A Pannonhalmi Szent Benedek-rend története, XI. kötet. A tihanyi apátság története, II. kötet, 1701-től napjainkig. Irta Sörös Po…
A Pannonhalmi Szent Benedek-rend története, XI. kötet. A tihanyi apátság története, II. kötet, 1701-től napjainkig. Irta Sörös Pongrácz, Budapest 1911. 1–991. l.
A majd ezer oldalas vastag kötet a tihanyi apátságnak az elmult kétszáz évbeli történetét adja. 47A rend történetében nagy ismerettel rendelkező szerző nyolcz fejezetre osztva tárgyalja a több helyről összegyüjtött, nagyobbrészt kiadatlan levéltári anyagot.
Az apátság általános történetéről szóló első fejezetben leirja, miként kerül Tihany az aradi vár felszerelésére adott 10,000 forintért 1701 julius 9-én az altenburgi apátság birtokába, a mivel a benczés-rend azt akarta elérni, hogy idegenek kezére ne jusson az apátság. De az osztrák rendtagok nem sokáig birják Tihanyt, 1716 junius 7-én a fenti összeg kétszereséért a most már jobb viszonyok közt levő pannonhalmi apátság kormánya alá kerül. Az átengedés körül elkövetett formahibák miatt azonban csak három év mulva vehetik a magyar benczések Tihanyt birtokukba.
Az apátokról szóló második fejezet tovább folytatja a történetet. Grassi Vilibald (1719–1740) az első kinevezett tihanyi magyar apát, a kit Lécs Ágoston (1740–1760) majd a szent életü s az apátok sorában kiváló Vajda Sámuel (1760–1795) követnek. Az utóbbi élete másfél tizedében már nem áll Tihany élén, mert a rend eltörlése kimondatván 1787 januárjának első napjaiban a rendtagok elhagyják a monostort. A mikor a rend visszaállittatott, a pannonhalmi apátok egy teljes évtizeden át nem neveznek ki tihanyi apátot. A felsőbbség azonban károsnak találja az állapotot, igy kerül 1817-ben Horváth Pál az apátságra. Az ő halála után megismétlődik az interregnum, 1832–1837-ig csak megbizottak vezetik az ügyeket, miután Czinár Mór nem fogadta el a jelölést. 1838–1850-ig a tudományos kutatásokban örömét lelő Bresztyenszky Béla, 1864–1891-ig Simon Zsigmond, az ő halála óta pedig Halbik Cziprián ül az apáti székben.
Bőven irja le a szerző az apátság egyházjogi fejlődését is. Tihany felett a visszaszerzés után az esztergomi érsekek gyakorolják a főpásztori joghatóságot, később a gyakorlat folytán Pannonhalma magáénak tartja a jogot. Vajda apát a veszprémi püspök fönhatóságát ismeri el, de a király az esztergomi érsekség mellett dönt. A rend eltörlésének ideje alatt mégis a veszprémi püspökség nyomul előtérbe, a kinek fönhatósága azután végleg meg is marad. Az apátok kinevezése a pannonhalmi főapátot illeti meg, a királyé a megerősités, azonban a rend seniorjait is meg kell a jelölésre nézve hallgatni. Az avatás jogát szintén a főapátság kivánta megszerezni, de a veszprémi püspökségé maradt.
A kötet negyedik fejezete a lelkészkedést és népoktatást tárgyalja. Hogy az osztrák rendtagok Tihany gondozásáról lemondtak, főleg azért történt, mert nem tudtak a lelkipásztori teendőknek megfelelni, magyar nyelvű ujonczok neveltetése pedig igen nagy terhet rótt volna a vállukra. Pannonhalma ellenben tőle telhetőleg igyekszik a hivek elhanyagolt gondozását javitani, Lécs apát maga is beáll téritőnek, a templom épitése, a plébánia szervezése s a konvent ügyeinek elrendezése pedig Vajda Sámuel érdeme.
Az apátság közjogi helyzetéről irott ötödik fejezet ismerteti az apátok megjelenési jogát az alsó tábla ülésein, a szomszédos megyék tárgyalásain. Megtudjuk, hogy a tihanyi apátnak volt pallosjoga és uriszékeket is tartottak.
Tihanynak fekvése fontos helyet biztosit a környék védelmében. Mindamellett 1702-ben végvárát a haditanács leromboltatta, őrségét feloszlatta. A várbeliek a szabadságharcz alatt a kuruczokhoz csatlakoztak, a minek következtében a rendház és lakói is sok zaklatást szenvedtek a német katonaság részéről. Az örökösödési háboruk idején az apátság is kiállitja katonáit a királyné védelmére. Utoljára 1849 tavaszán szerepel Tihany mint esetleg felhasználható erőditvény. Gaál Miklós mérnök hozzá is fog a munkához, hogy Görgey csapatai részére a félszigetet megerősitse, de a beállott változások miatt nem sokára abba hagyta a munkát.
Az apátság zalai és veszprémi birtokai: Tihany, Aszófő, Kisszőllős, Örvényes, Balatonfüred falu és fürdő, Kék, Arács, Fülöp, Szentandrás, Tósok, Somogy megyében pedig Endréd, Zamárdi, Szántód, Teleki és Kapoly. A kötet ezen része szintén igen értékes anyagot foglal magában. A szerző bőven elmondja az egyes birtokok nagyságát, kezelését, jelenlegi felszerelését, több helyen képpel kisérve a leirtakat. Mindenki érdeklődéssel olvashatja egyebek közt azt, a mit a füredi savanyuviz kezelése s általában a fürdő fejlődéséről elmond.
Az utolsó fejezetben a konvent belső életét tárgyalja az iró, kitérve minden apró adatra, a mit érdemesnek talált följegyezni. Az apátság levéltárában, a XVII. század végétől kezdődnek az oklevelek, a melyek egy részét Pannonhalmán őrizték. A levéltárra nagyobb gondot 1850 körül kezdenek fordítani, a mikor a perjelt bizták meg a kezelésével. Ezen időtájban készül az iratok első kimeritő lajstroma is. Felállitása capsákba történt birtokok szerint. A könyvtárnak ennél is mostohább sorsa volt. A régibb időből alig maradt fenn egy-két feljegyzés az apátság könyveiről. Az 1831-ben készült összeirás szerint 919 mű volt Tihanyban 2121 kötetben. Bár később több intézkedés történt a könyvtár rendezése és megóvása érdekében, érdemleges gyarapodást nem találunk. A jelenlegi apát gondoskodott a könyvek szakszerinti felállitásáról, pontos katalogizálásáról és elhelyezéséről. Érdekes, hogy a konvent tagjai már a XVIII. század derekán járatják a regensburgi ujságot s később az első magyar hirlapokat is.
48A kötetet harmadfélszáz oldalra menő oklevéltár egésziti ki, a melynek darabjaiból kiemelkednek az 1802-ik évi átadáskor felvett összeirások az apátsági birtokok állapotáról, az 1816. és 1846. évben lefolyt egyházlátogatások jegyzőkönyvei. A szöveghez csatolt kimeritő név és tárgymutató itt is megkönnyiti a mű használhatását. A kötet megjelenése azért nemcsak a rend története iránt érdeklődőknek, hanem a magyar kultur és köztörténettel foglalkozó minden szakembernek is örömére szolgálhat, a benczések történetével összefüggő sok kérdésre feleletet ad. A mű nyelvezete mindvégig magyaros, kiállitása a megelőző köteteknél már megszokott előkelő.s
B. Sz. L.
