A MAGYARCSESZTVEI MISKE-CSALÁD.
26A MAGYARCSESZTVEI MISKE-CSALÁD.
Egyetlenegy a főrendek sorába emelkedett erdélyi családok között, mely mint a mai Alsófehérmegye talajából sarjadzott tősgyökeres nemzetség, már a tizennegyedik század derekán itt találta bölcsőjét.*
Talán még a Béldiekről és Toldalagiakról lehetne szó, de ezek eredete még nincs teljesen kideritve, mert előbbiek régi családi hagyomány szerint nem fehérmegyei, hanem székely eredetiteknek tartatnak, az utóbbiaknak a Gáldtői családból származására pedig ráczáfol, hogy az e néven is jelzett őseik két századdal is megelőzőleg mint Toldalágiak már jelentékeny szerepet vittek.
Alsófehérben ugyanis, ha a családtörténet terén szétnézünk, azon jelenséget látjuk, hogy nemessége nem tartja magát szivósan régi talaján; könnyen hanyatlik, fogy, enyészetbe jut, vagy más területekre szakad.
Ezzel nem csupán az utolsó 6–7 évtized szomoru állapotát akarom jelezni, midőn a lehetőségig kirabolt és kiirtott magyarság e vármegye területén régi életfeltételeit nagyrészt elvesztette. Nem azon benyomásoknak engedek, melyet falvainkban szanaszét az 1848-ban elpusztitott nemesi kuriák tesznek, melyeknek maradványait ma már többnyire olyanok birják, kik nemcsak a nemességhez, hanem a magyarsághoz sem tartoznak.
Állitásomat nagyobb általánosságból meritem. Ha az erdélyi családok fennmaradt emlékeivel foglalkozunk, rá kell jönnünk, hogy azok nem voltak oly hosszu életüek e megye földén, mint más vármegyék területén.
Lehet, hogy ezt a földrajzi fekvés is okozta, mely e vármegyét – Erdély főfolyójának, a Marosnak mentén, a Sebes, Küküllő és Aranyos völgyeinek beszögellésénél – mintegy strategiai központtá tette, ugy hogy alig érte Erdélyt oly bel- vagy külháborus veszedelem, mely utját erre ne vette s pusztitásait emberben és vagyonban itt ne éreztette volna.
Mig egyfelől ez is nem egyszer irtotta s elzavarta innen a régi nemességet, másfelől a fejedelmi korban itt lévén az országfő székhelye, – e körülmény ide bizonyos beáramlást idézett elő messze földről is; ugy hogy székelyek, Magyarország távoli megyéinek szülöttei, de sőt külföldiek is a fejedelem hadi vagy politikai szolgálatában vagy kegyei keresésében ide gravitáltak, itt néha el is hatalmasodtak, s nemcsak beházasodás utján s kihalás esetén, hanem az ez időben oly gyakori nótázások segélyével is Fehérvármegye törzsökös nemzetségeinek helyét elfoglalták s azokat, vagy az ujabbak is kölcsönösen egymást, ha lehetett, kiszoritották, a mi szintén a birtokos családok gyorsabb enyésztét, áttelepülését s váltakozását idézte elő.
Annyi bizonyos, hogy ha tanulmányozzuk azon ma is élő családokat, melyeknek ősei az Anjou-kort elérik, vagy legalább megközelítik, alig három vagy négy olyant találunk, melynek első ismert törzse a? erdélyi Fehérvármegye talajából, még kevesebbet, mely ennek a mai Alsófehérmegyét képező részéből sarjazott ki, s ma már ezek ivadékait is hiában keressük szülővármegyéjük területén.
Megokolt volt tehát érdeklődésem a Magyarcsesztvei Miske nemzedékrendje s régi okleveles nyomai iránt, melyekkel különben már régi genealogusaink is foglalkoztak. Mike Sándor gyüjteményében a Miskéknek egy rövid – csak a tizenhetedik század végétől a tizennyolczadik század közepéig terjedő – genealogiáját már rég megtaláltam; de az, miként a később napfényre kerülő adatokból meggyőződtem, nemcsak hiányos, hanem sok tekintetben hibás is. Tudományágunk erdélyi úttörője, Kővári László, szintén csak ott kezdi a hol Mike, de már teljesebben adja, kevesebbet téved s az uj nemzedékekre nézve valamivel tovább tud haladni.
Szerencsésebb volt Nagy Iván, ki a Kővári-féle nemzedékrendet véve át annak kereteiben marad ugyan s a hol rajta módosit, nagy tévedésekbe is esik; de másrészt, egy megelőzőinél nem található XVII– XVIII. század közti külön ág töredékes nemzedékrendjét is közli, habár azt főtáblájához még nem tudja hozzáilleszteni. – Azonban határozottan nagy előhaladást tesz az által, hogy az e családra vonatkozó okleveles adatokat, melyeknek tudomására juthatott, a XV. századtól kezdve gondosan registrálja s ezen adatait jelen dolgozatomban én is felhasználtam.
Ujabb kutatásokat az Országos Levéltárban talált s a megjelent oklevéltárakban előforduló 27XV. századbeli adatokból s a rendezetlen – s miként irja – «már csakis foszlányaiban meglevő» régi családi levéltár azon részéből, melyet nagyatyja 1821-ben Erdélyből hozott magával, a család egyik tagja, báró Miske Kálmán, tett; ki azokat szives volt kivonatosan még 1891-ben velem közölni.
Ezeket felhasználva, további források után a család Erdélyben élő nemesi ágánál kezdtem kutatni, honnan az abba beleházasodott idősb Csongvai Károly, akkor már 82 éves nyug. törvényszéki biró, szivességéből 1896-ban ujabb becses kiegészitésekhez jutottam.
E közben megjelent 1895-ben a gr. Teleki-család oklevéltára is, mely meghozta az első ismert izekre vonatkozó s 1371-ig felnyuló legrégibb okleveles nyomokat is, ugy hogy mindezek alapján a nemzedékrend kidolgozását megkisérthettem; de csakhamar meggyőződtem róla, hogy mindezen adatgyüjtés daczára is, főkép a nemzedékrend XVI. és XVII. századbeli részében, annyi hiány és ingadozás van, hogy kénytelen voltam munkámat az ezeket tisztázható ujabb adatok napfényre kerüléséig abba hagyni.
Most, csaknem husz év elteltével, ifj. báró Jósika Gábor volt szives nekem egy pár régi genealogiai táblát elküldeni, melyek közt örömmel pillantottam meg a Miske-családra, sőt ennek leányági leszármazóira is vonatkozó leszármazást, melyet e leányági utódok egyike, báró Józsinczi Lajos 1780 szeptember 25-én készitett, s mely az 1550 körül élt Miske Andrástól kezdve, kinek felesége Jobbágy Klára volt, további 5–7 generáczión hozza le a családot.
Most tehát megvan már a Teleki-oklevéltárbeli első ismert ősöktől kiindulólag a Nagy Iván és báró Miske által kideritett további okleveles adatokban szereplőkhöz folytatólagosan kapcsolódó ujabb Miskék genealogiája is, s mindezek foglalatát szerencsés lehetek a mellékelt táblán beható kritika és átvizsgálás után bemutatni.
A Józsinczy Lajos által kidolgozott nemzedékrendben csak a tőle távol szakadt bárói ág kiindulása tekintetében találtam hibát, mely a családban sürün előforduló sok Imre összetévesztéséből eredhetett, de báró Miske Kálmán közleményei alapján könnyen helyesbithető volt. Egyébként a Józsinczi-féle táblázat nagyon gondosan van összeállítva; a törzsre s az utána követkenő 3–4 nemzedékre nézve – mig t. i. a táblán erre elég hely kinálkozott – irója sirkövön látható bizonyitékokra, és a kezénél volt családi oklevelek számára is hivatkozik s néhol családtörténeti és birtoklási körülményeket is emlit, ugy hogy egyáltalán megbizhatónak és elfogadhatónak tekinthetjük.
Az ily hosszas, csaknem negyedszázadig tartó előkészületek után végre megkonstruálhatott Miske-nemzedékrendhez csak néhány megjegyzést kell még hozzáfüznöm.
Mindenekelőtt a család eredetére és előnevére nézve bebizonyult az, hogy tévedett Kővári, midőn a Miskékről azt állitja, hogy a «magyar királyok alatt Mocsi volt nevök, később a fejedelmek alatt mócsi Miskék lettek, végre elhagyják régi nevöket s a fennebbi (Magyarcsesztvei Miske) névvel és előnévvel maradtak». Csodálatos, hogy Kővári e téves állitásait Nagy Iván is átveszi, noha az általa registrált okleveles adatok közt maga is felemlit 1501-iki és 1534-iki, tehát még a királyok korában kelteket, melyek nem Mocsiakról, hanem majd bagói majd csesztvei előnevü Miskékről szólanak.
A valóság az, hogy miként számos más ősrégi családunk, ugy ez is keresztnévből nyerte családnevét. Első ismert törzse, kinek fiai s részben unokái az 1371, 1372. és 1376-iki években élőkként szerepelnek okmányainkban, nem valamelyik Mocsi, hanem Myske volt és pedig bagói Miske.* Fiai is mint bagói nemesek szerepelnek 1376-ban.* Egyikökről, Györgyről, tudjuk, hogy 1371-ben a hunyadmegyei Veczelen viselt tisztséget. Ép igy átszármazhatott valamelyik fiu vagy unoka idővel, ha csak ideiglenesen is, a kolozsmegyei Mócsra, hol – talán a Mocsi családba való beházasodás utján, talán másképen – csakugyan volt is birtokrészök a Miskéknek, melyet az 1570-ben élt Miske András Wesselényi Miklósnak velkéri birtokával cserélt el.*
Teleki Oklt. I. 168, 169, 173, 174., 177., 177.,
Megjegyzem róluk, hogy egyikök 1372-ben Mártonnak, 1376-ban pedig szintén Miskének van nevezve. Két különböző személy volt-e, vagy csak egy, s az 1376-iki idéző levél talán csak tollhibából (esetleg atyjára való visszaemlékezés folytán) nevezte Miskének, az nem volt megállapítható.
Br. Józsinczy-féle genealogiai tábla, hol az ezt bizonyitó családi oklevelek is idéztetnek.
28A Magyarcsesztvei nemes és báró Miske család.
Myske de Bagó fiai s egyik unokája 1376-ban: «nobiles de Bagó».; György 1371 veczeli tiszt, † 1372 ~ Ilona, Zombor-fia Petőnek leánya 1372-ben már Nádasdi Péterné 1376; Jakab a nagyobb 1376; Jakab a kisebb 1376; Miske 1376; vagy Márton 1372; István ~ 1376 előtt; Barnabás 1376-ban bagói, 1430-iki fiairól szóló oklevélben mocsi; Miklós mocsi jelzővel ~ Csongvai Eszter 1423; Balázs 1430; Jnos 1430; Gergely 1430; Miske Balázs 1430 ~ Csesztvei Erzsébet de ead. a Jakab leánya 1425; György; István 1430; Simon 1439, 1467; Bertalan 1458; István 1430 már csesztvei előnévvel is ~ Csongvai Eszter de ead. a Mihály nővére 1423; Mihály; N. ~ Mányiki Péter de ead.; N. ~ Elekesi Zsigmond de ead. 1554-ben csak gyermekei élnek; Jakab; Miklós? 1506 körül és 1534-ben is; Jakab? 1500 után; Tamás 1505; Benedek 1501., 1505, 1521 még bagói előnévvel is ~ Indali Kata de ead. az 1423-ban élő Pál leánya; Mátyás 1497; Tamás 1497 csésztvei előnévvel, mely innen kezdve állandósul; Pál 1497, 1554 még bagói előnével is; Imre 1532, 1534, 1570; György; András ~ Túri Jobbágy Klára 1550; Katalin ~ Szentannai Tóth Balázs; András 1570 † 1591 előtt; Tamás 1590, 1591 ~ 1. Tancsi Földvári Zsófia ~ 2. Székely Erzsébet de… ~ 3. Andrásfalvi Nyujtódi Erzsébet a Pál leánya ~ 4. Czákori Erzsébet de …; Benedek György ~ Nemes Krisztina de…; Krisztina ~ Németh András de…; 1-től: András 1575-ben Békés-párti és nótáztatik Oláhszilváson is birt.; György 1590 †; Imre; András † 1590 előtt; Kristóf †; Márton 1614, 1621 ~ Csegezi Borbála de ead. a János leánya, Bánházi Borbálától; 2-től: Anna 1614 ~ Ujvári Kis Bálint 1614; 3-tól: György 1614, 1621 fejedelmi tanácsos és főasztalnok ~ Ivánfalvi Székely Anna a Gábor leánya, Mikeszászi Horváth Klárától; 4-től: Borbála 1621 ~ Literatus alias Enyedi Béla István 1621; Tamás Székelykocsárdon is birt. ~ N. N. ki utóbb Balogh Lászlóné lett de…; István ~ Albisi Zólyomi Borbála; Kristóf Rákóczi fejedelem étekfogója megölték Sárospatakon; Judith 1664, 1665 ~ Csongvai István de ead. 1664, 1665; Tamás 1666; Márton 1666 Nagylakon lakott 1693; Zsófia 1666; Zsuzsánna 1666, 1685 ~ Oláhlapádi Szegedi György 1685; 29Erzsébet 1665 ~ Esküllői Ördög Ferencz; György 1665 ~ Vizi Erzsébet de…; Péter 1665; Márton 1689, 1694 Megölték Nyírmezőn; Gábor 1642, 1643 Ivánfalváról is nevezve 1658 tatár rabságból kiváltva 1664, 1665 Ivánfalván, Bagón és Oláhszilváson is birt. ~ 1. Karánsebesi Kun Borbála ~ 2. Oláhlapádi Szegedi Zsuzsánna; Imre 1646; Márton †; András †; Borbála ~ 1. Bágyoni D. Imre ~ 2. Káli György de…; Erzsébet ~ Tornyosi Márton de..; Judith ~ Boér László de…; Klára ~ 1. Bágyoni D. Dániel ~ 2. Váradi György de…; Mihály; Márton Megölték Nyírmezőn atyjával együtt; Márton 1780 Fehérvármegyében; 1-től: Imre ~ Szoboszlai Mária de ead.; György ~ Szalontai Tholdi Druzsa; Zsigmond 1727, aranyossz. főjegyző 1733–45 alkbíró, 1728 és 1747 országgyűlési követ ~ Kémérdi Váradi Anna és István és Markocsán Zsuzsa leánya; Miklós; Zsigmond ~ Makfalvi Dósa Erzsébet; Gábor ~ Alsójárai Pápai Sára; György; Imre ~ m. koppányi Fosztó Kata; Imre 1767 báró, 1768 k. tábl. üln. 1770 aranyossz. főkbiró ~ Somogyomi Tordai Krisztina sz. 1711; Mária ~ Borsai Ádám de ead.; György a bolyai; Anna ~ Borosjenői Hegyesi György; Borbára ~ Sombori László de…; Mária 1771–1781 ~ 1. Bogdán Péter de… ~ 2. Nagypestyéni Alsó László 1771–1781; László ~ SzalontaiTholdi Erzsébet; Sámuel 1775 ~ Szálláspataki Mara Zsuzsánna; Gábor 1766; Elek; Sára ~ sz. tamási Szalánczi Zsigmond 1744, 1755; Ágnes ~ Homoród- sz. páli Szentpáli Ádám; Krisztina ~ Diódváraljai Miksa László † 1796; Terézia 1767, 1768. ~ gr. Nemes János 1767; József 1767, 1768 kir. tábl. ülnök ~ 1. Kishalmágyi Hollaki N.; ~ 2. br. Domokos Terézia; Imre 1767, 1768; György ~ m. gezdei Mohai N., az István leánya; Sámuel; József sz. 1771, † 1821 Koslárdon lakott ~ Halmágyi Fronius Karolina; Zsigmond; Zsuzsánna ~ Fancsi Földvári Mihály (talán ez volt botházi Szarvadi Farkas 1798–1809 kolozs m. alispán neje is); Druzsa ~ Fancsi Földvári István; Klára ~ Mándy Péter de ead.; László Küküllőmegyében 1850, 1860 ~ m. csesztvei Miske Mária; Imre fehérvárm. alispán 1848; István; Zsigmond; András; Pál; Tamás ~ Nagy Juliánna de…; Kristóf 1785, 1786 aranyossz. dúló 1790 alkirálybiró; 2-től: Zsuzsánna ~ Borbereki Csiszár Miklós; Mária †; József sz. 1779, † 1855 ~ gr. Bethlen Józefa sz. 1784, † 1869 erd. kanczellár és birod. miniszter; János főhadnagy † 1811 ~ Szabadkai Kis Juliánna; Teréz 1777 ~ gr. Bánffy Farkas; András ~ Egerfarmosi Kandó Borbála; István; Pál ~ Kissolymosi Kereső Borbála; Kristóf ~ Berekszói Váradi Anna; József sz. 1808 † 1810; Etelka sz. 1811; Imre sz. 1820 † 1884 Mosonmegye főispánja ~ gr. Forgách Paula sz. 1831; Jozefa sz. 1822 † 1867; FErencz sz. 1803. † 1873 ~ br. Palocsay-Horváth Anna sz. 1806, † 1869; Antónia sz. 1805 † Nagyszebenben 1830; Angelika sz. 1829, † 1861 ~ br. Jósika Pál sz. 1819; Borbára ~ Botházi Szarvadi László; Kata; István ~ Vajda Ágnes de… †; Imre ~ Simonfalvi Anna de ead.; György; Mária ~ m. csesztvei Miske László; Elek ~ Toldalagi Szathmári Klára sz. 1843, egybek. 1863 † 1893 márc. 19.; József sz. 1858 genuai főkonzul; Kálmán sz. 1860 tart. huszárhadnagy; Mária sz. 1862 ~ lovag Reichseggi Gerstenberger N. János esk.: 1885; Paula sz. és † 1864; Emma sz. 1866; László sz. 1868; Irma ~ Bartha Antal de…; Elek radnói főszolgabiró † 1903 ~ Kolozsvári Róza de…; Klára ~ Csongvai Károly de ead.; Eszter ~ Nagy János de…; Zsuzsánna ~ Laborfalvi Nagy György; Anna ~ Köpeczi Deák Ferencz; Klára sz. 1892, † 1896; Róza sz. 1895; Elek sz. 1897; Imre sz. 1899; István sz. és † 1900
)
Annyi bizonyos, hogy adatainkban legelőször 30a bagói Miske unokáját, Miklóst és kis unokáját, Balázst látjuk 1430-ban mocsi jelzővel emlitve a kolozsmegyei Mocs, Gyéres, Csehtelke és Báld helységekben levő porcziókra kapott ujadományban.* Miklósnak fia, Miske Balázs («Blasius dictus Myske, filius Nicolai de eadem Moch») az 1448-ban élt Csesztvei Jakabnak leányát, Erzsébetet birta nőül, és ennek révén utódjai számára már a Csesztvei előnevet alapitja meg, mely mellett a mocsi elnevezés feledésbe megy, s az ősi bagói előnevet is – csesztveivel váltakozva – csak ezen Balázs fiainál és unokáinál s egyik kis unokájánál, Pálnál, találjuk még meg; másik unokájánál, Tamásnál, pedig a Csesztvei (utóbb Magyarcsesztvei) előnév állandósul s utódai, vagyis az egész Miske-család máig is kizárólagosan ezt használja.
Orsz. levélt. Dl. 27,012.
Ezzel nem azt mondjuk, hogy egyes családtagokat birtokuk vagy lakásuk után más helységről is ne neveztek volna némely oklevelek; igy látjuk azt, hogy Györgyöt, szintén Györgynek Toldi Druzsától született fiát, az anyjáról rászállott birtok után néhol bolyainak nevezik, némelyeket pedig Oláhszilvásról, mely Bagó és Csesztve közelében fekvő fehérvármegyei községben szintén volt a családnak birtoka s abban Istvánnak Zólyomi Borbálától született két fia és két leánya 1666-ban osztozott, a másik ágból pedig Gábor volt ott birtokos, kinek e birtokát, valamint az ősrégi bagói birtokot is a tatár rabságból való kiváltatásáért kellett feláldoznia, s a kit anyai birtoka után az utóbb Felsőfehérmegyéhez csatolt Oláh-Ivánfalváról is látunk elnevezve.
A család birtoka volt Kolozs megyében – miként láttuk – még a Mocsért cserében kapott Velkér is, mely Andrásról testvérére, Tamásra szállván, 1591-ben Mindszenti Benedekéknek nagyenyedi allodiaturákért adatott cserében; Aranyosszéken pedig Székelykocsárd, melyet a most emlitett Tamásnak Czákori Erzsébettől született legutolsó fia, a kihalt Tamás, birt s utána özvegye s ennek Balogh Lászlóval kötött második házasságából maradt utódai tartóztattak maguknál. Legtöbb birtoka azonban a Miskéknek ősi fészkükben, Fehérvármegyében volt, hol az ősi Bagón s az utóbb rájuk szállott Magyarcsesztvén és Oláhszilváson kivül az ezekhez csoportosuló Csekelaka, Gabud, Szentbenedek, Medvés, Vadverem, Marosgezse és Ispánlaka helységekben birtak, melyek közül az elsőben, Csekelakán, Miske Benedek és Tamás 1505-ben szereznek jószágot, a melybe Szentgyörgyi és Bazini Gróf Péter erdélyi vajda rendeletére be is iktattatnak;* azután ugyanők és a táblánkon biztos adat hiányában csak kérdőjelekkel elhelyezhetett Jakab, a Miske Miklós fia, a fentnevezett Csekelaka, Gabud, Szentbenedek, Medvés és Vadverem helységekbeli birtokok hasonfelét nőrokonaiknak, illetőleg azok gyermekeinek u. m. Mányiki Péternének, az Elekesi Zsigmond leányának, Erzsébetnek és Mocsi István fiának, Gáspárnak adják át; az emlitett Benedek pedig marosgezsei birtokát Csucsi Thokus Istvánnak, a kolozsmonostori konvent számtartójának adja el, ki abba 1521-ben be is iktattatik; az utána negyedik izen következő másik Benedek viszont Ispánlakát adja zálogba a Béldieknek.*
Orsz. levt. előbb erd. főkormsz. ltár. Trans. Conv. IV. 196.
Ugyanott IV. 655 és a Józsinczi-féle geneal. tábla feljegyzései családi oklevelek számaira hivatkozva.
Ezekkel be is számoltam a család kinyomozhatott birtoklási viszonyairól, mihez még csak azt tehetem hozzá Nagy Iván nyomán, hogy a XVIII. század végén élt s táblámon is látható Miske Sámuel, Tholdi örökségképen a szatmármegyei Remetemezőn is birtokos volt, saját értesüléseim nyomán pedig azt, hogy a bárói ág a székesfejérmegyei Bodajkon van otthon, bárha az erdélyi részekben, s nevezetesen a kisküküllőmegyei Lodormány, Sárd és Szásznádason is volt birtoka; a mai nemesi ágbeliek pedig a kisküküllőmegyei Désfalván, Haranglábon, Hoszszúaszón, Glogoviczán, Bábahalmán és a nagyküküllőmegyei Salkó, Mihályfalva és Bólya községekben birtak.
De itt álljunk meg egy pillanatra azon alkalomból, hogy az imént emlitett birtokügyek révén a Miskék rokonai sorában a Mocsiakkal találkoztunk. Fennebb a Miske-család eredetét és legelső izeit megismerve, megdőlt már az a régi tévedés, mely ezt a Mocsiaktól eredőnek állitotta. Az 1430-iki uj adománynak az 1371, 1372 és 1376-iki oklevelekkel való összehasonlitásából inkább megforditva arra lehet következtetni, 31hogy a Bagói Miskékből ágaztak ki mindazok, kiket Mocsi néven találunk. De az sem lehetetlen, hogy a Miskékből kiágazókon kivül más Mocsiak is létezhettek, mint merőben különböző család; a mint még a XVI. század első felében is rákukkanunk Mocsi családnéven jelzettre, kit a Miske-nemzedékrendben előfordulók egyikével sem tudunk azonositni. Talán már régesrégen is össze voltak házasodva a Mocsiak a Miskékkel; sőt az ez utóbbiak közül némelyiknél a bagóit és csesztveit felváltó mocsi jelzés azon sejtelemre vezethet, hogy már az első izeken valamelyik bagói Miskének – talán épen az 1376 előtt elhalt Istvánnak – felesége Mocsi leány lehetett s igy jutott aztán ága Mocs és egyéb a nova donatióban megnevezett kolozsmegyei birtokokhoz s ezek révén a mocsi jelzőhöz.
Pozitiv adatunk azonban nincs róla, s egyáltalán nagyon keveset tudunk eddigelé a Mocsi családról mint ilyenről; mindössze csak annyit, hogy Mocsi Péter 1364-ben Belsőszolnok vármegyében alvajdai ember, Miklós, a Sandrinus fia, 1419–1435 években kolozsmegyei szolgabiró, Bertalan (kinek életideje különben a táblánkon is előforduló s 1458-ról jelzett Mocsi Miske Bertalanéval megegyezik) 1468- és 1469-ben kolozs- és dobokamegyei beiktatásoknál királyi, illetőleg vajdai ember volt. Ezután 1491–1499-ben Mocsi Szalatielt és feleségét Katalint, a Feremi Sikesd Miklós leányát látjuk kolozs- és tordamegyei peres ügyekben szerepelni, majd miként fennebb előadtuk, a Miskékkel összeházasodott Mocsi Istvánt, és fiát Gáspárt találjuk, 1526-ban pedig Mocsi Györgytől zálogban birt tordamegyei sessiók emlittetnek. Mióta tehát a Miskék mint bagói nemesek s később csesztvei jelzéssel okmányainkban szerepelnek, azóta csaknem két századon át párhuzamosan velök szerepelni látjuk a Mocsiakat is.
A mi a Miskék nemzedékrendét illeti: bárha ez már okleveles alapon összefüggőleg bemutatható volt, mégis van egy-két Miske, kik kellő adatok hiányában nem voltak azon elhelyezhetők: nevezetesen Miske Péter 1497-ből, Lőrincz 1534-ből, István 1554-ből, Elek és Zsófia a mult század közepéről.
Nem egészen biztos, csak valószinü a filiatio az 1458-iki Bertalan és Miklós közt, kit ezért fiával, Jakabbal együtt kérdőjellel jeleztem táblámon. Ellenben már egészen biztosan felvehetőnek tartottam br. Miske Kálmán adatai alapján Györgyöt is a Miske András és Jobbágy Klára fiai sorába, noha a b. Józsinczi-féle táblán csak a más három fiu látható. Ámde b. Józsinczinak a rájuk vonatkozó levéltári adatokra hivatkozásából csak az tünik ki, hogy az általa beirt három fiu mindenike valóban az András fia volt, nem pedig az, hogy rajtuk kivül egy negyedik fia s egyáltalán több gyermeke nem lett volna azon Andrásnak.
Csak két kételyem lehet táblám helyessége tekintetében. Az egyik az, vajjon Fosztó Kata nem volt-e második felesége azon 1697-ről jelzett Miske Imrének, kinek feleségéül én csak Szoboszlai Máriát vettem fel, kitől gyermekei is születtek? És ennek folytán nem tévedtem-e, midőn e Fosztó Katát nem az emlitett Imre, hanem hasonnevü unokája, a Kővárinál és Nagy Ivánnál 1796-iki felsőfehérmegyei főbirónak jelzett másik Imre feleségéül irtam be?
Teljes bizonyosságra ugyan nem jutottam, de elfoglalt álláspontomnak okát adom. A legrégibb és legmegbizhatóbb Miske genealogián – a br. Józsinczi-félén – ezen Imrék egyikénél sincs bejegyezve, hogy kit vagy kiket birtak nőül. Kővári, ki tábláját ez Imrék idősebbikével kezdi, ennek feleségéül csak Szoboszlai Máriát irja. Legelőször tehát Nagy Ivánnál látjuk megjelenni Fosztó Katát, mint második feleséget s az ő tábláját vette át az ujabb generácziókra nézve csaknem teljesen br. Miske Kálmán is. Nagy Iván pedig e részben valószinüleg a Fosztó-családról már akkor rendelkezésére álló s pótkötetében pár év mulva felhasznált adatokból vett tudomást a felől, hogy Fosztó Kata (miként e család pótkötetbeli tábláján aztán közölte is) először Tövisi Dánielné, másodszor Váradi Istvánné s végre harmadszor Miske Imréné volt. Ez alapon irhatta tehát be az elsőbb Miske Imre második feleségéül. Ámde e Katának életideje, ha a Fosztó és Váradi családok nemzedékrendein található gyér chronologiai adatokkal egybevetjük, sokkal közelebb esőnek látszik az emlitett Miske Imre György fiától származó, szintén Imre nevü unokájának életidejéhez, mint magának ama régibb Imrének korához, kivált ha megfontoljuk, hogy Miskét megelőzőleg már két, 32a XVIII-ik század derekát jól elérő férje volt. Igy tehát helyesebbnek mutatkozott e részben a Mike Sándor-féle genealogiát követnem, mely az elsőbb Miske Imre feleségéül csakis Szoboszlai Máriát irja, Fosztó Katát pedig ezeknek unokája, a későbbi Imre házastársául jelzi. Hogy az azon időtájban élt sok Imre közül csakugyan ez volt-e az 1796-iki felsőfehérmegyei főbiró, azt nem állapithattam meg s igy e jelzést táblámról ki is hagytam.
Másik kételyem az volt: vajjon helyesen irtam-e be – a Mike Sándor-féle genealogia alapján – Tholdi Erzsébetet Miske László feleségéül, s nem lett volna-e helyesebb őt a halotti beszédre is hivatkozó Nagy Iván nyomán e László fiának, Sámuelnek Mara Zsuzsánnát követő második felesége gyanánt elfogadni?
Ámde megfontoltam, hogy a Miske József fölött 1821-ben tartott halotti beszéd, melynek szónokát Nagy Iván meg sem nevezi s igy tüzetesebben nem tanulmányozható – ugy látszik, meglehetősen zavart volt; mert miként Nagy Iván is irja, tiz testvér közül hármat hallgatással mellőz, kik aztán maig is ismeretlenek maradtak. És különben is, bárha nem akarom kisebbiteni a halotti beszédek, mint genealogiai források értékét, kétségtelen az, hogy nem mindig megbizhatók. Előttem az döntött, hogy a Mike Sándor-féle táblázaton Miske Sámuel mint 1775-iki retractans van bevezetve, s igy joggal feltehető, hogy a rá és elődeire vonatkozók e retractatióról szóló oklevél alapján vannak a táblára felvéve, ennélfogva hitelesnek tekinthettem tehát a fia fölött tartott halotti beszéddel szemben is azt, hogy Tholdi Erzsébet a retractans Sámuelnek nem felesége, hanem anyja volt.
S ezzel végére is értem vármegyénk e tősgyökeres családja ismertetésének, mely nem egyszer magas méltóságokra is jutott: de nem kimélték meg a sors csapásai sem; három tagját találjuk, kik erőszakos halált szenvedtek; másokat nótáztatás, tatár rabság s ezekkel járó vagyoni veszteségek sujtottak, s e viszontagságokhoz hozzájárult még egy rejtélyes gyermekorzási eset is, melyet azonban régi genealogiai iróink tévesen adnak elő ugy, mintha báró Miske Ferencznek leányán kivül egy fia is lett volna, kit Kolozsvárt eloroztak.
A regényes esemény a ma is élő leányági leszármazottakhoz eljutott családi tudomás szerint egészen máskép történt. Báró Miske Ferencznek és nejének, br. Palocsay-Horváth Annának, soha sem volt fiok, egyetlen gyermekük volt, Angelika leányuk, kinek születése után a házastársak közt csakhamar viszály állott be, minek különválás lett az eredménye, de a leánykát mindkét szülő maga számára követelte. Midőn aztán az anya leánykájával Kolozsvárra költözött, br. Miske Ferencz minden követ megmozditott, hogy leányát magához vehesse. Törekvései azonban sikertelenek maradtak s e fölött végkép elkeseredve, erőszakkal elrabolta leánykáját feleségétől s Olaszországba menekült vele, hol Papp János festő álnéven festészetből tartotta fenn magát és gyermekét, kit, hogy annál kevésbbé legyen felismerhető, sokáig fiuruhában járatott, mert barátjától, gr. Kun Lászlótól sürü értesitéseket vett, hogy a gyermekétől megfosztott anya panaszaival elhalmozza, az erdélyi főkormányszéket meg a kanczelláriát s minden intézkedést megtettek kézrekeritésökre.
Hol bolyongott gyermekével idegen földeken s minő viszontagságokon mentek keresztül, arról a családnak is kevés tudomása van. Végre 1848-ban visszatér a hazába s ugy látszik legelőször sógornőjéhez, báró Palocsay-Horváth Ferdinandné Szomolányi Nagy Aloyziához, viszi az akkor már 19 éves Angyalkát, egészen meglepve ezt a jó neveléssel és magas miveltséggel, melyben leányát küzdelmes életök daczára részesiterni tudta. Palocsaynének az utódoknál fennmaradt levele, melyben a leányáért oly hosszu harczot folytatott anyának viszontláthatásig Angyalka egy hajfürtjét küldi meg, át van hatva a legnagyobb rokoni szeretettől s a viruló hajadon szeretetreméltó tulajdonainak s ismereteinek – ez ugyanis anyanyelvén kivül a németet, olaszt és francziát is jól beszélte s szépen rajzolt és énekelt – igaz rokonszenvről tanuskodó képét festi meg az érte epedő anya számára.
Alig egy évvel hazatérésük után, 1849 október 4-én, báró Jósika Pál nejévé lett; sajnos azonban nagyon korán, már 32 éves korában el is halt, ugy, hogy fiainak nevelésénél édesanyjának kellett helyét pótolnia.
KIS BÁLINT.
