I. Hogyan vette fel Vukčic István, Bosznia nagyvajdája, a herczegi czimet
I. Hogyan vette fel Vukčic István, Bosznia nagyvajdája, a herczegi czimet
Földrajzi helyzet, égalj és ebből folyólag lakosságának életmódja a ma Herczegovinának nevezett országrészt mindig bizonyos külön fejlődési folyamatba terelték. A kora középkor kezdetén egyes különálló zsupák alakultak a hosszu völgyek ölén, melyekben egyes függetlenségökre féltékeny előkelő családok gyakorolták a főhatalmat. A bosnyák királyság megalakulása után a Kotroman-házból származott királyok hajtották hatalmuk alá ezt a területet. A felsőbbségi viszony azonban nem sokáig tartott, mert a török hóditás már a XV. század második évtizedében erősen éreztette hatását ezen a lazán összefüggő országrészen. A hatalom központositására való törekvés azonban ezen a területen is beáll és Kosačić Hranja előkelő vajdának, erős akaratu és ildomos fia, a hírneves Sandalj Hranić házasság, a velenczei és a ragusai köztársaságokkal való egyezkedés, a törökkel és a magyar királylyal való ügyes diplomatizálás révén személyes hatalma alá hozza az egyes zsupákat és a Ráma folyótól a cattaroi öbölig gyakorolja a főhatalmat. Elhatározásaiban mindig az a czél vezette, hogy fokról-fokra növelje hatalmát és mindig meg tudott állni mielőtt koczkára tette volna előbbi vivmányait. 1435-ben történt halála után fimaradéka nem lévén unokaöccsére, Vuk nevü öccsének a fiára, Vukčić Istvánra szállott a hatalom. Ha szabad nemzetközi relatioról szólanunk, úgy Vučić István kifelé mindig, mint Bosznia nagyvajdája szerepel, tehát a bosnyák királyságnak mintegy külön emlitett, de mégis hozzá tartozó tényezője. A szomszédos hatalmakkal önállóan érintkezik és abból az alapdogmából indul ki, – a mi az akkori patarén főurak politikájában a török megjelenése óta kifejezést nyert – hogy a szultáni hatalommal igyekszik jó lábon állni s egyes konczessziok utján biztositani tényleges birtokait. Ez a «hivatalos török politika» jellemzi István nagyvajda irányzatát mondhatni 1463-ig. Mindamellett hiányzott a hatalomnak külső megnyilatkozásához a czim. S noha voltakép ő parancsolt a bosnyák királynak, de törekvésének fővágyát valamely látható külső jelben kereste, a mely őt a szomszédokkal szemben emelje és külső vonatkozásainak is nagyobb nyomatékot adjon. Ezt a vágyát 1448-ban valósitotta meg, midőn «oducatus sancti Savć», vagyis szent Száváról, a hires szerb apostoli téritőről nevezte el országát és felvette a herczegi czimet. Ezzel a czimfelvétellel nyilik meg ez országrésznek, bár rövid, de mégis mint külön szervezetnek eléggé jelentős történelme.
Hogy ez mikép ment végbe erről kivánunk szólani. A délszláv történetirók tulnyomó része azt állitja, hogy Vukčić István III. Frigyes császár engedélyével vette fel a herczegi czimet. Egyik a másiktól irta le ezt az állitást, hiven követvén a krónikások nyomdokát, kiknek sorozatát Luccari nyitja meg.* A kik III. Frigyestől eredeztetik azt a méltóságot csak a felvétel évében térnek el, úgy hogy 1440–1448-g váltakozik a 98kronologikus meghatározás. A legrégibb krónikás voltaképen Orbini, a ki 1601-ben megjelent munkájában nem idéz évszámot, hanem egyszerüen konstatálja, hogy István országának uj nevet adott, Szent-Száváról nevezvén el azt.* A régebbi történetirók kész ténynek vették ezeket az állitásokat és legföljebb arra szoritkoztak, hogy az egyik 1448 előttre tette a herczegi czim felvételét, a másik pedig 1448-ra, de azt a körülményt, hogy mikép kerül vonatkozásba III. Frigyes római császár István vajdával, illetőleg később herczeggel, nem kutatta senki.
Luccari 164. l. «Egli ebbe nome del Duca da Federico III. Imperatore ed Slavo si chiamň herzeg.»
Orbini 382. l. «Et al suo Stato altresi die de un’ altro nuovo nome, chiamandolo Ducato di Santo Sabba.»
Újabban Truhelka Ćiro, a szarajevoi országos múzeum érdemes vezetője, foglalkozott behatóbban a tárgygyal,* egy a gorazdai templomon talált állitólag István herczegtől származó felirat tárgyalásával kapcsolatban. Truhelka szerint a kérdés el van döntve, a mennyiben szerinte a herczegi czimet IV. Eugenius pápától kapta, s e részben Ljubić közölte* velenczei évkönyv töredékeket idéz. Ezek szerint 1449 ápr. haváról értesit, hogy a bosnyák király, István vajdával, – apósával – a miatt akar hadjáratra kelni, a miért ez nem akar katholikus lenni. A követek 200 ballisztáriust kivánnak a maguk költségére küldetni és felkérik a köztársaságot, hogy ne adjanak a vajdának többé sót. Azonban az évkönyvtöredék megjegyzi, hogy Gradenigo velenczei követ, a római egyház részére megnyerte István vajdát és a pápa ezért adja neki a szent Száváról elnevezett herczegi czimet.
Wissenschaftliche Mittheilungen aus B. u. H. III. k. 503. l.
Ljubić: Comm et rel. Venetć Mon. I. 3. «Si osserva, che il conte Stefano possiede terre in confine di Cattaro, Ragusa e Spalato, e che era eretico, ma che gli fa spedito l’ambasciator Gradonigo, il quale lo ridusse in seno alla chiesa onde ebbe del papa il titulo di duca di S. Sava.»
Megjegyzendő, hogy ez évkönyvek csak kivonatok és csupán egyes töredékeket tartalmaznak; a mennyiben e töredékek levéltári bizonyitékokkal támogathatók, kétségtelenül hitelesek. A mi a mondottak első részét illeti, hogy István Tamás követsége 1449 ápr. havában Velenczében járt, feltétlenül igaz. Április 7-én jártak ott e bosnyák követek. Elmondották, hogy István vajda Spalato herczege akar lenni. A köztársaság azt felelte, hogy ők is hallottak erről. Megengedik a katonaszedést és azonkép a bosnyákoknak is engedélyezik a sóvételt Spalatoban, mint a hogy ezt István is megteheti a Narenta mellett* (Metkovics). De tudjuk, hogy a bosnyák király követei azt is mondották, hogy Alfonz aragon király utján akarja magát herczegnek neveztetni.* Ennyiben igazolható a Truhelka idézte évkönyv-töredék hitelessége. Az iránt azonban, hogy István a pápától kapta volna a szent Száva herczegi czimet, sem a vatikáni sem más levéltárból nem került elő semmi adat. Truhelka azzal igyekszik ebbeli állitását igazolni, hogy István vajda félvén a pápa átok alá való helyezési fenyegetésétől, hacsak szinleg is áttért a katholikus hitre, de rövid idő mulva, miután megkapta volna a herczegi czimet, ismét patarénussá lőn. Mind az, a mit István jelleméről mond teljesen megfelel a tényállásnak, de a mit Theinerből idéz* egyáltalában nem bizonyitja, hogy István áttért a katholikus hitre. Sőt 1449-ben maga a pápa ir Tomasin Tamás lesinai püspöknek, hogy István Tamás ugyan jó katholikus, de azért főbb emberei közül István vajda, apósa és Pavlovics János vajda, – a ki három éve katholikus lett, de aztán ujból renegált, – eretnekek.* Ebből kettő tünik ki, hogy a pápa 1449-ben vajdának nevezi Istvánt és hogy ekkor még eretnek; hogy később az volt, azt Truhelka maga is elismeri. Már pedig, mint alább látni fogjuk, István már 1448-ban tényleg felvette a herczegi czimet. Nézetünk szerint tehát a velenczei történeti évkönyvekben ez az utolsó passus az évkönyvirónak kombinácziója.
L. Ljubić: Listine 360. Glasnik. Šafarik XIV. 1441.
«Secr. con. Rog. XVIII. 82. 1449. apr. 7. Quod spectabilibus oratoribus Domini regis Bosnie, qui dicunt prefatum serenissimum regem nobis denotari facere, quod comes Stefanus de Bossina suus et noster inimicus querit se creari facere per regem Aragonum ducham Spalati, ut titulum habeat ipsius civitatis.»
M. H. II. 236. Raynaldi Annales.
Ez nem Istvánra van értve, ki még mindig az eretnekség fertőjében fetreng. Fermendžin Acta Bosnić 282. kivonat. 1449. febr. 1.
Hogy ez állitásunk teljesen jogosult, arra felhozzuk Resti krónikájának az 1448-ik év jelzete alatt irott közlését. Ebben azt mondja, hogy Kosača István Ragusába küldte Stiepcovich Radich követét a köztársaságot affelől tudósitandó, hogy a herczeg czimet vette fel, mely az olaszban 99duca-nak hangzik és a melyet neki a bosnyák király adott.* Resti állitásának első része megfelel a valóságnak, a mennyiben tényleg küldött Ragusába követet 1448-ban és a ragusaiak 1448 okt. 17-én gratulálnak neki az uj herczegi méltóság felvétele alkalmából.* Ebből világos, hogy István herczeg 1448 okt. 17-ike előtt vette fel a herczegi czimet. Hogy azonban nem a bosnyák királytól kapta e méltóságot, arra bizonyiték az előbb idéztük velenczei levéltári közlés, mely szerint a bosnyák király panaszt tesz apósa ellen, hogy az aragon király utján akarja megkapni a herczegi czimet. Igy tehát föltétlenül kizártnak tartható, hogy a boszniai királynak ehhez a tényhez valami köze lenne; ezt csak Resti krónikás tette hozzá, hogy megfejtse a dolgot.
Resti: 297. l. «Nel medesimo tempo d’operazione tante irregolari mandň – Stefano Cosaccia t. i. – a Ragusa Radich Stiepcovich, suo ambasciatore, dar parte alla republica di aver preso il titulo di herzeg, che in italiano suona duca, concessoli dal re Bossina.»
Jorga Not. II. okt. 17.: «respondendi ambasciatori vojvode Stepani super ambaxiata exposita et congratulandi de nova dignitate cherzech acquisita.»
Ujabban egy fiatal szerb történetiró, Ivits Elek, foglalkozott a tárgygyal. E közlemény csak nem rég került kezünkbe és kötelességünk a magunk részéről is hozzászólni a tárgyhoz, mert a szerző mi ránk is hivatkozik, a kik azt állitottuk, hogy István vajda a herczegi czimet maga vette fel és azt nem indokoltuk. Nem indokoltuk azért, mert későbbre halasztottuk az egész kérdés elemzését, most azonban megfelelünk rá.
Ivits szorgalmasan összeállitotta az összes bibliografiai anyagot, hogy mely szerzők mily véleménynyel vannak a dologról. Igaza van, midőn Jorga állitását czáfolja, a ki azt mondja, hogy a ragusaiak adták volna neki a herczegi czimet. Nem is igen képzelhető, hogy Ragusa városa, mely a bosnyák királynak és a szomszéd előkelőknek egész sorozatát vette fel polgárai közé, most egyszerre ilyen méltóságot adományozzon, a melyhez joga sem volt; hiszen Velenczében is csak az állam választott feje volt dux. Megfelel Truhelkanak is. Kutatásainak eredménye, hogy István herczeg 1448 szept. 16. és okt. 17. között vette fel a herczegi czimet, még pedig közvetlenül a második rigómezei ütközet előtt (1448 okt. 19.), és hogy a törökök, irántok tanusitott hüsége méltánylásakép elismerték ezt a czimet. Ez következik a Diplomatarium Ragusinum 1455 márczius 23-án kelt leveléből, melyben a ragusaiak azt állitják, «ha ugyan szabad herczegnek nevezni, a kit a török ékesitett fel a herczegi czimmel».* Mindaz, a mit Ivits állit, eltekintve a kronologiai meghatározástól, a mi az ő érdeme, előttünk is teljesen ismeretes volt. Mindamellett ez még nem tisztázza a kérdést; jó tudnunk, de csak mellérendelt körülmény. Hogyan jut III. Frigyes császár neve oly következetesen a krónikások előadásába és miért emliti azok tulnyomó többsége mindig az 1448-iki évet?! ez a körülmény hoszszabban foglalkoztatott minket, mig végre, azt hisszük, hogy kielégitő választ tudunk rá adni.
Dipl. Rag. 1455. márcz. 23. «ducem Stefanum, s ducem appellari fas est, quem Teucri ducali nomine decorarunt.»
A dolog megértésére elől kezdjük a bosnyák-herczegovinai relatiókat.
Osztoja István bosnyák király 1415-ben febr. 1-én Restoics Obrád követét küldte Zsigmond királyhoz Konstanzba. Arra kérte a magyar királyt, hogy állitson ki részére összes birtokairól megerősitő levelet, még pedig olyant, a mely a császári pecséttel legyen ellátva. Ismeretes pedig, hogy Zsigmond mint magyar király abbeli jogánál fogva, hogy Bosznia nemzetközileg szorosabb, mondhatni hübéri, viszonyban állott Magyarországgal, többrendbeli biztositó és megerősitő levelet adott nemcsak Osztojának, hanem Hervojának és később Hranić Sandaljnak is. Osztoja István király azonban, midőn egyfelől nem vonta kétségbe a magyar király felségjogát, formailag mégis nagyobb biztositékot látott abban a körülményben, hogy ha a császári pecséttel ellátott biztositó levelet kap Zsigmondtól.*
Ez az oklevél a bécsi A. L. D. R. 1772. könyvében foglaltatik; kivonatát adta Jorga i. m. f. 1274. A datumot azért tettük 1415-re, mert az oklevél két 1415-ben kelt oklevél közé van kötve.
Ime tehát arra bizonyiték, hogy egy bosnyák király, nagyobb biztositék kedvéért, jussának a császári megerősitését kivánja.
Albert, mint magyar király, erősitette meg a bosnyák király jogállását.
100Az a körülmény, hogy a bosnyák király a német császárhoz fordul, azt a gondolatot keltette bennünk, hogy esetleg III. Frigyes császár másolati könyvében kell valamelyes okmánynak lappangani, mely István herczeg ügyére vonatkozik. A fennmaradt másolati – meglevő könyvekben azonban följegyzésnek még nyomát sem találtuk, valamint Birk Ernő gyüjteményében sem, a ki III. Frigyes császár korával egy emberöltőn át foglalkozott. Megtaláltuk azonban a cs. és kir. közös pénzügyi levéltár másolati gyüjteményében III. Frigyes császárnak 1448 jun. 20-án kiadott oklevelét, mely a császárnak egy hihetőleg lappangó vagy elveszett 1446–1460-ig terjedő másolati könyvéből van kiirva.
Ez az oklevél igy hangzik:
Fridericus dei gratia Romanorum rex semper augustus, Austrić, Stirić, Karinthić et Carniolć dux, comes Tirolis etc. Notum facimus tenore prćsentium universis, et si regić dignitatis clementia universorum fidelium, quos latitudo orbis complectitur, felicibus profectibus gratis comodis et speratis augmentis semper favorabiliter dignetur intendere, ad illorum tamen comoda et profectus diligentiori studio clementius inclinari consuevit, quorum merita, fides et constantia, ac internć fidelitatis integritas continuatis studiis cćteros antecedunt, sane pro parte magnifici Stephani de Zokol waywodae regni Bosnae nobis humiliter extitit supplicatum, quatenus omnes et singulares gratias et privilegia, olim patruo suo Sandal per divć memorić Sigismundum imperatorem, necnon regem Ungarić etc. concessas et concessa, et sibi per felicis recordationis regem Albertum patruum nostrum et Elizabeth conthoralem suam confirmatas et confirmata, in quibus infrascripta castra forent comprehensa, videlicet castrum Soko cum dominio Str˙non, castrum Stoyewecz castrum Bo˙tr˙necz, castrum Bratal, cum omnibus pertinentiis suis, castrum Samatur, castrum Klekh, castrum Ossonitzk, castrum Gurgewetz, castrum Hersowetz, castrum Gukani, castrum Koznik, castrum Sewerin, castrum Konin, castrum Milleschetsk˙, castrum Osstrikch, castrum Saslon pet˙schytynske˙, castrum Sozet, castrum Moratsky, castrum Ostrog, castrum Budosch, castrum Globukch, domus Nov˙, castrum Ryssen, castrum Mitchewetz, castrum Konowaltsk˙, castrum Glutsch, castrum Medwed, castrum Blaga˙, castrum Bentschecz castrum Widossk˙, castrum Grizzora, castrum Beczitel, castrum Nebo˙ze, castrum Ymotzk˙, castrum Wereraetz, castrum Non˙a, castrum Breta, castrum B˙ssuc˙, eastrum Rog, castrum Prolesetza, castrum Star˙, castrum Krutscerwetza, castrum Onusch pollitza, castrum Welligrad, castrum Borowatz, castrum Wreawetz, castrum Wellske˙, castrum Welletin, castrum Ckaw, castrum Odezk˙, castrum Geletz, castrum Durosch, castrum Oss˙pp, castrum S˙r, castrum W˙z˙strizk˙, castrum Ostrowitz, castrum Hod˙eded, castrum Sozzed, castrum Rabenzk˙ et dominium Czar˙na Olofska cum eorum pertinentiis, qućomnia et singula cum suis pertinentiis ipse in prćsentia pacifice possideret, et in quibus litteris etc. contineretur, ut ipsi et hćredes sui cera rubea in sigillatione litterarum quarumcunque uti possent pro se necnon Ladislao et Wladkone filiis suis sub sigillo serenissimi principis Ladislai Ungarić et Bohemić regis, ducis Austrić etc. patruelis nostri carissimi roborare, innovare et confirmare dignaremur. Cum vero idem patruelis noster nondum annos discretionis attigerit, neque regimen regnorum et dominiorum suorum exerceat proprio quoque sigillo non utatur, quorum occasione huiusmodi confirmatorić litterć sub sigillo dicti patruelis nostri ad prćsens minime potuerint emanare, nos attentis fidelibus obsequiis prćfati wajwodć prćtactis Sigismundo imperatori et Alberto regi eiusdem patruelis nostri, avo et patri incessanter exhibitis, uti veridica relatione didicimus et nobis, ac prćfato regi Ladislao prout se per nuntios suos in prćsentia nostra obtulit, futuris temporibus, fideliter exhibendis animo deliberato, sano quoque nobilium et aliorum nostrorum fidelium accedens consilio, ac de certa scientia prćnominato Stephano promisimus et polliciti sumus, promittimusque et pollicemur per prćsentesque prćfatum patruelem nostrum regem Ladislaum, cum ipsum ad annos discretionis pervenire contigerit, ad prćtactas roborationes, innovationes et confirmationes dandas et concedendas inducemus, dolo et fraude quibuslibet procul motis. Harum testimonió literarum nostrć regić maiestatis sigillo munitarum. Datum Viennć, vigesima mensis Januarii anno domini millesimo quadringentesimo (quadragesimo) octavo, regni vero nostri anno octavo.
Ujabbkori másolat a cs. és kir. közös pénzügyministerium levéltárában. Hungarn I. k.
fent: Ex libro / p. 215. Kaiser Friderich III. von Jahre 1446 bis 1460.
Az oklevél bevezetésében előadja, hogy Szokoli (konavljei főváráról elnevezve) István boszniai vajda azzal a kéréssel állt elő a császárnál, hogy birtokait azokkal a várakkal, melyek caput bonorumként szerepelnek, erősitse meg mindazon kiváltságokkal, melyekkel Zsigmond császár és magyar király a vajda nagybátyját Hranić Sandaljt felruházta és a melyekre nézve Albert királytól és nejétől Erzsébettől is biztositó levelet nyert.
Aztán elősoroltatnak mindazon várak és uradalmak, melyek a maguk egészében alkotják az ő országait.*
Meg kell jegyeznünk, hogy ez oklevél későbbkori másolat, de már eredetileg is németes ortográfiával irattak a szláv nevek és igy csak nagy fáradsággal lehet azokat rekonstruálni.
A császár ezen elősorolt birtokok tulajdonjogát, melyeket István vajda és örökösei, – kiket a veres viaszszal való pecsételés joga is megillessen – birnak, elvileg megerősiti. Ugyanis 101a vajda arra kérte, hogy e birtokokat mint László magyar és cseh király, Ausztria herczegének gyámja erősitse meg a királyi pecséttel. Minthogy azonban László király még nem érte el a teljes rendelkezési képességet és igy nem élhet a pecsétjével, a császár nem teljesitheti ily formában a kérést, mert. kir. pecséttel nem élhet. Mindazonáltal tekintettel a vajda saját érdemeire, valamint őseinek Zsigmond császár és Albert király iránt tanusitott szolgálatára, a melyekről hiteles forrásból értesült és figyelembe véve mind azt, a mit a vajdától László királyhoz küldött követei élőszóval előadtak, a kik megigérték küldőjük nevében, annak a jövőben is tanusitandó szolgálatait, tanácsosainak véleménye alapján megigéri István vajdának, hogy abban az esetben, ha unokaöccse, László király eléri a nagykoruságot, oda fog hatni, hogy a kért megerősitő oklevelet kiadja, ennek hiteléül adja ki ő a jelen oklevelet.
Ez oklevélből kitünik, hogy István vajda 1448 elején követséget küldött László királyhoz, illetőleg gyámjához Frigyes császárhoz Bécsbe, hogy birtokainak biztositása tekintetében oly kiváltságlevelet nyerjen, mint a minőben nagybátyja Hranić Sandalj és ő maga is már részesült. E lépéssel tehát a magyar korona részéről a biztositás folytonosságát akarja kieszközölni. A császár nem az ő imperialis méltóságából intézkedik, hanem mint László gyámja úgyszólván ideiglenes biztositó levelet állit ki és igéretet tesz, hogy a végleges kiváltságlevél majd akkor fog kiadatni, ha László király, kinek felségjogai közé tartozik ez a tény, eléri a nagykoruságot. Tehát egy császári pecsét alatt kiadott igéretről van szó. A herczegi czimről ez oklevélben szó nincsen. Tény azonban, hogy ez oklevél III. Frigyes nevében 1448-ban adatott ki és István vajda kezéhez el is érkezett, ennélfogva a krónikások közölte adatnak annyiban van alapja, hogy István vajda III. Frigyes császárral 1448-ban csakugyan érintkezésben állott.
Hogy ez az oklevél István vajdára nagy sulylyal birt, feltétlenül bizonyos. Tény az is, hogy István vajda herczegi méltóságra törekszik, még pedig azon czimen, hogy Hervoja Spalato herczege volt. Mire ez az oklevél kezéhez érkezett, márczius elejére járhatott az idő. Az időpont tehát megegyezik István vajda actiojával, a ki ugyanoz év okt. 17. előtt vette fel a herczegi czimet és tudósitotta erről szomszédját, a ragusai köztársaságot.
Most már csak egy lánczszem hiányzik annak a kimutatására, hogy mikép ment végbe a czim felvétele. Láttuk, hogy a pápától nem nyerhette ezt a czimet; feltétlenül ki van zárva és nem is képzelhető, hogy veje, a bosnyák király adta volna neki. Az aragoniai király, kivel ugyan élénk összeköttetésben állott a vajda, ugyancsak nem adományozta neki ezt a méltóságot,* tehát csak egy valószinü feltevés marad még pedig, hogy István vajda erre a biztositó levélre támaszkodva, úgy a hogy Orbini irja, Szent-Száváról nevezte el az országát, magát pedig úgy, a hogy Hervoja 1409-ben Zsigmond király beleegyezésével – herczegnek nyilvánitotta.
Hogy az aragon királytól nem kaphatta a dux sanctć Savć czimet, annak bizonysága, hogy még 1450-ben okt. 23-án Stefano magno vojvoda et Duci Boccinenek nevezi és csak 1450. okt. 16. magno vojvoda Regnć Boccine ac comiti sancti Save. 1450. szept. 15. duci Bosnie-nak. 1451. máj. 18. csak duxnak. 1454. nov. 8-án duci Bosnie-nak. Tehát Nápolyban magában sem voltak tisztában Istvánnak ebbeli méltóságával.
Minthogy István vajda nagybátyjának, Szandaljnak a felesége Lázár szerb kenéznek volt a leánya, az ő felesége pedig az utolsó Balsának a Szent-Száva szervezte Zeta urának, volt a leánya, ő ebből történeti jogczimen külön országot illesztett be az ottani állami rendszerbe. Ezt a méltóságot természetesen el kellett ismertetni a szomszédokkal és a külfölddel. A ragusaiak, mint láttuk, rögtön elismerték. Midőn hét évvel később 1455-ben azt irják «ha szabad őt herczegnek nevezni», ez a köztük és István herczeg közt lefolyt majdnem három évi véres küzdelem után természetszerüleg bekövetkezett elkeseredésnek tudandó be, de egyuttal bizonyiték arra nézve, hogy István csak aféle önherczeg. És hogy ez a saját maga választotta czim mégis gyökeret vert, kétségtelenül összefüggésben áll István fejedelem akkori legfontosabb védnökének, a török szultánnak is beleegyezésével. Hogy a török maga nem ruházta fel ezzel a nyugati czimmel az kétségtelen, de hogy a szultán udvaránál adott ajándékokkal rávette a portát, hogy a már Hervoja idejében használatos herczegi czimet elismerjék, 102noha közvetlen adatunk még nincs is rá, bizonyosra vehetjük.
A herczegi méltóság mint ilyen a déliszláv terminologiában ismeretlen és magyaros formájában honosodott meg, melyet a török is hersek kifejezéssel fogadott el.
István herczeg 1453 jul. 19. igy irja magát:*
Miklosich i. m. 457. l.
– Mi István szent szávai herczeg ur, Hum és a tengermellék ura, egész Boszniának nagyvajdája, a Drinavidék fejedelme stb. fia és unokája a nagyrabecsült és hires Vukčić és Sandalj fejedelemnek egész Bosznia volt nagyvajdájának stb. E czimzésből kitünik, hogy a herczegség szent Száváról van elnevezve és ezen ország alkotó elemei: Hum és a tengermellék; de egyuttal a Boszniához való tartozandóságot jelzi a magyar középkori állami terminologiából vett középkori kifejezés, hogy bosnyák ország nagyvajdája (ruszag), a mely az egész bosnyák-herczegovinai államterületet magában foglalja, s a Drinamellék kenéze vagyis ura.
Természetes, hogy csak is a középkori értelemben vett államalakulás egy különös képe áll előttünk, a mely az illető, – ha igy szabad neveznünk, – trónbirtokos személyével változik. Minél több részből áll egy ország, annál több czime van. Itt is az egyetemes összetartozandóságot a herczegi méltóság jelzi.
