A Csém-nemzetségből kiágazott családok.
A Csém-nemzetségből kiágazott családok.
A Vasmegyében még most is létező Csém nevü helység valamikor az ugyanazon nevü nemzetség tulajdonát képezte. E nemzetségre vonatkozólag genealogiai irodalmunkban mindeddig csak egynéhány, 1244-ben emlitett tagjáról van szó, arról azonban, vajjon e nemzetségből még később is virágzó külön családok ágaztak-e ki, mindeddig nem volt tudomásunk.
Pedig vannak.
* * *
A nemzetség első nyomára IV. Bélának 1245* febr. 2-án kiállitott okiratában akadunk. Elmondja benne a király, hogy a Csém-nemzetség tagjai Vasmegye határainak védelmezésében már régen kitüntették magukat, hogy két tagja: Roland és Seywret valamely (az okiratban már ki nem betüzhető) vasmegyei végvár védelmezése alatt az osztrákoktól megöletett, minek megjutalmazásául a nemzetség tagjainak a Vasmegyében, Csém, Csatár, Tolvajvár, Cséke, Pöszöny, Korlátfalva és Inczéd szomszédságában fekvő Óvár nevü telket, melyen valamikor vár állott, a hozzá tartozó földekkel oly feltétellel adományozza, hogy a határnak az osztrák betörések elleni védelmezése céljából a régi várat felépitsék. Az adományozott tagok pedig a következők:
Wenzel VII. 161., 162., hol a kelet 1244-re van téve. De miután ebben már Héder nb. Güszingi Henrik mint Vasmegye főispánja szerepel, holott 1244 jun. 15-én még Balduin a főispán (ugyanott 157.) és a király uralkodásának tizedik évéről szól, világos, hogy az okirat kiállitása 1245-re teendő.
a) Mad comes és fia Tamás, b) Márton, c) Miksa, d) Jakabsa, e) Hertenig, f) az osztrákok ellen elesett Roland fia Roland, g) az ugyanazok ellen elesett Seywret fia Szilveszter. Hogy mikorra teendő ezen osztrák becsapás, határozottsággal meg nem mondhatjuk, de minden valószinüség arra vall, hogy 1230-ban történt, mely évről tudjuk, hogy az osztrákok akkor a Vasmegyében lévő Borostyán és Langeck nevü várakat ostromolták.*
Wenzel VII. 283.
Az 1245-ben szereplő személyek utódairól tudtommal csak az 1291-ben kiállitott két okirat adja az első megbizható tudósitást.* III. András 180király tanusitja az egyikben, hogy Silvester fia: Ovári Bittó (= Bychov), az ő hive, már számos alkalommal nagy érdemeket szerzett magának. Midőn II. Ottokár cseh király a magyar határt elfoglalta, Bittó a határvidéken az osztrákok ellen harczolva, osztrák fogságba került. Onnan kiszabadulva Albert osztrák fejedelem ellen harczolt, midőn ez (1289-ben) hatalmas sereg élén Vasmegyébe betört. Óvár nevü várát mindaddig hősiesen védelmezte, mig csak lehetett; de miután sehol sem kapott segitséget, fel kellett adnia a várt, mire számos rokonaival együtt osztrák fogságba került, melyből csak úgy tudott szabadulni, hogy összes birtokait részint eladta, részint elzálogositotta. Sógora (vagy nővérének fia = frater sororius) Domonkos Óvár ostroma alatt elesett. Hősies magatartásáról Güszingi Iván és Miklós tanuskodtak. 1291-ben ujra találjuk egy Ausztria ellen inditott hadjáratban, a mennyiben az osztrák Rohrau nevü vár ostromlásában részt vett. Általánosságban még azt is emliti a király, hogy Bittó már V. István alatt is kitüntette magát. E nagy érdemek elismeréseül megujitja neki azon adománylevelet, melynek erejével V. István neki a Vasmegyében fekvő Szarvaskend nevü helységet adományozta és mely az óvári ostromlás alatt elveszett.*
Wenzel XII. 503.
Dr. Pauler Gyula «A magyar nemzet története az Árpádházi királyok alatt» czimü művének első kiadásában (II. 522.) az 1291. évi hadjáratról szólván, azt mondja, hogy «Albert herczeg juniusban Vasból, Sopronból átment Mosonyba és megtámadta Magyar-Ovárt. A várat Szilveszter fia Bychov – Biczó – védelmezte stb.» Mily bevágó fontossággal birnak a genealogiai meghatározások valamely homályos földrajzi, chronologiai s egyéb természetü történelmi kérdés felderitésénél és mily nagy hibát lehet elkövetni, ha genealogiai támpontok mellőzésével valamely kérdést csak találomra akarunk megoldani: mutatja fényesen a jelen eset. Pauler ezen Óvárt a mosonmegyei Magyar-Óvárral veszi azonosnak, holott fentebbi családtörténelmi elemzésből megczáfolhatatlanul kiviláglik, hogy a vasmegyei Óvárral van dolgunk. – Magyar-Óvár 1289 előtt és után a Győr-nemzetség birtokában volt.
Bittó korábbi s további sorsát határozottsággal nem ismerjük. 1286-ban olvassuk, hogy bizonyos Bichow mester a vasmegyei Döröcske mellett birtokol.* 1309-ben bizonyos Bytho Vasmegye alispánja* s alig lehet kétség benne, hogy mindkét esetben e Bittó a Csém-nemzetség fentebbi tagjával azonos.
Hazai okmánytár VIII. 250.
Anjoukori okmánytár VI. 467.
1326-ban bizonyos Bittó (=Bycho) Sopronmegye egyik alispánja* azt azonban, hogy Óvári Bittóval azonos legyen, nem merem határozottan állitani. Ugyanazon évi febr. 27-én Bychou mester Hédervári Dénes megbizottja* és igy kétségkivül a sopronmegyei alispánnal azonos, mert Dezső 1326-ban Sopronmegye főispánja.
Sopronm. oklevéltár I. 109.
Fejér VIII. 3. , 126.
A másik okiratban tanusitja András király 1291 jul. 21-én,* hogy Hertuegh fiai: Vész Miklós, Werhart, Konrád és Seyfried tőle a vasmegyebeli hidegségi (= hidegkuti) kerület ben fekvő Alber nevü birtokot kérik. Érdemeikül felsorolja, hogy akkor, midőn Trusalch (Truzsalk) és más osztrákok a végvárakat elfoglalták, nevezetesen midőn Trusalck a körmendi várt kezén tartotta, vitézül harczoltak, mely alkalommal Merch nevü fivérük elesett, – hogy Vernhard (III. András uralkodása kezdetén) Rohoncz vára előtt az osztrákok ellen harczolva, sulyosan megsérült, hogy Miklós Szent-Mihály vára előtt megsebesült,* és hogy az 1291. évi hadjáratban szintén részt vettek, melynek folyamán egyik rokonuk, Német (Theotonicus) János az osztrák Rohrau (az okirat közlője tévesen mondja: Boros) előtt elesett. Megujitja nekik tehát IV. Lászlónak Alber birtokra vonatkozó adománylevelét. Miután a nemzetség tagjai sorában 1245-ben egy Hertenig-et találtunk (Hertenig = Hertuegh nem más mint a nemet Hartwich = Hartwig magyaros kiejtése) és Hertvegh fiai épen úgy mint Szilveszter fia Bittó 1291-ben Rohrau előtt harczolnak, jogositva érezhetjük magunkat azon határozott állitásra, hogy Hertveg fiai szintén a Csém nemzetség tagjai sorába felveendők. A «Wész» pedig nem más, mint a német «Weisz» magyaros kiejtése.
Wenzel XII. 503. IV. László adománylevele kelt 1281-ben, midőn az illetők Güsztingi János nádor hadseregében szolgáltak. Wenzel IX. 297.
Erről emlékszik is egy 1313. évi okirat (Anjoukori okmánytár I. 296.), midőn azt mondja: «ipso tempore quando Trussalchius theotonicus monasterium beati Michaelis de Castro ferreo potencialiter adhierat supra villam Gelse accedendo etc.»
«Wész» Miklós 1296-ban a vasmegyei Szeleste nevü helységben birtokot szerez. Az erről szóló okiratot 1328 máj. 29-én Vernhard fia: Szilvágyi Miklós iratja át,* a miből következik, hogy Weisz Miklós egyenes fiörököst nem hagyott, hogy örököse fivérének, Vernhardnak, fia Miklós s hogy ez 1328-ban a «Szilvágyi» családnevet használja. – 1292 aug. 3-án találjuk,* hogy (Csói) Mátya comes Szilvágyon három hübérbirtokrészt Bernhard (Berunhord) comesnek, Monyorókerék várnagyának elzálogosit. Az imént felhozott adatból tehát azon érdekes eredmény következik, hogy ezen várnagy nem más, mint a Csém nb. Vernhard. Miután továbbá 1368-ban* egy Szilvágyi Miklós fia Péter nevü birtokosra is akadunk, több mint valószinü, hogy ezen 181Péter alatt Csém nb. Vernhard vagy Bernát unokáját kell értenünk.
Hazai okmánytár III. 46. 98.
Hazai okmánytár IV. 387.
Sopronm. oklevéltár I. 375.
1418-ban szerepelnek Szilvágyi János fiai Imre és Benedek.* Weisz Miklós különben már 1308-ban használja a «Szelestei» nevet.*
Fejér X. 6, III.
Sopronm. oklevéltár I. 70.
* * *
Fentebb láttuk, hogy Csém nb. Seywret fia Szilveszter a vasmegyei Óvárt kapja s hogy e Szilveszter fia Bittó, ki 1291-ben már az «Óvári» családnevet viseli, a vasmegyei Szarvaskend nevü birtokra, melyet már V. Istvántól (1270-1272) kapott, megerősitést nyert. Közvetlen utódait nem ismerjük ugyan, de az alábbi adatok alapján könnyen ismerhetjük.
1. Vasmegyében a XIV. századtól kezdve a Sibrik-családdal találkozunk, ki a szarvaskendi, óvári, fitesi és káldi előnevet használja. Nevezetesen ismerjük a következő chronologiai adatokat:
a) 1344: fil. Sefridi, b) 1368: fil. Sebreti, c) 1405: szarvaskendi Sefridus, d) 1455: szarvaskendi vagy fizesi Sebrich Gergely, e) 1458: szarvaskendi Sebreth (dietus) András, f) 1468: Sebreth dictus, g) 1471 okt. 28-án óvári Sybryth Péter és fivérei László és Zsigmond (czimereslevelet kapnak), h) 1478: szarvaskendi Sybrith Benedek, i) 1479: szarvaskendi Szifrid-fia László Vasmegye főispánja és a «Sybryd» István; j) 1496: szarvaskendi «Sybryk» László az alispán, k) 1461: szarvaskendi Szejfridfi Gergely és l) 1489. pedig: szarvaskendi Sibrik László és Zsigmond az óvári várban őket illető jogukat a Baumkircher-ekre ruházzák át. m) 1492: Ladislaus Sybryth de Zarwaskend.*
Csánki II. 848. Zalam. oklevéltár II. 634.
Mindezen változások, melyeken a család neve 1344 óta keresztül ment, mig 1489-ben véglegesen a «Sibrik«-nevet felvette, nem mások, mint az eredeti német Seyfried magyarositásai, illetve ferditései. Sibrik (= Zsibrik) sem más és igy az eddigiek alapján – azt hiszem – be van bizonyitva, hogy itt Óvári Bittó egyenes utódaival van dolgunk és hogy a szarvaskendi Sibrik-család a Csém-nemzetség egyik hajtása.
2. Óvár várát a XV. században a vasmegyebeli Óvári-család birta. 1499-ben az elitélt Óvári Miklós birtokát: Óvár, Pöszöny Csatár, Szarvaskend, Csém részeit a kormányzó eladományozza; majd 1452-ben ugyanő Nárda, Szabar és Méren részeit, mint a magbanszakadt Óvári János birtokait Somosi Jánosnak és Óvári Imrének adományozza, 1468-ban az Óvári Bekő groffenschachi, laki és gerinczesföldi részeibe a Gel(e)ieket igtatták be.*
Ugyanott 842.
A birtokviszonyokból megczáfolhatatlanul derül ki, hogy a vasmegyebeli Óvári-család is a Csém-nemzetség hajtása; egyenes ősét azonban azért nem tudjuk határozottan megjelölni, mert Seyfried fia Szilveszteren kivül Óvárt 1245-ben még más Csém-nembeliek is kapták, kiknek utódai éppen úgy vehették fel az Óvári nevet mint Szilveszter fia Bittó. Nevezetes körülmény azonban mégis, hogy az Óváriak birtokában Szarvaskendet is találjuk, melyet tudvalevőleg Bittó 1270 és 1272 között kapott. Ebből már most arra szabad következtetnünk, hogy Bittó utódai sorából az egyik ág az Óvári nevet megtartotta.
3. Találjuk továbbá Vasmegyében a Csémi-családot is, mely egyszer (1442-ben) mint Csámi is szerepel, a mi kétségkivül csak irási hiba. De miután a magvaszakadt Csámi Mihály birtokai királyi adományozás utján Óvári Jánosnak és a már fentnevezett Somosi Jánosnak adattak, kétséget nem szenvedhet, hogy a Csémiek is a Csém-nemzetség egyik hajtása és hogy bennök valószinüleg a nemzetség törzséből legkorábban kibontakozott családot kell felismernünk.
Vajjon Somosi János is e nemzetség tagja? nem tudjuk. De miután (1479-ben) egy Kis-Csém és (1490-ben) Nagy-Csém is szerepel, több mint valószinü, hogy az 1479-ben szereplő kis-csémi Török-család is e nemzetség sarja.*
Ugyanott 741., 854.
Dr. WERTNER MÓR.
