Éble Gábor: A Nagy Károlyi gróf Károlyi-család leszármazása a leányági ivadékok feltüntetésével. Budapest, 1913. Ára 50 korona. F…
Éble Gábor: A Nagy Károlyi gróf Károlyi-család leszármazása a leányági ivadékok feltüntetésével. Budapest, 1913. Ára 50 korona. Franklin-Társulat bizománya.
A nagymultu nemzetség erős történeti érzékét, bőkezüségét, az érdemes szerzőnek pedig fáradhatatlan szorgalmát és alaposságát dicséri az a fényes kiállitásu kötet, melynek czimét e sorok fölé irtuk. Nem az első eset, hogy ez a két tényező találkozott; Eble Gábor, a szerző, hosszu esztendőkön át volt hüséges sáfárja a Károlyiak gazdag levéltárának, s nem elégedett meg a rábizott kincsek megőrzésével, rendben tartásával, hanem ugy vélt igazában eleget tenni feladatának, ha felhasználja azokat a család multjának minél alaposabb felderitésére s igy hozzájárul történetirodalmunk gazdagitásához is. A Károlyi nemzetség pedig sohasem riadt vissza anyagi áldozatoktól, ha hazai történetirodalmunk gazdagitásáról volt szó s igy az értékes munkák egész sorát köszönhetjük nekik.
A fenti munka ismertetését a végén kezdjük, a hat nagy genealogiai táblával, mert hisz' ez a gerincze; kettő közülük a Károlyiak leszármazási táblája a XII. század második felében élt Dózsától kezdve, négy pedig 21 Károlyi leánynak az ivadékait tünteti fel, a régebbieket a levéltár, az ujabbakat pedig a Góthai Almanach és a Nemzetségi Zsebkönyv adatai alapján. Ezekhez a táblákhoz nincs szöveg mellékelve, de viszont az egyes tagoknál megtaláljuk a lehetőséghez képest az összes fontos adatokat: születés, esküvő, halálozás, temetkezés idejét, helyét, az illető családtag méltóságait, hivatalait stb. s igy felvilágositást nyujtarak minden genealogiailag fontos kérdésre.
A Károlyi-Oklevéltár II. kötetében megjelent már ugyan a család genealogiája, de hézagosan és hiányosan 47s igy örömmel üdvözöljük az uj családfát, mely pótolja a hiányokat, kijavitja a hibákat s lehetőleg teljeset és tökéleteset nyujt a családtagok kezébe s a történetkutatók és genealogusok használatára; a mi pedig a leányági ivadékok tábláit illeti, elég a táblákhoz csatolt pontos névmutató családneveinek áttekintése, hogy lássuk, mennyi sok család genealogiai adatait gyarapitják azok.* De nemcsak tisztán genealogiai fontossága van ezeknek. A Családtörténetek – ugy nálunk, mint külföldön – nem igen fektettek eddig erre sulyt, pedig átöröklési problémák vizsgálatánál nem elég az ősfa, hanem a teljes leszármazási tábla vizsgálata is fontos, s csakis mindkét módszernek felhasználása vezethet eredményre. Az elméleti genealogia szempontjából pedig annyiban bir értékkel, hogy adatokat nyujt a Descendenzverlust vizsgálatához, a melyet eddig nem méltattak nagyobb figyelemre, – éppen a vizsgálati adatok hiányossága miatt – mig az Ahnenverlusttal sokat foglalkoztak. A régibb időkre nézve természetesen határt szab az ilyen leszármazási tábla teljességének az adatok hiánya, de az ujabbaknál egészen a most élő ivadékokig megtalálunk minden tagot Éble munkájában.*
Gr. Almásy, Altman, br. Amade, gr. Andrássy, Antos, gr. Apponyi, gr. Attems, Ábrámfy, Bagossy, Balassa, Barcsai, Barcsy, gr. Barkóczy, Barny, gr. Batthyány, Bácsmegyey, Bája, Bálintitth, br. Bánffy, Bánffy (Nagymihályi), Becker, Becsky, gr. Bellegarde, Beniczky, Benke, Beöthy, gr. Berchtold, Berendy, gr. Berényi, Berthóty, gr. Bethlen, Béldi, Bornemisza, (Árthánházi), br. Bornemisza, Brinzei, Brudern, Buday, Bujánovits, Buthkay, Cary–Tarderen, Castiglioni, Cavriani, gr. Chikulini, gr. Colloredo, gr. Coudenhove, Csaholy, gr. Csáky, gr. Csekonics, Cserényi, Csernavodai, Csicseri, Csobay, Csomaközy, Czine, gr. Cziráky, Dániel, Dants, br. Dániel, gr. Degenfeld-Schomburg, Dengeleghy, Deromain, Desfours, gr. Dessewffy. gr. Dezasse, Dévényi, gr. Dillon, Dittmeyer, Domahidy, Dobói, Dorozlay, Drághi, gr. Draskovich, Ebergényi, gr. Engel, Eödönffy, br. Eötvös, Erdélyi, gr. Erdődy, Erőss, br. D'Erp, gr. Esterházy, Esztáry, Farkas, Fáy, Fejérváry, Fekete. Fekete (Érseki), gr. Ferraris, gr. Festetics, Finta, br. Fischer, Flesch, Forgách, Földváry (Tancsi), Frank, Fülöp (Szárhegyi), Gányi, Geőcz, Geöde, Ghillányi, Goldschmidt, Gombos, Görgey, gr. Grassalkovich, Guthy, gr. Győry, Gyulaffy, gr. Haller, br. Harruckern, Hámos, Henczhiday, br. Henter, gr. Herberstein, Héderváry, gr. Hochburg, br. Horváth, Horváth (Zaberdini), gr. Hoyos, gr. Hunyady. br. Huszár, br. Inczédy, br. Inkey, Irinyi, Ispán, br. Izdenczy, Jakussith, br. Joanelly, gr. Kageneck, Kapy, gr, Karacsay, Kaunitz Rietberg, Kazsuy, Kállay, Kálnoky, Kávássy, gr. Keglevich, br. Kemény, Kereskényi, Keresztes, Keszegh, Kimery, gr. Khevenhüller-Metsch, gr. Khuen Héderváry, gr. Kinsky, Király, br. Klobusiczky, gr. Koháry, Kolowrat-Krakowszky, Korda, Korneli, gr. Kornis, Kovács, Kölcsey, gr. Königsegg-Aulendorf, Könyöky, Krasznai, br. Kray, br. Kress, gr. Kronegg, Krucsay, Kruspér, Kun (Rosályi,) Lamberg-Sprinzenstein, gr. Lázár, Lázárovich, gr. Ledochowsky, Leubuscher, Levetzov, gr. Lichnowsky, hg. Liechtenstein, br. Lilien, Lindes, gr. Lodron-Laterano, Lónyay, br. Luzsinszky, Macskássy, Macsó, gr. Mailáth, Major, Makay (Makói), Makó, gr. Maldeghem, br. Mannsberg, gr. Marzani, br. Mednyánszky, Melczer, Melith, Mengen, gr. Mennsdorf-Pouilly, Merskovits, br. Meskó, hg. Metternich, Mikes, br. Miske, Mituch, Mocsonyi, Mondolay, Montbach, gr. Montelebata, hg. Montonuovo, Nagy, Nagy-Becsk, Naláczi, Naszpadi, gr. Nádasdy, Nádasi, Nápolyi, Návay, gr. Neipperg, Nelke, Nemes (Hidvégi), gr. Nogarola, hg. Odescalchi, hg. Oettingen-Spielberg, br. Orczy, Ordódy, Ördög, gr. Paar, gr. Pachta, őrgr. Pallavicini, Panaszi, gr. Pappenheim, Pary, gr. Pálffy, Pányi, Pápay, Pázmán, gr. Pejachevich, br. Perényi, gr. Petheő, Péchy, br. Piret, br. Plencz, Pogány, Pongrácz, gr. Pötting, Prépostváry, gr. Quadt-Wykradt-Isny, Reszeghey, br. Révay, Rédey, Rodakowski, Rosty, br. Rudnyánszky, Salamon (Alapi), Sarmasághy, gr. Saurma-Sterzendorf, gr. Sándor, Scharlach, br. Schilson, Schlossperg, gr. Schmidegg, gr. Schönburg-Glauchar, Schuster, Seghnyey, gr. Scherz-Thoss, Seléndy, gr. Semsey, Sennyey, br. Serédy, gr. Serényi, hg. Sohus-Baruth, Somogyi, gr. Somssich, march. Spinola, gr. Starhemberg, br. Sternbach, Stöszl, gr. Strachwitz, gr. Stubenberg, Sulyok (Lekcsei), Surányi, Suthak, Szalay, Szallbeck, gr. Szapáry, Szászy, Szent-Ivány, br. Szentkereszti, Szentléleky, Szentmiklóssy (Primóczi), Szepessy, gr. Széchényi, Széchy, Széplaki, Szilvássy, Sziny, Szlávy, Siokolyi, Sztankovánszky; gr. Sztáray, Szuhay, Szuhányi, Szunyogh, gr. Teleki, br. Thalheim, Thardy, Theökeöly; Theöreök, gr. Tholdalaghi, Tholdy, Thormay, br. Thoroczkai, gr. Tolvay, Torma, gr. Trauttmannsdorff-Wleinsberg, br. Ujfalussy, br. Ujvárossy, Vadai, br. Vay, Vetéssy, gr. Viczay, Vinkler, Vitkay, Vojnits, Vrábély, Wagner-Pley, gr. Waldburg, hg. Waldeck, gr. Waldstein-Wartenburg, br. Walterskirchen, gr. Wass, gr. Wenckheim, br. Wesselényi, gr. Westphalen, hg. Windisch-Graetz, gr.Wolkenstein, gr. Woracziszky, gr. Wurinbrandt-Stuppach, Zanathy, gr. Zay, Zambory, Zbiskó, gr. Zedwitz, Zelénski, Zeyk, gr. Zichy, Zonga, Zólyomi (Albisi).
Mint már emlitettük a teljes leszármazási táblák ritkábbak; egyik legismertebb az, a mely Mária Teréziának összes, trónöröklési joggal biró utódait – tehát a leányági örökösöket is – magában foglalja: Geneal. Darstell. der Nachkommenschaft der Kaiserin M. T. 1841; néhány példa még: Ruvigny: The blood royal of Britain, 1903; Hager: Die Nachkommen der Gabrielle d'Estrées, 1910; Varox: Généalogie de la famille de Porney, sa descendance par les femmes, 1898.
A szövegrész a Bevezetés után, a melyben a Károlyiak országos szereplésén tekint végig a szerző, A család eredete czimü rövid fejezettel kezdődik; ebben Karácsonyi Jánosnak felfedezését ismerteti, a ki a Váradi Regestrumban megtalálta az eddig ismert legrégibb ősnek Andrásnak, apját, Józsát, a ki 1150–1180 48körül élt, majd elmondja, hogy ennek unokája nyerte az «Ördög» melléknevet s csak ennek unokája, Simon, vette föl a Károlyi nevet Karol helységtől, egy mint unokatestvérei János a Bagosi nevet Bagos, Péter a Vetési nevet Vetés és Márton a Csomaközi nevet Csomaköz helységtől.
A következő fejezet a család czimereiről és rangemeléseiről szól. Csoma József korszakalkotó munkájában az emlékek alapján a sólymot tartja a Kaplyon nemzetség ősi czimerének. Éble evvel szemben azt vitatja, hagy a karuly madár volt, mert «a Vetéssyek éppen egy mint a velük vérrokon Károlyiak, Bagosyak és Csomaközyek a későbbi századokban is mindvégig a karuly madarat tartották nemzetségi czimerüknek», Vetési Albert czimere pedig – irja – határozottan sas, mindkét fennmaradt emléken, s igy ez az ő egyéni czimerének tulajdonitható csak. Csoma szerint nem lehet beszélő czimer, mert ha a Károlyi-családra nézve el is fogadjuk annak, hogyan alkalmaznánk beszélő voltát ezen családtörzs többi négy hajtására, a kik más nevet viseltek, mint fentebb láttuk. Ámde azt hisszük, nem kell éppen beszélő czimernek elfogadni a karulyt s mégis megállhat Éble feltevése, ha azt vesszük fel, hogy később kata a falu e nevet, mint a család felvette e czimeralakot vagyis a közös czimeralakot még akkor vette fel a család, mikor az unokatestvéreknek emlitett névfelvételei még nem történtek meg, s itt fontos Éblének az az adata (13. l.), hogy a Nagykárolyhoz közeleső Kővár uradalma nagyon gazdag volt karvaly madarakban, ugy hogy az urbariumok szerint még a XVI. és XVII. században is adóztak karvalyokat a Kővárhoz tartozó falvak.
Éble megvizsgálta a család összes legrégibb pecsétjeit (képben közli Vetési két czimerét, az 1563. 1570, 1586, 1590, 1612, 1614, 1621-ből fennmaradt pecséteket, Bethlen Gáborét 1626-ból és Károlyi Sándor pecsétjét) s ezek alapján megállapitotta, a mit Csoma emlékek hiányában nem dönthetett el, hogy a sziv, a karuly jobb lábába a XVII. század elején került és pedig akkor, a mikor K. Mihály, királyi precisor, 1609-ben, báróságot nyert, ugy, hogy ez a sárkánynyal tulajdonkép a Károlyiak bárói czimere. Bőven foglalkozik a második rangemeléssel is, K. Sándornak grófi rangra emeltetésével. Hogy I. József 1711 augusztus 1-én Barcelonában kelt levelében «Illustris dilecte Comes»-nek czimezi, Éble ugy magyarázza, hogy ez vagy tévedésből történt vagy jelezni akarta a király, hogy érdemei folytán igénye lehet e méltóságra, vagy pedig főispáni méltósága miatt czimezte igy. Ez utóbbi eset nem állhat meg, azt hiszem, mert akkor a «Supreme» nem maradt volna el a Comes mellől; a mi pedig a tévedést illeti, ez sem valószinü. Figyelmébe ajánljuk azonban a szerzőnek azt a körülményt, hogy Károlyi esküjének szövege igy kezdődött: «Ego Alexander Comes Karoli» ... bár ő csak Alexander Károlyi-nak irta alá magát, s Locher gróf is comesnek irta őt,* ugy hogy valószinü, hogy Pálffy és Locher teljhatalmazottak biztositották erről s azért is czimezték igy őt. Természetes, hogy ennek rövidesen hire ment, s azért irta ő folyamodványában főindokolásképen «cum iam vulgaris popularisque obtinuisset fama.»
Thaly K.: A szathmári béke történetéhez. (Századok, 1887. 466–7. l.)
E fejezet végén a család czimere fölött látható II-águ koronával is foglalkozik a szerző s arra az eredményre jut, hogy «legyen bár e formai eltérés indokolt, vagy nem, tény az, hogy a gróf Károlyiakat a király által adományozott II -águ korona illeti meg.» Kétségbe nem vonható, hogy mivel a grófi oklevélben levő czimerfestményben a pajzson II-águ korona foglal helyet, a család jogosan használhatja; ámde van e kérdésnek más oldala is! Ha eltérés van a czimereslevél szövege és képe között, tudjuk, hogy a szöveg az irányadó. Itt a szövegben pedig «imperiali diademate» van, a mi nem II-águ korona, tehát a szöveg szerint a császári koronának volna ott a helye inkább. Ezt a gondolatot vetette fel br. Mitis is az Adler 1907-ik évfolyamában közölt nagyérdekü tanulmányában,* melynek kiindulópontja ép a Károlyi-féle grófi diploma II-águ koronája volt. Mitis átnézte a Reichsregistratur koronaleirásait III. Ferdinánd, I. Lipót és I. József korából s eredményei nagyon érdekesek; mivel pedig Éble utján arról értesült, – a mit ezen munkájában is megemlit a szerző – hogy «a királyi könyvekben 1657–1707 nem kevesebb, mint 62 grófi rangemelés fordul elő és ezek egyikénél sem találkozunk az imperiale diadema kitétellel», azért jutott ő (Mitis) arra a gondolatra, hogy itt talán valóban szószerint kell azt érteni.
Dr. Oskar Freih. v. Mitis: Zur Geschichte der Rangkronen.
Ámde Éble figyelmét elkerülte az a körülmény, s igy Mitis sem vett róla tudomást, hogy ez mégsem magában álló eset, mert előfordul hasonló kifejezés a Széchényiek grófi diplomájában: «imperatorio diademate»,* a hol pedig a czimerképen a szokásos leveles koronát láthatjuk, s igy kétségtelen, hogy valamint a regia corona általánosságban jelezte a koronát, ugy azt sem kell szószerint vennünk. Mivel 49pedig a XVIII. század elején még nem volt szigoruan megállapitva az ágak száma rang szerint, a czimerfestmény 11-águ koronája egyáltalán nem bir fontossággal a grófi diplomában, s valamint a többi grófi családok a 9-águ koronát használják azóta, hogy a XIX. századtól kezdve a gyakorlat e tekintetben állandósult, nem pedig a leveles koronát, ugy kellene azt használniok a Károlyiaknak is.
B. Szabó László: A gr. Széchényi-család tört. I. k. 724. l. – Megemlitette ezt a rangjelző koronákkal behatóan foglalkozó kitünő heraldikusunk, Ghyczy Pál is: Adatok a pajzskorona és a rangjelzőkorona fejlődésének történetéhez (Turul, 1909. 14. l.).
A munka további fejezetében az ősi székesegyház a nagykárolyi várkastély történetével ismertet meg bennünket a szerző, eleven tollal adván elő mozgalmas multjukat; végül pedig a család temetkező helyeit ismerteti: a kaplonyi és fóthi sirboltot, elsorolván időrendben a nemzetségnek e helyeken eltemetett tagjait is.
Az Okleveles Függelékben a bárói és grófi diploma szövegét s II. Mátyásnak a pozsonyi kamarához intézett levelét olvassuk, a melyben báró K. Mihálynak nászajándékot rendel. Helyet foglalhatott volna itt K. Sándor folyamodványa is a grófi méltóságért.
A kötethez majd félszáz kép van csatolva, az elhunyt családtagok arczképei, a XVII. században élt br. K. Lászlótól kezdve. Családtörténeteknek lényeges alkatrészeik az arczképes mellékletek, nemcsak a családi összetartó kapocs szempontjából, hogy ébrentartják a pietást s az állandó visszaemlékezést, hanem az átöröklési problémák vizsgálatánál is nagyon fontos adatokkal szolgálnak s lehetővé teszik, hogy sokszor századokon át követhessük a családi tipust.
Holub József.
