«Szigeti» István kalocsai érsek származása.
«Szigeti» István kalocsai érsek származása.
A Turul 1908. évf. 85. oldalán az «Almamelléki, Szigethy és Thapsony» családok oly nemzedékrendi tábláját találjuk, mely minden tekintetben helyreigazitásra szorul. Forrásai nincsenek mindenütt kiemelve, főadatai pedig Németh Béla «Szigetvár története» (1903), Nagy Iván «Magyarország családai» (I. 274.) és a Teleki-oklevéltár II. köt. 85. old. található anyagon alapulnak.
Néhai Németh Béla fenti müvében számos adatot gyüjtött ugyan össze nagy szorgalommal, le is szállt helylyel-közzel az okiratok bányájába, de nem értett ahhoz, hogy az elszórt adatokat megbizható, egyöntetü egészszé alakitsa. Neki két azonos hangzásu név elegendő volt arra, hogy viselőiket egy és ugyanazon személylyé tegye s azonos hangzásu földrajzi tárgyaknál figyelembe nem vette, hogy ezek egynél több megyében is léteztek, mindezeknek pedig az lett a következménye, hogy az egymástól jól szétválasztandó adatokat minden kritika nélkül egy kalap alá akarta elhelyezni s ezáltal természetesen ellentmondásokkal telt megbizhatatlan genealogiai összegezést nyujtott.
Nagy Iván – ki a családot «Almamelléki Beke» néven ismeri, pedig tudtommal nem igy nevezte magát – tábláját egy kézirati gyüjteményből meritette, melynek hollétéről egyetlenegy árva betüt sem árul el és melyről csak azt mondja, hogy «hihetőleg pörben volt használva.» Igy tehát ezen tábla egyes adatai, nevezetesen a Kozma és Dömjén nevü fivérek utódjaira vonatkozók sem megbizhatók, mert az eddig ismert okirati anyag ezeket nem igen támogatja.
A Teleki-oklevéltár idézett helye nem egyéb, mint egy laikusnak hallomás utján és szóbeli közlések alapján nyert adathalmaza, melyet az illető, dolgozatának szükségleteihez mérten oly egységes alakba öntött, melynek a többi források, nevezetesen pedig az okirati adatok ellentmondanak.
Igy tehát nagyon is érthető, hogy a fent emlitett nemzedékrendi tábla legtöbb helyén meg nem bizható, miután belőle a genealogiai összefoglalás főkelléke: a kritikai feldolgozás majdnem teljesen hiányzik. Jelen soroknak azonban nem az a feladatuk, hogy fenti nemzedékrendi tábla egyes genealogiai helytelenségeit és chronologai lehetetlenségeit* helyreigazitsák – teszem ezt esetleg más alkalommal –, itt csak egyetlen egy nagy hibáját akarom helyreigazitani, mely «Szigeti» István kalocsai érsek származására vonatkozik.
Igy találjuk itt pl., hogy Lankred comes 1333-ban Almamelléki néven még él, mindjárt utána pedig áll, hogy körülbelül három évvel azelőtt meghalt. Leontinus 1306-ban már Izsó fia Miklós leányának, Ankának a férje, holott a magyarázó szöveg szerint (84. old.), mely ezt elfogadja, Leontin és Anka 33 évvel később (1339) csak jegyesek stb.
*
Világi és egyházi személyek családi hovatartozandóságukra nézve való meghatározása között nagy a különbség. A világi ember a családi, nyilvános és elég gyakran a legközönségesebb és mindennapi dolgok keretében mozgó körben fordul meg, úgy hogy még azon esetre is, ha számos kutfő róla mint egészen meghatározhatlan emberről is szól, elvégre még mindig valamely okiratra akadunk, mely az illető személy közelebbi megjelölését szükségesnek találta s melynek révén az illetőnek meghatározására alkalmas támaszpontot nyerünk. Nem úgy van ez az egyház embereinél; ezek legtöbbnyire, mert papi pályájuk kezdetétől fogva birtokaikat rokonaiknak átengedték, csak az egyház terén mozognak, hol puszta keresztnevük és egyházi állásuk felemlitése elegendőnek találtatott arra, hogy kortársaik őket felismerjék; ritka eset, hogy hazai kutfőink e tekintetben kivételt tesznek. Igy tehát nem szabad azon csodálkoznunk, hogy egyházi archontologiánk legrégibb képviselőit korántsem vagyunk képesek oly szabatossággal meghatározni, mint ezt a velök egykoru világi országnagyokra nézve tehetjük; van elég érsek és püspök, – a kisebbranguak számáról ne is beszéljünk – kiknek családi kovatartozandósága még mai napig vagy teljesen ismeretlen, vagy csak találgatás tárgya.
*
Lajos királyunk és anyja Erzsébet 1345 szept. 26-án a következő kéréssel fordulnak VI. Kelemen pápához. Tapasztalják, hogy úgy saját, mint az országos ügyek megbeszélésében a hittanban jártas tudósok véleményét nélkülözik és igy szükségesnek találják, hogy Magyarországban is valaki a hittani mesteri méltósággal legyen felruházva. Ismernek is oly egyént, ki erre a kitüntetésre felette alkalmas és méltó. Ezen vallásos férfi: frater Stephanus de Jnsula a magyarországi Ágostonrendü remeteszerzetesek tartományának lectora; már husz év óta foglalkozik tanulmányokkal; tanult Párisban, mire számos magasabb iskolákban Magyarországban és Toulouse-ban hittani előadásokat tartott, mire őt 34szerzetének milánói főhatósága felhatalmazta; Toulouse-ban megkapta a licentiatusi fokot; kérik tehát, hogy a pápa a kellő vizsgálat letétele után neki a hittani mesteri fokot adományozza, mit a pápa azzal intézett el, hogy két biborost a vizsgával megbizott és a vizsga kedvező eredménye esetén a kérés teljesitését megigérte.* István a vizsgát kedvező eredménynyel tette le, mire a «magister theologiae» fokot kapta. Ez után persze magasabb egyházi méltóságra is emeltetett, 1350 jan. II-től 1367-ig nyitrai püspök, mire 1367-ben a kalocsai érsekséget kapta,* mely minőségben 1382-ben meghalt. Akadémiai fokát egyszer «magister in Theologia», máskor «magister sacrae paginae»-nek nevezik; 1380-ban pedig alexandriai patriarkának mondatik.*
Suppl. ad Clem. VI. Ann. IV. pars I. fol. 41. – V. ö. Theiner I. 701. do. 1345 szept. 23-án, midőn Stephanus de Jnsula István választott kalocsai érsek számára a palliumot Rómából magával hozza.
Anjoukori okmánytár II. 468. – Wenzel II. 408., melyre fenti nemzedékrendi tábla hivatkozik, nem létezik, mert e kötetnek csak 402 oldala van.
Pray, Hierarchia II. 73. – Sopronmegyei oklevéltár I. 397. – Theiner I. 776. – Pray (I. 367) azon állitása, hogy 1349-tő1 1355-ig frater Stephanus I. volt a nyitrai püspök, hogy 1356 febr. 6-án a püspöki szék üresedésben volt és hogy 1357-től 1367-ig frater Stephanus II. a püspök, nem áll; 1350-től 1367-ig csak az egy István frater volt a nyitrai püspök.
A fentebbi okirat alapján, melyben őt a király «Stephanus de Jnsula»-nak nevezi, az összes mostani irodalom – legalább tudtommal – ezen érseket «Szigeti István»-nak nevezi, mely megjelölés alatt mindenki ezen István családi nevét érti s ehhez honossági hovatartozandóságát fűzi. De ez nem áll; családi kovatartozandósága másutt keresendő.
*
II. Gyécsa királyunk 1156 táján Gottfried és Albert nevü ausztriai lovagokat Magyarországba hivta, mely alkalommal nekik a Vas-megyében feküdt karakói várhoz tartozó két falut és a Sár nevü királyi erdőt, Sopronmegyében pedig Locsmánd, Gyirót és Sárod nevü birtokokat adományozta.* A kettő közül melyik folytatta a családot, vagy mindkettőnek maradtak-e egyenes leszármazottjai, nem tudjuk, de ez egészen mellékes; a fő az, hogy utódaikat ismerjük. Bertoldtól, ki 1211-ben szerepel, származik a család egyik főága. Fia Frank (=Ferencz) a sárodi birtokának saját nevét adta, minek következtében ezt később állandóan Frankló-nak nevezték, mely néven még most is létezik; másik következménye az volt, hogy e Frank egyenes ivadékai szintén a «Frankói» nevet viselték.* Ennek az egy főág nyomait csak 1351-ig ismerjük.
Sopronm. okmánytár I. 1.
Róluk szól a Turul 1892. évf. 113. sk. lapjain megjelent «A Frankóiak» czimü dolgozatom.
A család másik főága a karakóvidéki sári birtokokban tartózkodott, minek következtében a «Sári» nevet használta; mindamellett azonban a Frankói ággal való nemzetségbeli együtttartozandóságát féltékenyen őrizve, a sopronmegyei birtokokra vonatkozó tulajdonjogát mindig érvényben tartotta. 1325-ig ezen ágról mit sem tudunk; 1325 után azonban bizonyos Gős fiai merülnek fel, kik nemcsak Vas, hanem Sopronmegyében is birtokolnak, 1335 aug. 7-én a II. Gyécsa és III. István királyok által kiállitott okiratok alapján a sopronmegyei Frankóikkal való nemzetségbeli rokonságukat bebizonyitották és ezen alkalommal arra is hivatkoztak, hogy Güssingi Henrik akkor, midőn a király ellen fellázadt, atyjuktól és atyai nagybátyjaiktól (patrui) a locsmándi és gyiróti birtokrészeket erőszakkal elvette.* Teljesség okáért már itt akarjuk kiemelni, hogy a család sopronmegyei birtokai Széleskut, Ambos (=Spanfurt), Frankó (azelőtt Sárod), Gyirót, Hata, Kál, Locsmánd, Muzsaj; Vas megyében: Gősfa, Hegyfa, Lak, Sár; Zalamegyében pedig Miksefalva (ma Misefa).
Sopronmegyei oklevéltár I. 135.
Gős, kitől kétségkivül a Gősfalva (ma Gősfa) nevü vasmegyei helység nevét vette és mely után magukat utódai is hébe-korba nevezték, négy fiut hagyott maga után, kik közül azonban – legalább az eddig ismert okirati anyag szerint – csak az egy János a családot folytatta. Ennek van két fia: Benedek (1386–1392) és II. Mihály, mely utóbbinak fia Antal 1386-ban felmerül. Gős fiai János és I. Mihály azonban már 1339-ben a «frankói Gős» nevet viselik.*
Ugyanott 147.
Ha már most e család további nyomait követjük, a következőket találjuk
a) 1373 febr. 7-én a sopronmegyebeli barsmonostori apát arról panaszkodik, hogy Gős János (és nem Göncz) Spanfurt nevü birtokát elfoglalta, hogy ezt még most is István kalocsai érsek neposai: András és János elfoglalva tartják és hogy ezt János Frankó nevü várához csatolta.* Spanfurt pedig annyi mint Ambos.
Fejér IX. 4., 553.
b) 1386 jan. 20-án megjelennek a vasvári káptalan előtt a következő felek.
1. Gős fia János fia: Frankói Benedek.
2. Ugyanezen János fia Mihály fia: Frankói Antal.
3. Péter fia: Frankói András és ennek fia László és kijelentik, hogy a sopronmegyei Frankó, Gyirót és Ambos nevü birtokok miatt 35köztük már hosszabb idő óta folyó peres ügyeiket akként egyezgetik, hogy András és fia László mindazon periratokat, melyéket ők maguk és rokonuk (proximus) néhai István kalocsai érsek a vitás birtokokra vonatkozólag Gős utódai ellen különféle biróságok részéről megszereztek, érvényteleneknek nyilvánitják és Gős utódainak e birtokok harmadrészét átengedik.*
Sopronm. oklevéltár I. 481.
c) A vasvári káptalan 1392-ben az alább nevezettek kérésére az 1335 aug. 7-én kelt okiratot irja át.
1. János fia: Frankói Benedek.
2. Ezen János fia Mihály fia: Frankói Antal.
3. Kelemen fia «Frankói János» germanus condam domini Archiepiscopi.
d) Ugyanezen káptalan 1392-ben Kelemennek még Mihály és Jakab nevü fiait is emliti.*
Ugyanott 136., 152.
Ezekből tehát miden kétséget kizárólag kiviláglik, hogy V. István kalocsai érsek 1373, 1386 és 1392-ben mint a sopron- és vasmegyebeli Frankói illetve Frankói Gős-család tagja szerepel. Én azonban ezzel meg nem elégszem és az érseknek e családhoz izenkénti hozzátartozandóságát is keresem. Meg is találtam.
*
Már fentebb láttuk, hogy Gős egyenes ivadékai – legalább tudtunkkal – csak János nevü fiától származnak, – hogy 1373-ban csak András és János – 1386-ban csak ezen András utódai és 1392-ben csak Kelemen fiai mint István kalocsai érsek legközelebbi rokonai szerepelnek, mig ezt Gős egyenes ivadékairól sehol sem mondják. Ebből már most minden kétséget kizárólag kitünik, hogy az érsek sem Gős egyenes ivadéka, hanem ennek egyik oldalrokona. Tekintettel már most arra, hogy Gős fiai 1335-ben atyjuk fivéreiről illetve saját nagybátyfáikról szólnak és hogy az érsek unokaöcscse 1392-ben a Gős-ivadékokkal együttesen ugyanezen okiratot átiratja: világos, hogy az érsek Gős egyik fivérétől származik.
Ismerjük is!
1350 január 28-án a pápa oratora «frater Stephanus in Ungaria ordinis heremitarum sancti Augustini de gratia sanctitatis eiusdem (t. i. a pápa kegyelméből) magister in theologia» azon kéréssel fordul a pápához, hogy szeretett germanusát: Antal fia Jánost (Johannes Anthonii), pécsegyházmegyei clericust a Bonjános volt boszniai püspök áthelyezése következtében megüresedett pécskáptalani kanonokságra és javadalomra előjegyezze.*
Suppl. ad. Clem. VI. Ann. VIII. pars. I. fol. 136.
A pápa annyiban véve intézte el a kérvényt, a mennyiben még ugyanazon napon a Solos-i plebániát Antal fia Jánosnak, pécsi kanonoknak adta.* Javadalmas pécsi kanonokságot azonban csak VI. Ince adott neki 1354 jan. 26-án.* «Solos» a VI. Kelemen elintézése értelmében az egri egyházmegyéhez tartozott és igy nagyon valószinü, hogy a hevesmegyei «Szőlős» nevü helységek egyikével azonos volt.
Theiner I. 785.
Történelmi Tár 1895. évf. 68. (Aldásy regestái.)
Ezen adat már most mintegy varázsütésre tisztitja a kérdést.
A latin «germanus» számtalan esetben édes testvért is jelent, a mi talán onnan ered, hogy e szó a gremium-mal (=anyaöl) és germen-nel (=csira, hajtás) rokon lehetett.
Hazai okiratainkban rendszerint szintén édes testvért jelent, de némelykor «unokaöcscs»-öt is, a minek azonban csak akkor szabad vennünk, ha ezt egyéb genealogiai és chronologiai adatok vagy érvek minden kétséget kizárva támogatják.* Jelen esetben azonban jelentősége kézzel fogható. Az akkori pápai kanczellária az unokaöcscsöt kivétel nélkül «nepos»-nak és nem germanusnak nevezte s ott, a hol germanus-ról van szó, majdnem mindig kimutatható, hogy alatta az édes fivért értette, igy tehát biztosra veszem és vehetem, hogy István barát itt édes fivéréről beszél és hogy ennek alapján ő is ugyanezen Antalnak a fia, a mit különben azon körülmény is támogat, hogy Gős egyenes ivadékainak egyike akkortájt szintén az Antal nevet viselte (1. f.).
Ilyen eset van pl. 1345 szept. 15-én, midőn Nagymartoni Simon fia Pál bizonyos Péter fiát: Győri Lászlót az ő germanusának nevezi.
Találok azonban erre nézve még hatalmasabb támaszpontot is. Pray* szerint XI. Gergely 1376-ban a kalocsai érseket Antal-nak nevezi. Pray már most azt mondja: «Ha ezen évben Antal volt a kalocsai érsek, akkor azon István, kit 1370-ben ismerünk, más személy mint az, ki 1367-ben (Telegdi) Tamást követte az érsekségben, ha csak nem a pápa neve vagy az évszám téves és ezen Antal nem az, kit XIII. Benedek ellenpápa 1403-ban a kalocsaiaknak adott érsekül stb.» Pray kételyeit könnyen oszlathatjuk el. Ő valószinűleg nem az eredeti bullát olvasta s igy magyarázható, hogy ennek másolatban vagy nyomatott kiadásában egy szó hiányzott, mert az eredetiben kétségkivül az érsek neve «Stephanus Anthonii» volt, a «Stephanus» tehát hiányzik.
Hierarchia II. 73.
Ezek után az érsek nemzedékrendje a Frankóiakról eddig ismert adatainkkal egyetértőleg a következő:
36Ismeretlen; Gős; Antal; István érsek †1382; János 1350–1354 pécsi kanonok; Kelemen † 1392 el.; Péter (?) † 1392 el.; András 1373–1389; János 1378–1397*; Mihály 1392; Jakab 1392; László 1386; Miklós 1325; István 1329–1332; Mihály 1329–1342; János 1332–1351; Benedek 1386–1392; Mihály 1381; Antal 1386–1412
Sopronm. oklevéltár I. 527.
Erre a nemzedékrendre azonban megjegyzendő, hogy Péter, kit az érsek fivérének vettem, esetleg ennek nagybátyja, illetve Gős és Antal fivére is lehetett. Azért vettem fivérének, mert fia András 1373-ban mint az érsek neposa szerepel és 1386-ban mint ennek legközelebb érdektársa ismeretes, a mi inkább az unokaöcscsre mintsem a nagybátya fiára mutat.
*
Eddigi fejtegetésem még nem felelt meg telsen feladatának. Annak kimutatásával, hogy István érsek a Frankói-család tagja, még nem magyaráztuk, hogy miért nevezte őt a király 1345-ben «de Jnsula»-nak és még nincsen megmondva, hogy ezen «Jnsula» alatt mit kell értenünk. Erre is van határozott válaszom.
Hogy insula alatt sziget és «Stephanus de Jnsula» alatt «Szigeti István» értendő, az igaz, de az is igaz, hogy Magyarországban mindenkor felette számos Sziget nevü helység létezett és még most is létezik. E sok Sziget nevü helységből találomra olyat kiszemelni, mely a kitüzött czélnak látszólag legjobban megfelel, oda valamely szerzetes-rend házát vagy iskoláját elhelyezni vagy az ott tényleg volt szerzetesrendet – bár más nevet viselt – az Ágostonrenddel vagy az Ágostonrendü remetékkel azonositani és oda egy Szigeti nevü családot letelepiteni, a nélkül, hogy mind ezeket bebizonyitanók: egyszerü irodalmi erőszakoskodás volna.
Fenti nemzedékrendi tábla szerint Alma (melléki)i Lankréd comes fia István 1330-tól 1344-ig «Szigeti» néven szerepel, Ágostonrendi szerzetes, 1351– ben nyitrai püspök, 1367-ben kalocsai érsek és meghalt mint ilyen 1382-ben. Ez nem felel meg a valóságnak. Németh Béla müvének 23-ik oldalán azt mondja, hogy Lankred fia Istvánról mélyen hallgat a diplomatika; nekünk azonban nem lehet róla hallgatnunk, mert ő a Szigeti-családnak egyik legnevezetesebb tagja volt stb.», de Németh nem bizonyitott semmit; minden nála itt csak merő kombinatio. Én is foglalkoztam a tapsonyi Antimfi-család eredetével és ezen Istvánra vonatkozólag a következőket találtam: 1313-ban legelőször tünik fel testvéreivel együtt. 1330 febr. 23-án olvassuk, hogy Lancret fiai Beke(ő) és István bizonyos birtokügyi perben győztek, mely alkalommal István az ő érdekeit személyesen képviselte.* 1342 márcz. 9-én találjuk, hogy Lancreth fia István egy 1260-ban kelt, hitbér és leánynegyedre vonatkozó okiratot a pécsi káptalannal átiratja;* további nyoma elvész. Látjuk tehát, hogy a felsorolt okiratok egyetlen egy betüvel sem árulják el, hogy Lankred fia István pap vagy szerzetes volt, a mi annál kevésbbé valószinü, mert nem igen feltételezhető, hogy mint szerzetes vagy mint pap egyáltalában tisztán magánjogi jellegű birtok- és vagyonviszonyok birói uton történendő rendezésével törődött volna.
Anjoukori okmánytár II. 468. – Wenzel II. 408, melyre fenti nemzedékrendi tábla hivatkozik, nem létezik, mert e kötetnek csak 402 oldala van.
Esztergomi káptalan országos levéltára, Capsa 14. fasc. 6. nr. 22.
Kérdésünk felderitésére szükséges azon elvet felállitani, hogy ama bizonyos «insula» a sopron-vasmegyei területen vagy ennek tőszomszédságában keresendő. Találjuk erre nézve 1390-ben, hogy a király parancsára Kanizsai János esztergomi érseket és rokonait többiek között a Sopron-megyében feküdt Zigeth nevü városba beiktatták és hogy ezt «oppidum Sar in insula Szigeth alio nomine»-nek is nevezték;* találjuk továbbá, hogy 1368-ban a sopronmegyei törvényszéki ülésen az összegyült Sopron- és vasmegyei birtokosok közül a következő Szigetiek («de Zygeth») tanuskodtak: 1. Miklós fia Péter, 2. Benedek fia Kelemen, 3. Buda fia András, 4. Péter fia Miklós, 5. Domonkos fia Tamás.* 1385-ben Szigeti Kelemen királyi ember az Ostfiak és Fraknóiak ügyében* Vasmegyében is volt egy Sziget (ma: Őri-Sziget), melyről a Szigeti-család nevet vette, de mindez nem képes arra, hogy minket kielégitsen és fentebbi kérdésünket tisztázza. A Frankóiak családi birtokai sorában egy Szigetet sem találunk és a szóban lévő Szigetnek az Ágostonrendü remetékkel való összefüggéséről nincs tudomásunk; a fent felsorolt Szigeti-családbeliek sorából pedig egyetlen-egyet sem tudunk a Frankóiak nemzedékrendjébe beilleszteni.
Sopronm. oklevéltár I. 498., 500.
Ugyanott 374., 376
Sopronm. oklevéltár I. 480.
37Találjuk azonban még a következőt is Zsigmond király 1388 május 24-én kiküldi a vasvári káptalant, hogy Péter fiát; Szigeti (de Zygeth) Fülöpöt a sopronmegyei Czenk nevü birtok egy részébe, mely őt csereszerződés czimén illeti, beiktassá. A vasvári káptalan erre még 1388-ban visszajelenti a királynak, hogy a beiktatás minden ellenmondás nélkül megtörtént; a jelentés külső lapján a XIV. század végéről (tehát egykorulag) való irással ez áll: «litera Philippi fillii Petri de insula fratrum heremitarum prope Kethyda concambialis.»*
Ugyanott 488.
Megvan a mit kerestünk: azon Sziget, melyről magát Péter fia Fülöp nevezi, latinul azon insula, melyen a remete barátok laknak.
De hol feküdt?
Az okirat mondja: Kethyda mellett, ez pedig nem más, mint a Vasmegyével tőszomszédos Zalamegyében meg most is létező Kehida, s igy kézzel fogható, hogy azon Sziget, melyben még 1388-ban a remete barátok monostora létezett, nem más, mint a még most is Kehida mellett Zala-megye szentgróti járásában fekvő Barátsziget nevü falucska.
Midőn Lajos király 1345-ben Stephanus de Jnsula remete-barátot emliti, nem szabad e megnevezésben a barát családnevét felismernünk; családi néven «Frankói»-nak hivták; de miután ifju korától fogva a Kehida melletli Sziget-en a remete barátok klastromában tartózkodott, ezzel a megjelöléssel a király csak azon monostort akarta kiemelni, melynek kötelékéhez az általa ajánlott szerzetes tartozott.
Dr. WERTNER MÓR.
