196
196A Rátót nemzetségből származó esztergomi érsekről.
Mária királynő Budán, 1384 május 25-én kelt okiratában, Bálint pécsi püspök előadására, nagyságos János, volt oroszországi vajdának és öcscsének, nemzetes Dezső mesternek, a hajdani esztergomi érsek úr germanusainak (germani videlicet condam damini archiepiscopi Strigoniensis), fönnen magasztalván sokszorosan jeles, kivált Oroszország megtartását eredményező szolgálataikat, a Fülek királyi várhoz tartozó két, gömörmegyei birtokát, Simonyit és Dejtért (ma – úgy hiszem – Dejtár Nógrádban) adományozta.*
Hazai okmt. VII. 417. V. ö. Sztáray oklt. I. 466. M. O. D. L. 7086.
Nagy Imre, a magyar történelem e fáradhatatlan buvára, kinek elhunytát az abbamaradt Hazai, Anjoukori, Soproni és Zalai okirattárak velünk együtt mélyen gyászolják, abból a téves nézetből kiindulva, hogy a germanus szó alatt mindenkoron testvért kell értenünk, azt hitte, a fönt érintett néhai esztergomi érseket megtalálta (III.) Tamásban, ki szerinte a Rátót nemzetségből való Benedek fia, következőleg a megadományozott Kaplai János volt oroszországi vajda, utóbb (1385–1386.) országbiró, valamint Dezső öcscse testvére vala.*
Hazai okmt. VII. 205. 417.
Felejthetetlen barátom azonban alighanem tévedett. Azóta kimutattam egy klasszikus példában,* hogy valamint a frater nevezett alatt nem csupán fivért, hanem egyáltalán atyafit is érthetünk, úgy a germanus nevezett alatt se mindig testvért, hanem eshetőleg valamely távolabbi, oldalági rokont, tehát szintén atyafit kell helylyel-közzel értenünk. III. Tamás esztergomi érsekről pedig minden kétséget kizáró bizonyossággal tudjuk, hogy a Csanád nemzetségből eredett Telegdi Pongrácznak, Csanád esztergomi érsek testvérének volt a fia, vitéz Kelemen öcscsével együtt, kinek gyermekeit: Jánost, Egyedet, Jakabot és Lászlót szintén ismerjük. Viszont ugyancsak kétségtelennek kell vennünk, hogy ama meg nem nevezett esztergomi érseknek, a Rátót nemzetségbeli* Kaplai János és Dezső germanusának szintén a Rátot nemzetségből kellett származnia.
Turul. 1892. évf. 123. lap.
Wertner, M. nemzetségek. II. 301. – Karácsonyi, M. nemzetségek. III. 6–7.
Ilyet azonban a XIV. századbeli esztergomi érsekek közt nem találunk.
Tehetségemhez és hivatásomhoz képest kellő szorgalommal tanulmányoztam ugyan a XIV. századbeli esztergomi érsekek történetét; kiterjeszkedtem származásukra is, de hogy közöttük Rátót nemzetségbeli nincsen azt eddigi tudásom szerint jóhiszemüleg állithatom.
Vegyük őket sorra!
Az első, ki 1384-ben, vagyis Mária királynő föntebb érintett levele értelmében néhai esztergomi érsek vala: II. János (1376–1378 ), kiről nem rég bebizonyitottam, hogy a piacenzai Surdus nemes család ivadéka.*
Olv. ily czimü értekezésemet: De-Surdis II. János esztergomi érsek, mely megjelent a Szent-István-Társulat tudományos és irodalmi osztálya fölolvasásai között. (63. szám.)
Elődjéről, a Csanád nemzetbeli III. Tamásról, ki mint e néven II. 1358-tól 1367-ig a kalocsai, aztán 1367 és 1375 közt az esztergomi érseki Széken ült, az imént történt emlékezés.*
Olv. a Kalocsai 1888. évi Schematizmus XV. lapján Városi Gyula igen alapos értekezését: Thomas II. de Thelegd, de Genere Chanad.
Ennek elődjéről, Kerzei V. Miklós-ról (1358–1367) szintén értekeztem,* és habár nemzetségét nem sikerült meghatároznom, annyit kimutathattam, hogy valamely középrendü nemes család sarjadéka.
A M. történeti életrajzok 1904. évi folyama V. füzetében.
Ezt megelőzte Vásári IV. Miklós (1350–1357)* kinek atyja, Szügyi Loránt Nógrádból szakadt ugyan Biharba; de minden kutatásom mellett se birtam egy szálat is találni, mely őt származására nézve a Rátótiakhoz csatolta, noha kezdetben bizakodtam, hogy benne találom meg a keresett esztergomi érseket, levén a Rátótiaknak azon a vidéken: Borsod, Gömör, Heves, Hont, és Nógrád vármegyékben kiterjedt birtokaik.*
Kiről a századok 1902. évfolyamában irtam A négy Miklós czimü értekezésemben.
L. Wertner id. müve. II. 296.
Telegdi Csanád 1330-tól 1349-ig volt esztergomi érsekről köztudomásu, hogy a Csanád nemzetség egyik jeles, ha nem legjelesebb tagja volt.*
Olv. Karácsonyi és Wertner idézett müveit.
Csanád előtt az esztergomi káptalan 1329-ben megválasztotta III. Miklóst érsekéül, kit azonban a pápa meg nem erősitett, hanem 1330-ban kinevezett egri püspöknek. Ezen Miklós Zalamegyéből származott Dörögdről, mely patrimoniuma volt s ahol szép gót izlésü templomot épitett, melynek romjait egy fönmaradt keresztelő medenczével együtt Békefi ösmertette.* – A Rátótiakhoz semmi köze.
A Balaton környékének egyházai és várai a középkorban, 132. lap.
Még előbb (1321–1328) Boleszló vagy Bogyoszló volt esztergomi érsek, ki mint toszti herczeg a Piasztok lengyel királyi házából származott.*
Olv. életrajzát Boleszló esztergomi érsek czim alatt az Esztergom vidéki régészeti és történelmi társulat III. évkönyvében.
Előtte II. Tamás mester 1306-tól 1321-ig foglalta volt el az esztergomi érsekek székét. Tamás 197nemzetségét mindeddig meg nem állapithattuk, noha ismételve nevezte a Monoszló nb. Ladomér érseket nagybátyjának, miből azonban nem következik, hogy ő is a Monoszlók nemzetségéhez tartozott, hisz anyai ágon is származhatott a Monoszlaiaktól. Életét megirtam,* de noha Esztergomban birtokos rokonaira bukkantam, semmi nyomát se találtam annak, hogy a Rátót nemzetségéből való lett volna.
A Szent-István-társulat által 1891-ben kiadott Almanach 32–69. lapjain.
Elődje Mihály mester a Bő nemzetségből való.* Ezt megelőzte Bicskei Gergely választott esztergomi érsek (1298–1303), kit VIII. Bonifácius pápa ilyenül elismert. Ennek eredetét és leszármazási rendét kimutattam.*
Karácsonyi i. m. 275. s köv. – V. ö. Knauz, Monum, eccl. Strigon. II. 529. és Wertner, M. nemzetségek. II. 139.
Turul 1892. évf. 121 és köv. lapján. V. ö. az Uj Magyar Sion XVI. kötetében megjelent ily czimü értekezésemet: Miklós ostiai püspök követsége Magyarországon.
S ezzel végeztünk a XIV. századbeli esztergomi érsekekkel, kik közt – ezt saját kutatásaink alapján állithatjuk – Rátót nemzetségbelit (de genere Ratoldi) nem találunk. Tovább kell tehát haladnunk, visszafelé a XIII. században, hogy a Rátót nemzetségből származott esztergomi érseket találjunk. Csakhogy itt már kevésbbé támaszkodhatunk saját kutatásainkra, hanem helyet kell engednünk mások, a magunkénál minden esetre tekintélyesebb véleményének.
Az első, kivel a XIII. század végén 1279-től 1298-ig az esztergomi érsekek sorában találkozunk Ladomér (Lodomerius), kiről Knauz Nándor fényesen bebizonyitotta,* hogy a Monoszló nemzetségnek volt tagja.
Monum. eccl. Strigon. II. pag. 99. et seqq.
Előtte kétszer is (1273 és 1277-ben) előkerül a szerencsétlen II. Miklós, mint választott esztergomi érsek, kit Knauz* föltételesen a Rátót nemből valónak vélt ugyan, de feltevése téves volt, minthogy II. Miklós a Baranya vármegyében törzsökös Kán (Keán, Kalán, Kaján) nemzetség erdélyi ágának szülötte. Atyja László, ki nádor és szlavon herczeg is volt és 1245 végén meghalt; unokaöcscse pedig azon László erdélyi vajda, ki Bajor Ottó királylyal oly csufosan elbánt, mint ezt Wertner barátom kideritette.
Ugyanott. II. l.
Közben, 1274-től 1276-ig, III. Benedek nevezte magát választott esztergomi érseknek, kit a főegyházi papság névtára – ugy tudom – helyesen a Nádasdiak nemzetségéhez számit.
III. Benedek és II. Miklós választott, de meg nem erősitett érsekeknek minden tekintetben törvényes elődje 1262-től 1272-ig Fülöp volt. – IV. Béla király Zólyomban. 1268 július 20-án kelt leveléből pedig világosan kitetszik, hogy Fülöp érsek a Churla nemzetségből való,* mely nemzetség Knauz szerint Szlavoniából származott.*
Knauz, Monum. eccl. Strigon. I. 464.
Magyar Sion. III. 359.
II. Benedekről, Fülöp érsek elődjéről (1254–1262), ki előbb kalocsai érsek vala, se Városy, se Knauz nem tud fölvilágositást adni az iránt: mely nemzetségnek volt ivadéka? Főrendié aligha; minthogy IX. Gergely pápa, midőn őt 1241 februárius 25-én megerősitette, tanult, gondos és tisztességes (literatum, providum et honestum) férfiunak jellemzé ugyan, előkelő származását azonban, noha a pápák rendesen ezt is ki szokták volt emelni, nem emlité.* Miből nem csekély valószinűséggel következtethetjük, hogy valamely középsorú családnak, és nem a Rátótiaknak volt ivadéka, kik az ország legfőbb nemzetségéhez tartozának az időben.
Fejér Cod. IV/I. 201.
Még előbb, 1147-től 1252-ig II. István kormányozta az esztergomi érsekséget, közben mint prenestei biboros püspök is. Knauz szerint de genere Vancha származott, amiért egyenesen Vancsainak nevezé, jóllehet tudta, hogy okleveleinkben Bancha (Bánca) alakban fordul elő.* – Knauzzal szemben Városy teljes biztossággal megmutatta, hogy a «Vancha» alak téves, és István biboros esztergomi érsek, valamint hasonnevű kisöcscse, ki utóbb (1266–1278.) kalocsai érsek lett, a bácsmegyei Bancha nembeliek.*
Monum. eccl. Strigon. I. 349.
Schematizmus Coloc. ad a. 1889. pag. XVII.
Az előadottak után – úgy vélem – bátran koczkáztathatjuk a nemleges tételt, hogy 1384-től, vagyis Mária királynő föntebb idézett levele keltétől fogva visszamenőleg a tatárjárásig nem találunk esztergomi érseket a Rátót nemzetéből.
Dr. Karácsonyi János prépost ur, tisztelt barátomé az érdem, hogy immár positive tudjuk, mert ő aknázta ki egy vizfoltos pöriratból, miszerint Mátyás érsek, ki 1240 márczius 6-tól 1241 április 11-ig, midőn a tatárok ellen elesett, állott az esztergomi főegyház élén, – a Rátót nemből származott.*
Turul. 1905. 86.
Hogy mintegy másfél század után is büszkén nevezik magukat az előkelő és érdemteljes kérő unokák, Mátyás a hajdani esztergomi érsek germanusainak, annak okát nem az esztergomi érsekek magas méltóságában, de abban sem találjuk, hogy Mátyás érsek alapitotta a nemzetség szentélyét, a rátóti monostort; hanem főleg abban, mert azon romlott időben, midőn az önző és nagyzó fegyelmetlenség a haza romlását fölidézte, Sajónál Mátyás érsek hazafias hűséggel kitartott királya mellett épp úgy, mint Kaplai János és öcscse, szintén romlásnak indult viszonyok 198közt, hiven megvédték és megtartani iparkodtak Oroszországot, a mai Galiciát és Lodomeriát Magyarországnak Nagy Lajos által visszaszerzett tartományát.
Esztergom, 1907 november 16.
PÓR ANTAL.
