A gentry.
A gentry.
E czimen a Budapesti Szemle ez idei áprilisi és májusi számában egy igen érdekes és tanulságos fejtegetést olvashatunk Concha Győző tollából. Nem lesz talán felesleges, ha a jeles tanulmány gondolatmenetét néhány megjegyzésünk kiséretében megismertetjük olvasóinkkal.
A gentry szó és fogalom angol eredetü. Az angol gentry-osztály eredetét tekintve azonos származásu az angol aristokratiával. Az angol aristokrata családoknál ugyanis mindig csak a család legidősebb sarja birja a család főnemesi birtokait és viseli főnemesi czimeit, mig az ifjabbak alkották a gentryt. Hosszas fejlődés után az angol gentry ma már elvesztette születési jellegét, az angol társadalom a gentryhez való tartozását nem a származástól teszi függővé, hanem bizonyos kedvezőbb anyagi helyzettől, 182mely lehetővé teszi a magasabb szellemi, erkölcsi és műveltségi élet kifejlődését.
A magyar gentry jóval kisebb történeti fejlődésre tekinthet vissza mint az angol. Tulajdonképeni kialakulása csak a 48-as törvényhozással kezdődik, a mikor a köznemesség minden lényeges előjogát elvesztette. A megváltozott gazdasági és társadalmi viszonyok közt, hozzájárulván az absolutismus is, a köznemesség igen bizonytalanul érzi magát. Az alkotmány helyreállitásától várta helyzete meg-szilárdulását, de reményében csalatkozott. Erre bizonyos mozgalom kezdődött a köznemesség körében s e mozgalommal kapcsolatban feltünik a gentry elnevezés. A régi középosztály az ujabb földbirtokosok és a magasabb szellemi foglalkozást üzők egy társadalmi renddé alakulnak. Kimarad az uj alakulásból az előkelőbb polgári elem és a műveltebb zsidóság. Az alakuló társadalmi osztály kezdettől fogva agrár szinezetü és conservativ jellegü. A nyolczvanas években mindinkább erősödik a mozgalom, bár még egészen a társas élet körében marad. (Országos Casino alapitása 1883.) A sajtó is kezd foglalkozni a gentry dolgaival. Clericalis és feudalis törekvésekkel gyanusitják meg és a liberalismus nevében erősen támadják. (Beksics.; A gentry védelmére Berzeviczy Albert kel egy jeles czikksorozatban. Ó határozza meg először a magyar gentryt, mely alatt a köznemességet érti. Majd gróf Tisza István és Grosschmied Béni fejtegetik, hogy egy erős magyar középbirtokos-osztály léte nemzeti érdek és ők is, mások is különféle törvényhozási intézkedéseket sürgetnek ez osztály érdekében. Mindazonáltal a gentry helyzetén alig változik valami. A mint Concha mondja: «A mindennapi társaséletben vagy a költészet világának szinpadán oly sürün szereplő gentry nem soczialpolitikai tényező, mert immár hosszú élete ellenére is merő vágyakozás, ösztön, egy társadalmi csoport szeretetének s a más csoportok iránti ellenszenvének ösztöne, ezentul még a csoport létérdekeinek és társadalmi hivatásának értelmi fontolgatása, de a vágyakodás, ösztön és fontolgatás akarattá sürödni (sic!) nem birnak. A gentry érzelem, fogalom is, de nem actio.»
Az első actio 1907 nov. 14-én történt gróf Pálffy János végrendeletével. A fejedelmi alapitványok közül hármat tart a gentryre nézve fontosnak Concha. Az egyik a középiskolai tanárok részére hagyott üdülőhely (a vöröskői vár), a másik a magyar középosztály gyermekei alapitott 700–1000 koronás tanulói ösztöndijak, a harmadik ugyancsak a magyar középosztály főiskolát végzett fiatalsága létesitett 4000–6000 koronás külföldi utazási ösztöndijak. Ismerteti ezután Concha Králiknak, a Pálffy-végrendelet jelentőségét méltató könyvét, inti a zsidóságot, hogy a keresztény és magyar világnézethez való alkalmazkodással keresse a gentryvel való egybeolvadást s végül a gentryt felhivja, hogy iparkodjék tagjaiban megvalósitani az angol gentleman mivoltát.
Legyen szabad Concha eszmeébresztő fejtegetéseihez – melyeknek természetesen csak halvány mása e kivonat – néhány kifogásunkat hozzáfüzni. Egyik kifogásunk az, hogy Concha meg sem emliti gróf Zichy Imrének Szemle cz. hetilapját, mely ugyan sem rövid létezése (1883–85), sem csekély elterjedtsége, sem meg nem felelő szinvonala miatt nagyobb hatást nem tehetett, de határozottan a gentry érdekeinek képviseletét tüzvén ki programmjául, a nyolczvanas évek gentry-mozgalmai egyik jelenségeként mégis emlitést érdemelt volna. Azt hisszük továbbá, hogy Concha a Pálffy-végrendelet jelentőségét erősen túlbecsüli a gentryre nézve. Elvégre 12 millió korona döntő fordulatot nem képezhet az oly nagyszámu középosztály életében. S ha képezhetne is, ezt igy jóslatként bajos előre kimondani, nem is szólva arról, hogy egyelőre még bizonytalan, hogy a végrendelet Pálffy János akarata szerint végre lesz-e egyáltalán hajtva. Különben is az alapitványok a magyar középosztálynak szólnak s nem a gentrynek.
És ezzel eljutottunk a legsulyosabb kifogáshoz. Concha czikkéből nem lehet egész pontosan megállapitani, kiket soroz ő a gentry tagjai közé s a mennyiben megértettük gondolatmenetét, úgy látszik, mintha nem sikerült volna neki teljesen felismerni a magyar gentry mivoltát. Egyrészt nagyon erősen az angol gentry hatása alatt áll, másrészt meg a magyar gentrységét, azt gyanitjuk, egyenértékünek tartja az Országos-casinói tagsággal. Pedig az angol és a magyar gentrynek az átvett néven kivül édeskevés köze van egymáshoz s az Országos-casinói tagság a gentrységtől ma már erősen differencziálódott fogalom.
A magyar gentry eredetét tekintve, földbirtokos nemesi osztály. Szinte kizárólag azon köznemesi családok sarjait számitjuk ide, kiknek ősei a régi megyei és országgyülési életben jelentékenyebb szerepet játszottak. Tehát nem az egész köznemességet, hanem annak csak vagyonosabb, előkelőbb részét. Ezek az u. n. gentry-familiák, melyek e jellegüket kedvezőtlenné vált anyagi helyzetükben is többé-kevésbbé megtartották. A gentry-familiák egy része ugyanis az ősiség eltörlése után elvesztette birtokait s az uj alkotmányos életben a nagy mértékben felszaporodott hivatalokban keresett megélhetést. Főleg a megyei és ministerialis hivatalokat árasztották el ősi tradicziók hatása alatt és e hivatalokra rá is nyomták a gentry 183jelleget (a mi nem teszi azt, hogy mindenki, a ki e hivatalokban van, egyszersmind gentry is). Az uj hivatalnok-gentry és a régi földbirtokos-gentry társadalmilag egy osztály maradt, hiszen a közös családi származás és hagyományok sokszorosan összetartották őket. Sőt a hivatalnok-gentry jobbmódu része volt az, mely folyton a fővárosban tartózkodván, a gentry-mozgalmakban vezérszerepet játszott. A lassankint kifejlődő gentry-osztályöntudatot ők tartották ébren s ez tőlük és általuk terjedt szét az országban.
El kell ismernünk, hogy a gentry közé apránkint bejutottak olyan elemek is, kik nem származtak gentry-familiákból. Hangsulyoznunk kell azonban, hogy ezeket nem hivataluk, foglalkozásuk emelte a gentry közé, hanem társasági helyzetük. Gentry-családokkal házasodván össze, ezek társaságában élve hozzájuk simultak érzésben és gondolkozásban. Ilyenek – azaz nem gentry-családokból származók s a társadalom által mégis gentrykül elismertek – azonban jóval kevesebben vannak, mint általában véve hiszik és a keresztény és nemesi származástól itt sem lehet eltekinteni. A gentryskedés ujabban valóságos ragályként lépett fel országszerte, a mi előkelőbb gondolkozást és viselkedést, vagy legalább annak látszatát hozván magával, comicus kinövései mellett sem egészen elitélendő társadalmi jelenség, de nem mind gentry az, a ki annak hiszi magát vagy azt szeretné, hogy annak tartsák.
Ezek szerint nálunk a gentryhez való tartozás első sorban a családi leszármazáson fordul meg. A gentry-familiák nem mind ősi családok, de az apai ágon 4–5 nemesi ős mégis minimalis követelménynek mondható (anyai ágon a magyar felfogás elnézőbb). Szükséges továbbá bizonyos foku jólét, műveltségi állapot és megfelelő társasági helyzet. Azután élnie kell az illetőkben a gentry-osztályöntudatnak, melylyel együtt jár az a világnézet is, mely a gentryre nézve jellemző. E gentry világfelfogás legfőbb alkatelemei: conservativismus a politikában, agrarismus a gazdasági, gavallérság és exclusivitás a társadalmi életben. A gentry-conservativismus elég különböző szinezésben jelentkezik. Lehet aulicus, lehet nemzeti; fősajátsága az, hogy a létező monarchicus alkotmányon és az ehhez szabott társadalmi renden lényeges reformokat nem óhajt, még olyan esetekben sem, mikor a mai helyzet reá nézve bizonyos szempontból kedvezőtlen (pl. a főrendiház mai szervezete). Az agrarismus mutatja igazi földbirtokos osztálynak a gentryt. A föld szeretete sajátosan össze van nőve a gentryvel. Még a gentry azon tagjai is, a kik egész életüket a főváros háztengerében töltik, a kiknek egy talpalattnyi földjük sincs, a kiknek jóformán fogalmuk sincs a gazdálkodásról, lélekben ma is földbirtokosok és a földbirtokos osztály érdekeit viselik szivükön. A gavallérság fogalmát nem meghatározni, de körülirni is nehéz. Magában foglalja mások jogainak tiszteletben tartását, de annak érzését is, hogy a gavallér más közönséges embereknél különbnek tartja magát. Különbnek nagyobb lelki műveltsége, szélesebb látóköre, jobb modora és társadalmi függetlensége által. A mi sokak szemében a gavallérság leg lényegesebb vonásának tünik fel, a bővebb költés, az csak külsőség. Az exclusivitás lefelé és fölfelé szintén igen feltünő vonása a magyar gentrynek, sőt a fölfelé való exclusivitás aligha lesz egy társadalmi osztálynál is annyira kifejlődve, mint a hamisitatlan magyar gentrynél. A gentry nem akar több lenni mint gentry; nem keresi az aristokratiával való összeköttetést; készséggel elismeri, hogy felette álló társadalmi osztály, de meg van elégedve a maga alacsonyabb társadalmi helyzetével s nem akar feljebb jutni. Ezért olyan ritka nálunk a gentry-családok főnemesitése. Es a hol ez bekövetkezik, ott már rendesen az aristocratiával való összeházasodás, nagy vagyon és igen előkelő politikai vagy katonai szerep az eredeti gentry-jelleget megváltoztatta. A társadalmi capillaritás ezen hiánya lehet hibája a gentrynek, de bizonynyal egyik legsympathicusabb vonása. Az exclusivitás lefelé is érvényesül, de kevésbbé mint fölfelé. Az igazi gentry csak gentry-társaságban érzi jól magát s a magánéletben ilyen társaságot keres, nem lát ott szivesen semmiféle más elemet, legyen az gróf, bankár, hivatalnok vagy polgár.
Körülbelül ilyen lesz a képe a ma magyar gentryjének. Hogy mennyiben gondolkozik és viselkedik helyesen a gentry, hogy miben és hogyan kellene megváltoznia, nem akarjuk vizsgálat tárgyává tenni. Egyről meg vagyunk győződve, hogy a gentry az, mely a régi magyar lovagi szellemet, a patriarchalis családi élet legszebb tradicióit a legtökéletesebben tartotta fenn s mely a benne szunnyadó nagy erkölcsi javaknál és fajmagyar érzületénél fogva a leghivatottabb a magyarság vezetésére, léte az ország létének főbiztositéka s ezért folytonos anyagi romlása nemzeti szerencsétlenség.
A mint látható, felfogásunk sokban eltér a Concháétól, a mi azonban nem jelenti azt, hogy czikkének érdemeit el ne ismerjük s mélyen szántó fejtegetései előtt tisztelettel meg ne hajoljunk.
SZÜCSI JÓZSEF.
