Genealogiai Füzetek. Családtörténeti folyóirat czimerekkel és leszármazási táblákkal.
Genealogiai Füzetek. Családtörténeti folyóirat czimerekkel és leszármazási táblákkal.
Szerkesztik Csikszehtmihályi Sándor Imre és Kőröspataki és Köpeczi Sebestyén József. V. Évfolyam. Kolozsvár 1907.
Helyénvaló, hogy egyetlen társfolyóiratunknak, a Genealogiai Füzeteknek 1907. (V)-ik évfolyamáról röviden beszámoljunk.
A nemes buzgalommal szerkesztett folyóiratban több értékes családtörténeti dolgozat jelent meg a tavalyi év folyamán. Forgon Mihály a Vályi Nagy családról; S. Gyulai Rikárd a Galambodi Bán, a Hatmansdorfi Hatfaludi, a Váradi és Sepsiszentgyörgyi Móricz; Pálffi György a Tarcsafalvi Pálffi; Péter Lajos a Maksai Benkő, végül Sándor Imre szerkesztő a Szilágysomlyói Halmágyi, a Felszeghi, az Agyagfalvi Sándor, a Pelsóczi Bebek család erdélyi ágáról közölnek adalékokat, leszármazási táblákat. Czikkeiket többnyire az illető családok czimerrajzai is kisérik. E sorozat érdekességét emelik Lukinich Imre és Varju Elemér közleményei a Bethleni Bethlen család leszármazásáról. Az előbbi a kiadott anyag alapján, továbbá főleg a Szolnok-Doboka megye levéltárában található adatokból a család XV. és XVI. sz. történetére közöl fontos részleteket, Varju Elemér pedig a teljes leszármazási táblát közli a családnak a Magyar Nemzeti Muzeumban letett levéltárában végzett kutatásai eredményeként. Kár, hogy e becses közleményt szöveg nem kiséri.
A nemesi összeirások sorozatában Barabásy István Aranyosszék 1711-iki, ifj. Biás István Máramarosmegye 1670, Győrffy István a Jászkunság 1699, Kelemen Lajos Gyergyószék 1616. és Köblös Zoltán a Kővárvidéki nemesek és puskások 1699-ik évi listáit adják.
A czimertani közlemények között megemlitendő Ghyczy Pál czikke Basta György czimeréről, továbbá Sebestyén József értekezése a Báthori András által adományozott armalisokról.
Ez utóbbi, több tekintetből érdekes tanulmány, mely különlenyomatban is megjelent, a Báthori András rövid félévi uralkodása idejéből ismeretes négy czimereslevelet 92ismerteti. – A szerencsétlen véget ért bibornok-fejedelem másfél hónap alatt a következő armalisokat adományozta: 1. 1599 július 12-én Somogyi másként Nagy Benedek részére; czimerképe az élő heraldika korára emlékeztet, eredetije Martian Julian ny. honvédszázados birtokában van; 2. július 25-én Fenessy Istvánnak, a nagyobb kanczellária irnokának ad igen diszes czimert, a melyben látható felkelő nap sugarai az adományozott erényeinek tündöklését, az arany korona őseit utánzó jelességét, az egyszarvu kiváló tulajdonságaiban való egyedüliségét jelképezi. A czimerképen kivül néhány részletet közöl a folyóirat az igen diszesen festett armalisról is, melynek eredetije a M. Nemzeti Muzeumban őriztetik; 3. Négy nappal később, július 29-én kelt s az országos levéltárban őriztetik a Felenyedi Dévay György és felesége czimereslevele, mely mint viseletkép is érdekes; lovas vitéz képét adja, mely az értekező szerint a XVI. század végéről való erdélyi lovast mutatja. Végül a 4-ik ismert czimereslevél az augusztus 23-án Szilvásy János és családjának adott armalis. Ez utóbbinál panaszkodik a szerző, hogy a czimereslevél eredetijét Beregmegye levéltárnoka hét lakattal őrzi, s többszörös utánjárással is csak a szöveg hiteles másolatát tudta megszerezni. Ha csakugyan nem állt módjában az sem, hogy a helyszinén tekintse meg a kérdéses oklevelet, a mi az anyag teljessége szempontjából kivánatos volt, talán helyesebb lett volna, ha megelégszik a szöveg közlésével. Semmiesetre se helyes, hogy a Siebmacher közölte három rajz alapján megszerkesztett czimerképet közöl az eredeti látása hiányában. Számos példa igazolja, hogy az ilynemü czimerszerkesztés tévedésekre ad okot, igy ennél a czimerképnél is látjuk azt, hogy a rajzban látható pelikán zöld színü, mely körülményről és a pajzslábban látható hármas halomról a czirnereslevél szövege nem szól.
A közlemény végén rövid összefoglalást ad az értekező Báthori kanczelláriájának eljárásáról és e négy czimereslevél alapján is kimondhatónak véli, hogy a képek általános heraldikai arányossága, szépsége és izléses kiállitása e rövid korszakot a magyar heraldika bár nem élő de mégis fontos korszakának minősiti.
A történeti tárgyu czikkek közül Persián Kálmáné érdemli meg a figyelmet, mely a nemrég Kozmatelken uj sirba eltemetett Barcsai Ákos elhalálozását 1661. julius 4-ében állapitja meg. Szerinte nem a fejedelem hamvai pihennek a diszes nyugvóhelyen. Kelemen Lajos a családi levéltárak pusztulásáról közöl néhány szomoruan humoros adatot, megmentésükre a letéteményezést ajánlja az Erdélyi vagy a magyar Nemzeti Muzeumban. Az előbbi helyen már 25, az utóbbin 84 levéltár van elhelyezve. Sándor Imre a folyóirat IV. évfolyamában megkezdett regestáit folytatja a Csikszentmártoni Endes család levéltárából 1660–1725-ig. Kár, hogy a kivonatok túlságosan szükszavuak.
Az adattárban is sokféle megjegyzésre méltó adatot talál az érdeklődő.
Hazai családtörténetünknek nagy kárára az értékes folyóirat, úgy látszik, még most se részesül kellő pártfogásban. Az évfolyam végén a szerkesztő kijelenti, hogy a nyomdaárak drágulása miatt kénytelen a füzeteket újra kéthavonként megjelentetni.
B. Sz. L.
