Szent István király czime.
Szent István király czime.
Melich nyelvtörténetirónk a pannonhalmi rendtörténet ismertetésében eredeti ötletet dobott a historikusok közé s három év alatt négy hozzászólásra adott alkalmat. Ötlete az, hogy Szent István királynak igazi czime nem «Ungrorum rex», miként a pannonhalmi alapitólevél mondja, hanem «Pannoniorum rex».* Az ismertetésre irt válaszomban* kiemeltem az érvelés azon hibáját, hogy a hiteles oklevelek, a melyekre Melich támaszkodni akar, félszázaddal és még többel későbbiek Sz. István uralkodása kezdeténél, s hogy Melich maga is vallja István oklevéliróinak idegen voltát, a kiknek stilusára és kifejezésmódjaira nem lehet következtetést vonni a legalább félszázaddal későbbi magyar oklevélirók irásmódjából. Mert hát félszázad mégis csak nagy idő mindenkor, kivált pedig midőn erős rázkódásoktól megszakitott idegenszerübb, aztán magyarosabb és szinte elülről kezdődő kulturális fejlődésről van szó. S ha Sz. István oklevélirója idegen, akkor komoly figyelmet érdemel az a körülmény, hogy ugyanazon időtájt a szomszéd országok évkönyveiben, krónikáiban nagyon is emlegetik az «Ungri» nevet.
M. Könyvszemle, 1904. 115. l.
U. o. 243. stb. l.
Ujabban Sufflay a Turulban nagy hévvel védelmére kelt a Melich-féle ötletnek,* sőt rám fogja, hogy kétségtelenül egyetértek velük, mert különben válaszomban felszólaltam volna Melichnek fenti conclusiója ellen. Hát én fel is szólaltam és alapjában tagadtam meg az érvelés helyességét, mert Melich prćmissái az 1055., 1079. és 1095. évi oklevelek hitelességére épitve, csak három adatot nyujtanak a «Pannoniorum, Pannonia» hivatalos czimre, a melyekből a helyes következtetés nem lehet több, mint csupán annak a valószinüsége, hogy 1050–1100 közt eme czim csakugyan hivatalos volt.
1906. 46., 47. l.
Nagy Géza komolyan utána akart járni a dolognak és szinte teljes inductiót végzett a nagy szorgalommal összekeresett adatokon, a melyeket szintén e folyóiratban tett közzé.* Először fölsorolja a XI. századi, hitelesnek elfogadott három oklevél adatait a Pannonia czim mellett, de az 1095. évi adatnál megjegyzi, hogy itt a «principes Pannonie» szöveg alatt a pecsét körirata már «Sigillum Lade[slai regis Ung]ari[e]». Aztán közli a Sz. Istvántól Kálmánig terjedő érmek föliratait, a melyekből kitünik, hogy Sz. István érmein Regia Civitas van ott, a hol Péter érmei már Pannonia, Aba Sámuelé Panoneia, I. Endréé Regia Civitas és Panoneia, a továbbiak Pannonia nevet emlitenek. A Karácsonyitól hitelesnek elfogadott Sz. István féle öt oklevél közül egy, a veszprémi püspökségé Pannoniorum rex czimet mond, a többi négy Ungria, Vngaria, Hungarok királyát emlegeti. A Sz. Istvánnal egykoru külföldi források hosszu sora bizonyitja az Ungri, Ungari név rendes alkalmazását a magyarra. A pápai és német udvar levelei Salamon bukásáig többször szólnak rex Vngarorum-ról, de a rex Pannoniorum czimről nem vettek tudomást. Ez alapon Nagy Géza Szent István király hivatalos cziméül a rex Ungrorum-ot fogadja el azzal az értelmezéssel, hogy Ungria az egész országot jelentette, mely Pannoniára változott I. Endre idejében, mert az ő uralma főképen a Dunántulra vonatkozott, mig a tiszai részeken Béla herczeg uralkodott a fekete ungrokon. A Pannoniát emlegető hiteles oklevelek késeiek Sz. Istvánhoz képest, az érmek Civitas Regia és Pannonia szavai pedig semmi összefüggésben sincsenek a király czimével, mert csak a veretés helyét jelzik.
1906. 112–116. l.
Sufflay válaszában* hálával fogadja a Melich tétele iránt Nagy Géza részéről tanusitott figyelmet s az ellenkező adatok teljes összegezésével nyujtott hatalmas kritikai eszközt, mely nemcsak fontos történelmi tényt állapit meg, hanem a czimkérdést is végső stádiumába juttatta. 150Ezen bók után hamarosan megállapitja, hogy Nagy Géza bizonyitékai a legjobb esetben is se pro, se contra nem döntenek, mert a Sz. István leveleiből vett bizonyitékok kritikai alapja kétes, mindkét czim mellett szólnak, számarányukat általánositani nem szabad; mert a külföld gyakorlata is mindkét czimet igazolja, ámbár a külföldi czimzéseknek hatásuk nem volt a belföldi szokásokra; s végül mert Sz. Lászlóig a feltétlenül megbizható belföldi oklevelek és pénzek csak a Pannonia szót ismerik. A czimek szivósságát tekintve, I. Endre bizonyára ragaszkodott volna az Ungria czimhez, ha csakugyan Sz. Istváné lett volna és Pannoniánál többet jelentett. A legtöbb, mit Nagy Géza állithat, de nem bizonyithat, az, hogy mind a két czim párhuzamos volt Sz. István korában. Parányi számarányban is feltünteti Sufflay, hogy Melich feltevése, a «Pannoniorum rex» czim Sz. Istvánnál háromszor valószinübb, mint Nagy Géza tétele.
Turul, 1907. 87–88. l.
Sufflay diadalmas öröme azonban teljesen hiábavaló. Ha figyelmesen elolvasta volna Réthy Lászlónak a Magyar Egyetemes Éremtár (Corpus Nummorum Hungarić) I. kötetéhez irt bevezetését, sőt ennek csak néhány lapját, akkor nem épitene sokat a pénzek feltétlen megbizhatóságára. Ebből megtudta volna, hogy a németorszagi első pénzverők 917–1009 közt olaszok, kik egyáltalán nem törődnek azzal, hogy pénzverő helyüknek hivatalos neve az oklevelekben Reganesburg, latinul Radespona, stb., mert az ott vert pénzekre «Regina Civitas» nevet alkalmaztak, a melyet Németországban ekkor már nem ismertek, de ismertek Itáliában. Megtudhatta volna, hogy a hozzánk áthivott első pénzverők, bizonyára regensburgiak, a Regina Civitas barbár utánzásával «Regia Civitas» feliratot vertek Sz. István érmeire, a mely csak költött név s a magyar diplomatikában sohasem fordul elő. A Péter érmein kezdődő Pannonia változatai: «Panoneia, Danonia (!), Panonai, Panonia tera» a további királyok érmein oly bizonytalanul használva, hogy azt sem tudjuk, pénzverő helyet akartak-e vele jelezni, vagy csak a régi római provincia nevét archaizálták Péter pénzverői – ama változatok épen nem mutatnak valami hivatalos és következetes jelleget. Az bizonyos, hogy a Pannonia név a szokásos pénzverő-hely nevet váltotta föl az érmek hátlapján, s jól mondta Nagy Géza, hogy ennek a királyi czimhez semmi köze.
Ám Melich és Sufflay ezen érv nyomása alól könnyen kimenekülhetnek azzal, hogy csak negativ érv. Ha le kell is mondaniok a pénzek föltétlen megbizhatóságáról, de fönn fogják tartani az 1055–1095. évi három adat bizonyitó erejét visszahatólag félszázaddal korábbi időre is. Hogy ezt még se tehessék nagyon bátran, fölhivom b. figyelmöket a Karácsonyi János «Szent István király élete» cz. munkájában hasonmásban közölt feliratra,* a mely szerint «István, a magyarok királya és szeretett neje, Gisla küldik ezeket (a miseruhát, stólát, marlipulust, stb.) ajándékul János pápa urnak», ki 1024–1033 közt ült a római széken. Miután a miseruha és a belevarrott felirat képét nagytekintélyü kritikusunk kételkedés nélkül átveszi s hitelesként ismerteti, hiszem, hogy Sufflay sem fogja megtagadni a miseruhába himzett két ajánló sor hitelességét. E két sor pedig latinul igy kezdődik:
82. l.
+ S ˙.˙ VNGRORV • REGISLA DILECTA SIBI CONNIX
Vagyis: S(tefanus) Vngrorum rex et Gisla dilecta sibi conni(u)x ...
Így kezdődik a pannonhalmi alapitó levél inscriptiója is: Stefanus ... Vngrorum rex ...
A paleographiában u. n. coarctatiók vagyis betüösszetételek mindkét inscriptióban előfordulnak, ezek tehát egymást támogatják. A Melich- és Sufflay-féle gyöngelábu elméletet, mely értelmetlen pénzfeliratokra s három adatkából félszázaddal visszaható következtetésre, ezen felül egy csomó tagadásra épült föl, Szent István és Gizella miseruhájának dedicatiója egyszerüen elsöpri, mert azt csak nem tagadhatja senki sem, hogy a királyné hiven varratta rá ura királyi czimét a pápának küldött ajándékukra.
Legyen szabad ez alkalommal mellékesen Nagy Géza ur egy jegyzetére is reflektálnom, nehogy Sufflayként ugy lássék, mintha helyeselném a Turul előző számában levont conclusióját,* a melylyel tovább erősiti az Anonymusra vonatkozó Adorján-elméletet, s ezzel szemben egészen közömbösnek véli a kezdő szó, «Predictus magister» vagy «P. dictus magister» olvasása közt levő különbséget. A hol én ez utóbbi olvasás helyességét fölvetettem, a további megokolásoktól tartózkodtam. De ha már Nagy Géza szóba hozta, hát én is hangsúlyozom, hogy mennél többször gondolok Anonymus munkája kezdetére, annál kevésbbé tartom elfogadhatónak a «Predictus magister» olvasást. Mert mit jelentene ez? Azt, hogy az «előbb mondott mester és egykor a jóemlékü dicsőséges Bélának, Magyarország királyának jegyzője», mikor N. kezdőbetüjü barátja számára irni kezdi a magyarok tetteiről szóló krónikáját, már előbb megnevezte magát. Hol? Azt mondják, hogy az egészen üres első oldalra akarta a szerző diszesen ráfestetni a könyv czimét és a saját nevét, de a másolás bevégeztével a diszes czimlap kidolgozása véletlenül elmaradt.
25. l. I. jegyz.
151Sorban végig nézegettem a pannonhalmi könyvtár hártyakodexeit, sőt a legrégibb ősnyomtatványokat is, de diszes czimlapot nem találtam, hanem azt tapasztaltam, hogy az I. a. oldal a legtöbb esetben üres, hogy a szerző és könyvének czime rendesen az I. b. oldal tetején van jelezve röviden, gyakran piros betükkel, s ehhez képest az előző lapon olykor jelzett czim nagyon mellékes. A mi szegény kézirattárunk nem oly gazdag, hogy tulságosan mernék bizni inductiomban; de a M. Nemz. Muzeum gazdag kéziratgyüjteménye biztos tájékozódást nyujthat az iránt, hogy igazam van-e?
Ha igazam van, akkor azt mondom, hogy Anonymus munkájának I. b. lapján jelezve van e munka czime rubrummal az «Incipit prologus in gesta hungarum» két utolsó szavában, a szerző neve pedig a P. kezdőbetüvel. Az ily siglák épen 1200 körül divatosak s nagyon helyén van az egyszerü kezdőbetü akkor, midőn a szerző szerénykedve ajánlja müvét N. kezdőbetüvel megnevezett barátjának. Nem a nagy közönség részére iródott e könyv első sorban, hanem olyan ismerősnek, ki a szerző nevét igen jól tudta.
A diszes czimlapnak véletlenül elfelejtett tervét már csak azért sem lehet elfogadnunk, mert hiszen az I. b. lap kezdőbetüje ugyancsak diszes és festett, s a ki ezt elkészitette, annak nem kellett elhalasztania a czimlapfestést csak azért, hogy még ügyesebb miniatorra bizzák.
Sebestyén Gyula szépen kifejtette és tetszetősen megokolta elméletét annyiban, a mennyiben Anonymus müvének keltét akarta közelitőleg meghatározni. De elméletének azt a részét, mely a szerzőt Adrianus prépostban keresi, véleményem szerint el kell ejtenünk, s jó lesz folytatni a kutatást a P. kezdőbetüs kanczelláriai nevek között, ha már minden áron azt akarjuk, hogy Béla király rejtélyes jegyzője ne maradjon «Névtelen», «Anonymus».
Dr. ERDÉLYI LÁSZLÓ
