Palatinus József. Vasvármegyei nemes családok története. I. rész. Nemes családok. I. kötet. A–Cz. Ki adja a Vasvármegye nyomdavál…
Palatinus József. Vasvármegyei nemes családok története. I. rész. Nemes családok. I. kötet. A–Cz. Ki adja a Vasvármegye nyomdavállalat. Szombathely, 1911.
Vasvármegye nemes családairól nem ez az első munka, 1894.-ben jelent meg Balogh Gyula műve: Vasvármegye nemes családai első, majd 19o1-ben második kiadásban s Vasvármegye monografiája is elég bőven ismerteti a megyei nemes családokat, – s igy először arra a kérdésre keresünk feleletet, mily czél vezette a szerzőt műve megirásánál. Megadja erre a feleletet a kötet Bevezetése, a hol megmondja P., hogy «a Vasvármegyében napjainkban élő és birtokos nemesi és főnemesi családok történetét» szándékozik megirni. A feladat körét tehát kisebbre szoritotta, mint Balogh és a Monografia, terjedelmét pedig jóval kibővitette s igy az egyes családok ismertetése egész kis monografiává bővült. Különben még a fentemlitett megszoritással is elég nagy a feladat, mert a nagy kiterjedésü és lélekszámu megyében igen sok birtokos nemes és főnemes család él mai nap is és P. Bevezetésében 137-nél több nemesi és 37-né1 több főnemesi család történetét igéri.
A most előttünk fekvő diszes kötét, az első rész első kötete a nemesi családok közül 20-at ölel fel s ezek a következők: Agusztich, Ajkay, Ajkas, Balogh (beődi), Balog (béri), Barthodeisky, Bárdossy, Bátsmegyey, Beiczy, Békássy, Béry, Bertha, Bertalanffy, Bersenyi, Bezerédj, Boda, Bogdány, Boross, Chernel, Czeke – s már a nevekből láthatjuk, hogy alig van köztük olyan, mely általánosabb érdeklődésre ne tarthatna számot vagy ősrégi voltánál fogva, vagy pedig egyes kiemelkedőbb tagjainak a vármegye határain tulterjedő történeti vagy irodalmi szereplése, működése révén s igy a nagy szorgalommal összehordott anyagban sok érdekes és uj dolgot olvashatunk.
P. minden családnál először annak legrégibb multját ismerteti, majd szól a nemesség- és czimerszerzésről, a czimeres levélről és azután külön foglalkozik az egyes ágakkal, ezeken belül pedig az egyes tagokkal. Terjedelmes családfa s néhol czimerrajz egészitik ki a család történetét.
Forrásairól a Bevezetésben számol be a szerző: «Az egyes családok multjának ismertetésénél a fősúlyt a hiteles helyek levéltári anyagára fektettem. Lehetőség szerint feldolgoztam a magánlevéltárak adatait is … »Tudjuk, hogy mit akar mondani p., mikor a «hiteleshelyek» levéltárait emlegeti szemben a magánlevéltárakkal, t. i. a megyei levéltárak, a káptalanok, konventek, az Országos Levéltár okleveles anyagára gondolt, de a meghatározás nem szabatos, mert a hiteles hely kifejezés le van foglalva a káptalanok, konventek (loca credibilia) jelölésére, s különben is hogy egy hiteleshelyi vagy királyi oklevél az illető hiteleshely levéltárában van-e vagy pedig egy család leveles ládájában, az annak hitelességén nem változtat semmit. A tárgyalásban, magában a szövegben, nem jelzi forrásait, hanem külön-külön minden család ismertetése után; ha már nélkülöznünk kell azt, hogy a szerző jegyzetekben feltüntesse forrásait adatról-adatra, legalább az általános felsorolásban legyen pontosabb, s tegye ki a kötet és lapszámot is s a használt levéltári anyagnak is közelebbi megjelölését, a mint azt egy-két helyen meg is tette. (59., 77. l.)
A forrásoknak – levéltáriaknak is – pontos megjelölése feleslegessé tette volna egyes okleveleknek eredeti teljes szövegükkel való közlését; főleg oly esetekben hagyhatta volna el ezt a szerző, a mikor az oklevél semmi különöset nem tartalmaz, vagy ha már meg is jelent nyomtatásban. Az Ajkay-családnál pl. három oklevelet illeszt bele a tárgyalásba, s ezek bátran elmaradhattak volna, mert elég ha megemliti, hogy az Anjoukori Okmánytárban megtalálhatók. Különben is egész lényegtelen mozzanatokat örökitenek meg a család történetéből, igy az egyiket annak illusztrálására közli, «hogy az Ayka nembeliek perpatvarkodtak». (9. l.) Felvett ujabb okleveleket is 143egész terjedelmükben, néha több hasábra terjedőket, a melyeknek tulajdonkép csak az első soraik fontosak, a hol a genealogiai szempontból érdekes részek vannak, de maga a panasz, fassio vagy per tárgya nem fontos. (10–12., 64. 1.). A teljes terjedelmükben közölt megyei nemesi bizonyitványokra is elég lett volna csak hivatkozni (13–14., 125–128. 1.), sok helyet megtakarithatott volna; ha pedig már felvette, vigyáznia kellett volna nagyon arra, hogy a latin okleveleket jól közölje, mert bántó bennük a sok részint hibás másolásból, részint pedig sajtóhibából eredő értelmetlenség. Az igazán fontos dolog azonban, a mit teljes szövegében kellett volna közölnie minden családnál – már a hol van egyáltalában – a czimeres levél, az kimaradt, pedig ennek ott kellene lenni forditással együtt, mert az eredeti armalishoz se juthat hozzá minden családtag, másrészt pedig nem tudhat mindegyik úgy latinul, hogy megérthesse nemessége e fontos emlékét s bizonyitékát.
A kötetet csak öt czimerképmelléklet disziti; köztük a Békássy-család czimerképének szines reprodukcziója. Tulajdonkép nem is beszélhetünk «diszitésről», mert a legtöbb nem sikerült s csak rajzolójának gyenge technikájáról és heraldikai stilusérzékének hiányáról tesz bizonyságot. Ily természetü munkánál bizonyára szivesebben látta volna mindenki – első sorban pedig az illető családok, – ha kisebb alakban is, de megkapták volna czimerük pontos és hiteles képét, a melyre elég gyakran van is szükségük. Ebben a kötetben négyével szépen elfért volna öt táblán a 20 czimerrajz. Igy azután nem történhetett volna meg az, hogy pl. a Chernel-család részletes történetét elolvasván, azt sem tudjuk meg a végén, hogy milyen a család czimere, mert a szöveg erről nem szól.
Czimerleirásai nem elég szabatosak; czimerleirást a czimereslevélből szóról-szóra leforditani, mint P. teszi, nem szabad (28. l.), rövidségre kell törekednünk, de úgy, hogy mindent megmondjunk, feleslegeset pedig egy szócskát sem. Igy aztán ilyen blazonálást nem fogadhatunk el: «Hadi pajzs, kék udvarral, melyben zöld halom emelkedik. A zöld mező baloldalán vörös ruhás vitéz áll» … (82. 1.) Vagy «Kék hadi pajzsban zöld halom emelkedik, a melyen természetes szinű daru áll nyakán nyillal átlőve». – A Béri Balog-család czimerében a «vért (!) negyedik udvarában (!)» nem három rózsaszál, hanem három rózsa van.
Czimerekről szólván, itt emlitjük meg – bár nem tartozik szorosan a tárgyhoz – s hivjuk fel P. figyelmét arra a tévedésre, mely legelőször ötlik szemébe annak, a ki a szép kiállitásu kötetet a kezébe veszi, hogy Vasvármegyének a czimlapon levő czimerképe hibás, mert a struczmadár helyesen patkót tart a csőrében, nem pedig buzogány-formáju botot.*
Tagányi: Magyarország czimertára Bp. 1880. 37. l. – Vasvármegye monografiájában is a helyes kép van (XI. 1.)
Néhány apróbb pontatlanságot és figyelmetlenséget emlitünk még fel, hogy szerző a további kötetekben jobban ügyelve minél kifogástalanabbat nyujthasson. Ilyen műnél fontos a családoknak pontos abc sorrendben való egymásutánja: igy Ajkas az Ajkay elé való, Bárdossy a Barthodeiszky elé, Béry a Bertha, Bertalanffy pedig a Bersenyi után. – Ha ezt olvassuk, hogy «II. Lajos… Chernel Ambrusnak és… Zophith Gergelynek «Dapiferorum regalium antecessorum » adományozta» ( 146. l.), arra is gondolhatunk, hogy szerző nem értette meg jól az eredeti latin szöveget, a mely valószinüleg igy szólt: «dapiferorum regalium antecessorum nostrorum magistro» … Bertha Márton nem kaphatott 1723-ban adományt Mária Teréziától (87. 1.), sem a Beiczy-család 1519-ben Forgách János nádortól Csatár, Arath (talán Arach, Arács) Szentgyörgy és Hanni zalamegyei birtokokra. Volt Forgách nádorunk, de ép egy századdal később, de azt Zsigmondnak hivták.
A Bevezetésben megmondja P. – mint láttuk, hogy a «Vasvármegyében napjainkban élő és birtokos nemesi és főnemesi családok történetét» akarja megirni, igy azután a Bátsmegyey-család, bár a XVI. századtól kezdve két századon át volt birtokos a megyében, elmaradhatott volna, mert mint P. irja róluk: «a XIX. században már inkább sopronmegyei a család, jelenleg pedig szerte széledtek az ország különböző vidékére és vármegyénkben egyetlen tagja sem lakik, sem birtokkal nem bir.» (55. 1.).
Az Ajakas-családnál emlit a szerző nemzedékrendi töredékes táblázatot, mely a család birtokában van. «E szerint – irja – a XV. században élt Ajakas Miklós aliter ivánczi Ivánczy Miklósnak négy fia volt: László, Domokos, Miklós és János.» A Nem zeti Múzeum levéltárának törzsanyagában található néhány oklevél, melyek az Ajakasokról szólnak s ezek alapján megállapitható, hogy ez az Ajakas Miklós s fiai nem a XV., hanem a XIV. században éltek. (1358 jul. 9. Johannes filius Nicolai dicti Ajakas de Iwanch. – 1358 jul. 31. Magister Johannes filius Nicolai, testvérei: Miklós, László és Domokos. – 1363. – Ladislaus filius Nicolai dicti Ayakas. – 1371 márcz. 1. János fia László. – Továbbá: 1377 szept. 22. és 1378 febr. 11.)
Nem hagyhatjuk megemlités nélkül, hogy mily megütközéssel olvassuk szerző panaszát a családi levéltárak tulajdonosai részéről gyakran tapasztalt «legridegebb visszautasitás» ellen ezen műve bevezetésében 144épúgy, mint a Békésvármegyei nemes családok történetében (Lásd Turul 1909. 190. 1.); ilyenkor látjuk, mily előnyökkel jár a családi levéltáraknak nyilvános levéltárakban való letéteményezése, a hol alaposan elrendezve, mindenkinek hozzáférhetően igazán közkincscsé válnak.*
A N. Múzeumban deponált családi levéltárak száma megközeliti már a 90-et.
P. másik műve, a Békésvármegyei nemes családok története, az első kötet után megakadt; reméljük, mostani szép vállalkozását nem fenyegeti ez a sors, sőt mielőbb forgathatjuk másik műve folytatólagos köteteit is.
Dr. Holub József.
