RADVÁNYI ÉS SAJÓKAZAI BÁRÓ RADVÁNSZKY BÉLA 1849–1906.
RADVÁNYI ÉS SAJÓKAZAI BÁRÓ RADVÁNSZKY BÉLA
1849–1906.
1849–1906.
A Magyar Heraldikai és Genealógiai Társulatot közel negyedszázados fennállása alatt nem érte akkora gyász, mint aminőt rá a jelen év hozott, amikor a kérlelhetetlen végzet megfosztotta köztiszteletben és szeretetben állott elnökétől.
A megboldogúlt egyike volt azoknak a keveseknek, akik a születés nyujtotta előnyöket a legnemesebben használják fel; idejét s erejét a hazai történetkutatásnak szentelte s e téren szinte kora ifjuságától kezdve soha sem lankadó buzgósággal, kitartó szorgalommal munkálkodott, mig csak a váratlanúl támadó halál a tollat kezéből ki nem ragadta. Munkásságának szép eredményei vannak; nagy számú czikkei s tekintélyes kötetekre menő nagyobb kiadványai a kezdet nehézségein alig túlesett magyar művelődéstörténetnek legbecsesebb termékei, részben soha el nem avuló forrásai. Sokat köszönhet neki régi irodalomtörténetünk is, Radvánszky János, Madách Gáspár és Rimay János költői müködésének megismertetése, s munkáiknak felfedezése az Ő érdeme.
S e férfiú, aki joggal számithatott az elismerésre, a legszerényebb emberek közé tartozott: előkelő származása, magas méltósága, tudományos és irodalmi érdemei nem tették büszkévé; nála az elme készsége a szívnek igaz nemességével, a léleknek jóságával párosúlt.
Mit tett társulatunkért, hosszú lenne mind elsorolni; elég legyen annyit mondani, hogy a Magyar Heraldikai és Genealogiai Társaságot ő teremtette meg; buzgósága, másokra is átragadó lelkessége, szünetet nem ismerő fáradozása nélkül valószinüleg létre sem jött volna. Nem csoda, ha a társasághoz, mint atya a gyermekéhez ragaszkodott. Huszonnégy év alatt, ha csak ügyei és egészsége engedték, majd minden ülésén elnökölt. Figyelme mindenre kiterjedt; társulatunk ügyeiben semmi sem volt előtte kicsinyes vagy jelentéktelen. Érdemeiről az eredmények beszélnek: elnöksége ideje alatt a tagok száma háromszorosra emelkedett, a társaságnak számbavehető alaptőkéje gyűlt össze, kiadványai terjedelmes sorozatot tesznek ki s családtörténetünk és czimertanunk leggazdagabb forrásai közé tartoznak. És – amit elől kellett volna említenem – megboldogult Elnökünk legfőbb érdeme, hogy a Magyar Heraldikai és Genealogiai Társaság a körébe tartozó tárgyakat tudományos alapon, a magyar történetirás czéljait tartva szem előtt művelte és sohasem fajúlt el, mint sok külföldi társa, az egyéni s családi hiúság istápolójává.
A veszteséget, mely érdemes Elnökünk halálával bennünket ért, megmérni nem is tudjuk, ma csupán azt érezzük, hogy helyét betölteni igen nehéz. Tudós és kiváló férfiakban, kik méltók arra, hogy társulatunk elnöki székébe üljenek, nincsen hiány; ám hogy legyen valaki, aki ügyeit igazabb szeretettel, nagyobb atyai gondoskodással vezesse, mint az Elhúnyt, alig hihetjük. Az immár sudár fává nőtt csemete, melyet az ő kezei ültettek el, nálánál hívebb gondozóra nem lelhet; adja az Ég, hogy olyanra találjon, aki a társulatot az Ő példáján indulva és szellemében irányítsa. A megboldogúlt emlékét szebben, méltóbban nem tisztelhetjük, mintha örökében híven sáfárkodunk. A reá való emlékezés legyen társulatunk talizmánja a jövőben.
Áldás emlékére!
