ID. SZINNYEI JÓZSEF 1830–1913.
ID. SZINNYEI JÓZSEF
1830–1913.
1830–1913.
140A Magyar Heraldikai és Genealogiai Társaságot sulyos veszteség érte. F. évi augusztus hó 9-én költözött el az élők sorából id. Szinnyei József, az igazgató-választmány nestora, munkás életének 84. évében.
Szinnyei József elhunyta gyásza az egész magyar tudományos világnak, mely lelkiismeretes, buzgó munkását veszti el benne. A magyar bibliographia és irodalomtörténet gyászolja első sorban, melyek sokat, nagyon sokat köszönhetnek neki. Azok a hatalmas kötetek, melyeknek betüit fáradhatatlan munkássággal rótta egybe egy egész emberöltőn keresztül, minden szónál ékesebben hirdetik az elhunyt érdemeit. Bibliographiai repertoriumai, a melyekben összegyüjtötte a hazai folyóiratokban és hirlapokban megjelent történelmi, természettudományi és matematikai czikkeket és értekezéseket egész a 80-as évek elejéig, a régi hirlapirodalom tömkelegében nyujtanak megbizható és ép ezért megbecsülhetetlen tájékozódást. Monumentális nagy munkája, a Magyar Irók élete és munkái vaskos kötetei örök időkre meg fogják emlékét őrizni. Ez a nagyszabásu munka mindenkinek, a ki irodalommal foglalkozik, biztos kalauz a magyar irodalom munkásai és munkáikra nézve. Pontosság és teljesség tekintetében ebben a munkában el van érve az, a mi emberileg elérhető. 1890 óta dolgozott elhunyt társunk e munkán és csak egy-két füzet hiányzott még, hogy befejezze élete legfőbb munkáját. A sors nem engedte ezt megérnie, kihullt kezéből a toll, és más kéz fogja befejezni e művet, a mely a magyar irodalomnak a lehetőségig teljes repertoriuma.
De nemcsak a magyar bibliographia és irodalomtörténet gyászolja az elhunytban lelkiismeretes munkáját. Munkái között nem egy van, a mely a hazai történeti irodalomnak is becses gyarapodását képezi. Mint honvéd végigküzdötte a szabadságharczot, végig élve a komáromi eseményeket. Az ezekről vezetett naplójegyzetei, melyeket könyvben is kiadott, rendkivül becses adalékokat képeznek szabadságharczunk történetéhez. Szemtanu irta azokat, a ki lelkiismeretesen vetette papirra az eseményeket, a melyekben neki is nagy része volt. Ezek a följegyzések képezik naplói legrégibb részét, mert az elhunyt pontos naplót vezetett 1848-tól kezdve élete végéig. Följegyzett ebbe mindent, a mit följegyzésre méltónak itélt a napi eseményekből és ezeknek alapján irta meg azokat a naplójegyzeteket, a melyekben az utolsó évtizedekben a Komáromi Lapokban közzétett és a melyek az 1848/49 utáni időkről, a Bach korszakról szólanak. Ezek a naplójegyzetek nagy kulturtörténeti anyagot rejtenek magukban. A maguk közvetlenségével, keresetlen egyszerüségükkel sokkalta jobban tájékoztatnak az akkori idők mindennapi életéről, mint kötetekre terjedő értekezések. Hasznukat fogja venni az iradalomtörténész is, mert az elmult korszak iróinak életrajzához is nem egy benső jellemző adatot nyujtanak. Az, a ki majd egyszer az 50-es évek eseményeivel, az akkori élettel fog foglalkozni, ezeket a naplójegyzeteket legbecsesebb forrásai közé fogja számithatni.
Társaságunknak megalakulása óta volt igazgató-választmányi tagja. Mint ilyen a legnagyobb buzgósággal vett részt mindenkor társaságunk működésében. Alig volt ülésünk, a melyről az ő meghitt alakja hiányzott volna és e mellett irodalmi téren is támogatott minket. Egyik kiadványunknak, a Főrangu Családok I. kötetének ő volt egyik szerkesztője. Tőle származik a kötet 141genealogiai része, a melynek szerkesztésében is megnyilatkozik az a pontos, lelkiismeretes munka, a mely valamennyi irodalmi művét jellemzi. Az isteni gondviselés kegyelméből ritka magas életkort ért el, megőrizve mindvégig törhetetlen munkakedvét, szellemi rugékonyságát. Megnyugvással tekinthetett vissza munkában gazdag életére. Munkái nem fognak megbolygatlanul porosodni a könyvtárak polczain, mert azok mindenkor nélkülözhetetlen irodalmi segédeszközt fognak képezni. Művei fenn fogják tartani emlékét, a mely a mi körünkből sem fog eltünni, a kik igaz barátot, buzgó és odaadó támogatót és munkatársat vesztettünk el benne.
