1NAGYBÁNYA VÁROS XIV. SZÁZADI PECSÉTEI.
1NAGYBÁNYA VÁROS XIV. SZÁZADI PECSÉTEI.
(Öt pecsétrajzzal.)
Közel husz év telt el azóta, hogy a Turul hasábjain Nagybánya városnak az Anjouk korából származó nagy pecsétjét ismertettem, amaz egyetlen pecsétlenyomat alapján, a mely róla a város egy 1480-iki kiadványán fentmaradt s melyről a tudományos vizsgálat már előbb megállapitotta, hogy az úgy sphragistikai, mint művészi tekintetben középkori pecséteink legszebb darabjai közé tartozik.*
1886. évf. 97–100. 1.
Ez ismertetés teljes részletességben igyekezett méltatni e pecsét történelmi, sphragistikai és műtörténeti értékét, és fejtegetései révén szaktudósaink csakis sajnálattal vehettek tudomást afelől, hogy annak eredetije századokkal ezelőtt nyomtalanul elveszett és a hazai sphragistika ez érdekes emléke csupán egyetlen, elmosódott állapotban levő lenyomatban maradt reánk.
A véletlen kedvezése folytán e pecsét elveszettnek hitt typariuma azóta megkerült és ma már Nagybánya város tulajdonában az első helyet foglalja el e város történelmi ereklyéi között.
A pecsétnyomót Nagybánya város határában, a fejéruti hegyoldal egy szőllejében, annak tulajdonosa, Vigh Dezső nagybányai polgár 1904 október havában találta meg; őszi munkálkodáskor, ásás közben került ki az, egy régi cserépedény kiséretében, a föld mélyéből. Az edény, mely a kiásáskor összetört, ékszereket rejtett magában, és pecsétnyomónk fedél gyanánt volt nyilására alkalmazva. A lelet két pár aranyozott ezüst ruhakapocsból, melyek korát a későbbi vizsgálat a XVI. század elejére tette, egy ugyanazon korbeli aranyozott ezüst gyürüből s egy e század derekáról származó szintén aranyozott ezüst bogláros tűből, továbbá egy kettétört ezüstkanálból a tulajdonos monogrammjával és két ezüstpénzből, egyike I. Ferdinánd garasa 1550-ből, a másik Ágost szász herczeg garasa 1565-ből állott.
A lelet némi viszontagságok után került nehány nap mulva egy nagybányai kereskedő utján Myskovszky Ernő, főgimn. tanárnak a városi múzeum őrének kezeibe, de épségében semmi kárt nem szenvedett és csupán az azt magában rejtő edény cserepei mentek teljesen veszendőbe. A múzeum őre természetesen felismerte annak fontosságát s a pecsétnyomót az ékszerekkel együtt a múzeumok és könyvtárak országos főfelügyelőségéhez küldte fel, mely azt a találótól 300 koronáért megvásárolva, a nagybányai városi múzeumban leendő elhelyezés czéljából, állami letétként, Nagybánya városnak engedte át. Azóta ismét fenyegette veszedelem: a városi múzeum, a melyben az oklevelek között ki volt állitva, a mult év augusztus havában majdnem áldozatul esett a városban pusztitott tűzvésznek. A nagybecsü ereklyét azonban még a tűzvész pusztitása alatt biztonságba helyezték, s a múzeum gyüjteményei a leégett épületből ideiglenes helyiségbe szállittatván át, a pecsétnyomó a város többi klenodiumával együtt a városi levéltárban helyeztetett biztos őrizet alá.
2Az ily szerencsés körülmények között megtalált s az ujabb veszedelemtől ekként megmenekült pecsétnyomó tehát immár a maga mivoltában áll vizsgálódásainknak rendelkezésre, hogy beigazolja azt az itéletet, mely az idők viszontagságai által megviselt, elmosódott és egyes részeiben megcsonkitott viaszlenyomatról is képes volt annak tudományos és művészi jelentőségét felismerni és a sphragistika emlékei között az őt megillető helyet megállapitani.
Annak idején az első ismertetés alkalmával már elmondtam e pecsétről, a mi felőle mint sphragistikai emlékről elmondható volt s kimutattam, hogy az méretek és ábrázolás tekintetében egyaránt kiválik e kornak hasonló emlékei közül.
Az eredeti tanulmányozása általánosságban megerősiti eddigi megállapodásunkat, a részletekben pedig megbecsülhetetlen anyagot nyujt azok kiegészitésére, s a mi legnagyobb érdeme, a pecsét ábráját a maga mivoltában elénk tárva, módot nyujt annak pontos megállapitására s eddig csak gyanitott müvészi szépségének teljes mértékben való méltatása.
Már az 1480-iki lenyomatból ismertük azt a széles arányokban megrajzolt jelenetet, mely a Szent-István király lábainál dolgozó bányászokat ábrázolva, hirdette Nagybányának bányavárosi mivoltát s melynek szerkezeti szépségei még a tökéletlen állapotban fennmaradt lenyomatban is annyira megkülönböztették e pecsétet a többi városi pecsétektől.
A lenyomat azonban általában véve csak elmosódó képet nyujthatott szemeinknek s egyes részletének hiányaival tévedésre is adott alkalmat a pecsétrajz leirásánál. Az eredeti ábrázolás a typarium segitségével a következőkben állapitható meg:
Nyolczszögü mezőben mindkét oldalt háromfokos lépcsőzetben emelkedő sziklahegy tetején Szent-István király ülő alakja látható, királyi diszben, tunikába és palástba öltözve, fénykörrel övezett fején nyilt koronával, jobbjában liliommal végződő kormánypálczával, baljában kereszttel ellátott országalmát tartva. A hegy alsó részét jobb oldalt boltozatos bányabejárás foglalja el, melynek üregében térdelő bányász, csuklyás köntösben, baljában bányászcsákányt és magasra emelt jobbjában kalapácsot tartva, dolgozik; a hegy alját gyep övezi, s ennek közepén gömbölyü érczkövek vannak felhalmozva, melyeket a bánya bejárásától balra álló, hasonlókép öltözött bányász kapával gyüjt össze. A hegy szikláit hatszirmu virágok boritják, a legalsó lépcsőfokról mindkét oldalon négy-négy levélből és egy-egy fejlődő rügyből álló csergaly emelkedik ég felé. A pecsétrajzot övező rovátkolt vonalak által alkotott nyolczszögü 3keretben jobbról balfelé a következő körirat olvasható:
fent a körirat által üresen hagyott helyet az S. D. R. D. betük töltik ki.
Az a kép áll előttünk a maga teljes szépségében, a melyet mostanáig ismert töredékes másolata után is a sphragistika legérdekesebb termékei közé kellett sorolnunk. S mindazt, a mit a másolatról annak idején szerkezet és kivitel tekintetében elmondtunk, sokszorosan beigazolva találjuk az eredetinél, mely szépségeivel valósággal felülmulja hozzá füzött várakozásainkat.
Összehasonlitva ezt a képet az 1480-ból reánk maradt lenyomattal, megállapithatjuk, hogy ez fogyatkozásai mellett is eléggé megközeliti az eredetit. Abban a leirásban, a mit annak idején a pecsétrajzról a lenyomat után adtunk, csupán egy részlet szorul változtatásra, az, a mely a baloldalt álló bányászt targonczával véli ábrázolni, holott az eredetin kapát tart kezében. Egyéb részleteiben is hiven adja vissza az eredeti rajzát; a köriratnál sincsen semmi eltérés, és az eredeti igazolja a pecsét felső részén látható S. D. R. D. betük helyes olvasását.
Vegyük most a pecsétet külső kriteriumai szempontjából vizsgálat alá.
A városi pecsétek többnyire kis méretbe szoktak készülni, csak a nagyobb szerepet játszó városok, mint Buda, Óbuda, Esztergom, engedték meg maguknak, hogy pecsétjük nagyságával is kitüntessék jelentékeny voltukat. Nagybánya város nagy pecsétje 74 mm. átmérőjü lapjával nagyságra e városok pecséteit is meghaladja, s méretei az ama korbeli előkelőbb országnagyok pecséteivel helyezik egyenlő sorba.
Miként a rendkivüli nagyság, ép ily nevezetes sajátsága a nyolczszögü pecsétalak, a melynek párját eddig sehol sem ismerjük. A szögletes pecsétalakok, a három- és négyszögüektől eltekintve, egyáltalán ugy a külföldön, mint hazánkban igen ritkán jönnek elő a középkorban, nyolczszögü pecsétre pedig a külföldi sphragistika is alig ismer példát; én legalább eddig egyetlen külföldi pecséttani kiadványban sem találkoztam ilyen pecséttel. S a hazai középkori pecsétek között is mindössze két sokszögü pecsét ismeretes, ugymint Körmöczbánya és Ujbánya városoknak a XIV. századhól származó hatszögü pecsétjei;* ezekhez sorakozik harmadiknak, mint uj alak, Nagybánya városa, nyolczszögü pecsétjével ez ideig egymagában állva a középkori sphragistika emlékei között.
Körmöczbánya város typariuma a város levéltárában őriztetik; rajza megjelent a «Magyarország vármegyéi és városai» Bars vármegyét tárgyaló kötetében, 116. 1. Az ujbányai pecsétnyomó eredetijét a Magyar Nemzeti Muzeum régiségtára őrzi; rajza még nem jelent meg.
A nagyságnál és az alaknál mutatkozó eltérések méltókép sorakoznak ahoz a sajátossághoz, a mi a pecsét ábrázolását jellemzi. A nagybányai pecsét a rajz tekintetében is különbözik a többi városok pecséteitől. A városi pecsétek rajza rendesen heraldikai motivumokból van szerkesztve, melyekben a tornyok és bástyák játszák a főszerepet. A nagybányai pecsét, mint láttuk, egészen eltér a szokástól és szerkezetileg teljesen kidolgozott képet ábrázol, melyben a város polgárainak foglalkozása van megörökitve. S ez a jelenet, melyben a sziklatrónon ülő szent király lábainál a bányamunkások az érczet a föld mélyéből kiaknázzák és feldolgozzák, igen jellemző módon jelképezi e bányaváros keletkezésének és felvirágzásának folyamatát. A pecsétnek az is jellemző sajátsága, hogy a város nevét csak kezdőbetüiben örökiti meg s köriratul jelmondatot alkalmaz, mely a polgárok kölcsönös szeretetét hirdetve a város legjobb erősségének, megfelelő módon egésziti ki a pecsét ábrázolásának jelentését. Jelmondatot kevés pecsétnél találunk s azok is többnyire valláserkölcsi irányuak, mint a minő Nagyszombat ismert régi pecsétjén olvasható. Arra pedig nem ismerünk példát, hogy a jelmondat kiszoritotta volna a város nevét tulajdon pecsétjéről.
Az eltérés a heraldika szabályaitól a pecsétrajz megszerkesztésénél annál nagyobb figyelmet érdemel részünkről, mert ilyen eltérést találunk ama két város pecsétjénél is, a melyek alakjuk folytán oly közeli rokonságban látszanak állani a nagybányai pecséttel.
Körmöcbánya pecsétjén I. Károly királynak Alexandriai Szent-Katalin kereke előtt térdelő alakja látható s a körirat a mely Körmöczbányát Károly király tulajdonának mondja, elárulja, 4hogy az a város kiváltságainak 1328-ban történt adományozását örökiti meg. Ujbánya pecsétjén Lajos királyt találjuk, ifjukori ábrázolásban, a mint koronáját felajánlja, a mi hihetőleg a város egyházának alapitását példázza.
A nagybányai pecsét, ha nem is történeti eseményt ábrázol, de oly jelenetet, mely a legszorosabb összefüggésben áll Nagybánya város keletkezésével és fennállása alapjaival, s azon is ott találjuk a magyar király alakját, nem azét, a ki akkor uralkodott, hanem az első szent királyét, kinek nevét a város plébániatemploma viselte. S a mi Körmöczbánya és Ujbánya pecsétein még hiányzik, a bányászmotivumok szereplése viszont a többi bányaváros pecséteivel hozza azt rokonságba. Bányászjelenetekkel gyakran találkozunk a bányaműveléssel foglalkozó helyek pecsétjein; igy mindjárt a Nagybányával szomszédos Felsőbánya XIV. századi pecsétje is bányászkodó alakokat tüntet fel.* Külföldön is találunk hasonló példákat; legjellemzőbb erre Vordernberg stájer városka XV. századi pecsétje, melyen három bányász közül egyik a kősziklát csákánynyal vájja, a másik kettő egy hatalmas fatönk feldolgozásával van elfoglalva.*
Ezt a pecsétet szintén ismertettem a Turulban, 1889. évf. 139. 1.
Schroll, Städtenwappen von Österreich-Ungarn, 2. füzet.
A rokon vonások, mik e pecséteket jellemzik, közös forrásra látszanak vezetni, s talán nem csalódunk, ha e forrás eredetét abban a büszke öntudatban keressük, ami a bányavárosoknak a rendi társadalomban külön szabadságok birtokában jellemző sajátságukká vált. A városi rend kiváltságolt tagjainak tekintvén magukat, úgy látszik, külsőségekben is igyekeztek ennek kifejezést adni. Erre legalkalmasabbnak kinálkozott a városi pecsét, melyben a város municipalis jogai nyertek megtestesitést. Hogy ez nem puszta feltevés, az mutatja, hogy a legtöbb bányaváros pecsétje, még a jelentéktelen Telkibányáé is, nagyságra messze felülmulja a többi városi pecséteket. S a mi a pecsét alakját illeti, nem tarthatjuk véletlennek, hogy a sokszögü alak egyedül bányavárosoknál fordul elő a hazai sphragistikában.
Ekként válhattak a bányavárosok pecsétei nagyság, motivumok és részben alak tekintetében a sphragistikai emlékek külön csoportjaivá. Ennek a csoportnak legkiválóbb termékei közé tartozik Nagybányának ősi pecsétje, mely szemmel láthatólag magán viseli a város polgárainak azt a törekvését, hogy annak készitésénél kifejezést adjanak a bányavárosok között városukat megillető hely előkelő voltának.
Ennek a törekvésnek természetszerüleg nemcsak a pecsét megszerkesztésében, hanem annak kivitelében is teljes mértékben kell érvényesülnie. S ennek tulajdonithatjuk, hogy pecsétünk müvészi érték tekintetében is elsőrangu helyet foglal el társai között.
A nagybányaiak helyzete e tekintetben annál könnyebb lehetett, mert a bányászat szoros összefüggésben állván az ötvösművességgel s felvirágzása maga után vonván e művészet virágzását, a bányavárosok előnyben állottak a többi városok felett pecsétjük művészének megválasztásában.
A nagybányai pecsét kidolgozásának finomsága, az alakok és betük stilszerüsége, a távlat követelményének érvényesitése s általában az egész kivitelt jellemző hajszálnyi pontosság már a lenyomat alapján is kétségtelenné tette előttünk, hogy elsőrangu mester művével van dolgunk, de csak most, az eredetit vizsgálva győződhetünk meg igazán e mester művészi tulajdonságainak értéke felől.
Azt a feladatot, hogy e pecsét a művészi kivitel szempontjából vizsgálat alá vétessék, ismert iparművészeti szakemberünk, dr. Czakó Elemér vállalta magára, akit a középkori ötvösművészet alapos ismerete kiválóan alkalmassá tett e feladat megoldására. Vizsgálódásainak eredményei, mint alább közlendő dolgozatából meg fogjuk látni, teljesen beigazolják a pecsét müvészének képességei felől mondott itéletünket. A technikai kivitel módjának tanulmányozásából kitünt, hogy pecsétünk készitője nem volt egyszerü ötvösmester, hanem a képzőművészet többi ágában is jártassággal birt és művének úgy megszerkesztésénél, mint kivitelénél az ötvösművesség határait messze tulhaladva, abban egyetemes művészi érzékének és tehetségének teremtett megfigyelésre méltó emléket.
E fontos kijelentésnek eredményét, mely oly nagy mértékben emeli pecsétünk értékét, a magam részéről csak egy adattal kivánom kiegésziteni.
5A művészet-történeti kutatás bizonyos hasonlóságot ismert fel a pecsét szerkezetében és kivitelében nyilatkozó felfogás és a prágai Szent-György szobor mestereinek, a Kolozsvári testvéreknek művészete között. Talán nem tévedek hamis utra, ha pecsétünket a Nagy-Lajos korabeli művészet egy másik elsőrangu termékével, a Bécsi Képes Krónikával hasonlitva össze, ugyanily rokonságot vélek e két műtermék között is felismerhetni. A krónikának nagy művészi gonddal festett képeit az ábrázolás eleven módja, az alakok életteljes beállitása, a test idomainak és a ruházat redőinek plasztikus ábrázolása s a távlat szabályainak az egész szerkezetben való érvényesülése ép ugy megkülönböztetik e korszak miniatür-festészetének többi termékeitől, mint a hogyan különbözik pecsétünk egykoru társaitól. S a szerkezetbeli hasonlatosságnál, mely a két műtermék között létezik, még feltünőbb a modor azonossága a részleteknél. A szabályosan kinégyelt szikladarabok a nagy bányahegy oldalán pecsétünkön szintén úgy vannak ábrázolva, mint a képeken, s a hegyet boritó növényzetben azokat a hatszirmu virágokat ismerjük fel, amelyek – mint a hogy azt például a magyarok bejövetelet ábrázoló képen látjuk* – azok jellemző motivumai közé tartoznak.
Megjelent a Magyar Nemzet Története I. kötetének 188. lapján.
Ezeket a hasonlatosságokat a stilusban és a szerkezetben elégségeseknek vélem annak megállapitására, hogy pecsétünk ugyanannak a müvészeti iskolának terméke, a mely a Képes Krónikára és a Kolozsvári testvérek szobraira reányomta bélyegét.
Mint typariumról, a pecsétről nincs különös mondanivalónk. A négy mm. vastag nyolczszögü ezüstlemez hátul tiz mm. hosszu, nem vastag és felül négy mm.-nyire kiemelkedő ezüst fogantyu van alkalmazva, melynek felső része ki van lyukasztva. Ilyen fogantyut találunk a legtöbb középkori pecsétnyomónál; hogy a pecsételésnél csupán a nyomást eszközlő horgog vagy egyéb eszköz megerősitésére szolgált-e vagy arra is, hogy a pecsétet lánczra felfüggesztve lehessen viselni, annak megállapitására nincsenek adataink.
Az a nyolczszögü ezüst lap, mely a pecsétnyomó hátára annak körvonalával párhuzamosan van forrasztva, nem tartozik a typarium alkotórészei közé; a technikai vizsgálat kideritette, hogy az az eredeti pecsétlemez keskeny volta miatt a mély vésés befogadásakor hiányzó anyag pótlására volt alkalmazva.
A kor határait, amelyek között pecsétünk készült, fentebbi vizsgálódásaink eredményei már elég pontosan kijelölték. A pecsét szerkezete és kivitele a XIV. század második felének jellegét viseli magán. A helyi vonatkozások, melyeket a pecsét motivumai megjelenitenek, még 6közelebb visznek a készités idejének meghatározásához. A pecsét ábrázolása úgy tünik fel előttünk, mint a városi élet kialakulásának záró jelenete. Nagybánya keletkezése visszanyúlik az Árpádok uralkodásának végső időszakáig, de igazi városi intézménynyé Nagy-Lajos alatt szilárdult meg, mikor az e vidéken egymás szomszédságában létező bányavárosok egy közös városi municipiummá egyesűltek. 1347-ben kelt a király oklevele, melyben Asszonypatak és Szazarbánya polgárainak tüz által megemésztett régi kiváltságait megújitja s ez időtájt folyik a Szent-István királyról elnevezett plébániatemplom épitése 1376-ban Asszonypataka és a szomszédos Középhegy – igy nevezték Felsőbányát – uj kiváltságokat nyernek a királytól. Az első kiváltságlevélben főleg a városi jogok a másodikban a bányászat jogviszonyai nyertek szabályozást: az a két tényező, a mely egyformán nélkülözhetetlen feltétele volt e város létesülésének és fejlődésének. Hogy pecsétünk keletkezésének ideje közelebb esik az első, mint a második kiváltságlevél megszerzéséhez, azt a két esemény elsejének nagyobb jelentőségén kivül az a tény is bizonyitja, hogy a városnak már 1360 körül van egy másik pecsétje is, a melyet ettől megkülönböztetendők «kis pecsét»-nek neveznek. Nagy pecsétünk minden bizonynyal az első kiváltságok megszerzésekor készült s ez még jobban megmagyarázza a törekvést, hogy azt a lehető legnagyobb diszszel állitsák elő.
A nagy pecsétek diplomatikai jelentőségével együtt jár, hogy azokat csak kiváltságleveleknél és egyéb fontos jogügyletek irásba foglalásakor veszik használatba. A városoknak nincs sok alkalmuk ilyen oklevelek kiállitására. Nagybányán is egy évszázadon keresztül csupán két izben találkozunk a nagy pecsét használatának esetével. Az első adat 1408-ból való, a mikor a város Omechin János birónak egy kórház részére Giródtótfalu felől tett örök adományát irásba foglalva, «nagyobbik pecsétjének reáfüggesztésével» erősitette meg oklevelét. Ez az oklevél már csak későbbi átiratokból ismeretes; eredetije a reáfüggesztett pecséttel a mult század elején még szerepelt abban a perben, a melyet a város a minoritákkal Giródtótfalu birtoka felett folytatott és hihetőleg az e pernél eszközölt bizonyitások révén került ki a város levéltárából. Másodszor és utoljára az 1480 június 31-ikén kelt oklevelen találkozunk vele, a melyben a nagybányai szücsök a Mátyás király által egy évvel korábban adott kiváltságlevél alapján czéhbe egyesülve, kiváltságaikat a város által irásba foglaltatták és ünnepies alakban megerősittették. Az erről szóló oklevelet a város jeles alakban, hártyán, két példányban állitotta ki; az egyiket nagyobb méretei és díszesebb kezdőbetüi különböztetik meg a másiktól. Ezen a diszesebbik példányon maradt meg a pecsét, mely, mint első alkalommal is elmondtuk, fekete, fehér és vörös selyemszalagon volt az oklevélre függesztve.
Mikor s milyen körülmények között veszett el e pecsét nyomója, annak megállapitására nagy segitségünkre vannak ama lelet tárgyai, a melynek társaságában napvilágra került.
Ez a lelet, mint már elmondottuk, két pár ruhakapocsból, egy gyüszüből, egy bogláros tüből, egy kettétört ezüstkanálból és két ezüstpénzből állott. Az ékszerek aranyozott ezüstből készültek, kövekkel és gyöngyökkel ékitve. A kapcsok és a gyürü a XVI. század elejéről származnak s együvé látszanak tartozni; kivitelük a müvészet oly magas fokán áll, a minőt kevésnél találunk az e korabeli hasonló ékszereknél; kétségtelen, hogy a nagybányai ötvösművészet termékei, a mely Mátyás és a Jagellók alatt oly hirnévre tett szert, hogy Hypolit bibornok, a volt esztergomi érsek, egri püspök korában itt rendelte meg a lószerszámaihoz szükséges diszitéseket. A bogláros tű, mely gránátokkal van diszitve, egyszerübb kivitelével valamivel későbbi évekre vall. A kettétört ezüstkanál pedig, mely ugy látszik porzóhintésre használtatott, diszitési motivumai után itélve a XVI. század derekán készült.
Minket e lelet tárgyai közül e helyen három darab érdekel: a kanál és a két ezüstpénz. A W (vagy M), S és Y betükből álló monogrammot viselő kanál stilusából és a pénzek évszámaiból – egyik 1550-ből, a másik 1556-ból származik – megállapithatjuk, hogy a tárgyak eltünése ama szomoru időben történt, midőn a Habsburgok és a török között az ország birtoka felett folyt véres küzdelmek ennek az országrésznek nyugalmát is feldulták. Az aranybányákban gazdag Nagybányának sok támadást kellett ez időben kiállania. 1565-ben Schwendi Lázár 7kezeibe jutott, ki várát megerősitve, császári katonákat helyezett falai közé. 1567-ben János Zsigmond választott király ostrommal bevette a várost; a vár az ostrom alatt felrobbant s az ebből keletkező tüzvész a várost majdnem teljesen elpusztitotta. Ennek a veszedelemnek a városi levéltár sok régi oklevele is áldozatul esett. Ekkor tünt el kétségtelenül az ősi pecsét is, a társaságában talált értékes ékszerekkel együtt.
Abból a körülményből, hogy ezek az ékszerek a pecsét sorsában osztoztak, azt következtethetjük, hogy azok a város tulajdonában voltak, mely talán valamelyik gazdag polgárától örökség utján juthatott hozzájuk, s a használaton kivül helyezett nagy pecséttel együtt őriztettek. S a hely, a hol azok föld alá kerültek, azt mutatja, hogy nem mentéssel, hanem zsákmányolás esetével van dolgunk. A városi levéltár e korabeli szükszavu adatai nem nyujtanak módot e rejtélyes esemény részleteinek felderitésére. De a lelet körülményeiből mégis alkothatunk képet annak lefolyásáról. A nagy zavarban, mely a városban uralkodott, a pecsét az ékszerekkel együtt rabló kezekbe kerülhetett, mert ha illetékes kezektől történik a mentés, aligha juthattak volna azok eddigi rejtekhelyükre, mely a várostól nyugatra meglehetősen távol, magas hegyoldalban fekszik. Hogy a tolvaj az ellenség vagy az ostromlottak sorából került e ki, arra semmi adatunk nincs. Annyi bizonyosnak látszik, hogy kevés ideje lehetett a zsákmányolásra; cserépedénybe sietve szedhette össze a kincseket s mikor üldözőbe vették, menekülés közben a hegyek felé vette utját, itt remélve biztos menedékre találni. S hogy a földbe hirtelen elásott kincsek rejtekhelyükön maradtak, azt bizonyitja, hogy menekülése közben elesett vagy elbujdosott, magával vive az elrejtett kincsek titkát.
Már fentebb tettem emlitést a felől, hogy a városnak a nagy pecsét mellett már a XIV. században volt külön kispecsétje. Hogy ennek léteznie kellett, hosszu időn át csupán a nagy pecsét megkülönböztető jelzője után következtethettük, melyet az oklevelek szövegében annak használata mindkét ismert eseténél kiemelve találunk. Azóta ennek is előkerült ha nem is az eredeti typariuma, de egy XIV. századi lenyomata, mely bár rendkivül hiányos állapotban maradt reánk, mégis módot nyujt arra, hogy korát meghatározhassuk, rajzát megállapitsuk és benne Nagybánya város legrégibb kis pecsétjét felismerhessük.
Ez a pecsét egy papirra irt oklevél hátán látható, melyben Asszonypataka és Középhegy városok birái, esküdtei és polgárai Benedek mestert, Hém fiát, Máramaros és Ugocsa vármegyék főispánját felkérik, tegyen bizonyságot a királynál a felől, hogy a Drágos oláh ellen hatalmaskodásai miatt emelt vádjaik megfelelnek a valóságnak.* Ez irat hátlapján egy kisebbfajta pecsét van zárópecsétül alkalmazva. Ez a pecsét, sajnos, a lehető legrosszabb állapotba jutott, de figyelemmel arra a körülményre, hogy a két bányaváros által kiadott oklevelen közös pecsétűl csakis a nagyobb és tekintélyesebb város pecsétjét alkalmazhatták, nem volt nehéz kitalálni, hogy az Nagybánya város pecsétje. S összehasonlitva a pecsétet városunk többi pecséteivel, a rajta látható alakok töredékeiből fel lehetett ismerni a pecsétrajz ábráját és a megmaradt betük is elég alapot nyujtottak arra, hogy a pecsét köriratát megállapithassuk.
Eredetije a Magyar Nemzeti Múzeum levéltárában őriztetik, hova a Batthyány herczegek körmendi levéltárából származó egyéb Hém-féle iratokkal együtt Véghely Dezső hagyatékából vétel utján került.
A 45 mm. átmérőjü pecsét rajza bányahegyet ábrázol, kétfelől egy-egy dolgozó bányászszal és a hegy aljába nyiló bányabejárásban egy harmadik bányász alakjával. A jobbról álló bányász baljában magasra emelt kalapácscsal és jobbjában csákánynyal vájja a hegy oldalát. A hegy csúcsán két lombos élőfa emelkedik ég felé. A pecsétrajzot keret övezi, mely négyes karéjból és háromszögekből van összeállitva. A külső keretben, melyet egyszerü vonalak alkotnak, van a körirat:
vagyis: Sigillum Minus Civitatis de Rivulo Dominarum.
A töredékes maradványon a rajzból a hegy s az azt fedő lombozat, a bányabejárás körvonalai vehetők ki tisztán; a két oldalt álló bányászok közül a jobbfelőlinek a feje hiányzik, 8s a balfelöli állóból viszont csak a fej maradt meg; teste és szerszámai nem vehetők ki, azt pedig, hogy a bányaüregben bányászkodó alak látható, csupán a város későbbi pecséteiből állapíthatjuk meg.
Az oklevél nincs keltezve, de Hem fiáról Benedekről, a Himfiak őséről tudjuk, hogy 1360 körül viselte a máramarosi és ugocsai főispánságot,* s igy az oklevelen használt pecsét kora ez évek előtti időre esik. Ezt bizonyitja a pecsét stilusa is. De ez a stilus egészen más iskola terméke, mint a mely a nagy pecsétet annyira megkülönbözteti a többi pecsétektől. Mig nagy pecsétünkben egy, mestersége határait mesze tulszárnyaló művészi lélek termékét ismertük fel, ez a pecsét egy egyszerü, szakmája körét hiven betöltő ötvösmester kezéből került ki. De ez a mester szintén jól oldotta meg feladatát. A pecsét mezejének diszitésében nyilatkozó izlés, főleg a négyes karajból és háromszögekből összeállitott keret alkalmazása, a melyhez hasonlót e korban csak igen előkelő egyének pecsétein találunk, mutatja, hogy kiváló minták állottak annak készitésénél rendelkezésére.
Nagy Lajos kedvelt hive, a későbbi bolgár bán, 1357-ben tünik fel először a velenczei csatatéren, s 1363-ban a pozsonyi főispáni méltóságot tölti be. Máramarosi és ugocsai főispánságának e két időpont közé kellett esnie.
Pecsétünk főjelentősége egyébként épen abban áll, hogy szerkesztésénél kizárólag a heraldikai szempontok érvényesültek. A bányászjelenet, mely a nagy pecséten oly megkapó felfogással van megszerkesztve, itt szükebb keretek között a sphragistika rendes stilusában nyer ábrázolást. De nem csupán a kisebb méreteknek kell tulajdonitanunk, hogy a pecsétről elmaradt a szent király alakja és a bányászok közül kettő a bányának két oldalára került. Ugyanezt az összeállitást találjuk a városnak 1483-ban készült kisebb pecsétjén is, melynek nyomója a város levéltárában őriztetik; az eltérés itt csak annyi, hogy a hegy csucsán a fák helyét szőlőgalyak foglalják el. Hasonló jelenetet ábrázol Felsőbányának a XVI. század második feléből származó pecsétje, a melyen a sziklából (3, 2, 3, 1) egymásra rakott bányahegy felett két oldalt dolgozó bányászok láthatók, és a hegyet kivülről müvelő bányamunkás alakját látjuk Kapnikbányának, a két bányavároshoz legközelebb eső bányaközségnek a XVII. századból származó pecsétjén is.* A bányászat szokásos jelképezése ez a jelenet, melynek czimerül való alkalmazásában a bányavárosok közös foglalkozása nyer kifejezést. S abban az alakban, a mint az itt felsorolt pecséteken látható, közös jelvényévé vált azoknak a bányahelyeknek, a melyek Szatmár vármegye keleti részében keletkeztek.
L. Tagányinál, Magyarország czimertára, II. r. 15. tábla.
Nagybánya város kisebb pecsétje ennek a jelvénynek legrégibb alakját örökiti meg és motivumai alapul szolgáltak a város mai czimerének kialakulásához.
Végezve a két XVI. századi pecsét ismertetésével, még arról a mozgalomról kell megemlékeznem, a melyet Nagybánya város közönsége a mult év folyamán meginditott a végből, hogy előkerült ősi pecsétje régi jogaiba visszaállittassék.
A város mint láttuk, immár több mint ötszáz év óta viseli pecsétjein mostani czimerét. Ez a czimer szerkezet tekintetében jobban megfelel a heraldika szabályainak, mint az a pompás rajz, a mely a nagy pecséten látható s a melyet tulajdonképen czimernek nem is, csupán jelvénynek tekinthetünk. De e jelvény történelmi jelentősége és művészi szépségei érthetővé teszik a kivánságot, hogy az ujból elfoglalja azt a helyet, mely mint a város ősi szimbolumát megilleti.
A város századokon át az 1483-iki pecsétet használta oklevelein. A XVII. század derekán uj pecsét készült, valamivel nagyobb az előbbinél s ugyanazt a bányászjelenetet ábrázolva, 9csakhogy természetesen korának megfelelő más stilusban. De ez, nem tudjuk mi okból, nem maradt sokáig használatban s helyét ismét az 1483-iki pecsét foglalta el.*
Használatával eddig csak egy, 1665 május 2-án kelt oklevelen találkozunk. A pecsétnyomó a városi levéltárban őriztetik. Mindkét pecsét rajzát és ismertetését 1. Turul, 1886. évf. 99. és 100. 1.
A városi pecsét ma használatban levő alakját V. Ferdinánd alatt állapitották meg. A város 1840 október 5-én folyamodást intézett a királyhoz az iránt, hogy pecsétjét magyar körirattal használhassa. A király 1841 január 14-ikén kelt elhatározásával megadta a kért engedélyt s a kanczellária e felől szóló értesitése kapcsán felszólitotta a várost a királyi kiváltságlevélért való jelentkezésre. A kiváltságlevél kiváltása azonban nem történt meg. A város ismételten folyamodott az ezért járó dijak elengedéseért, de eziránt tett lépései nem vezettek eredményre. Végre is a kanczelláriától 1843-ban kapott engedély alapján kiváltságlevél nélkül vette uj pecsétjét használatba.
Ez a pecsét az 1483-iki és a későbbi pecsétnyomók rajzai alapján a már ismert bányászjelenetet ábrázolja, kivül ASSZONYPATAKA V. NAGYBÁNYA SZ. K. B. VÁROS PECSÉTJE 1483. és belül a pecsétrajz alatt MEGUJITTATOTT 1843. felirattal.
A régi nagy pecsét emléke azonban nem veszett ki a köztudatból; a szakemberek, a kik a városi levéltárban kutattak, kideritették annak szépségét s a tudományos vizsgálódás eredményei a legnagyobb fokra emelték az érdeklődést a város e tiszteletreméltó ereklyéje iránt. A város a mult század nyolczvanas éveiben annak rajza alapján szerkesztett czimerét alkalmazta közgyülési termében és középületein. S ez a czimer nyert alkalmazást a Szent-István-templom egyetlen maradványán, a nagy tornyon, annak a millennium alkalmából történt helyreállitásakor.
Midőn a m. kir. belügyi kormány Magyarország összes városai pecséteinek végleges megállapitását elrendelte, a város felszólitást kapott, hogy az ősi nagy pecsét után szerkeszsze meg czimerét. Ennek a felszólitásnak azonban nem tehetett eleget, mert e pecsét egyetlen lenyomata hiányos állapotában nem volt a pecsétrajz hiteles megállapitására alkalmas alapul elfogadható. Igy történt, hogy a város hiteles pecsétjét a belügyminiszterium 1904 május 27-én az 1843-ik évi pecsét alapján állapitotta meg. A pecsét rajzába és leirásába, azonban hiba csuszott be, a mennyiben a bányahegy tetején szőlőgalyak helyett fenyőágak alkalmaztattak, a mi sem a történeti adatoknak, sem a terület természeti viszonyainak nem felelt meg. A város nem nyugodott bele czimerének ilyetén megváltoztatásába és 1904 junius 28-ikán kelt feliratában annak kiigazitását kérte. Az ügy ebben az állásában most van hivatalos tárgyalás alatt s még eldöntetlen lévén, a belügyminiszterium uj pecsét nem volt használatba vehető.
Az eltünt nagy pecsét napvilágra jutása azóta megadta a módot a városnak pecsétje ügyének végleges rendezésére.
Az az eszme, hogy a régi nagy pecsét visszahelyeztessék ősi jogaiba, a nagybányai múzeumegyesület választmányából indult ki, mely ez ügyben már 1904 végén inditványt terjesztett a város elé. A város közönsége ezt az inditványt 1905. évi május havában tartott közgyülésén elfogadta s kimondta, hogy ősi czimerének pecsétje visszaállitása iránt folyamodást fog intézni a felséghez.
A régi pecsét alapján engedélyezni kért uj czimeres pecsét rajzát és leirását a heraldika és a sphragistika hivatott emberei állapitották meg. A pecsét rajza a nagy kerek pecsétlap belsejében, nyolczszögü vonalakkal határolva, liliomos nyilt koronával fedett pajzsban ábrázolja a nagy pecséten látható jelenetet. A pajzs mezejének szine kék, a szikláké ezüst. A sziklahegy tetején ülő királyi alak szederjes szinü ruhába és biborpalástba van öltözve. A bányászok öltözetének szine sötétbarna; a hegy tövében zöld gyepen felhalmozott érczkövek arany, a hegy szikláit boritó virágok szirmai fehér, magszikei vörös szinnel vannak ábrázolva. A pajzs két oldalán hártyaszalagon a régi pecsétről átvett jelmondat s a pecsét korongján a következő körirat olvasható: SZATMÁR VÁRMEGYE. NAGYBÁNYA SZ. KIR. R. T. VÁROS. 1902. 1905. A pecsétrajz szerkezet és kivitel dolgában hiven igyekszik utánozni a régi pecsét rajzát; a szinek megállapitásánál a heraldikai gyakorlat elvei szolgáltak irányadókul.
A folyamodás most várja elintézését; s a 10benne foglalt kérés kedvező elintézése remélhetőleg rövid időn belül lehetővé fogja tenni, hogy Nagybánya város ősi pecsétjének szép motivumai a város hivatalos czimerében hirdethessék városuk régi dicsőségét.
Dr. SCHÖNHERR GYULA.
