Monumenta historica nobilis communitatis Turopole olim «Camus Zagrabiensis» dictae. Collegit et sumptibus eiusdem communitatis edidit Emilius Laszowski.
II. kötet 1467–1526. Zágráb 1905. XXXIV., 624 l. 80.
A folyóiratunk 23. kötetében ismertetett vállalkozásnak előttünk fekvő második kötete, az 1526. évig terjed. A 11 hónapos időköz, mely az első kötet megjelenését elválasztja a másodiktól, legjobb bizonyitványa a kiadó lelkiismeretének, mert mutatja, hogy a türelmes szerkesztő hiven a legfontosabb methodikai elvhez, csak akkor fogott a kiadáshoz, mikor már az egész kiadandó anyag ismeretes volt előtte.
Ezen kötet tulajdonképen a második (az első: Tkalčićé) nagyobb horvát publicatió, mely egységes anyagot nyujt abból a korból a horvát vidékek állapotainak megvilágitására s azért kiváló értéke van úgy a kultur- és jogtörténetiróra, mint a genealogusra és a történelmi földrajzzal foglalkozóra.
Nem mulaszthatjuk el, hogy külön emlitést ne tegyünk arról az érdekes archaizmusról, mely ezen kötet révén nyilvánul az akkori szlavon lakosok életében. Még a 15. század folyamán, mikor a magyar anyaterületen már nyoma veszett a nemzetségeknek, a Száván tul e tekintetben még minden a régiben volt. Sürün emlittetnek a generatiók, sőt a pörirati formulák, főleg pedig a pörfolyamat arra vall, hogy e területen még az ujkor kezdetén a nemzetségek szervezete keveset veszitett középkori fontosságából (160. l. 1561-iki jegyzet: ... ceterorumque fratrum carnalium, patruelium atque generationalium et condivisionalium ipsorum, generationis scilicet Jarebichi). S ha hozzávesszük a déli szláv, valamint a máig is fennálló észak-albán törzsjogot (v. ö. Thallóczy, Blagay-cs. oklevéltára LIX – LXV. ll.), mondhatjuk, hogy a nemzetségi szervezet életképessége direkt arányban áll a szláv népek mennél délibb földrajzi helyzetével, azaz a magyar anyaföldtől, vagy jobban mondva az átalakitó erővel biró magyar országos jog hatásától való távolsággal. Hasonlóan érdekelni fogja a genealogust, hogy ezen kötet egyik pöriratában használtatik a szó genealogia, (1513. 307. l. procurator predicte domine Sophie actricis prescripte genealogie in nullo repugnante [!], v. ö. Bartal, Szótár 292).
De a kötet nem szükölködik a politikailag fontos adatokban sem, mert néhány oklevél (17., 133., 144. sz.) uj világitásba helyezi Mátyás király és a horvát főurak viszonyát, főleg pedig megváltoztatja némi vonását azon képnek, melyet Teleki (Hunyadiak kora V.) az erőszakos Laki Tuz János, szlavon bánról és Medve, Lukavecz meg Rakolnok uráról rajzolt.
A főlevéltárak, melyekből a szerző anyagát meritette, ugyanazok mint az első kötetnél: a magyar kir. országos, a horvát országos és a zágrábi akadémiai levéltárak. A magánlevéltárak szereplése a korral aránylag mindinkább fejlődik úgy, hogy ebben a kötetben az összes főbb turopoljei nemes családok (Arbanas, Cerovski, Cigetić, Josipović, Lučić, Sedmak stb.) levéltárai is képviselve vannak.
A kötetet rendkívüli bő (545–624. ll.) és lelkiismeretes név- és tárgymutató zárja be.