A Nagy-Károlyi gróf Károlyi-család összes jószágainak birtoklási története. A család megbizásából kiadja gróf Károlyi László. Bud…

Teljes szövegű keresés

A Nagy-Károlyi gróf Károlyi-család összes jószágainak birtoklási története. A család megbizásából kiadja gróf Károlyi László. Budapest, 1911. Két kötet.
A gróf Károlyi-család egyike azon kevés főuri családainknak, mely érzékkel viseltetve a család történeti multja, de meg a hazai történettudomány iránt is, részben nemzetségi levéltáruk oklevélkincsét tették a történelmi kutatás részére mintaszerü kiadványban közkincscsé, részben gondoskodtak arról, hogy a család története egyes monografiákban, kisebb-nagyobb tanulmányokban megörökittessék. A gróf Károlyi-oklevéltár a nemzetség levéltárának régebbi anyagával ismertette meg a hazai történettudomány művelőit, Éble Gábor különböző tanulmányai pedig főleg a család XVIII. és XIX. század történetére vetnek ujabb világot. A grófi család bőkezüsége most egy ujabb munkával gazdagitotta történeti irodalmunkat, a mely a családi birtokok történetének kérdését tisztázza és állapitja meg.
A munka a grófi család összes jószágainak történetét adja. Előkészitette azt egy munkálat, a mely felsorolta az egyes uradalmak alkotó részeit és azoknak egy bizonyos korabeli állapotát tüntette fel. Ezt a munkálatot a családi levéltár legalaposabb ismerője, Éble Gábor végezte, a ki az 1827. évi nagy osztályt veszi alapul, a mely évben az eddig egy kézben egyesitett törzsvagyon a három fitestvér gróf Károlyi István, Lajos és György között felosztatott. Éble ezen munkálatja azonban nem szoritkozott az 1827-i osztály keretére, hanem a XVIII. század óta leányágon kiment birtokokat és a gróf Károlyi György által 1827 után szerzett birtokokat is bevette munkájába, a melyben az egyes birtokokat abban a sorrendben tüntette fel, a mint azokat a megfelelő uradalmi összeirások felsorolják.
Az Éble által összeállitott munkálat alapján készült az előttünk fekvő munka, a tulajdonképeni birtoklási történet, melynek megirásával a család Pettkó Bélát bizta meg, a ki munkájában természetesen elsősorban a családi levéltár anyagára, mint a legbővebb forrásra támaszkodott, de e mellett felhasználta az Országos Levéltár és egyéb levéltárak anyagát, valamint a megfelelő irodalmat is. A kétkötetes munka 22 fejezetre osztva tárgyalja az egyes birtokok történetét, a melyhez még nehány más tartalmu fejezet is járul, az 1827. évi nagy és az 1862. évi pótosztályról, a nemzetségi alapitványról és levéltárról, valamint az uradalmi tisztviselők névsora, conduit listája stb. A munka czélja nem az, hogy az egyes helységek vagy birtokok teljes történetét adja, hanem az, hogy kimutassa, mikor és hogyan került az illető birtok, helység stb. a Károlyi-család kezére, valamint hogy kik birták azt a Károlyiakat megelőzőleg. A birtokokat abban az időrendi sorban sorolja elő, a mint azok a grófi család kezére jutottak. Szerzeményük szerint a következő csoportok alkotása kinálkozott: I. gróf K. Sándor öröksége, a melybe tartoznak az első foglalási ősi birtokok, az ősi szerzemények, Segnyey Borbála báró K. Mihályné birtokai, báró K. László szerzeménye és nejének jussa II. K. Sándor szerzeménye, III. nejének gr. Barkóczy Krisztinának hozománya, IV. gr. K. Ferencz szerzeménye, V. gr. K. Antal szerzeménye, VI. gr. K. Antalné báró Harruckern József szerzeménye, VII. gr. K. József szerzeménye, VIII. gr. K. Józsefné sz. gr. Waldstein Erzsébet hozománya és gyámi szerzeménye, IX. gr. K. György szerzeménye. A munkához egy gondosan kidolgozott térkép járul, mely az összes Károlyi-birtokokat az 1824–1827-i állapot szerint tünteti fel, valamint két genealogiai tábla az egyik a Bosnyák-osztály, a másik a leányági osztályok feltüntetésére.
Elismerés illeti meg a munka szerzőjét, a ki a birtokok történetére vonatkozó anyagot nemcsak a grófi levéltárból, hanem más levéltárakból és forrásmunkákból nagy fáradsággal hordta össze, hogy megrajzolja a különböző birtokok birtoklási történetét. Elismerés illeti meg a grófi családot, melynek bőkezüségéből a munka napvilágot látott, követendő példát adva e munka közrebocsátásával többi főuri családainknak is.
–y.
Felhivás.
Családom történetével foglalkozván és családi ereklyéket gyüjtvén, köszönettel és hálával vennék minden utbaigazitást, mely engem a Máriássy-családra vonatkozó régibb okmányok, arczképek stb. nyomaira vezethetne. Szives közléseket czimemre kérek:
Máriássy Ödön cs és kir. kamarás, Márkusfalva Szepes vm.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem