Kiss István nemeslevele II. Rákóczi Ferencz fejedelemtől.
Kiss István nemeslevele II. Rákóczi Ferencz fejedelemtől.
(Melléklettel.)
A nagy nevü fejedelem II. Rákóczi Ferencz által kiadott nemeslevelek, illetve armálisok, egytől-egyig valóságos ritkaságok. A Rákóczi-kor jeles kutatója, a nagyérdemü Thaly Kálmán folyóiratunkban már ismételten rámutatott a fejedelem enemü okleveleinek becses voltára, első alkalommal, a mikor érdekes ismertetés kiséretében a Nyuzó Mihály kurucz lovasezredes, neje Szabados Katalin, testvére Nyuzó János és fia ifj. Nyuzó Mihály részére 1707 május 20-án kiadott s másolatban ránk maradt czimeres nemes levelet közölte,* másodszor pedig Orosz Ernő, Heves vármegye levéltárnoka értesitése alapján a sajnos korunkra nem maradt, Almássy Mihály által nyert armalisról adott hirt.*
Turul XIII. évf. 49. s köv. l.
U. a. XXIII. évf. 49. s köv. l.
A kiváló tudós, a ki a Rákóczi-kor emlékeit közel fél század óta kutatja és emberi lehetőség szerint tökéletesen is ismeri, saját állitása szerint nem ismer II. Rákóczi Ferencztől kiadott armalist eredetiben és másolatban is csak keveset.
Rákóczi tartózkodott a nemesség adományozástól; a jobbágyok érdemeit szivesebben jutalmazta manumissionalis (szabaditék) levelekkel felmentvén őket – de többnyire csak saját jobbágyait – «a paraszti terhektől és szolgálatoktól, de nemesi rangra, mint magyarországi vezérlő fejedelem az ónodi abrenunciatio után is egyet sem emelt» és mint megválasztott, majd beiktatott erdélyi fejedelem is a legritkábban élt e jogával.
A kiváló tudós e tartózkodásnak Rákóczi szerénységében keresi okát; de talán nem tévedünk, ha az okot első sorban a korviszonyokban keressük. Mert a szerénységből még érthető lenne, hogy mint vezérlő fejedelem királyi jogokat nem akart gyakorolni; de mint erdélyi fejedelem méltóságából kifolyólag, kötelességszerüen, szerénysége teljes sérelme nélkül élhetett volna e joggal, mert a fejedelmeknek kötelessége és érdeke is, hogy alattvalóik érdemeit jutalmazzák, őket és másokat is további érdemek szerzésére serkentsenek. Az érdemre pedig bőven nyilt alkalom a hosszú harcz alatt s volt is neki elég jobbágy katonája, a ki megérdemelte és várta is az elismerést, érdemeinek nemességgel való jutalmazását. Hisz a kuruczkorról énekli egy szegénylegény poeta:
Ha valaholott voltanak csodák,
Mind kivöl-belöl estek szép próbák
Szegény legények magokat frissen forgatták,
Csak szegények,
S nem urfiak
Véreket onták.*
Mind kivöl-belöl estek szép próbák
Szegény legények magokat frissen forgatták,
Csak szegények,
S nem urfiak
Véreket onták.*
R. Kiss István: Adalékok a Rákóczi-kor irodalomtörténetéhez. 44. l.
Elődei, vagy hogy egy találóbb példét hozzak fel, Bocskay katonáiknak bőven osztogatták a nemességet, a mely a jobbágyokra, a kik egyetlen kincsüket: vérüket áldozták a hazának, felemelőleg és buzditólag hatott. E hatást ismernie kellett Rákóczinak is, ismernie kellett a jobbágyok szabadságvágyát is és a czél érdekében fel kellett volna azt használnia és fel is használta volna minden szerénysége mellett, ha a korszellem vissza nem tartja őt.
Bocskaytól nagy kegyelemnek tekintették ugyanis, ha egyik-másik jobbágyot nemesi rangra emelt, mert a nép egész rétegét nem hatotta át, úgy a szabadulási törekvés, hogy követelőleg léphetett volna fel; Rákóczi alatt azonban a nép indult meg még pedig nem az alkotmányért és nemesi szabadságért, hanem azért, mert szabad országban magának is szabadságot akart. Imádták Rákóczit, mert tőle ily szabadságot vártak; villám gyorsan terjedt el a hir, hogy «az ő Nagysága kegyelmes resolutiója és patense continentiája is azt tartja, hogy az kik ő Nagysága 194hűsége mellett fegyvert fognak és táboroznak, azok a jobbágyság alól felszabadulnának».* Ezért annyi szabadulni vágyó jobbágy ült fel, hogy a sereg zöme azokból telt ki. Mig a gyámoltalan, rendetlenségre mindig kész nép kezdetben csak a számot növelte és szabadságával is visszaélt; a földesurak munkás hiányában nem vehették hasznát birtokaiknak és minden módon azon voltak, hogy a jobbágyok további felkelését korlátozzák, sőt a felkelteket is leültessék. Az ebből kifejlődött viszonyokat szépen festi egyik erdélyi sereg kérvénye, melyben elmondták, hogy seregük, mint «más seregek is jobbágyi rendekből állanak, a kik a szabadság megnyerésével biztattatván fogtak fegyvert; de mivel uri rendek és közemberek is azzal ijesztik őket, hogy a hadszállta után ismét csak jobbágyok lesznek; e beszéd annyira elolvasztotta sokaknak sziveket és meglankitotta karjokat, hogy az fegyvert letötték, vagy ha még le nem tötték, letenni igyekeznek».
II. Rákóczi Ferencz erdélyi fejedelemmé választása czimű munkám 52. l. U. o. az egész kérdésről bővebben.
Ime, itt a nemesités kényszeritő szükségessége, a földesurak részéről ellenben a tiltakozás: a jobbágyok tömeges nemesitése őket teszi tönkre!
Bocskay nemesithetett, ha azonban Rákóczi megnyitja a kaput, a jobbágyság felszabaditásáig meg nem állhatott volna, a mi az őt szintén teljes erejéből, hüséggel és áldozatkészséggel támogató nemességgel hozza összeütközésbe.*
Emlékiratai 78. l.
Természetes, hogy ez összeütközést, a mely confoederatióra alapitott hadakozásnál vészhozó lett volna, igyekezett kikerülni, ezt pedig nem tehette másként, mintha a jobbágyokat is némileg kielégiti, a nélkül, hogy a földesuraknak nagyon érzékeny kárt okozott volna.
Mikor Erdélyben forrongott már a jobbágy katonákban a csalódás és elégedetlenség, kinyilatkoztatja, «hogy a hadakozó jobbágyok és azok háza népe pro interim se adóval se szolgálattal ne terheltessenek» a mi pedig a szabadságot illeti: «jövendőbeli promotiókra, kik érdemessé teszik magokat» azok megnyerik.*
II. Rákóczi Ferencz erdélyi fejedelemmé választása 53. l.
Az erdélyi nemesség azonban még ebbe sem tudott belenyugodni; elégedetlensége még oly ünnepélyes actusnál is előtört, mint a fejedelem beiktatása. A helyzetet Rákóczi saját szavai világositják meg a legjobban.
«Minden erölködéseim daczára sem akadályozhattam meg azonban bizonyos törvény hozatalát, mely erdélyi hadaimat egészen tönkretette, hogy t. i. megegyezése nélkül katonává lett jobbágyát minden földesúr visszakövetelheti. Bármily képtelen legyen is ezen törvény: oly természetü háboruban, a minőt mi viseltünk, mégis teljesen fellázasztotta volna a kedélyeket, ha visszavetem; mert meg lesznek vala győződve, hogy tagadó válaszom csak azon szándékból ered, miszerint saját jobbágyaik fegyvere által akarom magamat korlátlan urukká tenni.»*
Emlékiratai 211. l.
Az egyetértés kedvéért még ilyen absurd határozatot is megerősit mennyivel jobban helyén valónak tartotta tehát a nemesség adományozásától őrizkedni.
Erre legyen szabad épen a Nyuzó esetét felhoznunk, a kinek 1707 május 20-án kiadott armalisa tudtommal az egyetlen, irodalmunkban közölt Rákóczi-féle armalis.
Nyuzó Mihály és testvére János Erdélyben mindjárt a szabadságharcz kezdetén, mint vitéz katonák tüntek ki. Mikor már Mihálynak jó neve volt és mint a gróf Pekri Lőrincz vitéz viczekapitánya dicséretes tettek a hősiesség varázsával övezték nevét, akkor vette észre, hogy nem nemes. Nosza megkéré tehát a nagy szavú Pekrit, hogy járjon ki számára egy manumissiót. Csak egy manumissiót, egy szabaditék levelet, mert armalist kérni nem is merészelt. És a nagy szavú, elég goromba természetü Pekri csak félve, ravaszságba takarva meri előterjeszteni a kérést, mint a ki tudja, hogy valami nagyot, valami rendkivülit kér.
«Nyuzó Mihály, az én viczekapitányom, Kegyelmes Uram, úgy hallotta másoktól (! ?) hogy jobbágy volna; de kijé? ő bizony maga sem tudja (!) mert sem maga, sem apja nem szolgált soha jobbágyul. Nagyságodnak alázatosan instál egy manumissio iránt és ott Debreczen körül valami puszta prćdiumnak collatiója iránt; minthogy Nagyságod más hasonló embereknek is conferálta ilyen kegyelmességét, hadd szállitaná meg emberrel! Recommendálom pedig én is alázatosan Nagyságodnak kérését és instaritiáját: Kérem, mutassa kegyelmességét hozzája! Bizony megérdemli Kegyelmes Uram, indifferenter; az ő rendében nincs olyan ember ide bé, mint ő. Nyuzó örömest nyuzza, meri is nyuzni a németet. Hadd vegyen Nagyságod kegyelmességibül consolatiot és stimulust az tovább is kivetkező maga jó viseléstől; Bort sem iszik már!»*
Pekri 1705 márcz. 15. levele Orsz. ltár. Missilisek
Tehát nagy érdemekről van szó és csekély kegyelmességről; de Rákóczinak még ezzel szemben is vannak scrupulusai. Resolutiójában ugyanis igy válaszol:
«Mivel Nyuzó Mihály viczekapitány dolga bizonytalan lévén, más földesuraknak praeiudicálni nem kivánunk; mindazonáltal salvo iure alieno informálván tovább is bennünköt, manumissióját kiadatjuk.»*
Válasz fogalmazata ugyanazon levélen.
)
195Mennyi időnek kellett eltelni, és Nyuzónak hány németet megnyuzni – hogy mi is Pekri szavaival éljünk – a mig a manumissio helyett armalist és egy birtokocskát kaphatott!
Mert az confoederatio nagy dolog: első benne az érdek s csak messzi utána következik az érdem. Ez ellen saját bevallása szerint az igazságos fejedelem sem tehetett.
Tehát Rákóczi tiszteli a földesurak jogát és sem mint magyarországi vezérlő fejedelem, sem mint erdélyi választott fejedelem nem akar nekik prćjudicálni. Csak ritkán ad ki azért armalist, nagy érdem esetén, salvo iure alieno!
Ezért az általa kiadott nemeslevelek még másolatban is nagy ritkaság számba mennek; eredetiben pedig egy sem ismeretes!
Én ez alkalommal oly szerencsés helyzetben vagyok, hogy II. Rákóczi Ferencznek egy eredeti nemes levelét (nem armalis) mutathatom be, a melynek nem csak adományozója és eredeti volta, hanem az is kimondhatatlan nagy értéket ad, hogy a nagy nevü fejedelem bujdosásában, Rodostóban adta ki, még pedig nem is valami közönséges embernek, hanem a jámbor philosophusnak: Kiss Istvánnak.
Az oklevél szövege mindent elmond; kommentár alig kell hozzá. A fejedelem méltó figyelembe vévén Kiss István hüséges szolgálatait és ez ügyben tett kérését, őt nemesi szabadsággal ruházza fel.
Az oklevél további szövege érdekes bepillantást nyújt a bujdosó fejedelem udvartartásába és az egészet lehetetlen mély meghatottság nélkül olvasnunk.
Az oklevelet sajátkezüleg aláirta a fejedelem és Bechon Lajos udvari osztálytitkár, a kinek Rákóczi végrendeletében 3000 livrest hagyott.*
II. Rákóczi Ferencz emlékiratai 5. kiadás 313. l.
Sajnos, hogy pecsétjének ma már csak helye látszik a hártya kötőszalaggal, a mint az a mellékelt hasonmáson is kivehető.
A nemességnyerő Kiss István kétség kivül egy személy ugyanazon Kiss Istvánnal, a ki önként követte Rákóczit számüzetésébe és nem csak az öreg fejedelem, hanem fiai: József és György herczegek udvarában is élt.
«Kiss Istvánról megjegyezzük» – irja Thaly Kálmán a Mikes leveleihez irt becses történelmi bevezetésben»* – hogy 1730-ban Rodostón Magyar Philosophia czimü, szép és velős, hangzatos, tiszta magyarsággal irt bölcselmi s államtudományi – történelemből vett példákkal is ékeskedő – tanulmányt szerzett, melyben a szabadságot, hazaszeretetet s az uralkodás alkotmányos formáját, a fejedelmek önmérsékletét dicsőiti, ellenben az erőszakot elkárhoztatja. Szerző szabad gondolkozásu, külföldi egyetemeken képzett elmének látszik. Eredeti kézirata (97 oldal negyedrétben) az enyészettől szerencsésen megmenekült és valahogyan a Nemzeti Múzeumba jutott. A 7-ik alapon Kiss saját kezétől e bejegyzés olvasható:
Zágoni Mikes Kelemen törökországi levelei. A magyar kormány támogatásával II. Rákóczi Ferencz hamvainak hazaszállítása alkalmából készült emlékkiadás. Bpest, Franklin, 1906. XXX. l.
1730. Irattam György Deákkal, Tratiában, Rodostón. Kiss István m. k.
További fejtegetéseiben bebizonyitja Thaly, hogy Kiss István még 1741. évben is Rodostóban volt és combinative emliti, hogy Pápay János oldalánál az udvari kanczellaria tisztviselője volt.
A rodostói r. kath. anyakönyvekben – ev. ref. vallásu lévén – haláláról, esetleg gyermekei születéséről adat nincs. Thaly valószinünek tartja, hogy Rodostóban halt meg, a mely esetben fia jöhetett haza. Csak is igy érthető, hogy nemeslevele Győr vármegye levéltárába került.
Hogyan és mikor? arra a legszorgosabb kutatás után sem találhattam adatot. Mivel az oklevél a nemesi iratok között volt, valószinünek tartom, hogy valamely évi nemesi investigatio, vagy nemességvitató pör alkalmával került a levéltárba. De mikor? azt még sejteni sem lehet, mert a nemesség-vizsgálatok 1725. évtől kezdve a 70 évek végéig, a nemességvitató pörök pedig ugyanazon század végéig majdnem folytonosan tartottak.
Végezetül álljon itt az érdekes oklevél teljes szövegében:
Nos Franciscus II. dei gratia S. Romani imperii et Transylvanae princeps Rákóczi, partium Regni Hungarić dominus et Siculorum comes, dux de Munkács et Makovicza, dominus hćreditarius de Saáros Patak, Tokaj, Regecz, Ecsed, Somlyo, Szerencs et Onod, prćsentibus declaramus, quod in condignam considerationem sumptis fidelibus servitiis nobilis nobis dilecti Stephani Kiss instantiaque eius superinde facta eundem munere nobilium a mandatis nostris condecorare benigne resolvimus. Prćsentibus igitur intimamus et mandamus fideli, nobis sin cere dilecto primaris stabuli nostri prćfecfo, ut prćdictum fidelem nostrum Stephanum Kiss secundum tenorem edicti nostri, super hoc officio die quinta Januarii anni huius publicati, in ordinem nobilium a mandatis nostris per prćsentes adscitum officio, prćrogativis in supradicto edicto declaratis et ex post suo tempore uberius specificandis gaudere et fungi faciat nec secus facturus. Datum Rhodosti, die decima quarta mensis Januarii, anno millesimo septingentesimo vigesimo quinto. Franciscus Princeps m. p. Bechon m. p.
(Patens alakban, aljára nyomott vörös pecsét nyomával.)
R. KISS ISTVÁN.
