III.
III.
A Kosaća-család és Herczegovina sorsának történetében Mátyás király első bosnyák hadjárata (1463) nyitja meg a végső szakasz kezdetét.
Abban a szövetségben, mely 1463 junius hónapja óta Bosznia visszafoglalására létrejött, a végrehajtás szerepe a magyar királynak jutott. A szentszék lelkesedése inditotta meg a nemzetközi anyagi és erkölcsi támogatást; Velencze tengermelléki helyzeténél fogva józan számitással érdeklődött a vállalat kimenetele iránt, de a dolgot a törökkel sem rontotta el végleg. Ragusa föltétlenül a szövetség pártján állott. A pillanat fontosságát egyaránt megérezték úgy István az uralkodó herczeg, mint fia László, az ifjabb herczeg; szint kellett vallaniok. Ha győz Mátyás király és közvetlen szomszédságukba kerül a magyar hatalom, s ők ellene foglaltak állást, ez épen oly veszedelmes leendett rájuk nézve, mint ha a királylyal szövetkezvén, a török marad az úr. Tekintve a fegyverkezések komolyságát, a nemzetközi biztatást, most ez egyszer feltétlenül a török ellen fordultak, s Mátyás király pártjára állottak. Ezzel a lépéssel győzelem esetére biztositották országuk területét, és védelmét, sőt másfelől terület-nagyobbitásra is számithattak. Mátyás királyra nézve pedig Herczegovina állásfoglalása nagy katonai előnyt biztositott. Egyenes érintkezés nyilt serege és Ragusa között, a honnan hadi szereket kaphatott, valamint a török sereg müködésének területét is szükebbre szorithatta és felvonulását megakadályozhatta. A főszerep e részben László herczegnek jutott, a ki Herczegovina északnyugati részét birta. Hogy István, az öreg herczeg, mennyiben vett részt fia vállalatában, összes részleteiben nem tudjuk, de tény, hogy vele egyetértőleg járt el, s Jajczánál megfordult hadaival ő maga is.
Mátyás király 1463 okt. havában már elkészült a bosnyák támadás előkészületeivel s Jajcza vára elfoglalásához fogott. László herczeg ezalatt behódoltatta a maga részére a Ráma menti prozori, županjaci és uskopljei župákat* (ma a travniki kerület: prozori, županjaci és bugojnoi járásai). Midőn a király Jajcza városát elfoglalta s a vár ostromához fogott,* László herczeg hadaival hozzá csatlakozott. A herczegovinai segély, főleg a szintéri viszonyok felderitésében vált Mátyás vállalatának előnyére, valamint a részben is, hogy délnyugat felől izolálta Jajczát s Uskoplje (D.-Vakuf) birtokában, sakkban tarthatta a törökök fővonalát. (Vrh-Várboszina-[Serajevo] Travnikot).
Ezeknek november havában, – mint láttuk – már birtokában volt.
Jajcza ostromáról: Engel Gesch. v. Servien u. Bosnien 428. l. Fraknói: Mátyás élete 1900. Kritobulos Mehmet szultán életrajzában foglalt adatai még nincsenek kellően feldolgozva. Truhelka: Die Königsburg Jajce 1901. Sarajevo.
László herczeg ebbeli szerepléséről bővebb felvilágositást nyujt ama Jajcza ostroma folyamán 1463 decz. 6. irásba foglalt szerződésszerü kiváltságlevél, melyet Mátyás királytól nyert, s mely élete következendő folyamának irányát megszabta. E kiváltságlevél* első sorban nagyságos 162László vajda «filii fidelis nostri illustrissimi ducis Sancte Save» érdemeinek elismerésével kezdődik. E bevezetés is bizonyitja, hogy László herczeg fellépése István herczeg beleegyezésével történt, a kit a király hivének mond. Legelőbb megemlékszik László vajda magatartásáról, midőn a török szultán Boszniát elfoglalta és megkisérelte, hogy Herczegovina területét is birtokába vegye. Felemliti, hogy nagy károkat okozott a török seregnek és nehány várat elfoglalt. Továbbá tanuságot tesz arról, hogy midőn Mátyás király a bosnyák királyság elfoglalására indult, csapataival hozzá sietett és jó tanácscsal, tettekkel igazolta hüségét. Egyuttal megigérte, hogy minden körülmények között hü marad a király személye és a magyar korona iránt. Továbbá igéretet tett, hogy a kezén levő Buzovácsa és Neretva várát a király, illetőleg meghatalmazottjai kezére fogja adni és kötelezte magát, hogy minden alkalommal, a midőn a király akár személyesen, akár kirendelt kapitánya vezette sereggel jön Boszniába, úgy a király, mint kirendeltje alatt küzdeni fog. László vajda még azon esetben is kötelezte magát, hogy Boszniába küldendő magyar sereg vezére alá adja csapatjait, ha az illető főkapitány nem zászlós úr. Ez annyit jelent, hogy akkor csupán csapataival, de személyesen nem tartozik részt venni a hadjáratban.
Közölte Katona XIV. 657., kivonatosan Fejér VIII., 6. 67–70. l.
Ezt a körülményt bővebben megmagyarázza a következő kikötés, a mely szerint László vajda azon esetben, hogyha a király másutt – tehát nem Boszniában – hadakozik az ország ellenségei ellen, a többi zászlósok módjára hadakozni és a király ügye iránt hüséggel tartozik lenni, kivévén a velenczei köztársaságot, a melylyel – a király iránti engedelmesség fentartásával – szövetségben áll. Kötelezi magát, hogy a birtokában levő várakat, erőditett városokat nem engedi a király és a szent korona hüségétől eltérittetni vagy elidegenittetni. Ime a kötelezettségek sorozata, a melyeket László vajda a királylyal szemben vállalt.
Másfelől a király László vajdát és fiát, Balsát magyar zászlósúri méltóságra emeli. Igéri, hogy László vajda és fia minden időben, akár haddal, akár had nélkül jelennek meg Magyarországon és Boszniában, bármely helyen, a királyi udvarba és az ország nagyjaihoz bátran jöhetnek, ott tartózkodhatnak; a király viszont fogadja, hogy birtokaik élvezetében biztositja őket. Továbbá Vesela-straža várát Uskoplje-megyében, a zsupával (járásával) és Prozor várát a rámai zsupával együtt, melyet nemrég foglalt el a töröktől és a mely régebben a bosnyák királyoké volt, Lászlónak és fiának, Balšának, valamint örököseinek adományozza, olyan módon, mint a hogy azt a bosnyák királyok birták.
E közjogi jellegü oklevéllel Mátyás király az ország zászlósainak számát megszaporitotta a herczegovinai vajdával és ezáltal kötelezettséget vállalt ezen ujabban aggregált zászlós jövőjének biztositása iránt is. Meg kell jegyeznünk, hogy ez oklevél egyenesen csak László vajdának és fiának kötelezettségéről szól, atyjának, István herczegnek jogi állása ebben érintve nincs. Az öreg herczeggel a királynak más megállapodása volt, melyről azonban csak a herczeg későbbi, egyoldalu, szándékosan félremagyarázott nyilatkozátaiból, s az események lefolyásából szerezhetünk tudomást.
István herczeg – az 1463-iki eseményeket – 1466 márcz. 10-én a velenczei köztársaságnak ekkép adta elő: A herczeg Mátyás király 1463-iki bosnyák vállalatát megelőzőleg, a szultán boszujától való féltében, a miért Bosznia meghódoltatása után, Herczegovinát nem sikerült elfoglalnia, Vukotić Pribislav hü kamarása által* 12,000 aranyat küldött a magyar királynak, arra kérvén őt, hogy küldjön neki hadi segitséget. Hogy ez a summa megfelel-e a valóságnak vagy sem, természetesen nem lehet ellenőrizni. Ha adott is pénzt a király rendelkezésére, ez csak is a küldendő magyar hadak ellátási költségeire szánt előleg lehetett. Aztán igy folytatja, hogy a király Jajcza alá érkezvén, csapataival ő maga is odajött és ajándékokat adott a királynak, a melyeket ez, – azonban ezt már nem mondja a herczeg* – egy bibor szinü palásttal viszonzott. A király azután István segitségével és «általam birja Jajczát», mert kis hadával nem állhatott volna ellen és a szultán leginkább én rám haragszik abból az alkalomból, mondván, István herczeg és nem a magyar 163király miatt veszett el Bosznia.» Meglehet, hogy a szultán ezt mondta, csakhogy nem mondott vele egészen igazat. Valószinü azonban, hogy nem mondotta, hanem István herczeg idézi – papiron. Hogy mennyiben segitették a herczegovinaiak Jajcza alatt, azt fentebb megolvashatjuk a királynak – László herczeg részére adott kiváltságlevelében, de az isten segedelmével egyértelmüvé tenni a herczegovinai segélyt, – melyet nincs okunk kicsinyleni – ahhoz délvidéki fantázia kellett.
Lásd: Vukotić Pribislav végrendelete czimü tanulmányunkat.
Lásd: 1466. május 20-án kelt végrendeletet, melyről alább lesz szó.
Ugyanezen alkalommal, a mint a herczeg mondja, a magyar király több rendbéli igéretet tett neki: Először is kilátásba helyezte várainak élelemmel való ellátását, továbbá megigérte, hogy Magyarországon birtokokat fog neki adományozni. A király azonban kikötötte, hogy két várat, Kunisát és Zemlját, magyar őrizetre kell bocsátani. Mindenkitől elhagyatva, kelletlenül bár, de ráállott e kikötésekre.* Ime a paktum világos képe: István herczeg magyar hadakat fogad be váraiba s Mátyás védnöksége alá helyezkedik, de ha nem sikerül országát megvédeni, vagy ha a herczeg vissza akar vonulni, a király Magyarországon tartozik kárpótolni esetleg veszendőbe menő birtokaiért.
Ljubić X. 350–356.
Természetesen nem tudjuk ellenőrizni az összes részleteket és azt kell sejtenünk, hogy a király, midőn László herczeget zászlós urrá tette és kitüntette, a ragusaiak vagy a velenczei követ tanácsára járt el így, a kik ismerték a helyzetet és a királyt felvilágositották a fejedelmi család belső viszonyai felől. Rá nézve László herczegnek hüsége fontosabbnak tünt fel, mint a herczeg fogadkozása, a kiről tudhatta, hogy soha egy igéretét sem váltotta be teljesen, sőt az a körülmény, melyet a herczeg is emlit, hogy Mátyás két várának magyar kézre való bocsátását kikötötte; bizonyitja, hogy a felajánlkozást csakis ilyetén positiv biztositék mellett fogadta el.
Egyébként Mátyás király e jajczai sikerének mérlegelésénél tényleg konstatálhatjuk, hogy ez a hóditás a magyar korona szempontjából nagy eredménynek volt tekinthető már csak azért is, mert a bosnyák királyok székhelyét foglalta vissza és igy Horvátország és Szlavonia felé hosszú időre erős védvonalat nyert. Ámde az Adria melléke és a nyugat ezzel nem szabadult föl a fenyegető török szomszédságtól, mert Bosznia középpontja, a Sarajevsko polje Várboszna, török kézen maradt s a Drina vonalán, a török kezén levő Zvornik vára folyton sakkban tartotta a szomszédságot. Ezért Mátyás diadala nem oldotta meg a balkáni kérdést ezen a területen sem, nem is szólván arról, hogy a magyar Alföld, illetőleg a temesi vidék Szendrő felől, minduntalan ki volt szolgáltatva a török becsapásainak. Ehhez járult még az is, hogy az akkor nagyszámú boszniai, herczegovinai és szerb nomád pásztornépség, melyet «oláhoknak» neveznek a krónikák, egyáltalán nem volt törökellenes, hanem annak szolgált, a ki jobban fizette. A magyar koronához állott László herczeg embereit ezek az «oláhok» még ragusai területen is üldözték és a foglyokat eladták a töröknek.
A ragusai köztársaság, noha Mátyás iránti hüségét fényesen bebizonyitotta, joggal tartott a török várparancsnokoktól, a kiket rendkivül izgatott az előkelő bosnyákok emigracziója Ragusába, s boszuból a köztársaság kereskedőit váltig sarczolták. Ez az oka, hogy Ragusa a jajczai siker után is nemcsak, hogy megfizette a szultánnak az 1500 frt adót, de még 500 frtot érő külön ajándékkal is kedveskedett.* Mátyás király e magatartásukért nem is neheztelhetett, hisz Ragusa küldött Jajczába orvost a sebesülteknek és később Szapolyai Imre bosnyák kormányzónak is külön ajándékot adott, valamint nem mulasztott el egy alkalmat sem, hogy hüségét megbizonyitsa.*
Resti 369–70. l.
D. Rag. 760.; Szapolyainak 70 aranyat érő ezüst munkát adnak 1464. nov. 24. u. o. 765. V. ö. Rešti 370.
László herczeg, az uj zászlós úr, védnöke sikere után sem érezte magát teljes biztonságban a török elől. Pénzét (2500) Ragusában helyezte el, feleségét és fiát pedig a városba küldte lakni,* a hol – mint egyébként a Kosačákkal általán* – nagy figyelemmel voltak iránta. A szomszédos török őrségek csak Mátyás elvonulását 164várták, azután rögtön retorzióval éltek s a Kosačák: apa és fiai egyaránt megérezték, hogy sorsuk uj fordulathoz ért. A családi viszályt, melyet a jajczai hadviselés csak rövid időre állitott meg, a veszedelmes helyzet érzése sem szüntette meg. 1464-ben uj fordulatként még Vlatko, a második fiu, a ki eddig az apjával tartott – kapott össze az öreg herczeggel és bátyjával. Meglehet, azért is haragudott, mert kihagyták a magyar király protekcziójából.* Megbékéltek ugyan, de a szomszéd hatalmak, úgy a velenczei köztársaság, mint Ferdinánd, a nápolyi király, tisztában voltak vele, hogy a család hatalmának végét járja. Rájuk nézve e bekövetkezendő katasztrófában, csak az volt fontos, hogy kinek a kezére jut Novi vára (Castelnuovo), a cattaroi öböl kulcsa.*
Resti 371. l.
Vlatko elvált feleségét, Cilly Ulrik unokahugát is ellátták. 1463. okt. 5. «in honorando uxorem, que fuit Vlatchi Cherzegovich quosque stabit Rag. 30 per.» Jireček sz. közlése.
Resti 371.
Katona XVI. 739. Ferdinand, nápolyi király, négy várat igér Nápolyban Noviért.
Ily körülmények között az öreg herczeg utat és módot keresett, hogy birtokát megtarthassa, de a védelemben nem bizván, erősen sürgette a magyar segélyt. Szomszédságában már 1464 tavasza óta gyültek a török hadak Mahmud basa vezérlete alatt. Ugy ő,* mint fia, László herczeg, a ragusai követek utján értesitették Mátyást a helyzet veszedelmes volta felől.*
Vukotić Pribislav kamarása utján. L. Vukotić Pribislav végrendelete cz. tanulmányunkat.
D. R. 763–4.
Mátyás király uj szerzeményének biztositására, s a szultán boszuló hadjárata hirének hallatára, de igéreteire való tekintettel is meginditotta a fegyverkezést. A török azonban megelőzte, s 1464 jun. havában Mohamed szultán már Jajczát ostromolja. Nem akarjuk az ostrom leirásával tárgyunkat medréből eltériteni, azért csak arra a megjegyzésre szoritkozunk, hogy Jajczát egyfelől várőrségének hősiessége mentette meg, de másfelől hasznára vált, hogy az ostromló sereg kapkodó vezérlet alatt állott. A szultánt elhagyta a türelme, s már julius végén visszatért Konstantinápolyba, Mahmud basára bizva vezetést.*
Ljubić i. h. X. 350.
Mátyás király ekkor Jajcza alá érkezett, melyet már érkeztének a hire fölmentett a vivatástól; innen pedig egy kisebb csete-paté után a Drina vonal főerősségének, Zvorniknak ostromlására sietett, a hol okt. 18-án* keltez. Az ostrom folyamán a zvorniki török őrség Mátyás hadával szemben vitézül viselkedett. Azonban Mátyás király sikertelen ostroma okául ugyanazt a körülményt hozhatjuk fel, mely előbb Mohamed szultán jajczai kudarczát vonta maga után.* A magyar sereg fegyelmetlen volt, az egyes hadosztályok müködésében nem volt meg a kellő összhang és minthogy a hadjárat tartamára toborzott seregről van szó, a mely veszedelmes szintéren és ismeretlen viszonyok között hadakozott, teljesen érthető az a dicstelen pánik, mely a visszavonuló sereget elfogta. Hogy a magyar király későbbi hadvezéri müködésére nézve ez a hadjárat nagy tanulságot rejtett magában, kétségtelen, de ezzel a bomladozó herczegovinai hatalom nem sokat nyert.*
Ez derül ki Kritobulosnak Mohamed életéről szóló munkája 15–37. §-ból. Az eddigi leirások Jajcza ostromáról nem szabatosak.
L. a mellékelt kiadványt.
A zvorniki diverziot meglehetős egybehangzóan irják le a ragusai krónikák. Resti 371–2. S az ujabb feldolgozók Teleki József, Fraknói stb.
A hadjárat után Szapolyai Imre Jajczát védhető állapotba helyezte és az őrség vitézsége bizalmat keltvén ez uj magyar szerzemény jövőjében, a bosnyák és herczegovinai előkelők közül többen Szapolyai Imre szolgálatába léptek.* Vészesre fordult azonban a helyzet Herczegovinában, a melyet egyfélől a pestis pusztitott, másfelől pedig Esebeg, Iszakovics, Ismail és Ahmed vajdák kezdtek támadni; ehhez járult még, hogy Mátyás király elvonulása után az öreg herczeg és fia, László csak oly ellenségeskedésben állottak egymással, mint előbb. Egyikök sem tartotta meg a velenczei köztársaság közvetitette egyezséget, úgy hogy a köztársaság ujabb békéltetőt küldött hozzájok.*
D. R. 766. Vlatkovics fiuk, Ivanics és Gyorgye. Ivanics humi vajdát Szapolyai Imre, ki a vranai perjelség kormányzója volt akkor, személye mellett foglalkoztatta.
Ljubić i. h. 320. 1465. márczius a békéltető Ludovico de Canalis.
A török ellen egyelőre még csak megvédelmezték magukat, a mennyiben Kljuć vára és Mičevac (Ragusa közelében) 1465-ben még az öreg fejedelem kezén van, de már Trebinje 165közelében a törökök az urak.* E veszedelmes fordulat után, István herczeg követséget küld Mátyás királyhoz decz. 2-án.* Ebben a szorongatott helyzetében István herczeg jónak látta fiát, Vlatkót is elküldeni Mátyás királyhoz, a ki seregével szept. 24-től nov. 2-ig a gredistjei Szávarévnél táborozott. Vlatko herczeg előadta, hogy elveszett Mileševo, Szamobor és Prilep vára és sürgősen kéri a segitséget. Itt az ideje, hogy a király beváltsa igéretét. (A hiányzó adatok daczára is világos előttünk, hogy mikor Mátyás Zvornik ostroma után kivonult, megigérte, hogy személyesen jön majd hadaival, s ez a táborozás tényleg felmentő hadjárat akart lenni.) A király meghallgatta a segélyt kérő herczeg követének és a herczeg fiának előadását.
Archiv für slavische Philologie 1897. 26–27. D. R. 468.
D. R. 468.
Mátyásnak az volt a terve, hogy Dalmácziába megy s a helyszinén teszi meg a török elleni védelem, illetőleg hadjárat érdekében teendő intézkedéseket. E részben Ragusa és Velencze közremüködésére volt szükség, valamint István herczegnek is be kellett váltani igéretét, hogy országát az ő érdekében s az ő költségére magyar hadak okkupálják. Diplomácziai uton és katonailag kellett tehát előkésziteni a talajt.
Dalmát ügyekben bizalmasa és főtanácsadója a ragusai születésü Sándor, telkibányai apát (Frater Alexander de Ragusio) volt a királynak, ki ekkor táborában volt, s kit folyton Ragusába küldött, ott teljhatalmu ügynökeként szerepelvén. Midőn Velencze – ugyancsak Sándor apát utján – 1465 okt. 18. értesült a király tervéről, hogy Dalmácziába akar vonulni, a tanács elhatározta, hogy megengedi a királynak a sebenicoi és spalatoi kikötők (hová Klissza miatt akart menni) meglátogatását ragusai gályákon, de lőport ne adjanak neki, azzal mentvén ki magokat az ottani főtisztek «hogy nincs».* Ezen kivül tervbe volt véve a Skanderbeg albán fejedelemmel való cooperatio is.* Ragusa pedig kötelezte magát, hogy a Dalmácziába érkező és herczegovinai várakat megszálló hadakat ellátja élelemmel s mindenkép segitségökre lesz.
Ljubić X. 340.
Mik. 767.
A királynak nagy óvatossággal kellett eljárnia. Mig a sziklás, nehezen járó herczegovinai területen nem biztositotta a főbb helyek birtokát s annak a sokféle határvillongásnak és személyes surlódásnak Velencze, Ragusa, s a horvát és herczegovinai urak közt véget nem vetett, addig nem jöhetett a derék hadakkal. Ezért elhatározta, hogy egyelőre fegyveres erőt küld le Herczegovinába és Ragusába rendet csinálni. Igy jött létre a Rozgonyi-Thuz-féle expeditió, melynek intentióiba természetesen nem avathatta be István herczeg követeit, csak megmondotta, hogy a herczeggel majd ezek fognak tárgyalni.
A Szávarév melletti táborban nevezte ki november 2-án Rozgonyi János tárnokmestert és Laki Thuz János zagorjei országos főkapitányt teljhatalmu biztosoknak, azzal az utasitással, hogy hadaikkal: 500 lovassal menjenek a helyszinére, tárgyaljanak István herczeggel és az ő megbizásából ott a helyszinen egyezzenek meg vele, úgy a mint jónak látják. Utasitotta egyuttal őket, hogy Klissa vár ügyét is hozzák rendbe, melyet Velencze akart mindenkép elfoglalni és hogy a livoi vár és župája környékén csináljanak rendet.*
Oklevelek a magyar királyi országos levéltárban.
A magyar király meghatalmazottai nov. 5-én indultak utnak,* nov. 28-án – Jajczán át – Stagnoba érkeztek* és decz. 8-án fogadták őket Ragusában.* István herczeg rendkivül megijedt e missiótól. Ő kivánta, s mikor azután megérkezett a magyar had, nem tudta, hogy mire vélje a dolgot. Barátai, a mint mondja, azt irták, hogy ezek a magyar hadak az ő elfogására jöttek.* Novi várába vonult tehát, és bizván a köztársaság igéretében – t. i. ha baja esik, bátran fordulhat tisztjeihez – a cattaroi proveditorehez küldött. Azt akarta tőle, hogy fogadja be őt velenczei területre. Ez azonban – correct módon – azt felelte, hogy ha a herczeg a török elől fut, szivesen befogadja, de ha a magyar király elől menekül, akkor csak azon esetben fogadja be, ha a köztársaság azt egyenesen megparancsolja neki. Nem az átadandó két vár bántotta a herczeget, hanem attól félt, hogy a 166király elfoglalja országát. Egyet forditott tehát a dolgon s a Narenta mellékét (a mai Metkovicsot és Grabelát) és Castelnuovot is már a magyar követek megérkezése előtt, külön követe utján felkinálta Velenczének, remélvén, hogy ekkép kibuvhat kötelezettsége alól. Sőt kitüzte Castelnuovoban a köztársaság lobogóját is. A köztársaság nov. 25-én hozott határozatában rendkivül megörült az ajánlatnak, a követnek 100 aranyat és egy diszruhát adott.* Már nov. 28-án meghagyják spalatói helytartójuknak, hogy szállja meg Narentát «István herczeg akarata és határozata alapján».* A köztársaság érezte, hogy ezzel épen nem illő módon a magyar király jogkörébe nyult. Decz. 2-án Mátyás királynál tartózkodó követével, Venier Ferenczczel megértették, hogy oszlassa el a király méltán feltámadható gyanuját; tudassa vele, hogy István herczeg a köztársaság védelme alá adta Narentát, mert ő maga nem tudta megvédelmezni s inkább keresztény kézen akarta látni, mint hogy a pogány foglalja el. Velenczében igen jól tudták, hogy Narenta birtoka Ragusára nézve felette sérelmes és észak felé leköti forgalmát, úgy hogy most már teljesen és pedig közvetlen szomszédságban északról és délről környékezi a nagy velenczei köztársaság hatalma. Előre érezték, hogy a ragusai követ protestálni fog e lépés ellen és felhatalmazták követüket, hogy igyekezzék «minden uton» elsimitani ezt az ügyet.* Hiába tervezett Mátyás expedicziót, már csirájában megfojtott minden vállalatot a helyi érdekek versengése.*
Ljubić X. 343. l.
D. R. 768. l.
U. o.
Ljubić X. 350. l. és k. k. l.
Ljubić X. 345. l.
Ljubić u. o.
V. ö. még M. D. E. I. 43., 47., 49., 50. Állitólag 10 ezer aranyat igértek a király követének.
Resti 372. l.
A ragusaiak viszont, a kik nagyban várták a magyar segitséget, most, midőn a magyar hadak Ragusában voltak, rendkivül megijedtek. Attól féltek, hogy a velenczeiek megvesztegetvén a magyar zsoldosokat, majd Stagnot is a köztársaság kezére fogják juttatni. Sőt ennél is nagyobb rémület fogta el a népet, hogy a várost magát is elfoglalják, midőn a magyar kapitányok 1466 febr. 9-én megjelentek a városban.
Jellemzi az öreg herczeget, hogy ő – a ki ijedtében hirtelen felkinált mindent Velenczének, most meg, ott lévén a magyar hadak, jónak látta mégis csak tárgyalásokat kezdeni. Már megbánta, hogy Velenczével elhirtelenkedte a dolgot, hátha jobban jár mégis Mátyás királylyal. Rozgonyi Jánossal és Thuz Jánossal tényleg tárgyalt és pedig Raguzában.* 1466 május 20-án, tehát alig egy fél esztendővel aztán, hogy ő maga kinálta Narentát és Krajna vidékét Velenczének, azzal állott elő, hogy Marzello Jakab spalatoi proveditore birtokba vette e vidéket a nélkül, hogy őt megkérdezte volna. Igaz ugyan, hogy ő megirta, hogy ha baja lesz, átadja a birtokot a köztársaságnak, mert tudja, hogy nem tartja meg a törökökkel és magyarokkal szemben országát és inkább szereti, ha az ő kezökön van. Nem tagadja le, hogy felkinálta birtokait a köztársaságnak, de ezt felhasználja ujabb kérésnek a támogatására. Megkinálja a köztársaságot a cattaroi öbölben levő váraival is, de egy kastélyt kivánt földdel és évi segélylyel, továbbá hogy a török elvonulása esetén adják neki vissza országát, quia dulcis est amor patrić és adjanak erről irást. A köztársaság ezen az ajánlaton is kapott és az első nagy lelkesedésben Brazza-szigetét is hajlandó volt oda adni és egy házat Spalatoban. Sőt megengedték azt is, hogy esetleg Velenczében lakjék. De aztán később csak Visoki várának az átadásába egyeztek bele* (Spalato környékén). Hogy Rozgonyival és Thuzzal mit tárgyalt a herczeg, azt pontosan nem tudjuk, valószinü, hogy 3000 katonát kért Mátyástól.* Bizonyos, hogy halogatta velük szemben végleges elhatározását.
Ljubić X. 359. l.
Ljubić X. 365. l.
D. R. 769–774.
A király azonban nem bocsáthatta e 3000 katonát rendelkezésére és értesitette a köztársaságot, hogy ha a herczegnek katonára van szüksége, szedjen ott helyben.
Rozgonyiék missiója Ragusában és környékén 1466 febr. 16-ig huzódott, minek az lett a vége, hogy a magyar biztosok erélyesen jártak el, ledobatták a velenczei zászlókat s a ragusaiak Stagno birtokában maradtak. A velenczeiek erre lemondtak a birtokba vételről. A magyar hadak azután megszállották Počitelj várát, 167melynek élelmezését és karban tartását a ragusai köztársaság vállalta magára, Mátyás király pedig az évi adót is a vár fentartására utalta ki.* Ragusára nézve ez annyiban eredmény volt, mert a török szomszédsággal szemben legalább egy megbizható, fegyelmezett csapat állott rendelkezésre, de ez vajmi csekély eredmény volt. Abban valamennyi forrás egyetért, hogy a magyar biztosok István fejedelemmel nem végeztek semmit.* Oly keményfejü emberek közt, mint a Kosačák, semmiféle követség nem tudott volna rendet csinálni. A családi viszály még élesebben lángolt fel mint előbb. Valóságos drámai erővel hat, midőn az öreg herczeg elpanaszolja a velenczei köztársaságnak a békéltetés folyamán, hogy 1000 aranynyal megröviditették. Mindennek az oka fia, László, az veszitette el az országot, «ha ezer élete volna is, megérdemelné, hogy valamennyit elveszitse, nem csak azért, a mit ellenem tett, lévén én atyja és ura, hanem az egész kereszténység ellen, mert az ég tudja, hogy ő kalauza a töröknek Boszniában és valamennyünk halálának és romlásának az oka. Ő vezette a törököt országába és egyetlen egy napon 30 ezer ember veszitette életét s mindent elégettek; ezt tette ez az átkozott és engedetlen fiu». És mi a viszály oka?: «urrá akart lenni még atyja életében és azt akarta, hogy az öreg herczeg neki engedelmeskedjék». Háztartására három várat utalt ki: Susedet, Prosrednicát és Budost és mégis testvérének rovására akart többre szert tenni.
Annali di Ragnina 263. l.
Gerardi de Callis 1466 jun. 27. E jelentés azt mondja, hogy Mátyás, midőn Zágrábban volt, elfogadja a herczeg ajánlatát és Vlatko állitólag tuszul maradt nála. A király pedig az egyezség végrehajtására küldötte ki Rozgonyit és Thúzt 5000 (500) emberrel. Makusev l. i. II. 165., 166. Nehéz a gyakran ellenmondó, csak szóbeli közléseken alapuló jelentésekből kihüvelyezni a valót.
Nem egészen úgy áll a dolog, a hogy a herczeg irja. Az a való, hogy ő a magyar királynak felajánlotta országának megmaradt részét és mikor a király tárgyalás czéljából leküldötte követeit, meggondolta a dolgot és időközben a velenczeieknek ajánlotta fel országait. Mátyás király követeinek pedig azt mondotta, hogy azok az országrészek, melyeket ő a királynak igért, nincsenek az ő birtokában, hanem a fiáéi, azok nevében pedig nem tehet igéretet. Hogy kifogásának elfogadható alapot adjon, még a Rozgonyiék megérkezése előtt hirtelen átadta az előbb emlitett várakat László herczegnek, hogy igy ne kelljen a szavát beváltani.*
Ljubić i. h. 347., 349.
A László herczeggel való megbékülés azonban most is csak nagyon rövid ideig tartott, mint az előbb emlitett panasz bizonyitja, azért, mert László azt a három várat komolyan a magáéinak tekintette és mert abból, hogy atyja a családi örökséget átadja Velenczének, ő maga igyekezett hasznot huzni.
A magyar kiküldöttek még Ragusában időztek, midőn László herczeg sógorát, Kantakuzén Manolét küldötte Velenczébe és arra az esetre, ha menekülnie kellene, Curzola vagy Lesina szigetén kért magának menedékhelyet. Egyuttal felkinálkozott a köztársaságnak, hogy Bosznia védelmét illetőleg kapitánya akar lenni a köztársaságnak, szóval a «magyar zászlós úr» szolgálatot vállalt Velenczével szemben. Nem volt ebben semmi illoyalitás, hiszen Mátyás védelmének ekkor még semmi hasznát sem látta. A köztársaság az ajánlkozást igen szivesen fogadta, mert febr. 17-én kinevezték kapitánynak és 500 aranyat utaltak ki neki a cattaroi jövedelmekből.*
D. R. 774. Salvus conductusa 1466. máj. 19.
Tehát vergődés az egész vonalon. Apa, fiu egyaránt igyekszik lehetőleg biztositani a jövő kilátásokat a maga részére és a kapkodással sem a magyar segélyre nem számithatott, a törökkel pedig szintén elrontotta a dolgát, Ragusa – érthető indokból – féltékeny lett a velenczei térfoglalásra és a családtagok közti ellentét csak siettette a végleges elzüllést.
E közben a török csapatok folytonosan becsaptak, úgy az öreg herczeg, mint fia László területére. Ez utóbbi a ragusai köztársaságtól kért segitséget, hogy magyar hadakat hozathasson, azonban ezt megtagadták. Az öreg herczeg közben nagyon elkedvetlenedett és látván, hogy sehol sem ér czélt, végre Ragusával kezdett alkudozni, a mely Giupanat ajánlotta neki fel birtokul és lakóhelyül. Ezt az ügyet a herczeg személyesen beszélte meg Ragusában – május havában – a tanácscsal,* elé már betegen tért 168vissza Novi várába. Ide gyüjtötte össze hiveit, Radint, a patarénus egyház fejét (veliki gost) Dávid dibrai (dabari) görögkeleti metropolitát és elkészitette végrendeletét. Ott volt hive Vukotić Pribislav is. Közben is orvost kért a köztársaságtól, de ezek a dühöngő pestis miatt nem küldhettek, valamint katonaságot sem, mert a mi katona volt, azt Rozgonyi Jánosnak bocsátották rendelkezésére. Közeledni érezvén végét, összes ingóságát Ragusába vitette, mert mégis csak a köztársaság becsületességében bizott, melynek ez már a Brankovicsokkal szemben fényes tanuságát adta. 1466 május 22-én vagy 23-án halt meg.
Pučić: Spomenici II. 124. l. szláv s latin nyelven.
Május 20-án kelt végrendeletét bevitték Ragusába, mert a végrehajtással a köztársaság volt megbizva. Felbontatván kiderült, hogy országát három fiára hagyta. Novi, a főerősség Vlatkónak jutott birtokába. E részben László herczeget nem rövidithette meg, mert hiszen atyja örökségének jó része már is kezében volt. Annál inkább sujtotta Lászlót az ingók felosztásában. Mig Vlatko és István fia fejenként 30 ezer aranyat kaptak, özvegye 1000 aranyat és Istvánra hagyta összes értékes ingóságait beletudva az anyja Borbála részéről az udvarnál maradt ruhákat és csak a mi ezenfelől maradt, ezekben osztoztak a testvérek. A végrendeletben levő ingósági hagyatéknak táblázatos kimutatása a következő:
Vlatkó
|
István
|
Cecilia
|
30,000 arany
|
30,000 arany.
Ikonok, arany, ezüst és gyöngy kerettel.
Gyöngyös korona. Gyűrűk, nyaklánczok. Serpentin-üveg. Ezüst üveg (Szandalj vajda vette). Négy drágaköves nyakláncz. Gyöngyös öv (Borbála nejének szánva). Összes köves gyűrük. 4 öltözet. Anyjának Borbálának összes ruhái. Ha megházasodik, egy Mátyás királytól kapott, arannyal beszegett biborpalást, egy piros, aranynyal szegélyzett köpeny. Egy virágos, fejedelmi bíbor köpeny és egy aranynyal átszőtt selyem öltöny |
1000 arany
két ezüst kupa
két ezüst korsó két ezüst csésze két ezüst tál 6 ezüst kanál 2 ezüst öv 1 vég aranybrokát szövet s összes a fejedelemtől kapott ruhái, mióta az udvarhoz jött. |
Ezen itt felsorolt tárgyakon kivül, a többi ingóság László, Vlatkó és István közt egyenlő részben felosztandó.*
Die Schatzkammer der Familie Hranići (Kosača), Lilek Emilian W. M. B. H. II. 125–155. lapján összeállitotta Hranić Sandalj és Vukčić István herczegnek Ragusában és Velenczében elhelyezett pénzének és értéktárgyainak jegyzékét nyomtatott forrásokból; jobbára Miklosich és Pučić nyomán. 131–150. lapon leltárba foglalja ugy a pénzösszegeket, mint az egyes tárgyakat a végrendelet alapján. A ragusai letét Miklosich szerint 70 ezer, Pučić szerint 71 ezer aranyat tett. Igen érdekesen és alaposan kommentálja az egyes tárgyakat, csak az a csodálatos, hogy nem vette észre, hogy a végrendeletben István herczeg meghalt feleségéről, Borbáláról és harmadik feleségéről Ceciliáról van szó. A mi a Mátyás király küldte subát illeti, a mely vörös szövött selyemből való, azt véli, hogy ez aranynyal szövött nagy, vörös suba volt és abból, hogy István herczegre hagyta azon esetre, ha megnősül, azt következteti, hogy az női ruha volt. Vuk Karadzsic szótára szerint suba, hosszu női ruha kék ujjakkal és prémmel kivarrva. Az a feltevés, hogy ezt a subát Mátyás akkor küldte Istvánnak, miltor 1463-ban Herczegovinában segitséget kapott, teljesen helyes. A végrendelet ama szavai «delego vestamentis meis subam magnam», arra utal, hogy ez a suba az ő ruhái közül való volt. Tehát nem egészen világos az értelem. Lehetett az vörös palást is. A mondat bevezetése és az előtte való mondat az utóbbi felfogást látszik támogatni annál is inkább, mert köpeny vagyis palást alatt plašti-t kellene érteni. Megkoczkáztatunk egy feltevést. Hátha a Fejnicában, Boszniában a ferenczieknél őrzött Mátyás király czimerével ellátott kárpit, melyet néhai Kállay Béni megszerzett a magyar nemzetnek, ez az István herczegnek ajándékozott ajándékdarab. Az Erdődy-féle galgóczi teljesen analog kárpit is hihetőleg ilyes diszajándék. Examentum alatt 6 fonálra szövött selymet kell érteni. E kulturtörténeti értékü közleményre felhivjuk a kutatók figyelmét.
Senki sem szegheti meg rendelkezésemet. «Még fiaim sem, mert a mig élek engem illet e felsorolt hagyaték felett a rendelkezési jog. E végrendelet végrehajtásával felhatalmazom De Georgi és De Gozze, ragusai előkelőket.»
A végrendeleti hagyaték részleges felosztását Radin gost és Dávid metropolita valamint Vukotić Pribislav közvetitették. A végrendeletben azonban 10 ezer aranyat hagyott a pápának is egyházi czélokra és lelki üdvösségére. Ezt a legatumot olybá lehetne értelmezni, hogy megszállotta az örökkévalóságtól való félelem. Jelleméből azonban hiányzott minden szentimentalismus, inkább arra gondolt a summa átörökitésével, hogy családjának esetleg biztositja a pápa segedelmét.
