Nagy Gergely és Szerdahelyi Huszár Péter czimerlevele 1466-ból.
Nagy Gergely és Szerdahelyi Huszár Péter czimerlevele 1466-ból.
(Színes czímerképpel.)
Hunyadi Mátyás királyunk Nagy Gergelyt és Szerdahelyi Huszár Pétert azon érdemekért, melyeket a magyar szent korona szolgálatában s az ő személye körül szereztek 1466-ban Szent Dorottya napján Diósgyőr várában kelt oklevelében – czimerrel ajándékozza meg s megengedi, hogy azt mindott használhassák, hol azzal Magyarország többi nemesei, a jog és szokás szerint élnek.
A dicső emlékü király eme czimerlevelében nemességet nem ad hiveinek, mert azok – a szöveg szerint – már előbb is nemesek voltak, igy ez adomány csupán nemesi kiváltságuk diszeül szolgál.*
E tekintetben tisztelt tagtársunk véleményét nem mernők osztani, miután a czimerlevél szavai inkább arra vallanak, hogy ez az armalis a XV. században még szokatlan czimerrel való nemesités esetét örökiti meg. Szerk.
148A czimer, mely a szövegben leirva nincsen, az armalis élén látható festmény szerint a következő: balra dülő paizs arany mezején a baloldalból előtünő, térdben hajlott, jobbra fordult, vörös nadrágos és ezzel egybeszabott ugyanilyen szinü harisnyás, sarkantyus teljes férfiláb közvetlenül bokája felett a lábszárba bevágott magyaros szablyával, Balra fordult zárt sisakjának disze arany félszárny rajta a pajzsbelihez teljesen hasonló szablya; a takaró vörös-arany.
A czimer kék alapra van helyezve, a melyet belül aranynyal, kivül vörössel szegélyezett zöld keret foglal be. E keretnek váltakozó rhombus és kettőspont szolgál egyszerü disze gyanánt.
E czimerkép a maga egészében a legjobb hatást kelti a szemlélőben. A háttér egyszerüségével pompásan emeli a szerencsésen összeválogatott mázakat. Egy szin, egy ércz; mindkettő a legtüzesebb, a legszebb; elrendezése is oly ügyes és heraldikus, hogy alig találkozik kis helyen is ércz érczczel, szin szinnel. Arányai helyesek, tetszetősek. A pajzs tengelye 4,5 czm., a sisak és disze 5.8 czm. Kerete kivül 11,1, 96 czm. Csupán egy kifogást lehet ellene tenni, azt t. i., hogy a pajzsalak és a sisak ellentétes irányba néznek. A pajzs, mely kissé távlatilag van ábrázolva, alul kerek, oldalai homoruak, pereme egyenes; helyzete balra dülő, mig a lábszár jobbra irányul. Szine arany, finoman foszladozó, halványsárga damaszkolással diszitve.
A férfilábszár testhez álló, szük nadrágba van öltöztetve, mely a lábfejet is fedve, a lábujjakon tul csucsosan végződik; a térdhajlás alatt, a nadrággal egyforma, vörös színü, széles szalaggal van leszoritva. A sarkantyu taréjos s fekete szijazással van felerősitve; csattja elül, a hajlásban látszik; magának a sarkantyunak nyaka felfelé irányuló, lapos, taréjháza hosszukás, mélyből a taréjkeréknek hat kis csücske áll ki. A lábszárat boka felett keresztező szablya pengéje erősen hajlitott, végén egyenesen le van vágva. Vércsatornája keresztvasától végig fut. A keresztvas egyenes, vaskos, négyoldalu; a pengét keresztező része domboru. A markolat a kor szokásainak megfelelően rövid, végén laposra metszett, barna szinü. A pajzsra helyezett sisak tipusa a korában használt csőrsisaké; rajza tetszetős, helyes. Az oromdisz egyszerüen rá van helyezve a takaróval fedett sisakra. Tulajdonképen a kard itt a sisakdisz, ez azonban vékony formájánál fogva nem hatott volna eléggé – ezért pompás segédsisakdiszre, aranyos szárnyra helyezve ábrázolja a festő. Az arany sasszárny szépen stilizált, erőteljes. Kiérezzük rajzából, hogy a festő nem természetes sasszárnyat – hanem fából, vagy más anyagból készültet, a milyeneket a tornákon korában használtak – akart ábrázolni. Míg a pajzson takarókon, pajzsképen a festő finom ecsetkezelése tünik fel, addig a szárnyon erőteljes, merev tollak sorakoznak egymás mellé, természetesnek nem mondható módon.
A takarók erőteljesen stilizáltak s habár tagadhatlanul nehézkesek, elég szépek. Tagozásuk egyszerü, kecses, hajlásaik helyenként erőltetettek. Árnyalásuk természetes, finom, plasztikus, mint általában az egész czimerképé. A takarók előbbeni szépséghibái festőnk azon dicséretreméltó igyekvéséből erednek, hogy a pajzsot kidomborodóbbá akarta tenni; ez alig érintkezik valahol a takaró aranyával s a hol igen, pl. balról két helyen, ott erős fekete vonallal választja el; viszont felül neki forditja a takaró aranyát a pajzsnak, hogy ezzel a vörös lábszár kezdete, illetve a pajzsperem erősebben szembetünjék.
Czimerképünket megfigyelve azt tapasztaljuk, hogy részben stilizált, részben teljes természetességgel rajzolt részekből áll.
Természetes a sisakdisz (feltéve, hogy mesterségesen készitett szárny, mi a rajz modorából következtethető) a sisak, a pajzs és ennek képe viszont stilizált a kétoldali takaró. E megfigyelésből azt a tanulságot vonhatjuk le, hogy festőnk igyekezett a létező tárgyakat híven ábrázolni – mig a nem létezőt, vagy legalább nem a szokott ábrázolás szerint létezőt stilizálta, tehát a természetes ábrázolásnak volt hive. A természetességre törekvés mellett a festő hatalmas heraldikai érzékéről és tudásáról kell megemlékeznünk.
Ezen szép czimer viselet- és nyelvtörténeti szempontból is érdekes. Bemutatja legdicsőbb, nemzeti királyunk könnyü lovasságának lábszár-öltözetét, sarkantyuját, kardját. Nyelvtörténeti szempontból azért becses, mert évszám szerint harmadszor van ez oklevélben a huszár szó emlitve. Az itt czimerrel megajándékozott Huszár Péter valószinűleg azonos személy azon Huszár Péterrel, 1468-ból, kit a Magyar Oklevél Szótár (5. füz. 399. lap) felemlit (O. L. D. O. 27332. sz.)
NAGY GERGELY ÉS SZERDAHELYI HUSZÁR PÉTER CZÍMERE 1466-BÓL.
Armalisunk szövege a következő:
Comissio propria domini regis.
Nos Mathias dei gratia rex Hungarić, Dalmacić, Croacić, etc., memorić commendamus tenore prćsentium significantes quibus expedit universis, quod nos considerantes fidelitates et fidelia servitia fidelium nostrorum nobilium Gregorii Magni et Petri Hwzar de Zerdahel per eos primum sacrć dicti regni nostri Hungarie coronć, tandemque maiestati nostrć exhibita hćc arma seu nobilitatis insignia quć in principio seu capite prćsentium literarum nostrarum suis appropriatis coloribus figurata sunt et distnicta prćfatis Gregorio Magno et Petro Hwzar de Zerdahel, ipsorumque posteritatibus universis utriusque sexus, animo deliberato ex certa nostra scientia dedimus, donavimus et contulimus, atque ex mera plenitudine nostrć specialis gratić prćsentibus elargimur, ut ipsi, ipsorumque 149hćredes et posteritates universć prćtacta arma seu nobilitatis insignia, more aliorum regni nostri nobilium armis utentium ubique, in prślijs, hastiludiis, duellis, torneamentis ac aliis omnibus exercitiis militaribus et nobilitaribus, necnon sigilis, anulis, velis, cortinis, vexillis et sepulturis; ac generaliter in quarumlibet rerum et expedicionum generibus gestare et ferre, necnon omnibus gratijs, honoribus et libertatibus, quibus cćteri regni nostri nobiles armis utentes, quomodolibet de iure vel consvetudine utuntur, gaudere atque frui valeant, tantoque ampliori studio ad honorem et obsequia nostrć regalis dignitatis eorum solidetur intentio, quanto sese largiori favore regio decoratos conspiciunt et munere gratiarum. In culus rei memoriam firmitatmnque perpetuam prćsentes litteras nostras secreto sigillo nostro quo utimur in pendenti communitas eisdem duximus concedendas. Datum in Dyosgyewr in festa beatć Dorotheć virginis et martiris, anno domini millesimo quadringentesimo sexagesimo sexto regni nostri anno octavo coronationis vero secundo.
Eredetije (46,5 x 34 czentiméter) kevéssé rongált állapotban, függőpecsétjének hijával, ennek foszladozó, zöld, rózsaszin és kék selyemből sodrott zsinórjával, Martián Julián m. kir. honvédszázados letéteképen az Erdélyi Nemzeti Múzeumban van.
KEÖPETZI SEBESTYÉN JÓZSEF.
