Oklevéltár a Tomaj nemzetségbeli Losonczi Bánffy-család történetéhez, szerkesztette Varjú Elemér.
Oklevéltár a Tomaj nemzetségbeli Losonczi Bánffy-család történetéhez, szerkesztette Varjú Elemér.
Első kötet 1214–1457. Budapest, Hornyánszky Viktor könyvnyomdája 1908. I–XVI., 711+4. l.
A Héderváry-család oklevéltára. A Magy. Tud. Akadémia történelmi bizottsága megbizásából közlik br. Radvánszky Béla és Závodszky Levente.
Első kötet 1214–1457. Budapest, Hornyánszky Viktor könyvnyomdája 1908. I–XVI., 711+4. l.
A Héderváry-család oklevéltára. A Magy. Tud. Akadémia történelmi bizottsága megbizásából közlik br. Radvánszky Béla és Závodszky Levente.
Első köt. Bpest, kiadja a M. Tud. Akadémia, 1909. I–VIII. 604. I.
A Turul olvasói bizonyára már régóta forgatják 84a legujabb oklevéltani közlemények e két igen becses termékét, s felhasználják a bennök rejlő felette értékes anyagot kutatásaikban. Hogy némileg megkésve is ismertetjük a két oklevéltárt, az indokolja, hogy a hasonló művek iránt kevésbbé érdeklődők figyelmét is felhivjuk azokra.
Közös vonása a két oklevéltárnak, a mellett, hogy mindkettő igen becses, válogátott anyagot ad, a közlés mintaszerü pontossága.
A Bánffyak oklevéltára elé a gondos szerző a család levéltárának bő történetét irta meg, melyből sajnálattal olvassuk ki, mennyi pusztuláson esett át a levéltár anyaga, mely igy is a szokottnál több s értékesebb okiratot és levelet őrzött meg a jelenkornak.
Az első kötet az 1214–1457-ig terjedő oklevél anyagát öleli fel, összesen 498 darabban. A közölt, vagy kivonatolt Árpád-kori oklevelek száma 37; a legelső három a váradi tüzesvaspróba lajstromból került ki, 1228-ból való az első teljes oklevélszöveg, mig a család levéltárának első eredeti oklevele 1251-ből való.
A nemzetség első tagjai Tibán, Zala megyében tünnek fel, de még a tatárok támadása előtt, 1228-ban megszerzi Dénes tárnokmester Széplak és Gyeke birtokokat Maros-Torda megyében, majd a közeli Régent, IV. László 1275-ik évi okleveléből tudjuk meg, hogy még ugyanő szerezte meg a Kacsics-nemzetségtől elvett losonczi és dévényi birtokrészt, a hova fiai költözvén, Régenieknek és Losonczyaknak nevezik őket okleveleink. 1290-ben nevezik meg a nemzetség szállásbirtokainak, Abád és Szokolynak egyes részeit, a mellett Szabolcs, Zemplén, Szolnok és Heves, továbbá Szerém és Veszprém megyékben szereznek birtokokat. A nemzetségi vagyon e nagy kiterjedése hozta magával, hogy a közlött oklevelek az ország nagy részére nyujtanak adatokat, sok család őseinek nevével találkozunk bennök.
Mint emlitettem, az oklevelek közlési módja mintaszerü, a használatot nagy mértékben megkönnyitik a szöveghez adott jegyzetek. A szerző gondosan meghatározza, az oklevélben emlitett hely melyik megyébe helyezendő, figyelmeztet a szövegben előforduló hibákra, megoldja az előforduló keltezést, leirja az oklevél hol, milyen állapotban van, hol jelent meg, esetleg ki emliti. Az oklevelek élére tett kivonatokat teljesen szakszerüeknek találtuk, valamint azt is helyeselnünk kell, hogy a nagyon hibásan közölt, vagy nehezebben hozzáférhető helyen kiadott okleveleket teljes szövegükben közli ujra, több pecsét képét és hű leirását adja a szöveg záradékaiban. Mindent összevéve, a Bánffy-oklevéltár nagy nyeresége történetirodalmunknak. Bárcsak minél több család gondoskodnék arról, hogy történetének emlékei ehhez hasonló alakban jussanak nyilvánosságra.
Társulatunk néhai alapitójának s elnökének posthumus műve a Héderváry-család oklevéltárának megjelent első kötete, mely az 1231-től 1526 végéig terjedő évekből 418 oklevél szövegét vagy kivonatát adja A felvett 16 Árpád-kori közül ötnek teljes szövege lát a kötetben napvilágot, melyek közül kettőnek, köztük az oklevéltárban elsőnek szereplő 1231-ik évi oklevélnek eredetije a Héderváry-családnak levéltárában van Hédervárt. Az Akadémia bőkezüsége öt oklevélnek hasonmását is csatolta a kötethez.
A becses kiadványban felsorolt oklevelek szintén nagy területet fogadnak be, legtöbbjét a győri káptalan adja ki, többet a pécsi, azonkivül igen sok oklevélben találunk adatot Sopron, Mosony, Tolna, Heves, sőt Trencsén megyékre is. A győrmegyei oklevelek összefüggő sorozata 1269-el kezdődik.
Az oklevelek közlési módja itt is mintaszerű, igen helyes, hogy nemcsak a főszöveget, hanem az oklevelekre tett jegyzeteket is közli a kiadvány. A szőveg elé irt kivonatok is használhatók, némi kis következetlenség hiányával szabatosak. Meg kell azonban emlitenünk, hogy a közölt anyag nem olyan teljes itt, mint a Bánffy-oklevéltárnál tapasztaljuk. A kiadott anyag sincsen kimeritően kivonatolva, hiányzanak egyebek közt a család legkorábbi történetére vonatkozó adatok, melyeket előre kellett volna bocsátani, továbbá jegyzeteim összevetéséből azt látom, több fontos oklevél közlése elmaradt az Országos levéltár s a Muzeum gyüjteményeiből is. Szivesen láttuk volna végül, ha az egykoru másolatban megmaradt oklevelek szövegét is olvashattuk volna, az eredetiek hiányában ezeket kell olyanokul elfogadnunk (509., 553. 1.). Indokolatlannak találom, miért nem adja az oklevéltár a 396. sz. eredeti oklevél szövegét? E hiányokat természetesen pótolni lehet majd a mű második kötetében.
A mennyire nélkülözzük mindkét oklevéltár végéről a kimeritő név- és tárgymutatót, oly nagy vágyakozással tekintünk azok további köteteinek megjelenése elé, melyekben a szerzők a mutatók közlését is igérik. Abban a reményben ajánlom e két kiváló forrásmunkát a hazai középkori történelem iránt érdeklődök figyelmébe, hogy a befejező kötetek nem késnek sokáig, nem fogják szaporitani félbenmaradt oklevéltáraink számát.
B. Sz. L.
