Jelentés a Magyar Heraldikai és Genealogiai Társaság működéséről az 1909. évben.
Jelentés a Magyar Heraldikai és Genealogiai Társaság működéséről az 1909. évben.
Mélyen Tisztelt Nagygyülés!
Társaságunk történetében megint bezáródott egy esztendő, ismét összegyültünk rendes évi nagygyülésünkre, a melyen visszapillantást vetünk az elmult év tudományos munkásságára, beszámolunk müködésünkről, hogy alkalmat adjunk annak megállapitására, vajjon megfeleltünk-e a reánk nehezedé feladatoknak, közelebb jutottunk-e ismét azoknak a tudományos czéloknak megvalósitásához, melyeket megalakulásunkkor magunk elé tüztünk. Rendes évi nyereség és veszteség számla az a jelentés, mely a titkári székből a mélyén tisztelt nagygyülés elé terjesztetik, a mely hivatva van a fenti kérdésekre a választ megadni.
Beszámolóm elején meg kell első sorban emlékeznem azokról a sulyos veszteségekről, melyek társaságunkat, mint a magyar tudományos világ egyik szerény tényezőjét az elmult esztendőben Thaly Kálmán és Széll Farkas igazgató választmányi tagjaink elhunytával érték. Folyó évi szeptember 26-án hunyt el váratlanul 43Thaly Kálmán, kinek halála sulyos és szinte pótolhatatlan veszteséget jelent a hazai történettudományra, melynek legjelesebb, leghivatottabb művelője volt az elhunyt, ki egész életét, munkásságát, szivének lelkesedését és melegét vitte bele II. Rákóczi Ferencz és kora történetébe, melynek felderitésére szentelte egész életét, s a melynek ő volt legalaposabb ismerője. A gyászban, melyet elhunyta a magyar történettudományra hozott, társaságunk is mély megilletődéssel osztozott. Több mint két évtizeden keresztül volt Thaly Kálmán igazgatóválasztmányunk tagja, a mint ilyen, társaságunk ügyeinek intézésében mindenkor tevékenyen vett részt, és a Rákóczi korból vett közleményeinek egész sorozatával járult hozzá e korszak genealogiai és pecséttani ismereteihez, heraldikai kérdéseinek tisztázásához. Emlékét mindvégig kegyelettel fogjuk megőrizni.
Néhány nappal nagygyülésünk előtt költözött el az élők sorából Széll Farkas igazgató választmányi tag, kinek halálával az ujabbkori család történeti kutatás szenvedett nagy veszteséget. Széll Farkas megalakulásunk óta tartozott tagjaink sorába és két évtizedet meghaladó időn keresztül számithattuk őt igazgató választmányunk tagjai közé, melynek mindhalálig buzgó tagja volt. Megirta és oklevéltárral látta el a Nagybessenyei Bessenyei-család történetét, melynek egy részét folyóiratunkban is közzétette. Emlékére mindig kegyelettel fogunk visszagondolni.
Tudományos téren társaságunk működése a rendelkezésünkre álló anyagi eszközök mellett a megszokott mederben folyt le az elmult évben is. Folyóiratunk 1909. évi folyamából három füzet jelent meg, a negyedik most van sajtó alatt, róla a jővő évi titkári jelentés lesz hivatva beszámolni, minthogy megjelenése nagygyülésünk után fog csak megtörténni.
A társaságunk művelte tudományszakok közöl az elmult évben is a genealogiai tudomány talált tagjaink körében intensivebb művelésre. Az e tárgyu tanulmányok között első helyen kell kiemelnünk Karácsonyi János nagy tanulmányát, melyben a Szent István anyjáról szóló adatok uj megrostálása czimen Nagy Gézának folyóiratunk mult évi folyamában megjelent tanulmányával vitatkozik. Nagy Géza azon nézetével szemben, hogy Szent István anyja Sarolta, az egyik magyar társfejedelem leánya volt, fenntartja abbeli véleményét, hogy Szent István anyja a lengyel származásu Adelhaid volt és forráskritikai elemzés alá veszi ujhól a Szent István anyjáról szóló tudósitásokat. Ezek alapján megállapitani véli, hogy a Sarolt-féle mese tulajdonképen nem III. Béla király Névtelen jegyzőjétől származik, hanem az ő művének a XIII. század végén élt bővitőjétől, mig ellenben a kamenczi évkönyvek és az Ossolinski krónikában fennmaradt tudósitás tulajdonképen magyar eredetü és azt Szent István életrajzának 1165 táján élt székesfejérvári bővitője irta, a ki tehát a székesfejérvári egyház nekrologiumából biztosan tudhatta, ki volt Szent István anyja. Ellenben az u n. nemzeti hagyományok egymásnak ellentmondanak és keletkezésük is a XIII. század végére tehető. A székesfejérvári bővitő tudósitását pedig kétségtelenné teszik a Szent Istvánnal egykoru irók, úgy hogy Szent István anyjának lengyel származása Karácsonyi szerint kétségbe egyáltalán nem vonható.
Dr. Vass Miklós a Homoródszentpáli Kornis családnak, Erdély e kihalt családjának történetével foglalkozik. Vizsgálódásai a család származását egy izzel fölfelé viszik, a mennyiben sikerült neki a Kőváry László és Nagy Iván összeállitotta családfán első ős gyanánt szereplő Miklósnak atyját is megtalálni Gergely személyében. Tanulmányai alapján összeállitja a XVII. században virágzott család leszármazását, mely a Kőváry és Nagy Iván összeállitotta családfákkal szemben lényeges eltéréseket mutat és azoknak nem egy adatáról mutatja ki a tarthatatlanságot. Erdélyi családtörténettel foglalkozik Kiss Bálint is a Tordaiakról szóló tanulmányában, a mely család az erdélyi előkelő nemes családok legnagyobb részének családfáján szerepel, és a melynek első ismert őseit nem is Tordaiaknak, hanem Kolozsváriaknak hivták s a Tordai névhez úgy jutottak, hogy egyik tagjuk a tragikus véget ért János, tordai kamaraispán volt. János utódai két ágnak, a Somogyomi és a Mihályfalvi ágnak voltak megalapitói. Ezenkivül szerepelnek Tordaiak Kémeri előnévvel is, továbbá Nagybányán is található e család, hol még jelenleg is virágzik.
Nagy Ottó dr. saját családjának a Borzovai Nagy családnak történetével foglalkozik, mely család oklevélileg a XVI. század végétől kezdve szerepel, de megszakitás nélkül csak a XVIII. század derekától kezdve hozható le. Tanulmányában a Szamos és a Tur közének birtokviszonyaihoz szolgáltat érdekes adatokat, a hol a család otthonos és birtokos volt.
Holub József a Kisasszonyfalvi Istvánffy-családról közöl egy terjedelmesebb tanulmányt, a melyben gondos kutatások alapján a család leszármazását az 1455-ben szerepelt János baranyai alispán apjától Istvántól kezdve állitja össze, részletesen szólva a család egyes kiválóbb tagjáról, főleg a történetiró Istvánffy Miklósról, a kivel kihalt 1615-ben az Istvánffy család. Tanulmányában szól a család czimeréról is, bemutatva Istvánffy Pálnak s 1550-ből származó, az ősi czimert ábrázóló pecsétjét, valamint Miklósnak gyürüs pecsétjét is. A család első őséül Ottót a Salamon korabeli nádort emlegetik. Ez az Ottó azonban 44nem az Istvánffyak, hanem a Győr nemzetség őse, a melyből Istvánffy Miklós anyja Gyulay Hedvig származott és igy Ottó nádor Istvánffy Miklósnak csak anyai őséü1 tekinthető. Az Istvánffy nevet az 1455-ben szereplő János veszi fel, addig a család a Kisasszonyfalvi néven emlitettik.
Benkó József az Inárcsi Farkas-család Árpádkori őseinek szentel egy tanulmányt, melyben összeállitja azokat a genealogiai adatokat, melyek a család levelesládájában található Árpádkori oklevelekből vonhatók ki. Ez a család, jóllehet nem tartozik azok közé, melyek valemely nemzetségből erednek, oklevelek alapján fel tudja vinni leszármazását az Árpádok koráig. Már 1275-ben szabadul fel a várjobbágyok sorából, a hogy azt IV. Lászlónak a család birtokában lévő oklevele bizonyitja. Innen egészen a XIV. század derekáig a család leszármazásában nincs hézag, ekkor megszakad egészen a XV. század elejéig, majd innen lehozható 1540-ig, azután ismét megszakad a 1640-ig, a mely időponttól kezdve a leszármazás egész napjainkig megszakitás nélküli.
Kisebb genealogiai közleményeink sorában Balogh Gyula a Himfi, Aracsai és Neszelei családok történetéhez közöl adatokat a vasvármegyei levéltárból. Daróczy Zoltán folytatta ez évben is a dunántuli családok történetéről szóló tanulmányit. Ujabb adatokat közöl a Karcsayak leszármazásához, vizsgálódásai tárgyává teszi a Tétényi és Kapy családok közti összeköttetést és végül a Járyak leszármazásához közöl nehány apróbb kiegészitő adatot, továbbá okleveles adatokat a Guthkeled nembeli Kozma utódjainak történetéhez.
Kállay Ubul több dolgozattal szerepel folyóiratunk hasábjain. Az egyikben Várady Aladár és a Barlafiak pörének időpontjáról értekezve, megállapitja, hogy a pörben kibocsátott oklevelek kelte az egyiknél 1278 nov. 4., a másiké 1279 január 6. Ez a dolgozata részben oklevéltani szempontból is érdekes, mert a Damus pro memoria kezdetü oklevelek történetéhez is szolgáltat adalékot. Egy másik értekezésében kimutatja, hogy a Margit legendában előforduló Barloc alatt nem Barcz-ot, hanem a veszprémvármegyei Barlagot kell értenünk. Sikerül továbbá tisztáznia a IV. Béla kiséretében Dalmácziába menekült Ádám lengyel jövevénynek leszármazását, melyet egész a XIV. század első évtizedéig vezet le. Végül egy kis névmagyarázattal szolgál, a midőn megállapitja, hogy a Veszprémmegyében fekvő Aborgáta alatt voltaképen Albertgátát kell értenünk.
Szabó László Szécsényi Tamás erdélyi vajda első feleségének kilétét állapitja meg, künutatva, hogy az Kompolthy Pál egyik névleg közelebbről nem ismert leánya volt. Czikkére Pór Antal reflektált, felsorolva Széchenyi Tamás öt gyermekét, s kimutatva, hogy ezek közöl Miklós Tamásnak első, a többiek második feleségétől születtek.
Ifj. gr. Zichy Nándor a Zichy-család őseiről, a Járaiakról végzett családtörténeti tanulmányait foglalja össze, a melyekben bizonyos, Wertner Mór által annak idején a Zichy-család XIV. századi történetére nem vonatkoztatott adatokat állit össze, a melyek alapján kiigazitja a Wertner által összeállitott nemzedékrend első izeit és a Járai-családdal rokoni összeköttetésben álló Petlendi-család nemzedékrendét. Kutatásai a tárai birtokokra is kiterjednek, és egész komplexumát a rokonsági kérdéseknek vétik fel, vajjon rokonok voltak-e a Járaiak a Mihály fia Péter erdélyi alvajdával, rokonok voltak-e a Tyukod nemzetségben szereplő, a Gerendiekkel rokon Járaiakkal és hogy mikor történt az elágazás, a mely valószinüleg 1303 előtt mehetett végbe. E kérdésekre nézve szerző további kutatásai remélhetőleg meg fogják hozni a kivánt világosságot.
Pór Antal Macska Domokos kir. kardhordó, erdélyi alvajda történetéhez szolgáltat adatot, közölve I. Lajos királynak nevezett részére 1357-ben Kraszna birtokra szóló adománylevelét. Macska Domokos és testvére Ivánka utódairól adataink nincsenek, de nem lehetetlen, hogy a maig is virágzó Krasznai Krasznay családnak ők a megalapitói.
Puky Andor a Szentléleki Giczey-család történetét veszi vizsgálat alá, összeállitva a Bizáki Puky-család tomori levéltárában található okmányok alapján a család leszármazását egészen annak 1798-ban történt kihaltáig. Tersztyánszky Dezső a Szapolyay-család eredetéről értekezik, melynek első őséül az 1230-ba szereplő Ereust véli, kinek oldalági rokonától Yzudi Fekete Páltól, ki később Szapolyai Fekete Pál néven szerepel; származnék szerinte a Szapolyai és a Nádasi Tersztyánszky-család. Sörös Pongrácz rövidke közleményében a Vaja nemről értekezik, melynek három eddig ismeretlen izét mutatja ki egy XIII. századbeli oklevél segélyével.
A heraldikai tudományt tárgyaló dolgozatok közöl terjedelmére első helyen áll Gyárfás Tihamér közleménye a Brassó város levéltárában őrzött czimereslevelekről. Ezen, számszerint 16 darab czimereslevél között II. Lajosnak egy eddig ismeretlen czimereslevele is szerepel, melyet szines hasonmásban is bemutattunk. Az oklevél Engel Péter nevére szól, de a név hamisitott, az armális eredetileg más névre szólott. A czikkiró megkoczkáztatja azt a föltevést, hogy az armális eredetileg is Engel Péter nevére szólott és egy más névre akarták hamisitani, de aztán feladva ezt a kisérletet, ujból az eredeti nevet irták be. Dolgozatában nem elégszik meg a czimeresleveleknek tisztán heraldikai méltatásával, hanem a czimerszerzőkre 45és családjukra vonatkozó levéltári és okleveli adatokat is igyékszik összeszedni és feldolgozni.
Középkori czimeresleveleink közől szines hasonmásban még bemutattuk Jeszenszky Istvánnak ugyancsak II. Lajostól 1521-ben nyert czimereslevelét, melyet Dőry Ferencz ismertetett, ki a Jeszenszky-család eredetét is tisztázza, a turóczi registrumban szereplő, Járdán birtokos Járdáni Andrást mutatva be a Jeszenszky-család őséül.
Középkori czimeresleveleink száma az elmult évben is szépen gyarapodott uj, eddig ismeretlen darabokkal, melyeket az eddig követett gyakorlathoz képest társaságunk igazgató-választmányi ülésein is bemutattunk. Horváth Sándor a Szarvasdy-családnak 1431-iki, a Fekete-családnak 1434-iki, a Flins-családnak 1451-iki, a Farkas-családnak 1499-iki, Brixianus Lőrincznek 1509-iki és a Mezőkövesdi Deák Pál 1515-iki czimereslevelét, azonkivül a Dely névre hamisitott 1477-iki és a Bornemissza-családnak 1555-iki czimeresleveleit, alulirott titkár pedig a Gathali-család 1431-iki és a Hegyi-családnak 1508-iki czimeres leveleit mutatták be. Középkori ismert czimeresleveleink száma immár megközeliti a kétszázat. Itt emlitjük meg azt, hogy a társaságunk kiadásában megjelent Magyar czimeres emlékek III. füzete előreláthatólag a jövő év folyamán fog napvilágot láthatni, ujból 25 szines czimerképpel.
Ghyczy Pál a pajzskorona és a rangjelző korona fejlődésének történetéhez közölt adatokat, melyeket a magyar heraldikából vett érdekes példákkal, a Károlyi, Széchényi grófi, Cikulini stb. czimerekkel illustrált. Ugyancsak ő ismertette Nagyjeszeni Jeszenszky István 1593–1620 évekből származó emlékalbumának magyar vonatkozásu czimereit is.
Horváth Sándor Tarpa városnak II. Rákóczi Ferencztől nyert czimeres kiváltságlevelét ismerteti, rajzban is bemutatva a város czimerét, melynek érdekességét – a czimerkép a Rákóczy-ház sasát mutatja – növeli az a körülmény, hogy ez az egyedüli eredeti armális, melyet Rákóczi Ferencztől ismerünk. Az érdekes heraldikai ritkaság jelenleg Bereg vármegye levéltárában őriztetik.
Sörös Pongrácz Zermegh János bővitett czimereslevélét ismertette, kinek családja az ősi czimert a XVI. század harmadik negyedének hagyománya szerint még Zsigmond királytól nyerte volna. A czimerbővitő oklevelet Zermegh János Miksa királytól nyerte 1572-ben, a mely azonban eredetiben szintén nem, csak hibás másolatban maradt reánk, de e hibák nem olyanok, hogy a czimer ne volna a leirás után rekonstruálható.
A pecséttani tudományt folyóiratunkban ez évben Pór Antal czikke képviselte, a mely Opuli Lászlónak, Magyarország nádorának pecséteivel foglalkozik, melyek közül összesen 9-féle pecsétet mutat be, ellátva azokat bő történeti és sphragistikai magyarázatokkal. E pecsétek közöl különösen kiválik László herczeg két lovas pecsétje és az a minden valószinüség szerint antik gemmával ékitett pecsét, melyről folyóiratunkban egy izben már Varju Elemér is megemlékezett. Nem kevésbé érdekes Esztergom vizivárosnak XV. századi pecsétje, melyet a város XV. századi védszentjének Szent Lászlónak térdképe diszit, s a melyről szerzőnk előbbi czikkével kapcsolatosan emlékezik meg. A középkori pecséthasználatra érdekes adalékot tartalmaz Bártfai Szabó László oklevéltani apróságok közleménye, mely a XIV. századi kanczelláriai gyakorlathoz és az akorbeli oklevél taksákhoz is nyujt adalékokat.
Szakirodalmunk rovatában végül igyekeztünk főleg a hazai, körünkbe vágó irodalmi termékekkel folyóiratunk olvasóit megismertetni.
Attérve már most társaságunk belső életére, jelenthetem, hogy az a rendes mederben folyt le az elmult évben is. Mult évi rendes nagygyülésünket 1908. deezember 14-én tartottuk meg, melyen Csoma József másodelnökünknek a gróf Forgách-család czimeréről szóló tanulmánya került bemutatásra, mely a gróf Forgách-családnak sajtó alatt lévő történetében fog megjelenni. Ezen a nagygyülésen töltetett be újból az első másodelnöki szék, melyre ismét Fejérpataky László választott meg.
Igazgató választmányunk az elmult évben négy rendes ülést tartott és pedig február 25-én, május 19-én, október 14-én és november 25-én, melyeken a folyó ügyeket alapszabályaink és ügyrendünk értelmében intéztük el. E négy ülésen ugyanannyi felolvasás tartatott, ezek voltak Wertner Mórnak Szigethy István kalocsai érsek származásáról, Benkó Imrének az Inárcsi Farkas-család őseiről, Holub Józsefnek a Kisasszonyfalvi Istvánffy-családról és Nagy Gézának a Magyar nemzetségekről szóló tanulmányai. A novemberi igazgató-választmányi ülés a M. Nemzetségi Zsebkönyv folytatásának kérdésével is foglalkozott és a szerkesztőknek e tárgyban tétt béadványa alapján, hivatkozással a velök 1907-ben történt megállapodásra, elhatározta, hogy a Nemes Családok II. kötetére előfizetési felhivásokat bocsát ki, s a mennyiben az előfizetések a nyomdaköltségek fedezéséré elegendők volnának, a II. kötetet a jövő évben sajtó alá adja.
A novemberi igazgató-választmányi ülés töltötte be a választmányban Thaly Kálmán halálával megüresedett helyet, melyre egyhangulag ifj. Gróf Zichy Nándor, társaságunk alapitó tagja a genealogiai tudomány művelője választatott meg.
A tagjaink létszámában az elmult évben beállott változásokról a következőket van szerencsém jelenthetni: 46Alapitó tagjaink száma egy 400 koronás és két 200 koronás taggal gyarapodott, uj pártoló tag 4 lépett be, évdijas pedig 23. Ezzel szemben halálozás folytán két 400 koronás alapitó tagot, halálozás, kilépés és törlés folytán 5 pártoló és 16 évdijas tagot vesztettünk, úgy hogy élő tagjaink létszáma jelenleg a következő: 3 örökös alapitó, 21 négyszáz koronás, 28 kétszáz koronás alapitó, 96 pártoló és 320 évdijas, összesen 468 tehát ugyanannyi, mint az elmult évben. Ehhez hozzászámitva négy elhunyt ezer koronás, 17 elhunyt 400 koronás és 12 elhunyt 200 koronás alapitó tagot, összesen tagjaink száma a mai napon 501.
Kérem a mélyen tisztelt nagygyülést, hogy jelentésemet tudomásul venni sziveskedjék.
Budapest, 1909 deczember 21-én.
Dr. Áldásy Antal titkár
