Iványi Béla: Bártfa szabad királyi város levéltára 1319–1526.
Iványi Béla: Bártfa szabad királyi város levéltára 1319–1526.
I. kötet 1319–1501. Budapest. Magyar Tudományos Akadémia 1910. (528 l.) Ára 10 kor.
Középkori művelődéstörténetünk anyagának legbőségesebb és legérdekesebb tárházai a középkori városok levéltárai. A középkori város közművelődési viszonyai magas szinvonalon állottak, az ország gazdasági életének erei pedig itt futottak össze. Mindezekben természetesen nem merült ki a középkori városi élet, de e szempontok már is elegendő magyarázatúl szolgálnak arra, hogy miért tartjuk a középkori városok levéltárait kulturtörténetünk legbecsesebb tárházának.
Bártfa levéltárát természetesen mindazok használták, a kik a középkori magyar művelődéstörténet nagy kérdéseit tudományos alapon megvilágitani törekedek. Mindazok, a kik nyers levéltári anyagban dolgoztak, tudják, hogy micsoda óriási munka ez, s micsoda energiára van szükség, hogy a levéltári anyagot megfelelően kihasználhassuk. Iványi Béla munkája számos kutatót megkimélt ettől a munkától – legalább a bártfai levéltárt illetőleg – s a kész levéltári lajstrom alapján biztos nyomokon járhatunk.
Sőt sok esetben egyenesen feleslegessé teszi, hogy a levéltár anyagát közvetlenül használjuk, mert az oklevél vonatkozó részét eredeti szövegben közli. Úgy tünhetik fel, mintha e közlésmód az oklevélkivonatok külön szépségének rovására esnék, de azt hiszszük, ez nem lényeges. Az oklevélkivonat annál jobb, minél tökéletesebben kielégiti a kutatók igényeit s az oklevél érdemleges részének eredetiben közlése az igényeket a legtökéletesebben kielégiti, mert feleslegessé tesz sok munkát s megszünteti az okleveles anyag állandó forgatásával járó romlásokat.
A középkori magyar városok levéltári anyagának közlése terén eddig még nem történt sok. Egyedül Zágráb városa méltányolta érdemlegesen régi levéltárának értékét s középkori oklevélanyagából 11 kötetet adott ki «Monumenta historica civitatis Zagrabiensis» czim alatt. Zágráb város ritka áldozatkészsége és történeti érzéke mintaképül szolgálhat a többi magyarországi város is. Történtek e téren 83kisérleték, de nem kielégitők. Brassó város Quellen zur Geschichte der Stadt Kronstadt czim alatt megkezdte a közlést, de abban maradt. Kolozsvár város középkori okleveles anyagából sokat közölt Jakab Elek, de megközelitőleg sem az egészet.
Sopron város középkori okleveles anyagából sokat adott ki Nagy Iván a Sopron vármegye története 1–2 köteteit képező Oklevéltárban s Nagyszeben város gazdag levéltári anyagára támaszkodnak az Urkundenbuch zur Geschichte der Deutschen in Siebenbürgen 1–3 kötetei, de mindez még csupán a kezdet kezdete. Eltekintve a hazai nagy okmánytárakban található sovány közlésektől s a folyóiratokban elszórt egyes oklevelektől, Pozsony, Kassa, Nagyszombat, Eperjes, Lőcse stb. levéltári anyagát csupán feldolgazásokból ismerjük, de rendszeres kiadásuk még a jövő feladata. Örvendetes jelenséget látunk ezért az Iványi Béla munkájában, a melyet a maga nemében uttörőnek és mindenesetre kitünő munkának tartunk.
A bártfai oklevélanyag 1319-től 1400-ig jelentéktelen, mindössze 36 oklevél. A XV. századtól kezdve azonban annyira bőséges már, hogy egyetlen század oklevélkivonatai megtöltenek egy kötetet. Nem tartjuk szükségesnek a bártfai oklevélkivonatok közelebbi ismertetését, mert a ki középkori levéltárt ismer, az jól tudja, hogy kiváltságlevelek, adománylevelek, itéletlevelek és hiteles helyi kiadványok teszik ki az anyagot. Bártfa város középkori oklevélanyagának jellemző részei ezeken kivül a számadáskönyvek, adólajstromok s végül a missilis levelek, a melyek a város belső életére és külső összeköttetéseire nagyon becses adatokat tartalmaznak. Jellemző még, hogy czéhlevelek nincsenek a levéltár anyagában, annál több oklevél vonatkozik azonban a kereskedelemre s ezzel kapcsolatosan a vámokra és harminczadokra. Egyházi vonatkozásu irásokat is találhatunk az oklevelek között, a melyek valószinüleg a bártfai egyház levéltárának anyagát tették s innen jutottak a városi levéltárba.
A levéltári anyag elhelyezését illetőleg nem értünk egyet a szerzővel. Abból ugyanis, hogy 1487-ben super labore et edificatione reservatorii privilegiorum in capella Sancte Barbare emlékszik meg a városi számadáskönyv, szerintünk nem valószinü, hogy ott a város levéltárát őrizték, mert az inkább az egyház levéltárára vonatkozik.
A város levéltárát a m. k. belügyminiszteriem rendeletére 1907 április 24-től junius 30-ig és ugyanezen év szeptember 29-től november 27-ig, összesen tehát 128 nap alatt rendezte Iványi Béla, a mely idő alatt körülbelől 6000 középkori oklevelet, számadáskönyvet, adólajstromot, missilis levelet stb. dolgozott fel. A feldolgozás és elhelyezés teljesen az országos levéltár rendszerében történt s a mennyiben ez uton az ország legnagyobb levéltára mintájára alakult át a becses bártfai levéltár, csak helyeselhetjük a munkát. A magunk részéről azonban ismételten kifejezést kell adnunk azon nézetünknek, hogy ez a levéltári rendszer nem az idealis, mert nem az idő, hanem a tárgy érdekli a kutatót és sokkal könnyebb a tárgyi szempontból csoportositott levéltári anyaghoz évrendi mutatót késziteni, mint az évrendben felállitott anyagban egy-egy tárgyra vonatkozó adatokat keresni. Mi az évrendi felállitást egy szinvonalon látjuk a könyvtári betürendes katalogussal, a mely sokkal kevésbbé elégiti ki a kutatók igényeit, mint a tárgyi katalogus.*
Legyen szabad a figyelmet felhivnunk a franczia levéltári lajstromokra (Inventaires), a melyek tárgyi szempontból vannak felállitva és feldolgozva.
Ha figyelembe veszszük a feldolgozott anyag óriási tömegét és a feldolgozás módját, őszinte elismeréssel kell adóznunk azért a nagy munkáért, a mit Iványi Béla végzett. 6000 oklevél kiállitási idejét és kiállitóját jól megállapitani már egymagában nagy munka; de az oklevél tartalmát megbizhatóan kivonatolni s a lényeges részt eredetiben lemásolni olyan óriási feladat, a minek Iványi Bélán kivül kevesen tudtak volna megfelelni.
Jelen ismertetés czélja nem az, hogy hibákat keressen és találjon a munkában, mert olyan szakszerüség és lelkiismeretesség nyilvánul meg minden sorában, hogy hibák keresése egyenesen bün volna a szerző tiszteletreméltó munkájával szemben. El nem mulaszthatjuk azonban felemliteni, hogy az oklevélkivonatok olvasása azon kivánságot ébreszti fel, vajha összes középkori városi levéltáraink anyagát igy kaphatná meg a magyar történettudomány. Volna egy távolabbi kivánságunk is, de ez talán még korai, t. i. vajha az összes magyar városok középkori okleveles anyaga rendelkezésére állana a kutatónak. Egy Monumenta civitatum regni Hungarić eszménye áll előttünk, a melynél becsesebb oklevélanyagot képzelni sem tudunk, s a mely a magyar müvelődéstörténelem számos problemáját helyezhetné kellő világitásba. Talán ez is meg lesz valamikor s Zágráb város példája nem marad egyedül.
G. A.
