandenburg-bayreuthi őrgr. († 1712) és Württemberg Zsófia Lujza hgnő († 1702) leánya, Erdmann Ágost bayreuthi örökös hg. († 1651) és Hohenzollern Zsófia brandenburg-ansbachi őrgrófnő († 1646) unokája, Keresztély Brandenburg-bayreuthi őrgr. és Hohenzollern Mária porosz hgnő másodunokája (mint előbb!).
22. III. Ágost szász választó és lengyel király, † 1763. Neje 1719: Habsburg Mária Jozefa osztrák főhgnő, † 1757, I. József német császár és magyar király († 1711) és Welf Vilma Amália braunschweig-lüneburgi hgnő († 1742) leánya. Ennek a házasságnak következtében illeti a pragmatica sanctio szerint a lotharingiai ház után a szász királyi házat Ausztria és Magyarország koronája.
23. Wettin Mária Amália szász hgnő, † 1760. Férje 1738: III. Károly spanyol király, † 1788. Ferencz Ferdinándnak kétszer öt vonalban ősei.
ZARÁNDY A. GÁSPÁR.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem