A Kazinczi és Alsó-Redmeczi Kazinczy-családnak II-ik korszakáról,
A Kazinczi és Alsó-Redmeczi Kazinczy-családnak II-ik korszakáról,
vagyis a családnak a XVII. században Borsod vármegyéből történt elszakadásának idejétől összeállitott leszármazási és életrajzi adatai. Czimerekkel és nemzedékrendi táblákkal irta: idősb 140Kazinczy Béla. Debreczen sz. kir. város könyvnyomda-vállalata. 1910. 160 1.
Családjának ifjabb nemzedéke közt az ősök iránt táplált kegyeletes érzés és érdeklődés emelésére, s hogy az ősi Kazinczy-családba a most is élő hasonnevü, de más törzsből fakadt családok tagjainak betolakodása megakadályoztassék, adta szerzőnk kezébe a tollat jelen műve megirására.
Az ősi borsodmegyei eredetü család eredetére és legrégibb történetére vonatkozó adatok azonban még olyanynyira kikutatlanok, hogy szerzőnk a család története ezen első korszakának megirását avatottabb kezekre bizva, csak a XVII. század elejétől kezdve állitja össze részletekbe menő pontossággal ezen időtől napjainkig is immár 10 nemzedékre visszatekintő családja történetét.
A mennyire a legrégibb nyomokból következtetni lehet, századokon át élt már a család a nevet adó borsodmegyei Sajó-Kazincz vagy talán inkább a már elpusztult Puszta-Kazincz birtokában, midőn Kazinczy Péter itélőmester ősi fészkét elhagyvá, a Rákóczy ház szolgálatába állott s Abauj és Zemplén megyékben szerzett birtokokat.
Zemplén megyei birtokaiért gr. Rákóczi Lászlótól cserébe kapott alsó-regmeczi részbirtokára I. Lipót királytól 1669-ben donatiot nyert. Innen, a család későbbi tagjainak előnevet adó s részben még ma is a tulajdonában lévő birtokról és ősi kuriából ágazott el a család Abauj-, Zemplén-, Ung-, Szabolcs- és Bihar megyékbe.
Az emlitett Péter veti meg a család emelkedésének alapját. Mint a Rákócziak, Báthori Zsófia, Zrinyi Ilona belső emberé tetemes birtokokat szerzett. Fia, András már Ung megye alispánja, felesége Nagymihályi Eödönffy Erzsébet révén családi összeköttetésbe jut az északkeleti felvidék legelőkelőbb családjaival. Mint apja, ugy ő is kedvelt hive a Rákócziaknak. 1704-ben II. Rákóczi Ferencz kapitánya, 1707-ben a szécsényi és ónodi gyüléseken Ung vármegye követe, majd a zempléni felkelő nemességnek kapitánya.
Unokáiban, Dániel három fiában szétágazik az eddig egy századon át csak egy-egy férfitaggal képviselt család.
Dániel legidősebb fia, József és felesége Bossányi és Nagyugróczi Bossányi Zsuzsanna voltak szülei a család s egyben ujabbkori irodalomtörténetünk egyik legkimagaslóbb alakjának, K. Ferencznek.
E rövid mű keretében nem czélja szerzőnknek az ő nagy érdemeit s müködését részletesen feltárni, hisz egész könyvtárra való irodalom szól már erről s őrzi kegyelettel emlékét, mindazáltal jó szolgálatot tett irodalomtörténetünknek az által, hogy számos reá, szüleire, testvéreire és utódaira vonatkozó ismeretlen és részben kiadatlan oklevelet és adatot kutott fel és tesz itt közzé.
Nyolcz gyermeke közül Lajos, a legifjabb játszott a család s nemzetünk történetében kimagasló szerepet, mint az 1848/49-es honvédsereg északkeleti hadtestének parancsnoka, majd a szabadságharcz végső napjaiban tábornok. A 29 éves ifjut 1849 okt. 25-én lövette főbe Haynau az aradi vár sánczaiban.
A többi családtag élettörténetének rövid felsorolása után Kazinczy I. Gábor iró emlékének is szentel néhány lapot.
A család tagjai által elég következetesen és nagyjában változatlanul viselt ősi czimert csak Kazinczy Ferencz testvére Miklós, és ennek utóda, Viktor használták megváltoztatott alakban. Ők ugyanis, valószinüleg Ferencz kezdeményezésére, a sisakdiszbeli országalmát és nyilakat tartó oroszlánt a pajzsba vive, a kerek pajzs köré sárkányt, föléje pedig kilencz illetve három águ leveles koronát tettek. Ezen önkényes czimerváltoztatás okát többé-kevésbbé elfogadható feltevésekkel igyekszik magyarázni szerzőnk.
Röviden megemlékezik még azon családokról is, melyek noha más törzsből valók, a Kazinczy nevet viselik. Ezek közül egy, a borsodmegyei Kazinczról származó régi magyar nemes család, semmi rokonságban sincs a tárgyalt Kazinczyakkal. A többi magyarositás utján vette fel e nevet, sőt egy betolakodott a családba.
A füzetet a család élő és jövendő nemzedékeihez intézett zárszó és a kutforrások jegyzéke rekeszti be.
A példás gonddal s fáradsággal összeállitott mű hátrányára csak a sajtóhibáktól szinte hemzsegő latin szövegeket s a II-ik számu genealogiai tábla kiismerhetetlenségig összekuszált voltát irhatjuk.
J. E.
