A ZEKCHEWI ÉS ZILAHI HERCZEGH CSALÁD.*
A ZEKCHEWI ÉS ZILAHI HERCZEGH CSALÁD.*
E czikket érdekes adatai miatt közöljük, azonban szükségesnek látjuk annak hangsúlyozását, hogy a benne foglaltakkal, főleg a mi a ma is élő Herczegh családoknak a XVI. században kihalt Szekcsői Herczegektől való eredeztetését illeti, nem értünk egyet.
Szerk.
(A szövegben foglalt adatok és családi hagyományok alapján).
I. A Váradi Regestrumban 1235-nél bizonyos Benediktáról olvasunk, a ki a Bors nemzetségből származó Herczeghnek felesége. (Regestrum Varadiense 1903. évi kiadás, 307. No. 389/142.)
Az itt emlitett Benedicta férje az a Herczegh volt, a ki 1201-ben mint biharmegyei comes emlittetik. Ezek a Herczegek a Bors, vagy Burs nemzetségből már az aranybulla keletkezésekor Biharmegyében is birtokosok voltak. (Anjou okm. tár III. k. 130. – Orsz. levélt. Neo. reg. fasc. 1686. N. o.).
Ezen adatok szerint tehát, valamint az alább következő tények alapján is kétségtelen, hogy a Zekchewi Herczegh család a Bors (Burs, Borsa, Borsu) nemzetségből származik, melyről még a következő helyeken van emlités.
166a) Ugyancsak a váradi regestrumban anno 1222, 282 lap. Nro 340, (237), és anno 1214, 187 lap. Nro 97. (323);
b) A Garam melletti szent Benedeki apátság 1075. évben kelt privilegiumában (Fejér C. D. I. k. 428; II. k. 67.);
c) Egy 1295. évi oklevélben (Szeredai, Hist. episc. Transylv. 31.);
d) Egy 1299. évi oklevélben (Grossinger, Tabul. Cronolog. 14.);
e) Egy 1307. évi oklevélben (Gróf Széchényi Diplomatarium) és
f) Horváth István, Magyarország gyökeres régi nemzetségeiről. 1820. 49 lap.
A de genere jelzés okmányainkban már 1135. évtől fogva használtatik. – Nagy baj, hogy a jelzést úgy az akkori itélő birák, mint a hiteles helyek igen sokszor elhagyták, melynek hiányában aztán a vérségi leszármazást igen sokszor más körülményekből, az első foglalási földek megosztásából, átszármazásából, a szállásbirtokra vonatkozó osztályos atyafiságból, vagy családi hagyományokból kell kipuhatolni.
A Bors nemzetségből származó családok röpülő sast használtak czimerükben és három czölöpöt. Amannak eredete a turulmadár körül, emezé pedig Bors vezérnek országhatár jelölésében keresendő (Kezai Simon: De origine Hungarorum, 89.).
A Bors (Burs, Borsa, Borsu) nemzetségről pedig eképen ir Anonymus (1060–1063):
A negyedik kun vezér (a ki a többiekkel együtt már a honfoglalás előtt Kiew ostrománál (887) felajánlotta szolgálatait a magyaroknak) Böngér volt, a ki a honfoglalás után azon nagy földön telepedett meg, mely a Tapolcza vizétől a Sajó vizéig terjed (ma Miskolcz). Ugyanott kapta Böngér vezér a Győr (ma Diósgyőr) nevü várat is.
Böngér fia volt Bors vezér, a kit a pusztaszeri nemzetgyülés erős haddal a lengyel határszélek felé küldött, hogy ezeket ott megszemlélvén, gátakkal megerősitse egész a Tátra hegységig s azon vidéken az arra alkalmas helyen várat épitsen. – Miután pedig Bors ezen nehéz megbizást teljesitette, a Boldva vizénél várat épitett, melyet a nép ő róla Borsodnak nevezett. Az ország határszéleit czölöpök, gátak és halmok által kijelölte, megerősitette s az ottani lakosoktól kezesekül túszokat kivánván, a Tátrán keresztül visszatért Árpádhoz, a ki Borsot vitézi nagy érdemeinek elismeréseül az általa épitett várnak ispánjává s azon vidék főnökévé tette. Dux Borsum in eodem castro comitem constituit et totam curam illius partis sibi condonavit. – Később Bors e várat egy vármegyévé egyesitette atyjának Böngérnek Győr (Diósgyőr) várával. Et illud castrum filius suus Borsu cum suo castro, quod dicitur Borsod, unum fecit comitatum (Anonymus: 18. 31. fej.)
Anonymus még másutt is emlékszik Bors vezérről. Midőn, úgymond, Árpád Gömör, Nógrád és Nyitramegyék elfoglalására Szoárd, Kadocsa és Huba vezéreket hadcsapataikkal elbocsátá, ezek a Garam vizén tul, Várad nevü erősség alatt várakoztak Bors vitéz segitő hadaira, melyek mikor megérkezének, félelemmel töltötték el a vidék lakosait, kik azonnal meghódolának.
Majd a vezérek hadi tanácsa Borsot a zólyomi erdőkbe küldte, hogy az ország határszéleit kő és fatorlaszokkal ott is megerősitse a csehek és lengyelek ellen. Bors tehát elindula vitézeivel a Garam folyó mellett. Midőn véletlenül egy szarvas ugrott föl előtte, azt a hegytetőrül nyillal leteritette s ott a föld népével egy erőditményt emeltetett, melyet Bors (ma Bars) várának neveztek. – Innen a zólyomi erdőkig hatolván, itt ismét egy Borsodzólyom nevü kőerősséget (ma Pusztivád a Szalatna vizén túl) épittetett. (Anonymus 34, 57 fej. Gyárfás: Jász-kunok története II. k. 32. l. Jászay: A magyar nemzet napjai az aranybulláig. 1855: 196, 203, 205).
II. A Zekchewi Herczegh család a Tamásy családdal állott közelebbi vérrokonságban. Ezt onnan tudjuk, hogy Zsigmond király 1405. április 24-én irást adott ki arról, miszerint Tamásy János, erdélyi vajda kérelmére megengedte, hogy ennek több vármegyében, névszerint Baranya, Somogy, Tolna, Valkó, Arad és Csanád megyékben fekvő javai, melyek 5 várból, 4 városból s mintegy 127 faluból állottak, magszakadás esetén az ő legközelebbi vérrokonaira: Zekchewi Herczegh László és Istvánra szálljanak. Tamásy János vajda ugyan nem halt meg gyermekek 167nélkül, mert két fia maradt, László és Henrik, mindamellett ezek maguk is hozzájárultak atyjuk ilyetén rendelkezéséhez s nehány évvel később atyjuk halála után maguk is személyesen könyörögtek a király előtt, hogy atyjuknak emlitett végakaratát erősitse meg, illetve az erről már korábban kiadott oklevelet ujabb formában bocsássa ki és lássa el királyi jóváhagyásával. Zsigmond a fiuk ezen kérelmét teljesitette s az erre vonatkozó megerősitő okmányt is kiadta 1411. julius 12-én. (Ez oklevelek Mátyás király 1464. évi átiratában az Orsz. Levéltárban 1846. sz. a. vannak. Közölve II. Lajos király 1523-ban hozott itéletében is Verbőczy aláirásával, kinek egyik felesége Zekchewi Herczegh Katalin volt (M. tört. tár VI. 5. 57. l. Horváth István: Verbőczy emlékezete II. k. 185. XCV. Höke Lajos: Fővárosi Lapok 1878. évf. Dombovár hajdan és most).
A Zekchewi Herczegh család birtokaihoz tartoztak az akkor még Csanádmegyében fekvő Hódmező-Vásárhely, Tarján, Csomortány, Kutas, Kamarás, Tornya, Tompa, Battonya, Gorda, Csorvás, Csókás, Derekegyháza is. (Fejér: Cod. dipl. X: 895). – Ezen uradalmak miatt sokáig folyt a pör a Herczegh család és az országkormányzó Hunyady János között, melyben előbb a Herczegh család, utóbb pedig Hunyady János lett a nyertes, a ki akkor már Csanádmegye főispánja, szörényi és temesi bán s erdélyi vajda volt, – a szerencsétlen várnai csata után pedig az ország kormányzójává lett 1445. (Teleky: Hunyadyak kora X. k. 248–256; 259–262. Szeremley Samu: Hódmező-Vásárhely története 1901. II. k. 137. l.).
Itt a zekchewi Herczegh család védelmére, mint annak egyik ivadéka, fel kell hoznom, hogy nem áll az a ráfogás, mintha a most felsorolt birtokokhoz a Herczegh családnak semmi jogszerü alapja nem lett volna és mintha azokhoz az okirathamisitások miatt tüzhalálra itélt Zömlini Gábor királyi jegyző által koholt levelek alapján jutott volna; különösen pedig, mintha ezek gyártását Zekchewi Herczegh Rafael választott püspök és testvérei Fülöp és Pál pénzért rendelték volna meg. Mert ha e ráfogás igaz lenne, akkor Herczegh Rafaelt nem léptették volna elő a knini püspökségre; később pedig nem nevezte volna ki őtet épen pörbeli ellenfele, Hunyady János kormányzó a kalocsai érsekségre. És testvére Herczegh Pál, mint előkelő főur (Mátyás király alatt főpohárnok) nem ülhetett volna tisztességben és becsületben az ország főrendei közt, nem maradhatott volna benn a király és az ország tanácsában s nem találkoznánk nevükkel az ország nagy urai közt akkor is, midőn ezek Mátyás királyért egyetemlegesen kezességet vállaltak arra nézve, hogy az országra több rendkivüli adót kivetni nem fog. (Teleky: Hunyadiak kora II: 169; III. 157; IV: 160. Budai polgári lex. 204–205.).
Ezen ráfogással szemben épen a később történtek kétségtelenül bizonyitják, hogy a Zekchewi Herczegek a hódmezővásárhelyi uradalomhoz nem minden alap nélkül ragaszkodtak. Ennek birtoklásától ugyanis a pernyertes Hunyady Jánost V. László király megfosztotta és azt 1445. április 24-én a Zekchew Herczegekkel való rokonság czimén az öreg Harapkői Bothos András leányának adományozta, névszerint Bothos Annának, férjezett Zekchewi Herczegh Pálnénak a Valkó, Szerém, Bács, Arad és Csanád megyékben fekvő nagy kiterjedésü Bothos-féle uradalmakkal együtt. – Az idevonatkozó adománylevél indokolásképen hivatkozik Herczegh Rafael kalocsai érseknek és testvérének Herczegh Pálnak azon hadi érdemeire s kitartó hűséggel teljesitett egyéb szolgálataira, melyeket Zsigmond és Albert királyok, úgy nem különben Erzsébet királyné és V. László király irányában szereztek (Adománylevél: Orsz. Lt. Dlt. 14942 Századok 1895. évf. 153.).
A Bors nemzetség tagjai közül a Zekchewi Herczeghnek úgy az Árpád királyok, mint különösen Róbert Károly alatt is hatalmas főurak voltak. Büszke, de mindig hü emberei a királyoknak (Szilágyi: Magyarország története III. k. 37.).
III. A Zekchewi Herczegheket kevéssel a mohácsi vész előtt az u. n. kalandosok társaságában találjuk, mely a római «calendć»-től kapta elnevezését. Németországban Kalandsbruderschaft név alatt volt nagyon elterjedve. Leginkább a városokban müködött. Nálunk Kecskeméten, Segesváron és Nagyszebenben, de az országban másutt is voltak székhelyeik. (Századok 1876. évf. 87, 343; Fraknói: U. o. 626.).
De azon kalandosok egyesülete, kik közé 168Herczegh Miklós is tartozott, politikai czélokat szolgált és országos jellegü volt s legtöbbnyire előkelő urakból állott, mint Tomory, Keglevics Péter, Artándy Pál, Móré László, Bornemisza János, Rozgonyi István, Kanizsay László és Décsy Ferencz. – Esküvel kötelezték magukat hüségre a király és a kir. család iránt; azon feladattal, hogy a király és családtagjai irányában bármily ellenséges ármányt meghiusitani törekszenek és hogy soha sem lesznek olyan párt tagjai, mely a király személye, állása és méltósága ellen irányul. Elvük volt: összeesküvésbe nem elegyedni, pártütőket kibékiteni, egyesiteni, az országot lehetőleg megmenteni úgy a török hóditástól, mint azon veszedelemtől, mely Szapolyai János és más hatalmas zászlós urak mindenhatósága részéről fenyegette a hazát. Ezen kalandosok voltak azok, kik az 1526-iki budai országgyülésen Verbőczy nádort megbuktatták.
A kalandos társaság elnöke akkor Bornemisza volt, a ki Herczegh Miklóst küldötte Szapolyai János erdélyi vajdához, hogy őtet fölvilágositsa, kibékitse és megnyerje. Mert Szapolyai 40,000 emberrel rendelkezett s igy az ország java és a király trónjának erőssége legelső sorban, legfőképen az ő akaratától függött. – Szapolyai ugyanis végtelen elkeseredéssel volt eltelve a király és udvara iránt azért, hogy ez a magva szakadt Ujlaky herczeg birtokait nem neki, hanem másoknak (Thurzó Eleknek, Batthányiaknak és Móré Lászlónak) adományozta. Holott pedig azon birtokoknak egy testvérré fogadási szerződés (adoptio fraternalis) szerint örökségképen a Szapolyaiakra kellett volna szállani. – Szerémi György hosszasan ir az Ujlaky Lőrincz herczeg nádor birtokaira vonatkozó ezen örökségi perről s részletesen elbeszéli, miként csinált Móré László hamis okmányt, melyben Ujlaky visszavonja a Szapolyaiakkal kötött örökösödési szerződést (M. tört. emlékek I. k. 77–78). Ujlaky özvegye Bakacs Magdolna második házasságra Móré László főpohárnokkal lépett, a ki ez uton az Ujlaky-örökség felének birtokába jutott. (Istvánffy 1758. évi kiad. 27. l.).
Herczegh Miklós, ki utóbb Szapolyai Jánosnak a törökök elleni küzdelmeiben egyike volt a legszerencsésebb hadvezéreknek (törökrémnek hivták), minden áron rá akarta venni Thurzó, Batthányi és Móré adományosokat, hogy az Ujlaky örökségről mondjanak le Szapolyai részére, mint a kit az különben is megillet azon említett testvérré fogadás alapján. De az adományosokban nem volt meg erre a hajlandóság, hallani sem akartak ilyen nagylelkü áldozatkészségről. Ámbár bizonyos, hogy ezen hazafias tettük által az országot a bekövetkezett mohácsi vésztől és más csapásoktól megmenthették volna.
Herczegh Miklós e tekintetben is jeles bizonyságát adta hazafias önzéstelenségének és hogy követésre méltó például szolgáljon nagybirtokos társainak: egy nemesi kurián kivül, a hol lakott, minden vagyonát, ősi és szerzeményi jószágait elzálogositotta s az ezekért kapott összeget az ország üres hadi pénztárába fizette a török háboru költségeinek födözésére.
Érdekes itt megemliteni, hogy Herczegh Miklós ekkor már jegyben járt Verbőczy István leányával, kit a családi hagyomány Ilonkának nevez. Verbőczy nádorispán, midőn meghallotta, sőt az ország kincstárnokának elismervényéből olvasta is Herczegh Miklósnak ezen nagylelkü felajánlását, ezt oktalanságnak nevezte és nyomban kijelentette, hogy ilyen könnyelmü emberhez nem fogja leányát férjhez adni. Ha koldussá tette magát, ugymond, más ajtón kopogtasson. Nagyon bosszantotta Verbőczyt, hogy a gazdag vőből egyszerre szegény ember lett.
A házasság azonban mégis létrejött. Mert később országos állásánál fogva mégis restellette ilyen kicsinyes ok miatt megtagadni beleegyezését, melynek megadására nézve nem csekély befolyással működött közre Verbőczy felsége, Herczegh Katalin is, ki Herczegh Miklóssal rokonságban állott.
Ez a Herczegh Miklós lelkesitette harczra a pécsi egyetemi ifjuságot is és vezette a mohácsi csatatérre, hol az ifjak csaknem mindnyájan ott maradtak. Herczegh is halálos sebet kapott. Isten csodája, hogy felépült belőle. Török fogolylyá lett; de Solimán megkegyelmezett neki, és szabadon bocsátotta.
Testvére Herczegh Ferencz Baranya vármegyét képviselte az 1505. évi országgyülésen (Jászay: Magyarország a mohácsi vész előtt. 157).
IV. A Zekchewi Herczegh család a mohácsi vész után sohasem tudott többé feljutni az ország nagy birtokosai közé. 169Tagjai Herczegh hazafias nagylelküsége és vagyonának a haza oltárára való feláldozása folytán u. n. bevégzett földesurakká lettek, a köznemesek sorába kerültek, az előkelő és honfoglaló ősapáktól öröklött merész szivvel, nemes lélekkel, hazafias szellemmel és nemzeti érzülettel.
A Zekchewi Herczegh családot Miskolczi előnévvel feltaláljuk Miskolczon is László és Mátyás királyok idejében, mint egyik ágát a Bors nemzetségnek, mely Miskolczon a család egyes ősi birtokait tartotta s azokban, nevezetesen a kuriában és a Szinva felett álló uralomban Mátyás király és Beatrix királyné által 1460. juli 19-én, 1461. Juli 13-án, 1466. január 2-án és 1489. ápril. 12-én kiadott oklevelek tanusága szerint ujból megerősittetett (Orsz. levéltár. Diplom. oszt. 15478. sz).
A Bors nemzetségből származó ezen Miskolczi Herczegh család egyes tagjai a későbbi időkben elhagyják a Herczegh elnevezést; csak a Miskolczi előnevet tartják meg. Amazok közül Herczegh András úgy emlittetik, mint II. Rákóczy Ferencz miskolczi ezredének vitéz katonája, a ki 1705. január 31-én hős halállal mult ki. (Dr. Szendrei: Miskolcz város története, I. k. 122, II. k. 419, III. k. 91–101. lap).
A Zekchewi Herczeghek utóbb Erdélyországba is elszármaztak, a hol régi nemesi szabadalmaikat zilahi előnévvel Apaffy Mihály fejedelem erősitette meg 1685. november 8-án, a mit az erdélyikir. tábla is elismert 1717. január 20-án Nagy Szebenben hozott határozatával.
Azoknak a Herczegheknek pedig, kik Csongrádmegyében az egyik ősi fészekben, Hódmezővásárhelyen maradtak, vagy ide visszajutottak, még régi nemességük is kétségbe vonatott. – Elannyira, hogy már-már paraszt sorsra jutottak, mint ez a XVII. században időközben a Wesselényiekkel is történt akkor, midőn a nemesség általános vizsgálata alkalmával nemességüket nem tudták gyökeres levelekkel bizonyitani.
Kénytelen volt tehát a Herczegh család is régi nemességének igazolása végett Csongrádmegye közgyüléséhez folyamodni, mely azután 1834. április 30-án 482. sz. a. a család nemességét nyilvánosan elismerte, közhirré tette s erről a szokásos bizonyitványt minden ellenmondás nélkül kiadta s meg ujra beiktatta a magyar nemes családok névjegyzékébe.
A Hódmezővásárhelyen maradt Herczegheknek a zilahiakkal való rokonságát pedig Közép Szolnok vármegyének három bizonyságlevele igazolja:
a) az egyik kelt Tasnádon 1791. november 23-án aláirva Kattva Mihály megyei jegyző által;
b) a másik kelt Zilahon 1818. deczember 12-én, aláirva báró Wesselényi József, m. kir. adminisztrator, Keövér Gábor viczeispán, Bölöni Imre főtáblabiró stb.;
d) a harmadik is Zilahon kelt 1834. április 16-án, aláirva gróf Dégenfeld Miklós főispán, Laskay Lajos alispán, Étfalvi Halmágyi János főjegyző, Mándi Kovács János táblabiró stb.
Édes atyám Herczegh Pál (felesége Kmetty Zsófia) 94 éves korában halt meg Hódmezővásárhelyen. Fiai: Pál, Ferencz, László, János és Mihály, kik közűl már csak én és János testvérem vannak életben.
Ferencz testvérem Biharmegyébe költözött, a tenkei járásban főszolgabiró volt s Koszta Antoniát vette nőül 1847-ben, annak a Koszta Mártonnak nővérét, a ki az 1848-iki forradalomban honvédkapitány volt s a ki az európai nemzetközi jogban is példaképen emlittetik, mint a ki magyar emigrans levén és az amerikai polgári jogot is megszerezvén, midőn Magyarországba akart visszajönni, Smyrnában az osztrák hatóság által elfogatott, de az északamerikai államok reklamácziója folytán ismét büntetlenül kiadatott, – azzal fenyegetődzvén Amerika, hogy különben összeágyuztatja az osztrák hajókat (Apáthy István: Tételes európai nemzetközi jog 1888, 158. lap, 4. jegyzet).
ZEKCHEWI és ZILAHI dr. HERCZEGH MIHÁLY.
