169IV.
169IV.
István herczeg halála után kitört a viszály az örökösök közt; László, a legidősebb herczegfi, abban a hitben volt, hogy atyja őt testvérei rovására megröviditette. Azonban a ragusaiak, mint az örökség letéteményesei, egy tapodtat sem tértek el a végrendelet szavaitól és békés egyetértésre intették a testvéreket. A végrendelet végrehajtásából kifolyó intézkedések, a herczeg fiainak magatartása és az 1466 május után beállott züllés, hosszú fejezetet alkotnak abban a szomorú vergődésben, melynek részleteiről a ragusai levéltárban közölt adatok elég megbizható képet nyujtanak. Nem kivánjuk ezeket elemezni és csak a végső katasztrófa körvonalaira utalunk.
A két testvérnek, László herczegnek és Vlatkónak, rögtön szükségük volt a pénzre, de a köztársaság nem mellőzhette a formákat. Rozgonyi János és Thuz János, a magyar biztosok, ismervén a helyi körülményeket, figyelmeztették Mátyás királyt, hogy a végrendeletben 10000 arany egyházi alapitvány is szerepel. A király erre kieszközölte a pápánál, hogy ezt az összeget bocsássa az ő rendelkezésére, minthogy az ottani magyar őrség ellátására költségre volt szüksége. Mig azonban a pápa elhatározása megérkezett, a király letiltotta a köztársaságot a végrendelet végrehajtásától. 1468-ig* tehát csak előlegeket adtak a testvéreknek.
A pápa beleegyezése és utasitása 1468. febr. 10. kelt. D. R. 629. l. Resti 377–79 1476. aug. 17. István herczeg öröksége ügyében Mátyás király 18 ezer aranyat követelt az István herczegnek nyujtott segély fejében és azért tiltotta meg a ragusaiaknak, hogy az örökséget liquidálják. Rozgonyi János és Thuz János 1466. okt. 24-én zárat rendelnek el a városnál. (Rad.)
Ez a meghagyás állitólag Klissából kelt. Ugy látszik, Ragusa ezen eljárás ellen tiltakozott, mert decz. 4-én Rozgonyi és Thúz részéről hasonló parancsot kaptak. Ekkor a herczeg fiai Velenczéhez fordultak (Ljubić S. Rad. XVII. 1–17. Ragusa viszonya Velenczéhez.)
A dolog azonban úgy állt, hogy Rozgonyi és Laki Thuz János Sinj várában decz. 4-én megirták a köztársaságnak, hogy azok között, a kiknek István örökségére joguk van, Vlatko herczeg a maga igazát előttük bizonyitotta és hogy László herczegnek atyai öröksége a köztársaságtól ne vonassék el. Megkeresik a király nevében a várost, hogy István herczeg összes örökségét, a mely náluk van letéve addig, mig a király embert nem küld hozzájuk, a kivel ők is átvizsgálják a kincset és az illető örökös jogait, a szóban forgó kincset ne adják ki. Ennek megmagyarázására küldik Sándor telkibányai apátot. Dr. Margalits Ede Horvát repertorium I. 316. kivonatolván ez értekezést, okt. 24-ről keltezi Klissából Rozgonyi levelét. Ez azonban teljesen hibás, a mennyiben Klissából okt. 2-án kelt Rozgonyi levele és abból a következő tünik ki: Mátyás király tényleg küldött sereget István herczegfi védelmére, még pedig István, Vlatko fia utján arra kötelezte magát, hogy e sereget fizeti. Ez az összeg 27 ezer arany forintra ment. Ezzel tartoztak tehát az örökösök a királynak. A köztársaság tehát Vlatkonak a nála levő hagyatékból 9 ezer arany forintot kifizetett és erről nyugtatványt is állitanak ki, fenmaradt tehát 18 ezer arany forint követelés. Ilyen hiányos képet kap az ember, ha az okleveles anyagnak csak egy részét ismeri. Most tehát már tisztában vagyunk az egész misszióval. István fiát Vlatkot felküldték Mátyáshoz, kinek országát felajánlotta, s csak azt kötötte ki, hogy a király küldjön katonát, a kiket majd ő fizet és mikor a király csakugyan küldött katonát, akkor megijedt, hogy kihódoltatják országából és egyidejüleg Velenczének ajánlotta fel országát.
Azonközben a testvérek keresték az érintkezést a királylyal s férjhez adták Mara hugukat Crnojević Ivánhoz.* László herczeg, kit a törökök leginkább szoritottak, időközben birtokadományt eszközölt Mátyás királytól, valamint hiveinek egy részével – Vlatković Ivánnal – Magyarországba költözött. Vele ment a felesége és fia, Balsa Péter is.* Valami módon magához keritvén apja ingóságainak egy részét, ezzel ifju öcscsét, Istvánt, de Vlatkót is elkeseritette, és azonfelül látván, hogy nem tarthatja meg országát, ez volt rá nézve az egyetlen menedék.
1469. Resti 380. l.
László ágának magyarországi szerepléséről más alkalommal lesz szó.
Pridislaus, 1466. aug. 14. János humi vajda, Albert, veszprémi püspök csekeli várjobbágyait a vránai perjelséghez tartozó Somogymegyei Mike község prédálásáért felmenti a megtorlástól. Vasvár-szombathelyi káptalan fasc. C. No. 14.
Ragusa 1473. jun. 14. menlevelet állít ki: Cecilia, István herczeg özvegye, Vlatko és István s unokahuga (Istváné?) «alla nobil madona Amalta» részére. László már nem szerepel. 1476 aug. 17. pedig Kyra Anna, László hg. felesége és fia már Brezovicán kelteznek. Balsa, László szt-szávai herczeg fia és anyja «Charava» (Kyra Anna) biztositó levele, hogy Brezovicza város kiváltságait tiszteletben tartják. Vasvár-szombathelyi káptalan fasc. 12. no. 6.
Vlatko herczeg, István herczeg második fia, öcscsével Istvánnal Noviban székelt. A török bégekkel a szomszédban azonban olykor jó barátságot 170tartott s ha nyilt rá alkalom, versenyt zsarolta velük a ragusai kereskedőket.*
Resti 384. l. MDE. 73. 79–80.
Öcscse Koszacsa István ekkor 15–16 esztendős ifju lehetett. Ugy látszik, hogy 1474 táján térhetett át a mohamedán hitre, mint ilyen az Ahmed nevet nyerte. Rábeszélés, haszonlesés, vagy László bátyja iránti gyülölet vitte-e erre a lépésre, nem tudjuk. Mindenesetre bizonyos, hogy fanatikus mohamedánná sohasem vált és Vlatko testvérével mindig fentartotta a jó viszonyt. Midőn a török 1474-ben megkisérelte, hogy megalkuvás utján keritse hatalmába Castelnuovot, Vlatko székhelyét, és ez alkalommal nagy igéreteket tettek neki, ha átengedi, öcscse Ahmed, a kinek révén ezt az ajánlatot tették, maga óva inti, hogy ne sokat bizzék a török igéretében.* Bizonyos keresztény vonás megmarad benne később is, mert atyafiságával fentartotta az összeköttetést és a velenczeiekkel mindvégig sürü összeköttetésben állott, a kik nehéz pillanataikban mindig számitottak az ő közbenjárására. Feltevés ugyan, de nagy a valószinüsége, hogy titokban sohasem mondott le örökösödési igényeiről és azt remélte, hogy a szultántól valami czimen megkaphatja örökét.
1474. okt. 23. okt. 24. Milano Á. L.
Eszes, simulékony ember volt, a ki hüvös szemmel nézte a török viszonyok alakulását, ismerte gyöngéiket és tudott velük bánni. Ennek köszönheti nagy karrierjét, a melyet a török udvarnál megfutott, nagyvezér, a szultán veje lett. De ez csak közbevetőleg legyen mondva, mert életrajza és müködése a török történelem lapjaira tartozik.*
Életrajzi vázlata Glasnik 1894. 360–3. Peez Károlytól. Ő s még utódai is folyton fizettessék Ragusát öröksége czímén. Razzi Kron. III. l. Velenczével való viszonyára Marino Sanudo III– XXVII. köt. 1500-ban egy rubintot követel Velenczétől, mely Vlatkóé volt s Loredano kezébe jutott III. 191. l.
Vlatko szorongatott helyzetében, midőn a török apránként elfoglalta várait, ezért a pápához fordult segélyért, de biztatásnál egyebet nem kapott.* Látván végromlását, midőn a török folyton összébb szoritotta országrészét, Novit és a közeli Fort-Opus erődöket felajánlotta Mátyás királynak, s magyar őrségre bizva a védelmet.* A ragusaiak is szerették volna megtartani Novit, de lekéstek vele.
Róma 1475. jan. 21. Vlatko szt. szávai herczeg levelére válaszol a pápa, hogy követei nála jártak és összetartásra, ellenállásra inti őket, segélyt igérvén neki. Kaprinai 9–18.
Resti 387–7; Luccari III. 195–6.
Midőn Mátyás király nyugati diverziói következtében békét kötött a törökkel, ezzel szabadjára engedte a tért a töröknek.
Az a magyar őrség, mely Počiteljben a ragusai adó költségén tartatott, emberül megfelelt feladatának. Sándor apát, kinél buzgóbb követe kevés volt Mátyás királynak, nagy ügyességgel közvetitett Vlatko s a király között, gondoskodott a magyar csapatok élelmezéséről mintegy déldalmácziai helytartóként.* Noha e derék férfiú müködésének méltatása, valamint e magyar herczegovinai occupatio részletes tárgyalása megérdemelné a fáradságot, ez alkalommal a magyar őrség dolgai közül csak egy részletet, a hires mosztari hid kérdését kivánjuk megemliteni.
A Raguzából való Sándor telkibányai apát 1469 nov. 20-án kapott Mátyás királytól megbizást, hogy Dalmácziában a királynak bizonyos utasitásai szerint intézze a politikai dolgokat. Költségeit a király a raguzaiak évdijára utalja. HO. III. 423. 1470 febr. 14. 100 aranyat nyugtáz; 1470 ápr. 10. 300 aranyat; a király Visegrádon 1472 okt. 9. újabb 200 aranyról ad nyugtát, melyet Sándor apátnak a királyi adóból kiutaltak. HO. III. 426. 1472 okt. 27. újabb elismerését nyilvánítja a köztársaságnak, a miért Sándor apátnak és társának Derecskey Péternek kiutalták a költséget. HO. III. 427. 1473 febr. 13-án 500 aranyat utaltak ki a raguzaiak. Sándor apát missziójában, társaként Derecskey Péter is részt vett mint a király küldötte. Sándor apát a köztársaság részéről kiutalt pénzeket, a melyekről ő maga is nyugtákat adott, a végvárak őrzésére és megvédésére fordította. 1473. márczius. HO. 428. A köztársaság részéről fizetett évi 500 arany voltaképen a köztársaság érdekében fordíttatott az említett végvárak fentartására. 1474 május 19-én a király köszönete 1474 junius 27. Ernuszt János szlavoniai bán és kincstárnoknak levele. HO. 428–429. A király e buzgó emberét már 1465-ben megjutalmazta s örök joggal neki adományozta egy szláv nyelvü adománylevelében a Castelnuovo körüli zsupát. l. Miklosich Mon. Missiója részleteiről. DR. 775–800.
Truhelka Ciril volt az első, ki a mosztari hires hidnak épitését először hozta összeköttetésbe a počitelji megszállással még pedig a Dipl. Ragusanum alapján. 1465 decz. 28-án ugyanis a raguzai tanács rendeletet adott ki, hogy a Narenta felett hid épitessék Počitelj mellett a 171köztársaság költségén, hogy a magyar sereg könnyen átszállhasson.*
Diplom. Ragusan. 769.
1466 jan. 3-án pedig ácsokat és más hidépitőket küldenek Počitelj mellékére és jogot adnak a rectornak, hogy annyi költséget forditsanak e czélra, a mennyit a munka megkiván.* A kérdés csak az, hogy csakugyan a mosztari hid épitése forgott-e szóban. Truhelka arra alapitja következtetéseit, hogy I. Mosztar valamint hidja oklevelesen nem emlittetik 1465 előtt. Ez az érv nem áll egészen a maga teljességében, mert 1448 és 1455-ben pons terrć név alatt egy hid emlittetik Kosača István herczeg birtokai között.* 2. A Dipl. Rag. közléséből következik, hogy a hid közvetlenül Počitelj mellett épült. Ez a hid összeköttetést létesitett Jajcza-Herczegovina között és a régi Korvin-ut nyomát Mosztártól Rámáig még ma is meg lehet állapitani. Mindazon patakok mentén, melyek a Narentába torkolnak, egyforma régi stilban épitett hidfőket lehet látni. (Drežnica, Doljanica.) Az ut a Narenta torkolatától a Narenta völgyén keresztül vezetett, a hol hidfő részletek maradtak meg, Prozoron és a Makljenen át a Verbász völgyében. A hid Počitelj közvetlen közelében nem is épülhetett, mert azon esetben az országutnak nem lett volna értelme, ugyanis ez esetben a jajczai országutnak Ljubuskinál kellett volna átvezetni a Narentán. Ez az összeköttetés azonban oly nehéz, hogy még ma sincs meg. A Mosztár melletti átkelő azonban a természet alkotása és predesztinálva van hidépitésre.
U. o. 770. l.
U. o. 779. l.
Ez érvelésre vonatkozólag csak azt jegyezzük meg, hogy épen azért, mert a mosztári átkelést a természet is megjelöli, majdnem bizonyosnak látszik, hogy ott már előbb is volt hid.
3. Počitelj közelében nem találunk hidmaradványokat, még az esetben is, ha fából volt, a kőből épült hidfőmaradványoknak meg kell lenniök. A hidnak, mely ekkor épült, mindenesetre nagy méretünek kellett lenni, mert a magyar király két követe Farkas György és Benedek a király költségén mérnököket, kőfaragókat, kovácsokat és egyéb a hidépitéshez szükséges mesterembereket fogadtak.
A hidon látható török feliratok csak a hid renoválására vonatkoznak, ezek a 974. évszámot jelzik a javitás idejeként (a mi számitásunk szerint 1566-ban).
Truhelka érvelése mindenesetre annyit bizonyit, hogy 1465-ben a magyar Jajcza és a tenger közötti összeköttetés biztositására kőhidat épitettek. Nyilt kérdés, hogy Mosztárnál volt-e hid már is és ha volt, 1465-ben ennek helyére épitették-e az uj hidat, vagy uj hid készült-e, mindezt egész pontossággal nem lehet megállapitani. Annyi azonban kiderül, hogy raguzai mesteremberek épitették és az is bizonyos, hogy a törökök, e munkánál, a melyet vagy pusztitás ért vagy nagyobb méretekben épitettek ki, szintén raguzai mesterembereket alkalmaztak.
1481 végén a török mindinkább közeledett Novihoz s 1482-ben ostrom alá fogta. Voltaképen nem foglalták el, hanem az őrség és Vlatko herczeg sehonnan sem remélhetvén segedelmet, elhagyták a várost. Az őrség és Vlatko herczeg Ragusába menekültek, a hol az őrség egy részét zsoldba fogadták. Vlatko rövid ideig hugánál Crnojević Jánosnénál lakott, aztán hajón Arbe szigetére ment, a hol nemsokára meghalt. Özvegye Marco Loredano hirneves velenczei kapitánynak lett a felesége, utódai Velenczében folytatták tovább a nemzetséget.
Mindez azonban nem akadályozta meg Herczegovina török kézre jutását. A kis magyar őrség, hazulról nem frissittetvén fel, apránként leolvadt – elragusaiasodott. Végre bekövetkezett az utolsó csapás ideje.
A török csapatok Ajaz bég vezérlete alatt behódoltatták a még be nem hódolt részeket s szandzsákot alkottak Herczegovinából, melyet a bosnyák helytartó alá rendeltek. Hiába voltak Mátyás király 1480 decz. győzelmei és vezéreinek szerencsés portyázásai Boszniában, az Adria-menti vidéket nem óvhatta meg a török foglalástól.
