IV. A Nelipicsek hagyatéka.
IV. A Nelipicsek hagyatéka.
1416 október havában nagy ünnepély volt a Nelipics-családban. Ivanis elsőszülött leánya, Katalin* férjhez ment Frangepán Miklós legidősebb fiához, Jánoshoz.* Ezzel a délvidék két leghatalmasabb családja forrt egybe. A dalmát városok hidegen számoló polgárai nem sajnálják a pénzt, hogy ezen alkalomból méltó ajándékkal tisztelegjenek a czetinai knéznél.* Mélyen bevésődött e történelmileg fontos esemény a nép fogékony lelkébe, mely most is ezt tükrözteti vissza, mikor a parasztember mesél a Nelipicsek lakodalmáról, a násznép addig soha nem látott hosszu soráról.* Számunkra azonban ezen házassággal csak az első felvonása végződik a drámának, mely hogy ne váljék tragédiává, a szereplők a szóban forgó két oklevelet gyártatták. A felvonásnak előző színei a következők.
Katalin-ról l. Alačević, Caterina moglie di Giovani Frangepani, Bull. de arch. dalm. 23 ( 1900), 171. l.
A glagolit oklevelekben: Hanž, Anž Frankapan.
Traů város tanácsának 1416 október 4-én kelt határozata igy, szól: «honoretur comes Nicolaus Segne et donetur comiti Ioanni Cetine pro nuptiis filie». Starine 13 (1881.), 265. l.
Milinović (Knez Domaldo 9. l.) feljegyzett egy olyan mesét, melyben Nelipić knez Zárából feleséget hoz fia számára. A történelmi háttere, azt hiszem, a fentebbi esemény.
1411 január 20-án Brinje, a Frangepánok vára rendkivüli szertartások helye volt. Ivanis czetinai knez és Frangepán Miklós pobratimstvora lépnek egymással, melynek véd- és daczszövetség a lényege.* Ez a délszláv szokások szerint a barátságnak legmagasabb foka, de őket ez sem elégiti ki. Ráadásul Ivanis adoptálja Miklós fia Jánost. Mivel a hazai szokások ezen institutiót nem ismerték, a czetinai knez nem mint szláv családfő, hanem mint a római jogra igénynyel biró spalatói patriciusnak fia szerepel.* Az adoptálással kapcsolatban Ivanis Katalin leányát Miklós fia Jánossal eljegyzi és hozományul öszszes jószágait leköti. Miklós ellenben kötelezi magát fia nevében, hogy abban az esetben, ha menye Katalin lesz apja általános örököse, 10,000 aranyat hozományul fog kifizetni fia sógornőjének, Margitnak.*
«fidem nostram inviolabiliter obligamus cum ipso habege ab isto die in antea ligam, vnionem, fraternitatem et amicitiam vertam ad vnum velle ad vnum nolle et ad omnem fortunam siue prosperam siue aduersam, promittentes insuper non dimittere eum pro aliqua occasione vel causa, set ipsum omni tempore iuuare, defendere protegere ... In predicta tamen liga, vnione, amicitia vera duratura pro semper cum gratia dei, vt superius declaratum est, seruamus precipue honorem, fidelitatem, reuerentiam et homagium sacre corone Hungarie, cuius sumus et esse intendimus subditi et fideles» (két hasonló szövegü oklevél, az egyik Ivaniš-é, a másik Miklós-é, az Orsz. levéltárban, Dl, 38.505. és 38.506.). A pobratimstvo-ra nézve I. Krause, Sitte und Brauch bei den Südslaven, 14. l.
A mint a Vjestnik (7 [1905.], 170. l.) közölte kivonat mutatja, az adoptálásról szóló oklevél a kismartoni levéltárban van. Ebben a kivonatban ugyan Ivaniš mint «filius Ivan, comes Cetine, Clissie et Rame» szerepel. De ezen kivonatok felületesek. Lucius ellenben igy kivonatolta a czimet: «Johannes quondam Marini Cetine Clissie et Breze comes adoptat» stb. Bulletino dalm. 4 (1881.), 87. l. V. ö. a II. függ. 5. pont a.
«quod magnificus et spectabilis domincellus Iohannes primogenitus noster sit ex nunc et esse debeat sponsus et maritus legitimus magnifice et spectabilis domincelle Catherinelle filie primogenite eiusdem domini Iohannis ... et vbi contingat predictam dominam Catherinellam tanquam filiam primogenitam patris omnibus et singulis bonis paternis stabilibus generaliter succedere ... sicut est declaratum per literas patentes predicti magnifici viri d. Iohannis (l. az előző jegyz.) ... nos in persona prefati spectabilis domincelli Iohannis ... promittimus ... maritare honorabiliter sicut decet magnificam domincellam Margaritam secundogenitam ... et pro dote et dotis nomine ex tunc dare sibi promittimus de bona et vera pecunia vsuali decem millia ducatorum ... (Eredetije Dl, 38.507.) Margit 1413 táján Pál fia Károly, korbaviai knez felesége lesz. Ezen alkalomból hozományul kapja Zvonigrad várat Odorja nevü župa-val együtt. (1413 jan. 6. Iohannes ... dat in dotem filie sue Margaritć, sponsć magnifici viri Caroli filii Pauli comitis Corbavić pro 7 millia ducatorum auri castrum Zvonigrad cum provincia Odriya.) Bulletino 5 (1882.), 56. l. Később valószinüleg készpénzzel kifizették a hozományát, mert 1423-ban Ivaniš, már Zvonigrad várat zálog fejében Katalinnak adja. Margit tulélte a férjét. Utoljára emliti az 1462 decz. 4-én kelt oklevél. (Ljubić, Mon. Slav. X, 230. l.) Kétségtelenül reá vonatkozik (Klaić, Rad 134., 209. l.), a mit Tomasich, egy 16. századi horvát kronista (Kukuljević, Arkiv IX., 17. l.) az 1461. év alatt mond: die decima iulii interfectus est serenissimus rex Thomas Bosne sub castro Orichovica in origine fluminis Baguncii seu Unne in Croatia. Huius regis gra. aperina (!) erat quedam domina nomine Margareta de Orichovica, que quidem multa a Coruatis et Curgachouich erat molestata ....» Ide iktattam ezen passust, mert a gra. aperina értelmét eddig nem sikerült megfejteni. Margit Jeliniza révén (l. II. függeléket) unokatestvére volt Ostoja fia Tamásnak.
Már e kétoldalu, többszörös szerződésből világos a czetinai kneznek azon vágya, hogy idősebb leánya örököljön utána. Mert fia nem volt, de talán akkor még remélt a sorssujtotta emberek szokásos makacsságával.* De a vágy és teljesedése között kivételt nem ismerő, századok 82szokásán alapuló országos törvény* állott, melynek ridegségét csak a király páratlan, merész kegye tudta volna enyhiteni. Hogy ezt elérje, természetadta bosnyák barátjaitól, sógora, Vukcsics Hervojától elpártol, szövetkezik a Frangepánokkal, mert Miklósban, a király kedves emberében, élete megmentőjében hatalmas szószólót remél találni a király ujdonsült hive. És Miklós kész támogatni Ivanist «ad unum velle, unum nolle», mert az eredmény oroszlánrésze a házasság révén az ő családjának fog jutni. 1412 nov. 27-én Zsigmond Brinjében, Miklós várában tartózkodott. Ezen alkalommal biztosan szó esett a király előtt a két szövetkezett óhajáról, de Zsigmond bizony nem volt hajlandó egy királyi jogot, mely csak egy család utolsó férfisarjának halálával lép életbe, élő Nelipicsre átruházni. Az első kisérletet kétségkivül mások is követték és a sikerbe való remény oka volt talán az elhatározott házasság folytonos elhalasztásának. Elvégre belefáradnak, gyermekeikkel megköttetik a házasságot és hódolattal tele kérések helyett megengedett és megengedhetetlen fogásokhoz folyamodnak, hogy kijátszszák a Katalin fényes hozományát fenyegető törvényt.
Legalább az előttem eredetiben ismert szerződésekben még nem fordul elő a baljóslatu formula: «in casu defectus in herede masculino», mint az 1421-iki obligatióban. (Vjestnik i. h. 170. l. 4. sz.)
Életrajzát (1393–1432.) l. Klaićnál a Frangepan cs. történetéről irt alapos müvében: Krčki knezovi Frankapani, Zágráb 1901., 188–218. ll.
A kismartoni levéltárban egész sorát őrzik a szerződéseknek, melyek révén Ivanis elsőszülött leányának fokonként juttat gazdag ingatlanjaiból. Először Klis várat (1422, 1426), azután Zvonigradot (1423), továbbá Kamicsac és Klucs várakat (1428), elvégre Almissát Visucsi erősséggel együtt zálogositja el Katalinnak «tetemes» pénz fejében.* Azonkivül a vejét 1421-ben még egyszer adoptálja és «in casu defectus sui in herede masculino» a felsorolt várakat leköti. A fokozatos zálogositás jogi csucspontját képezi a knini káptalan előtt (1434) kötött szerződés, melyben 50,000 «kifizetett» aranyért impignorálja összes ingó és ingatlan jószágait.* Ezen oklevél alapján Vladihovics Domsa, a bán kiküldöttje (banovac) Frangepán Katalint be is vezette az atyja összes birtokaiba.*
Vjestnik i. h. 170–171. ll.
Kivonat közölve Vjestnik-ben i. h. 172. l.
Lopašić, Hrv. urbari (Mon. Slav. mer. historicoiuridica V.) 6. l.
Nem véletlen ez, hogy ezen jogi üzlet majdnem közvetlenül Ivanis halála előtt történt.* Mivel fia nem volt, hogy utána örököljön az ősi törvény automatikus müködése folytán, mivel joga nem volt, hogy leánya javára testáljon, több szinlelt jogügyletnek végrendeletének kellett lennie. Mert a hármas hamisitványnak, mely a testálás, a jószágok hozományul való adás jogát adja neki, az órája soha sem ütött. Nem Zsigmond számára t. i., a ki jól tudta, hogy oly kiváltságlevelet soha nem állittatott ki, hanem utódja számára készitették azokat, feltévén, hogy az öregebb király előbb hal meg, mint a nála fiatalabb utolsó Nelipics. De épen az ellenkezője történt és a király nem szegte a szavát, mikor Ivanis halála után követeli jószágait, mert az ő számára a Nelipics-féle számos szinlelt szerződés semmi kötelező erővel nem birt.
A knini káptalan oklevelének pontos napi dátuma a fentebb idézett kivonatban nincsen megjelölve, de az évszám (1434) bizonyos. Mint Lopašić (i. m. 6. l.) – a ki ezen oklevelet egy ujkori (a zágrábi levéltárban levő) transsumptumból ismerte, de nem idézte pontosan (miért nem is tudtam megtalálni) – sejteti velünk, az oklevél juniusban kelt. Ha ez igaz, akkor ezen oklevél utoljára említi Ivanist, mert a most ismert oklevél, melyben utoljára szerepel, 1434 május 23-ából való. (Ljubić, Mon. Slav. mer. IX, 67. l.)
Ivanis halálával a dráma második felvonása fejeződik be. Következik a harmadik aktus, melyben a feszültség a csucspontját éri el, mert az elhunyt örökébe lép veje, Frangepán Anz (János), daczolván a királylyal. Közvetetlen hatalma Fiume melletti Trsat-tól messzire dél felé: Almissáig, Neretva folyóig terjedt. Itt, Almissában és Sinj várában székel a hatalmas úr, a ki horvát nyelvü okleveleiben «veglai és modrussai, czetinai és klisai knéznek, Dalmáczia és a horvátok bánjánnak nevezi magát.* De már közelednek a magyar hadak, hogy a király jogait érvényesitsék; vezeti és a költségeket fedezi Thallóczi Matkó, Zsigmond kedvencze és élete megmentője. A szlavon bán a király nevében megtámadja a hütlen horvát bánt és 1436-ban kitört véres harcz a Nelipicsek hagyatékáért.
Knez’ Hanž’ Frankapan, krčki i modruški, cetinski i kliš’ki knez i veće, ban Dalmacie i Hrvat’. Lopašić i. m. 8. l.; Šurmin, Spomenici (Mon. Slav. mer. hist. iur. VI.) 138. l.
A harcznak egyes eseményei ismeretlenek 83előttünk; az elmondottak is csak pár évvel későbbi adományozásokból, szerződésekből, Thallóczi itinerariuma gyér pontjaiból konstruálhatók.* De látni ezekből, hogy a harcz a Nelipicsek területén folyt, hogy az oláhok, a morlák pásztorok, mint hajdan Bribiri Mladent, most is hütlen urukat támogatják.* 1436 augusztus havában Thallóczi Sinj váráig nyomul elő. De makacsul védte székhelyét a Frangepán. A vár ostroma a szlavon bán sok előkelő emberének életébe került,* még pedig hiába, mert még október 31-én «Hanz knez» osztogatja a Sinj vára alatt fekvő telkeket néhány hű emberének.* De ez az utolsó ismert szereplése. A halál megmentette a kapzsi Thallóczi Matkót félelmes ellenségétől; a halál, mely ha természetes, váratlan volt, ha természetellenes, gyilkosság. A vakmerő Anz a szlavon bánnal való nyilt harczban nem esett el, mert halálával senki nem dicsekszik, érte senkit nem dicsérnek.
A mennyiben a két hamis oklevél tartalma nem vezeti félre, a hagyatékért folyt harczot és annak végét jól rekonstruálta már Lopašíć (i. m. 5–6. ll.). Őt követi Klaić (Krčki knezovi Frankapani 225–226. ll.), a kinek azonban sikerült néhány eseményt chronologiailag pontosabban meghatározni. De mindakettő előtt ismeretlen az udinei levéltár eredeti anyaga.
1436 márczius 18-án Frankapan Anž megerősiti az oláhok (vsi dobra vlasi) törvényeit, a hogy ezek érvényben voltak a volt uruk Ivaniš bán idejében (Kakono im' je bilo za nih bivšega gospodina bana Ivaniša). Az oklevelet kiadta először Thallóczy (Jagić, Archiv für Slav. Phil. 14 [1802.], 156. l.), később (1894.) eredeti után Lopašić i. m. 8–11. ll. Az oklevél mint nyelvemlék érdekes a magyarokra nézve is, mert benne előfordul a magyar eredetü «lovasb» (lovász) szó = szolga.
Az 1438 márczius 3-án kelt oklevélben, melyben Albert király a két Thallóczy-nak Gyurgyevácz-ot, Srebrnik-ot stb. várat adományozza, ezt olvassuk: «demum vero una cum Petro de eadem Thallowcz fratre suo ... in omnium castrorum regalium in dicto regno Croacie existencium alias per condam Iohannem de Frangapanis Segne, Wegle et Modrusse comitem etc. ipsius condam imperatoris et regis notorium infidelem pro se eotunc perperam occupatorum ... ingenti copia gencium leuata in manu forti facta recuperatione ..., in quibus quidem exercitualibus expedicionibus nec non castrorum predictorum recuperationibus, castrorum Zyn in Croacia ... expugnacionibus quam pluribus notabilibus caris familiaribus cetis et occisis» (eredetije a zágrábi akadémiában; használta Lopašić i. m. 6. l. Klaić i. m. 226. és 331. l. 179. jegy.). Hogy ez mikor történt, kiviláglik Thallóczy Matkó itinerariumából. 1436. VII. 2. Bihácsnál táboroz (Ljubić IX, 89. l.). VIII. 7. «datum in descensu nostro exercituali sub castro Zyri voato», Tkalčić Mon. civ. Zagr. II, 122. l. «Zyri» kétségtelenül olvasási hiba Zyn helyett.
«u Cetini poda v’ Sinem’. Šurmin i. m. 138. l.
Két sebenicói ember: Gasparovics Miklós és Martinusevics György közvetitése révén (1437. I. 31.) az özvegye, Katalin általadja Matkónak a néhai atyja, Ivanis összes tartományait, hogy megmentse kiskoru fia, György számára az édes atyja után öröklendő birtokokat, melyeket földéhes rokonai, a Frangepánok többi ága, kihasználván Anz hütlenségét, magukhoz akartak ragadni.* És tényleg jól tette, mert a bán nem szegte meg hitét, hanem a királynál teljes megbocsátást eszközölt ki.* Az anya és fia a felső Unna folyónál fekvő Rmanj (Rmain, Ermeny)
L. az I. függeléket. Ebből látni, hogy az «Annuario dalmatico2 (1885.), 222. l. kiadott oklevél, melyben «Hansa Frangapani» 1437 márczius 30-án (Almissa) «nobilibus viris Rogoznanis subditis nostris» megerősiti kiváltságait, hibás keltü. (Klaić 331. l. 182. jegy.) Az oklevelet horvát eredetiből forditották, melyben a dátum glagolit betükkel van jelölve, s igy majdnem kétségtelen, hogy a forditó a glagolit «d» (= 5) betüt «ž»-nek (= 7) olvasta. Ezen oklevél évszáma tehát 1435. Közvetitéseért Gáspár fia Miklós Matkó-tól Meja nevü birtokot kapja Lika megyében (ered. a zágrábi akadémiában. Lopašić i. m 6. l. és Bihać i bihaćka krajina 18. l.). 1437. jun. 26-án Prágában tartózkodó Zsigmond oklevelet állittat ki Martinussius fia György számára, a ki «tempore recuperationis nonnulorum castrorum nostrć maiestatis in ipso regno Croatie existentium, que quondam Iohannes de Frangepan ... noster notorius rebellis et infidelis, temerarie et presumptuose contra nostram maiestatem tenere et conservare pretendebat, per fidelem nostrum magnificum Mathkonem ... facte, vbi ipse Georgius per suam industriosam et solertam practicam mortuo annotato quondam Iohanne comite, inter dominam relictam ipsius ... et prefatum Mathkonem banum pro reoptinendis castris prenotatis factam ... peregit mediationem seu compositionem». Bulletino di arch. dalm. 6 (1883), 42–43. ll.
1437. III. 20. Prága (Dl, 38,524.).
várába huzódtak vissza, de még sokáig kellett küzdeniök, hogy törvényes örökségük birtokába jussanak.*
Vjestnik 7 (1905.), 174–175. ll. 37., 42., 43., 48. sz.
Különös véletlen az, hogy a Frangepán-féle összes birtokok 1449-iki végleges elosztása alkalmából Katalin fiának, Györgynek, a többi között Slunj mellett fekvő Czetin vár is jutott;* igy utódjai e vártól azzal egyenlően hangzásu 84predikátumot viseltek,* mely miatt az apja messze délen, Czetina-megyében szomoru véget ért.
Wenzel Kritikai tanulmányok a Frangepán cs. történetéhez. Tört. Értek. II (1883.), 28–29. ll.
Horvátul: cetinski knezovi. Ezen ágnak magva 1542-ben megszakadt János kalocsai érsek személyében.
A Nelipicsek óriási hagyatékát pedig a Thallócziak vették át; raguzai származásuak, de idegenek, ellenségek, a délszláv felfogás szerint. Aztán az ősi várakba pogányok ültenek. Megszakadtnak vélné a szóbeli hagyományt az, a ki nem ismeri a délszlávság szivós költői lelkét. Pedig a kanyargós Krka mentén a lakosság most is «Nelipics grad»-jának nevezi Sinj városát; épitéséről és a számos czetinai omladékról* megannyi mesét mond a «guzlás». Az ezen romokat egykoron épitő hősök iránti kegyelet inspirálja őt, ugyanaz, mely a középkorban szenteket csinált, manapság szobrokat emel.
Milinović, knez Domaldo. Narodni list 1886 május (15. 37. sz.)
