Deutsche Ritter und Edelknechte in Italien während des 14. Jahrhunderts. Von Karl Heinrich Schäfer. Paderborn, Schöningh, 1911. K…
Deutsche Ritter und Edelknechte in Italien während des 14. Jahrhunderts. Von Karl Heinrich Schäfer. Paderborn, Schöningh, 1911. Két kötet.
E folyóirat hasábjain az elmult évben már szó volt jelen mű szerzőjének egy másik munkájáról, a mely az előttünk fekvővel szerves összefüggésben van. Ghyczy Pál tagtársunk ismertette behatóan ezt a munkát, a melyben Schäfer az általa felfedezett, festett czimerekkel ellátott 1361. évi oklevelét ismertette, a mely a XIV. századi német heraldikának megbecsülhetetlen gyarapodása. A most ismertetendő munka a régi német családtörténetnek becses forrásmunkája, a melyből a német genealogusok még sokáig fognak meriteni.
A munka első kötetje a XIV. században Olaszországban megfordult és ott hadakozott német csapatoknak és lovagoknak történeti szereplését méltatja, elsősorban azokét, a kik a szentszék szolgálatában ragadtak volt fegyvert. E kötetnek főleg azok a fejezetei becsesek, a melyek az egyházi államnak állapotáról, közigazgatási és pénzügyi kormányzatáról az Albornoz bibornok előtti időben szólanak. Külön fejezet szól az Urslingeni Werner-féle nagy zsoldos csapatról, a mely minket annyiban érdekel közelebbről, hogy Werner egy időre Nagy Lajos királyunk zsoldjában is állott. Külön fejezetek szólanak a zsoldos csapatok toborzásáról, azoknak zsoldjáról és ellátásáról, a csapatok számarányáról, hadakozásuk módjáról, azok czimereiről és pecséteiről stb. A Schäfer által felfedezett czimeres oklevélen kivül az olaszországi német lovagok czimereinek ismeretét növelik a veronai Szent-György kápolna freskóin ábrázolt czimerek, számszerint 26, a melyekről Schäfer Giuseppe Gerola ravennai konservatorral együtt egy külön kiadást készit elő. Arra, hogy a czimer a német lovagok előtt mily nagy becsben állott, hogy az a lovagnak mintegy saját énjéhez tartozott, Schäfer Sacchetti XIV. századi olasz novellistának egy elbeszélését hozza fel. Ebben el van mondva, hogy a midőn 1350-ben a Bardi családnak egyik tagja Padua podestájává választatott, sisakdiszül, hogy kis termetét mesterségesen megnagyobbitsa, medvét választott: Paduába vonultában utközben Ferrarában állapodott meg, hol sisakdisze szemet szurt a Scheideg-család egyik ott időző tagjának, a ki, minthogy családjának sisakdisze szintén a medve volt, bitorlást látott Bardi sisakdiszében s azt felszólitotta, hogy tegye le az általa jogtalanul viselt sisakdiszt, ellenkező esetben álljon ki vele bajvivásra. Bardi himezett-hámozott, végre is kijelenti, hogy ő a sisakdiszért 5 frtot fizetett, ha tehát a német lovag neki az összeget megtériti, leteszi a sisakdiszt. Miután pedig a pénzt tényleg megkapta, átadta a sisakdiszt Scheideg lovagnak, ő maga pedig egy ferrarai fegyverkovácsnál egy másik sisakdiszt szerzett, kardot villogtató, arany ruházatu férfialakot.
A munka második kötete a forrásanyagot tartalmazza és pedig négy fejezetben a német lovagok zsoldjegyzékét, továbbá a kiegészitő okmányokat. A zsoldjegyzékek részben a Bertrand de Poyet, Albornoz Egyed és Androin de la Roche pápai bibornok-legatusok által zsoldjukba vett német csapatokra és Toskana, Marca, Anconitana és a Romagnában szolgáló német zsoldosokra vonatkoznak. Családtörténeti szempontból tehát a második kötet a fontosabb, mert Schäfer nem elégedhetett meg természetszerüleg az oklevelek és zsoldjegyzékek puszta leközlésével, hanem azokat megfelelő kritikai apparatussal látta el, megállapitva nagy körültekintéssel és fáradtsággal az egyes zsoldosok neveit, származási helyét és egyéb családi körülményeit, utalva mindenütt az irodalomra is. A munka nagyságáról fogalmat nyujthat, hogy összesen 750 csapatvezér és 1400 lovag és nemes apród személyazonosságának megállapításáról volt szó, kiknek német nevei az olasz származásu oklevéliró által nem egyszer teljesen el vannak torzitva.
Schäfer munkája csak a német lovagokra és zsoldosokra terjed ki. Az okleveles forrásokban emlitett nem német származásuakra nem terjeszkedik ki. Csak összefoglalólag érinti röviden egyes helyeken azt, hogy más nemzetségbeliek is soroltatnak fel különösen a zsoldjegyzékekben. Ezek között magyarok is fordulnak elő. Igy a midőn 1355 junius 12-én a pápai csapatok visszafoglalják Fermot, az ostromban egy Georgius Ungarus nevü magyar csapatvezér is részt vett 34 fegyveressel, kiknek 112 frt fizettetett ki zsold gyanánt, ugyanott emlittetik «Ulim Andreassi Ungari» csapatának egy lovasa, a ki 6 frtot kapott, Schäfer feltevése, hogy itt az Andrássy család egyik őséről van szó, aligha áll azonban meg. Az 1357. évben a pápai zsoldjegyzékekben a nyári hónapoktól novemberig terjedő időtől 3–5 magyar csapatvezér, deczemberben ellenben már 16 conestabiles Ungarorum emlittetnek. 1359-ben 10 magyar csapatról tétetik emlités. Magyar fegyvereseket találunk a toskanai tartományban hadakozó csapatok sorában s továbbá a prefetti di Vico szolgálatában is, a mint ez a Schäfer által közölt okmányok egyikéből másikából kitünik. Megemlitjük még azonkivül, hogy 1354-ben, a mint ez VI. Incze pápának egy bullájából kitünik, Uros István szerb király hadainak fővezére egy Palman nevü német nemes volt.
-y
* * *
Kérelem. P. D. R. van den Busch ur, Leipzig, Breitkopf-Strasse 1. magyar nemes családok czimerpecséteinek lenyomatai megszerzése czéljából csereviszonyba óhajt lépni ily pecsétlenyomatokat gyüjtőkkel. Szives leveleket franczia vagy német nyelven kér.
